Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-29-30-31 / 74. szám

6. oldal

1997. március 29., szombat

Húsvét - Élet és Öröm Forrása

Harmadnapra legyőzte a halált

Húsvét van - a reménység és az új élet ünnepe. Minden húsvét újjászületést jelent. Az egész természet és benne az ember is megújulás után sóvárog. Az egyház évről évre immár 2000 éve ünnepli és hirdeti a megváltás misztériumát, mely Jézus Krisztus szenvedésében, halálában és feltámadásában valósult meg. Az ember megújulásra vágyik, egyre jobban keresi boldogságát, élete értelmét. Érzi a mindennapok terhét, néha keresi a kiutat az élet „zsákutcáiból”, és kapott képességei felhasználásával bizonyítani akar önmaga és a világ előtt. A ma emberének azért időszerű újra hangoztatni a hitből fakadó reménység erejét, mert a mai ember a boldogság keresése útján gyakran megpróbált már „mindent”. Amikor kilátástalannak tűnik bizonyos helyzet, amikor próbára tesz az élet, a hitből élő ember biztos kapaszkodót talál Istenben, aki vállalta Krisztusban az ember sorsát. Felvállalta azt, egész emberi valóságában nem keresve kibúvót a szenvedés és a halál emberi korlátái alól. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta .. .”(Jn3,16) Ezt az örömhírt hirdeti a kereszténység, mely aktuális minden korban, hiszen az ember személyiségét hivatott megszólítani. A keresztény remény túlmutat a szenvedésen és a halálon. Szembenéz mindkettővel annak tudatában, hogy bár elkerülhetetlen mindkettő, mégsem a

végső határt jelentik az ember életében. Krisztus feltámadásának ténye melyről az apostoli hagyomány és az egyház hosszú történelme tanúskodik, biztos alapja reményünknek. Hadat üzen a húsvéti győzelem fényével nagypéntek szomorú drámájának. „Miért keresitek az élőt a holtak között?” (Lk24,6) Ez a kérdés nemcsak az asszonyoknak húsvét reggelén, de mindnyájunknak szól. A szívünkben adott válasz döntő abban, kiben vagy miben kerestük és találtuk meg életünk értelmét, célját. Ez a válasz valóban kihat egyéniségünkre és társadalmi életünkre. Valójában a válasz számunkra adott az első húsvét óta: „Nincs itt, feltámadt.” (Lk24,6) Ez ad okot ünnepre húsvétkor, és mindennap. Reményünk csalhatatlan. Járjunk ezért bátor reménységgel életünk útján, s idézzük hálatelt szívvel Pilinszky János: Harmadnapon című gyönyörű versét:

És folzúgnak a hamuszín egek, hajnalfelé a ravensbrücki fák,

És megérzék a fényt a gyökerek.

És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Harmadnapra legyőzte a halált.

Et resurrexit tertia die.

HIédik László káplán

A kisgyermek is tudja, s elfogadja: van szomorú és nevető arc

Szűkek már az óvoda falai

Bár nem „egy v állásúak”, de jó barátok ezek az ovisok

Sokan keresztény óvodaként emlegetik, mivel római katolikus vallású az apróságok zöme, de reformátusok és evangélikusok is járnak a salgótarjáni ökumenikus

„gyermekházba.”- A Montessori Óvodától bérbe kaptuk ezt az épületet, hét felnőtt (négy óvónő és három dajka) két gyerekcsoportot lát el. Körzethatár nincs, van ságújfalui, karancskeszi, bá- tonyterenyei, karancslapujtői, mátranováki gyerekünk is - mondja Lantos Judit vezetőnő.

Nevelési feladataik ugyanazok, mint más gyermekintézményé. S ahogyan bizonyára egyéb helyeken, itt is nyújtanak pluszismereteket: tanítják az angol nyelvet, népi táncot, de a legfőbb többlet a vallásos szellemiségben való nevelés. Hogy a kicsik megtanulják a jóra való törekvést azáltal például, hogy nem bántják meg társukat, szívesen odaadják játékukat a másiknak. Az elmélkedő sarokban elsajátíthatják, hogyan kell elcsendesedni, csak magukra, befelé figyelni.

■ - Vannak olyan óvodásaink is, akiknek a szülei nem hívők, de szeretnék, ha a gyerekük keresztény lenne, s persze jó né- hányan már úgy érkeznek, hogy rendelkeznek ilyen háttérrel.-A szülőt nem egyszer a gyermek élménye indítja el a hithez vezető úton. „Óvónénivel voltunk a templomban, mi miért nem megyünk?” - teszik fel otthon a kérdést az anyukának apukának - említi Kelemen Jánosné, az óvoda helyettes vezetője. - S aztán meglepetten és örömmel tapasztaljuk, hogy nem csak a kicsik, hanem a felnőttek is megkeresztelkednek. Kelemen Jánosnétól azt is megtudjuk, hogy ünnepek előtt mindig együtt készülődnek, takarítanak, sütnek a gyerekekkel.- Festjük a tojást, mert fontosnak tartjuk a hagyományt, de a gyerekeink tudják, hogy a húsvét ennél sokkal többet jelent. S a három-hatévesek lassan megtanulják és el is fogadják, hogy minden dolognak van szomorú és örömteli része, mint ahogyan mi is néha szomorúak vagy vidámak vagyunk.

Augusztusban lesz négyéves az óvoda, mely egyre ismertebb, egyre növekszik iránta az

igény. S igen, ez örömmel tölti el a dolgozókat. Gondjuk viszont, hogy a falak már igen szűkösek. Jelenleg ötven férőhelyre hatvannyolc három-hatévest fogadtak be, köztük testvérpárokat, kiket egyébként sem választanának el. Az ön- kormányzat térítési díjkedvezménnyel segít, s nyilván tud arról, hogy bővítésre szorul az ovi, de kérdéses, hogy ennél többet tudna nyújtani. A kezdetektől számíthattak a Máltai Szeretetszolgálat salgótarjáni szervezetének segítségére is.

Az egyházi felekezetek szintén tudatában vannak a helyhiánynak, de eddig nem jelezték segítő szándékukat. A szülők felajánlása pedig nem elegendő - vallják a dolgozók. Tény az is: hosszú ideig nem szabad elodázni a megoldást. M. J.

„Megmentettük az utókornak elődeink ajándékát”

Győzött a hívek összefogása- Szeretnénk, ha az emberek újra felfedeznék a nógrádsza- káli kálváriahegyet az ottani kápolnával és keresztúttal, s ezáltal megoszthatnánk velük kincsünket - mondja rögtön beszélgetésünk kezdetén önzetlen szeretettel Kalácska Ferenc plébános, aki sokat tett azért, hogy (kétévi munka után) tavaly előtt dr. Keszthelyi Ferenc váci püspök újra felszentelhette a romjaiból felépített kegyhelyet.-Nemcsak a tisztelendő úr hordta a maltert, meszelte a falakat, hanem a hívek is tették a dolgukat - meséli Kéri József. A községi katolikus egyháztanács elnöke, egyik lelke volt az építkezésnek.-Nem feledkezünk el a három, Belgiumból érkezett kőművesről sem. Egy karitatív szervezet tagjaiként ingyen dolgoztak nálunk. Említenünk kell a budapesti diákokat, akikkel szinte a földből ástuk ki a tetejét vesztett kápolna romjait és a szentsírt. Nem vagyok ünneprontó, ha azt mondom, tőlük vettünk példát. Összesúgtak az emberek, még a kocsmában is: „Ha ezek itt eljönnek messziről és önzetlenül heteket dolgoznak a falunkért, akkor nekünk is mozdulnunk kell!”. Hát mozdultak. Pénzt adtak és soksok munkát. Hosszan lehetne még folytatni az áldozatos mesterek és segítőik névsorát, de helyette köszönet mindenkinek: Isten áldása kísérje egész életüket! Egyébként mindenkiről megemlékezik az egyházközség, a falu történetét évszázadokra őrző könyv: a História Domus - mondja Kéri József. A kálváriadomb szentelésekor az egyháztanács elnöke éppen kórházban feküdt, de kárpótolta

őt az egyik varsányi ápolónővértől „visszahallott” hír: Józsi bácsi, magát a püspök úr is sokat emlegette . . .

Hogy mennyire jól eshetett akkor az az elismerés, azt idős ember szemében megcsillanó könnycsepp is elárulja.-Amit elődeink ránk hagytak, s elpusztítottak a sanyarú évtizedek, tulajdonképpen azt teremtettük újra magunknak, de leginkább unokáinknak az utánuk érkezőknek. Istenem, csak azt kívánom: becsüljék meg, s vigyázzanak mindenre, ami érték a világban. Volt erőnk, hogy megcsináljuk, s nem csüggedtünk a legnehezebb időkben sem, mert erőt adott nekünk a tudat: Istennek, embernek tetsző dolgot cselekszünk.

Múltidéző pillanatok után, néhány szót a jelenről és a jövőbeli elképzelésekről is ejtünk Kalácska plébános úrral.-Jól mondta Kéri Józsi bácsi, érzik az emberek és ugyanúgy én is: érdemes volt fáradni, valami maradandó értéket alkottunk, s ez tartást, erőt ad a közösségünknek. Mindössze kétéves az újjászületett kálváriadomb, de oda mindig szívesen mennek az emberek. Nemcsak imádkozni, megpihenni, megfáradt léleknek vigaszt keresni, hanem palántát eltenni, fát ültetni. Mindez szerintem összefügg, egy tőről fakad: a dolgos, alkotó, imádságos, mindennapok keresztjeit is vállaló ember örök képeként.

Szeretnénk, ha egyre több ember látogatná meg a nógrád- szakáli kálváriadombot. Szőkébb pátriánkból, de kis hazánk más tájairól is. Éppen ezért visszaállítottuk a régi kálvária ősi búcsúit: május első vasárnapján tartjuk a Szent Kereszt megtalálásának ünnepét, július első vasárnapján a Szent Vér emléknapját és mintegy főbúcsúként - szeptember 14-én - a Szent Kereszt felmagasztalását ünnepeljük. Nyitott szívvel, kitárt lélekkel várunk mindenkit, hívő és nem hívő embertársainkat egyaránt.

Szabó Gy. Sándor

Isten születésünktől velünk van

A nem egyszeri s nem megismételhetetlen megújulás üzenetét hordozza a tavasz, de vajon mit üzenhet az agyonhajszolt, erőgyűjtésre szoruló embernek a húsvét, az első tavaszi ünnep?

Kétségtelen, hogy az ember is vágyik az egész lényét átható meg- vagy átváltozásra, de vajon képes-e ezt önmagával, önmagában, külső segítség nélkül véghezvinni?

Salgótarján református lelkésze kiigazít: - A kérdés szerintem nem az, hogy van-e ereje az embernek az időnkénti, bizonyos ideig tartó megújulásra, arra, hogy egy kicsit jobban érezze magát. Hanem, hogy felvállalja-e azt a lehetőséget, amit a Biblia kínál. Azt a lemondásokkal, nehézségekkel járó utat, melyet végérvényesen választhat minden ember.

Tulajdonképpen ennek az igényét fejezi ki maga a gyötrő hiányérzet is, mely a jobbnak a keresésére ösztönöz. De sokan beérik a kevéssel, azzal, hogy pillanatnyilag jobban érzik magukat, hogy látszólag rendeződtek a dolgaik. Aztán kezdődik az egész elölről: hiányérzet, keresés, amiből ismét következhet a fél- vagy a teljes megoldás.

A „keresési fázisban,” nemegyszer családi tragédiák elől menekülve, az összeomlás határán, sokan eljutnak a lelkészhez is, ahol mindig nyitva az ajtó. S elkezdődik egy beszélgetés, melyben kapaszkodót keres a bajbajutott, a lelkipásztor

pedig támaszt igyekszik nyújtani. Egyetlen mondatba sűrítve így lehetne ezt összegezni: az ember nem marad magára, ha él a gondviselő által előkészített lehetőséggel, amely áldozatokkal, anyagiakról, sikerről, erkölcstelenségről való lemondással jár.- Amikor a kereszteléskor kezemben tartom a kisgyermeket, mindig arra gondolok: az Isten már a kisember megszületésekor kínálja nekünk azt az életet, melyet az ő segítségével élhetünk - mondja a lelkész. Melyet senkire ráerőltetni nem lehet, de amely bárki által elérhető. Ha átlép azon a „kapun”, azt az utat választja, ahol már sohasem marad magára a bajában, erőtlenségében. (mj)

Benned találjuk nyugalmunkat

I

smét itt a húsvét. Kisgyermekkoromban kertünkben az első tavaszi virágok megjelenése a hó és jég birodalmának végét, a megújult életet jelentette számomra. Ugyanakkor jelentkezett bennem a félelem, hogy ez nem tart örökké, mert a halál véget vet az életnek, az enyémnek is, és nem lesznek többé a tavasz zsongásából születő kellemes vízparti nyarak. Ebből a félelemből - ma így mondanám: évszakváltó pillanatnyi depresszióból - a húsvét érkezésének, Jézus feltámadásának, az örök életnek a ténye és az ebbe megnyugvó bizalmam, hitem vigasztalt meg. Ez tudatosodott bennem, amikor kerestem a megnyugvást, de csak Istenben találtam meg. Ekkor még nem ismertem

Augustinust, aki hasonló érzéssel élte meg Isten jelenlétét: „Magad számára teremtettél minket, és mindig nyugtalan a mi lelkünk, amíg Benned meg nem találjuk nyugalmát."

így lett számomra fokozatosan - egy élményszülte döntéssel tetőzve - az elmúlhatatlan élet teremtőjévé, a halált feltámadásával legyőző Krisztus.

Ahogy a karácsony Isten szeretnének megnyilvánulása, úgy a húsvét a remény evilági beteljesedése, míg a feltámadás, ennek kiteljesedése lesz. E folyamat „csúcsa” Krisztus feltámadásának ténye. Sokan Jézus feltámadását kezdetek óta megkérdőjelezték. A zsidók kérték is Pilátust, állítson őrséget a sírhoz, nehogy tanítványai ellopják a testet és azt

mondják, hogy feltámadt. Le is pecsételték a sírt.

A feltámadáskor a zsidók mindent elkövettek, hogy a tényt elhallgassák és a kriszto- fániák (Krisztus-jelenések) élményében részesülőket üldözzék és megöljék. Az evangéliumok (mind a négy) tudósítása a feltámadás nem várt eseményeinek döbbenetes átélésében teljesedik ki, jut célba. Pál apostol kijelenti: „Ha Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér hitetek... akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk. " (1 Kor 15, 17-19.) Az apostol tudósítása szerint a krisztofá- niában, a többi között az apostolok, mintegy ötszáz személy és ő maga is részesült.

Miért tény és miért nem legenda Jézus feltámadása?

Amennyiben az evangéliumok valótlanságot állítanának, akkor a hihetőség kedvéért egyeztetnek, de legalábbis figyelembe vették volna egymás tudósításait. Az utókor viszont négy különböző és hangsúlyú tudósítást olvas az evangéliumokban a feltámadásról. A feltámadás ténye miatt ki-ki úgy beszéli el az eseményeket, ahogy megélte Krisztus feltámadását. Nem kellett Jézus feltámadásának hírét sem kelteni ahhoz, hogy a mozgalom ne szűnjön meg a „vezér” kivégzése után. A nagy vallásfilozófiai rendszerek is léteznek évezredek óta, noha alapítójuk meghalt, (pl. Buddha).

így cáfolhatnánk sorra a kételkedők állításait. Mivel a ke- resztyénség hitének az élő és visszatérő Jézus az alapja, így a feltámadást tényként fogadjuk el. A feltámadás-hit nem

Bakallár József stációképe a de- bercsényi katolikus templomban

azt jelenti, hogy elhiszem a feltámadást, ezt nem hinni, hanem tudni kell. Hinni a Feltá- madottban kell feltétel nélküli bizalommal, ez eredményezi az egyetemes és személyes feltámadásban való meggyőződést. Ezzel a hittel tudunk megállni szeretteink koporsói, hamvai előtt is, mert tudjuk, hogy a halál az emberi élet végső princípiumát (lényegét) nem semmisíti meg. Az Újszövetségben szereplő soma (lelki test, romolhatatlan, csak a személyre jellemző struktúra) elevenedik meg a feltámadáskor. Ennek a feltétel nélküli bizalommal történő elfogadását, reménységét foglalja magába a feltámadás-hit, amelyet világunkban az új élet hordoz, a jövendőben pedig a feltámadás.

A húsvét népies szokásai (locsolás, tojás, nyuszi stb.) csak jelképei a Krisztus által megígért új életnek, világnak, mert új eget és földet várunk ígérete szerint, ahol az Örökkévaló jelenléte nem engedi meg többé a halált.

Kalácska Béla esperes

Felvételünkön a kápolna eredeti pompájában