Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-27 / 72. szám
Jó napot! március 27., csütörtök Szeretettel köszöntjük HAJNALKA nevű kedves olvasóinkat! A Hajnalka újmagyar, a hajnal szóból képzett női név. Védőszentje: Szent Auróra (hajnal) párizsi apátnő. Virága: a hajnalka. A keresztény egyházak szerint e nap az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtök (oltárfosztás) napja. A Nap kél: 5.33 órakor, nyugszik: 18.07 órakor. ÜGYELETES RIPORTER T. Németh László : (32) 416 - 455 Néhol eső lehet ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Légköri front, s egyúttal nedves levegő éri el térségünket. Erősen megnövekszik emiatt a felhőzet, s elszórtan esőre is számítani lehet. Megélénkül a nyugati, délnyugati szél. Kora délutánra 9, 11 fokig emelkedik a hőmérséklet. Holnap többfelé várható csapadék. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 9 Balassagyarmat: 9 Szécsény: 10 Bátonyterenye: 10 Pásztó: 11 Ipolytamóc: 9 Ki érdemel intőt ? Közeledik április 11-e, a költészet napja. Ez egy olyan ünnep, amelyet - nagyon helyesen - a rendszerváltás sem dobott sutba, mert céljaival - József Attila művészi értékeinek megbecsülésével, a magyar líra világirodalmi szinten is kiemelkedő teljesítményével - nagyon sokan egyetértenek a demokratikus Magyarországon is. Ezek a megfontolások hívták életre 1992-ben a József At- tila-versmondóversenyt, amelyet eleddig öt alkalommal a megyeszékhelyen rendeztek, idén viszont Szécsény lesz a vendéglátó. Mint minden évben, ezúttal is nagy az érdeklődés a nemes versengés iránt a fiatalok körében. Már ahol persze tudnak róla . . . Van ugyanis Salgótarjánban egy középfokú intézmény, ahol az illetékes tanárnő eldugta a versmondók elől a kiírást, mert ő nem szereti az MSZP-t. (Ugyanis a verseny kezdeményezője, szervezője a szocialista párt megyei szervezete.) Lenne néhány kérdésünk az „irodalomszerető” pedagógushoz. Nem gondolja, hogy a politikamentes iskola éppen az ő magatartása révén válik keményen (és bután) politizá- lóvá? Milyen alapon fosztja meg verskedvelő, szavalni tudó tanítványait egy várhatóan nagyszerű élménytől? S mit szól ahhoz, ha néhányan annak ellenére ott lesznek a pódiumon, hogy neki ellenszenves az egyik - ez esetben teljesen mindegy, hogy melyik — párt? Gyengébb osztályzatot, intőt kapnak magyarból, mert szeretik József Attilát? - jóla Sportoló és a fókák - Martina Hingis svájci tenisze- zőnő nem mindennapi körülmények között készül a tornákra: miami fókákkal tölti szabadidejét, kikapcsolódásul. FOTÓ: REUTER A&ïfci&ifciteïfcïfcifcifcSfci&îfcSfcîfcifcïfcïfcïfcïfcîfciSfcifcîfci&ïfcïfcîfcïfcîfcîliifc f MI VÁR MA ÖVRE ? Hírlap-horoszkóp f ^ Vízöntő (I. 21.—II. 20.) A Vénusz-Plutó segíti, hogy valóra váltsa egy titkos kívánságát. Persze ezért tennie is kell, nem csak várni, hogy vágya if teljesüljön. A csillagok kitűnő közérzetet jeleznek. Partnere kedveskedik, ám ön ennél többet vár tőle, azt, hogy nagyon szeresse. Halak (n. 21.-IJI. 20.) Munkájával óriási lendülettel halad előre. Anyagi nyereségre van kilátás. Most, tavasszal mindent ragyogóbbnak, ■jf- szebbnek lát, érzelmei magas hőfokon vannak. t Kos (III. 21.-IV. 20.) Ön most céltudatosabb, mint eddig bármikor, és ez önbizalmat ad. Mindent megtesz azért, hogy észrevétesse magát. Sze- vr relmi életében igen magas igényeket támaszt. JT Bika (IV. 21.-V. 20.) A mindennapi teendőkre, a munkára összpontosít, jü Sürgős elintéznivalók, megbeszélések teszik zsúfolttá mai napját. Jobban kellene vigyázni magára, sportolást beiktatni mindennapjaiba. Ikrek (V. 21.-VI. 21.) Önt gyakran untatják, sőt irritálják a pénzügyek, M de most nincs más választása, végig kell gondolni, mire futja, mire nem. Af Most az ünnepi időszakban megnövekszik kiadása. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Mi lenne, ha végre elengedné magát és hagyná, * hogy a vágyak elérkezzenek a görcsösség nélküli beteljesüléshez. A mai - napon ezt várják öntől az égiek! Oroszlán (VH. 23.-VIII. 23.) Ma könnyen beleesik abba a hibába, hogy túl sokat markol, s így keveset fog. Ne akarjon egy csapásra több legyet ütni, hanem lépésről lépésre haladva próbálja céljait elérni. Szűz (VHI. 24.-IX. 23.) Ingerlékeny és fölényes. Jó lenne, ha megváltozna legalább néhány napra. Annyira leköti saját fontosságának tudata, hogy eközben lemaradhat az élet legelemibb örömeiről. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Talán túlságosan is sok munka vár ma önre. Ne tegyen úgy, mintha ezt nem tudná. Pontos időbeosztással, munkatársai szíves segítségével úrrá lehet a helyzeten. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Érzi a tavaszt a Skorpió. Nemcsak a szívével, dea zsebével is. Új cipőt és ruhát vásárol. Érezhetően karcsúbb lesz és „megkönnyebbül" ezáltal. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Március vége felé arra kell ügyelnie, nehogy kemény vitákba keveredjen. A mozgató rugó ezúttal is az irigység, ami nem jellemző a Nyilas-jegyűre. * # # # # # # * # * * * Bak (XII. 22.-I. 20.) Takarékoskodjon!. Jövedelmét és költségvetését ^ összhangba kell hoznia. Folytasson tevékeny életmódot, de pihenőidőt is iktasson be, hogy legyen kedve a szórakozáshoz, a szerelemhez is. * * * * * * * * * * * # * * # # # * # # # * # * * * * * * * * * * * * * * * # Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: 101 kiskutya. Színes, szinkr. amerikai film. Kamara: 15.00, 17.00 és 19.00 órától: Kansas City. Színes, feliratos amerikai film. Balassagyarmati Madách: 13.30 órától féláras, 15.30, 17.45 és 20.00 órától: 101 kiskutya. Színes, szinkr. amerikai film. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Fejjel a falnak. Színes amerikai vígjáték. ■m Holnapi Lapunkból Országos hírnévre törő falucska Kétbodony neve legtöbbet a folklór ismerőinek, illetve a szépszámú horgásztársadalomnak mond. Hagyományápolásuk, kultúrájuk mellett sok-sok turisztikai érték felmutatásával kívánnak országos ismertségre szert tenni a falujukért tenni kívánó kétbodony iák. S, hogy még csábítóbbá tegyék településüket, telefont és gázt vezetnek, ingyen telkeket osztanak, parcelláznak, tavat tisztítanak, s egy újabb építését tervezik. Hat szám - egy nyeremény! 13. HÉT A HETI NYEREMÉNY: vásárlási utalvány MAI í ciyO mi á 1 O V V ? Személyesen a minisztertől kapta vezetői engedélyét Jogosítvány 36. nekifutásra A 36. kísérletre végre sikerült átmennie az autóvezetői vizsgán egy izraeli asszonynak. A négy évtizedes próbálkozás valóban megérlelhette az anyagot, mert a hölgy végül is 82 évesen kapta meg a hőn óhajtott jogosítványt. Shulamit Dezhin a siker nyomán üdvözlő telefonok tucatjait kapta, s esete különlegességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a közlekedési minisztérium illetékes osztályának igazgatója Vigyázat! Traffipax! Ma 6-tól 14 óráig: Salgótarjánban, Bátonyterenyén, Ma- conkán, Nemti, Nádújfalu, Mátraterenye belterületén; 22- től 6 óráig: Rétságon és környékén lesz sebességmérés. személyesen közölte vele hivatalában a jó hírt. Az idős hölgy elmondta: mindig is kitűnő vezető volt, ha nem kellett vizsgáznia. A vizsgadrukk azonban lehetetlenné tette a bizonyítást. Miközben szorgalmasan buko- gatott, szilárdan hitte, hogy egy napon mégis megszerzi a jogosítványt. Azt tervezi, hogy be- keretezteti a dokumentumot. - Úgy gondolom, példám reményt adhat más tanulóknak is: soha ne adják fel! t: Március 25-ei XV Kenő nyerőszámok 6 13 14 17 19 20 22 25 27 29 36 49 53 64 65 66 74 76 78 80 HaHoTa Idill A feleség ordítva szól a férjéhez:- Nem is tárgyalok veled, te teáscsésze!- A férj szelíden:- Szivecském, milyen az a teáscsésze?- Olyan, mint te, aljas és füles! Pontosítás Megszólal a telefon. A készülékhez a tízéves Pistike áll a legközelebb, ő veszi fel a kagylót:- Kit adhatok?- A családfővel szeretnék beszélni!- Melyikkel, a törvény szerintivel, vagy az igazival? Fele-fele- Előbb-utóbb kénytelen leszek műtétnek alávetni magát - közli az orvos az egyik betegével.- Soha, doktor úr, inkább meghalok - tiltakozik a beteg.- Ugyan már! Az egyik nem zárja ki a másikat... Ajánlat- Melegen ajánlom a fagylaltunkat!- Melegen egye meg maga! Napfürdő- Miért sütteted magad állandóan abban a szoláriumban?- Mert állítólag feketén minden olcsóbb. Rádió- és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH 4.30 Reggeli Krónika. 4.40 Halárok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.00 Krónika Sport Lapszemle. 9.05 Napközben. 11.05 A Szabó család (ism.). 1135 Munchausen báró kalandjai. 12.00 Harangszó. Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Énekek az Oltáriszent- ségról 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.06 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Muzsikáló nagyvilág 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.40 Mikszáth Kálmán: A Tisztelt Házból A vándorló tekintély 20.05 Színházi világnap 22.00 Késő esti krónika 22.30 Hangos recept 23.00 Hírek. Időjárás. Kenó 23.05 Zenetörténet mindenkinek 23.45 Chausson: Poème PETŐFI 430 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 6.33 Útközben. 7.00 Hírek. Lapszemle. 7.30 Hírek. Időjárás. 7.46 Sportreggel. 8.00 Petőfi-délekjtt. 9.54 Manapság. 1120 Örökzöld dallamok. 12.00 Nótacsokrok, nótakettősök. 12.50 Korkérdés Telefonos vetélkedő 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság (ism.) 13.07 Állomáskereső 13.15 Derűre is derű 13.39 Irodalmi műsorajánlat 13.45 Vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 A Rainbow együttes ösz- szeslemeze(13/7. rész) 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Húszas stúdió 22.00 A világ zenéi 22.20 Dzsesszlista 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi 0.15 Éjszaka TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Napkelte 9.00 Tízórai 9.05 Marienhot Ortrud trükkje 10.X Hírek 11.10 Frankenbergkastély A hagyaték 12.X Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungary 12.55 Telepakk 14X Hírek. Időjárás 14.05 Műsorismertetés 14.10 Szívtipró gimi (ism.) 15.00 Repeta. Benne: 15.05 Azt íija az újság. 15.10 Hirdetések. 15.15 Tételező. 15.30 Polc. 15.40 így írtok ti. 15.50 Ategnap holnapja. 16.05 Ad hoc. 16.10 Kikvogy- muk? 16.20 Bécsi melanzs. 16.30 A homok titkai 17.05 Kormányváró 17.30 Városok gyerekszemmel 17.45 Zenelánc 17.55 Az utódok reménysége 18.15 Üzlet 18.30 Kép-játék 19X Égből pottyant mesék 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Magyarok cselekedetei 20.15 Szomszédok 20X Friderikusz (speciális) 120' 22.55 Színházi Világnap Song-sztárok 23.55 Musica Historica Nagycsütörtök éjszakáján 20.10 Zenefon 20.45 Aloha Sport 21X Mesterügynökök (amerikai film) 22.40 Napi profit 22.55 Negyedóra gazdaság 23.10 Aloha Sport (ism.) 0.15 Híradó DUNA TV TV 2 R HH Coníteártl Tannlnk9! 14.55 Műsorismertetés 15.X Palackposta 15.30 Robin Hood 15.55 Emberek a természetben 16.15 Segítség! 16.25 Repeta plusz 17.00 Titkos küldetés 24/11. rész 17.30 TOP 40 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazinok 19.05 Színházi Világnap 1997. Szabó Magda: Az a szép, Történelmi játék két részben 21.20 Tartalékidő 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Kenó 22.45 Izraeli körkép Kereszttűzben (izraeli film) 0.15 MC (ismétlés) TV 3 13X Müsorajánlat 13.55 Ha a lányok hadgyakorlatra mennek (osztrák vígjáték, ism.) 15.20 Negyedóra (ism.) 15.35 Plakát 15.55 Salty, a fóka (14.) 16.25 Patika magazin 17.00 Bécsi vér (osztrák film) 19.X Híradó. Sporthírek 19.15 Baywatch Lángtenger Távoktatás 8.30 Starting Business English (ism.) 9.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó 12.20 Régiók (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Police (ism.) 13.50 Kismamaklub (ism.) 14.20 Wimpole falu: Állatkerti látogatás Popeye: Popeye, a pótmama 14.30 Pumukli kalandjai A gumikacsa 14.55 Légy jó mindhalálig (magyar film) 16.05 Mozgó Kép (ism.) 16.40 Tájak, fortélyok, asz- szonyok 17.00 Színházi világhétköznap avagy razzia Marosvásárhely színpadjain 17.30 Fabulák 17.55 Műsorismertetés 18X Híradó 18.15 Színházi világnap Arthur Miller: Pillantás a hídról 20.20 Váltó 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 A Laterani Bazilika 22.15 Nyírfaliget (lengyel film) 90' 23.45 Aix-ei>pravence-i fesztivál 1X Dsida Jenő: Nagycsütörtök szív tv 16.30 Torna Cindy Craw- forddal 17.00 Ne játssz a tűzzel ! (olasz vígjáték) 19.00 Action Man (amerikai sorozat) 19.30 RPS - Zenei műsor 20.00 Pénzvilág 20.30 "Az én esetem.” 21.05 Mocskos zsaru (amerikai film) 23.00 Barkácsmagazin (ism.) 23.30 Kapásjelző (ism.) GYARMATI TV 18.00 Sport-est Bemutatkozik a Triat- lon és Szabadidő SE 18.30 Hírek TARJANI TV 18.38 Sebaj Tóbiás és a bot- fülű rigó 18.45 Filmajánló 18.50 Telefonos játék 19.00 Látókör- Lakossági fórum- Iskolai névadóünnepség- Tudáspróba számítógéppel- Rendőrségi tájékoztató 19.41 A hét kérdése: hogyan juthatunk lakásfenntartási támogatáshoz? 20.00 Önkormányzab ütköző MSAT 6X Vekker 9.30 Music Box 13.30 Budo magazin (ism.) 14.00 Játszd újra 14.30 Parti sétány, Ausztrália (ismét lés) 15X Ásó, kapa, nagykaland (amerikai vígjáték) 16.40 Music Box Top Ten 17.X Nap Tv 19XCops(19.) 20.X A törvény őrei (4.) 21X Gyilkos utcák (16.) 22.00 Parti sétány, Ausztrália (19. rész) 22X A sötétség birodalmában (amerikai thriller) 24X A3-ik vonal 1X Hármas átverés (ism.) FilmNet 7X Arsene Lupin 26. 7.30 Iznogoud 19. 8.00 Micsoda völgy! 10.00 Elfelejtett bűnök 12.00 Nem mind arany. 14.00 Ki véd meg engem? 16X Egy kis tó a fák között (amerikai thriller) 18.00 A bébiszitter ártatlansága (amerikai thriller) 20.00 Tavaszi muri (amerikai vígjáték) 21.40 NHL 19961997 23.10 Bűbáj és méreg (amerikai vígjáték) SZLOVÁK 1 16.30 Kapcsolat stúdió 17.30 Northwood (kanadai sor.) 18.X Szerencsekerék 18.35 Vetélkedő 18.45 Húsvéb szokások 19X Híradó 20.X Lucky Luke (olasz sor.) 21.00Bingó 21.30 Híradó, sport 22.10 A város bírája (olasz film) 23.50 Caspar Hauser (német filmdráma) 16.5 '17.30 Autósoknak 17.55 Helyi hírek 18.40 Stefanie XX Jégkorong XX Időszerű kérdések 21X Sorsdöntő ismeretség 22.15 Riportműsor 22.45 Európa képei X.45 Híradó MEGYEI BALASSAGYARMAT. BATONYTtRENYE. EASZIÚ RfrrtÁO. SALGÓTARIAN. SZBO&CY VAKOM* ÉS lOrtNYttÜt NAHLAHA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/310-869. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)31(1877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)31(1877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési áj egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.