Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-27 / 72. szám
1997. március 27., csütörtök SporTTüköR 11. oldal Asztalitenisz, NB II, Gárdos-csoport Utazás - „cél” nélkül Békéscsaba - Bátonyterenyei VASK 10-8 Az előzetes várakozásokat teljesítményükkel alaposan felülmúló bátonyi asztaliteniszezők továbbra sem tartoznak Fortuna kegyeltjei közé. Mint arról korábban már hírt adtunk, az előző fordulóban a csapat egyik alapembere, Kövendi János ütő nélkül utazott a Gárdos- csoport listavezetőjével lejátszandó szoboszlói rangadóra. Az elmúlt hétvégén a második, egyúttal osztályo- zós hely sorsát eldönteni hivatott mérkőzésre készültek Salamonék, az utazás azonban felért egy rémtörténettel... A mérkőzés reggelén derült ki, hogy a csapatvézetők nem ismerik a békéscsabai összecsapás pontos helyszínét...(!) A csapat rövid tanácstalanság után a bizonytalan kimenetelű utazás mellett döntött. A békési megyeszékhelyen hosszú keresgélés után végre sikerült rátalálni a helyszínre, de idő híján bemelegítésre már nem maradt lehetőség... Sajnos a több mint négyórás út és az idegfeszültség meglátszott a csapaton, Salamonnak csupán 5-0-ás hazai vezetés után sikerült megszerezni az első bátonyi győzelmet. 7-3-as magabiztos hazai előnynél azonban fordult a kocka, előbb Győré, majd Kövendi nyert mérkőzést, Salamon pedig sorrendben harmadik ellenfelét „végezte ki”. Ekkor sorsdöntőnek ígérkező összecsapáson Baranyi sem tudta megállítani a sziporkázó Salamont, míg Győré az ifjúsági ranglista harmadik helyezettjét győzte le, s ezzel már 8-8 volt az állás. Ezután azonban Sálek egy kiélezett küzdelem végén alulmaradt vetélytársával szemben, s így eldőlt a találkozó sorsa. Bár a vereség ellenére a bátonyi gárda megtartotta dobogós harmadik helyét, a feljutási remények valószínűleg elúsztak... A körülmények ismeretében a csapat minden tagja dicséretes teljesítmény nyújtott, hiszen még csak nagyon kevés hiányzott a bravúrhoz. A játékosokkal ellentétben a vezetők „produkciója” kevésbé dicsérhető... Győzelmek: Baranyi (3), Lipták (3), Sándor (.),Bohács- Baranyi és Lipták-Sándor párosok, ill. Salamon (4), Győré (2), Sálek és Kövendi. (s. s.) Ötöst rúgtak a fiatalok Első alkalommal mérkőzött meg a Fidesz-MPP-frakció és a parlamenti tudósítók válogatottja. Az Elektromos-sportcsarnokban rendezett kispályás teremtalálkozón Orbán Viktor vezérletével fölényes győzelmet arattak a gyakorlatilag csere nélkül futballozó politikusok. A toliforgatók, rádió- és Sífutó OB, Galyatető - Tarjáni utánpótlás-sikerek a tavaszi télben Újabb huszonhat csillogó érem A salgótarjáni sífutók az egy hónappal ezelőtti sikeres országos diákolimpiái szereplés után - a hó elolvadása miatt - elrakták léceiket és kezdték elővenni kiegészítő sportáguk, a sírollerezés eszközeit, amikor is telefon érkezett a Magyar Síszövetségből: a galyatetői sípályát versenyzésre alkalmas friss hó borítja, így a hét végén megrendezik sífutásból is az országos bajnokságot. Kékesi G. A tarjániak Vadas István és Vincze István edzők vezetésével előszedték a léceket és - a sérülteket és betegeket leszámítva - Galyatetőre vonultak, a versenyt az sífutóival. A sérült Czékmán Á. tévériporterek csak az első félidőben voltak egyenrangú ellenfelek. A visszavágóra várhatóan nyáron kerül sor. Fidesz-MPP-frakció - Parlamenti tudósítók 5-1 (1—1). Góllövők: Orbán (3), Áder, Mádi, illetve Gulyás. Jók: Orbán, Mádi, Deutsch, illetve Zsoldos, Kert A. Halász D. hogy felvegyék ország legjobb csapatból hiányzott Czene Zsuzsa. A tavaszi hó az előzetes hírek ellenére mégsem volt tökéletes a mátrai sícentrumban, mert nem lehetett benne a klasszikus stílushoz nélkülözhetetlen nyomot lefektetni, így a hosszabb és a rövi- debb távokat is szabad stílusban rendezték. Bebizonyosodott, hogy a tar- jániaknak sikerült átmenteniük egy hónappal ezelőtti formájukat, és a várakozásnak megfelelően nagyszerűen szerepeltek: a két nap alatt összesen nyolc arany-, Reznicsek Zs. tizenegy ezüst- és hét bronzérmet szereztek. A sebtében „összehozott” sífutó országos bajnokságon még fényesebb tarjáni siker is születhetett volna, ha a rövidebb távon az ifjúsági fiúk a pályára jobban koncentrálva versenyeznek. Eredményük így is elismerésre méltó. Eredmények, hosz- szú táv Junior nők, 12 km: 2. Kimer Erzsébet 48:26 perc. Leány ifjúsági II. kcs., 8 km: 1. Bogár Edina. Leány serdülő 1. kcs., 6 km: 2. Ráduly Dóra 26:40 perc, 3. Halász Dóra 26:52, 4. Kis-Si- mon Tünde 29:32. Leány serdülő II. kcs., 3 km: 1. Czékmán Ágnes 15:49 perc, 2. Molnár Ramóna 17:12, 3. Kimer Liliána 17:54. Junior férfiak, 20 km: 2. Horváth Bogár E. Gábor Bartha K. 1 óra 17 perc 50 másodperc. Fiú ifjúsági I. kcs., 15 km: 4. Szabó Krisztián 56:31 perc. Fiú ifjúsági II. kcs., 15 km: 1. Sipeki Péter 59:32 perc, 2. Szolnoki Ádám 59:51. Fiú serdülő I. kcs., 8 km: 1. Győrffy Levente 33:59 perc, 2. Bartha Krisztián 35:19, 6. Szabó József 51:59. Fiú serdülő II. kcs., 3 km: 1. Kékesi Gábor 16:40 perc, 3. Kobolák Dániel 17:53. Rövid táv Junior nők, 6 km: 2. Kimer Erzsébet 24:17 perc. Leány ifjúsági II. kcs., 6 km: 3. Bogár Edina 28:34 perc. Leány serdülő I. kcs., 4 km: 1. Halász Dóra 17:59 perc, 2. Kis-Simon Tünde 18:54. Leány serdülő II. kcs., 2 km: 2-3. Czékmán Ágnes és Molnár Ramóna 11:39 perc, 4. Kimer Liliana 13:04. Junior férfiak, 12 km: 2. Horváth Gábor 44:13 perc. Fiú ifjúsági I. kcs., 12 km: 3. Szabó Krisztián 45:07 Győrffy L. perc. Fiú serdülő I. kcs., 6 km: 1. Bartha Krisz- Sipeki P. tián 23:04 perc, 2. Győrffy Levente 23:11. Fiú serdülő II. kcs., 4 km: 1. Reznicsek Zsolt 21:35 perc, 3. Kékesi Gábor 22:27, 4. Reznicsek Balázs 22:35, 5. Kobolák Dániel 22:57. (e. a.) Sportturmix Győztek a tinik Tatabányán barátságos labdarúgó-mérkőzésen fogadta a magyar ifjúsági (16 évesek) válogatott Dániát. A találkozót Keresztes góljával a magyar együttes nyerte. Vezetnek a bécsiek A Rapid Wien pontszámban beérte, jobb gólkülönbségével pedig meg is előzte a Salzburgot az osztrák labdarúgó-bajnokságban. A fővárosiak a 24. fordulóban lejátszott rangadón két góllal legyőzték Klausz László csapatát (Rapid Wien - SC Salzburg 2-0). Örökre kiutaznak? Albánia futballválogatottja nem otthonában, hanem spanyol földön játszik világbajnoki selejtezőt szombaton Ukrajnával. A találkozó előtt az utánpótláscsapatok is mérkőznek. Az albán szövetség attól tart, hogy az utánpótlás Eb-selejtezőket fiataljaik arra használják ki, hogy ne térjenek haza. A felnőtteknél hasonló veszély nem áll fenn, mivel minden válogatott futballista külföldön szerepel. Új név a kalapban Wellington is verseng a 2006-os Nemzetközösségi Játékok rendezési jogáért. Egy másik új-zélandi város, Christchurch képviselői már korábban jelezték, hogy otthont kívánnak adni a sporteseménynek (Új-Zé- landban 1990-ben már rendeztek Nemzetközösségi Játékokat Aucklandben). a természetes város A POROTHERM® N+F építési rendszer előnyeiről már Magyarországon is közel negyed millió lakó szerzett közvetlen tapasztalatot: • 28%-kal kevesebb fűtési energiát használ, • 38%-kal lerövidül az építés ideje, • 57%-kal kevesebb a habarcs felhasználása, • ingyen kapja az építési rendszer előnyeit és egy életen át pénzt takarít meg. Magyarországon nap mint nap egy városnyi ember élvezheti a környezetbarát POROTHERM® épületek egészséges és kellemes klímáját. Számukra már bizonyossá vált, az európai minőségű POROTHERM® házépítési rendszer nemcsak gyors és precíz, hanem gazdaságos építést is biztosít. Egy városnyi tapasztalat, egészséges és gazdaságos építési rendszer. WIENERBERGER Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HAZÁNAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁMÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM® TERMÉKEK MENNYISÉGÉT. I---—“— --------------------------—---»«jj I Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. I I Név: ...__... I ! 11. Cím: I ... magánvásárló I I | 1113 Budapest. Bartók Béla út 152/h. I Fax: 203-9988 Tel.: 203-9990/217 I tervező knrttetező □ Kérjük nyomtatott Vezet a Három Gyémánt - A Portugál Rallye állása a harmadik nap után: 1. Tommi Makinen (finn, Mitsubishi - képünkön) 3:22:43 óra, 2. Freddy Loix (belga, Toyota) 3:25:58 óra, 3. Armin Schwarz (német, Ford) 3:27:58 óra fotö: traco Döntés született Balassagyarmat város sportegyesületeinek támogatásáról Forintcseppek a szomjas kasszákba Balassagyarmat város önkormányzata az 1997-es évben - a sportlétesítmények fenntartása mellett - három és fél millió forinttal támogatja a város sportegyesületeit. Tizenhét sportegyesület részesül támogatásban, valamint ezen összegből támogatják a város úgynevezett nagyrendezvényeit, a triatlon országos bajnokság futamát és az Ipoly Gyaloglógálát, továbbá a sportigazgatóságot mintegy négyszázezer forinttal. A döntés előtt a sportbizottság nehéz helyzetben volt, hogy milyen elvek alapján osszák el a rendelkezésre álló - nem soknak tűnő - összeget. Több sportvezető is úgy vélte, hogy a pénzelosztásnál az eredményességet kellene fokozottan figyelembe venni. A sportbizottság úgy döntött, hogy az eredményességet is figyelembe véve a minél szélesebb tömegek sokoldalú sportolását támogatja. Lássuk, milyen arányban részesültek a „jóból” Balassagyarmat sportegyesületei! Bgy. Kábel SE NB II-es kézi- labdacsapata 250 000 Ft, BSE- Nógrád Volán labdarúgócsapata 920 000 Ft, BFC 90 SE labdarúgócsapata 45 000 Ft, Ipolyszög SE labdarúgócsapata 45 000 Ft, Bgy. Iustitia SE kosárlabdacsapata 35 000 Ft, Bgy. Tenisz SE 50 000 Ft, Triatlon és Szabadidős SE 190 000 Ft, Vitalitás SE 580 000 Ft, Ipoly Walking Club 280 000 Ft, Tengő SE lábteniszcsapata 50 000 Ft, Medosz-Tájfutó SE 125 000 Ft, Dózsa DSE asztalitenisz-csapata 40 000 Ft, Palóc Sportlövő SE 15 000 Ft, Shoto- kan Karate SE 20 000 Ft, Ipoly- vidéki Természetjáró SE 20 000 Ft, Bgy. Hegymászó SE 20 000 Ft, Szellemi SE IQ 000 Ft, Vitalitás SE rendezvényszervezésre 250 000 Ft, Ipoly Walking Club rendezvényszervezésre 150 000 Ft, Sportigazgatóság 405 000 Ft. Kanyó Ferenc