Nógrád Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-11 / 35. szám
6. oldal Mozaik 1997. február 11., kedd Választásokra készülődnek az egykori krajinai Baranya-háromszögben Félelem és várakozás - Akiket elfelejtett az anyaország refelé. E kicsiny térség (Szlavónia csücske) mégis reménykedik. Már majdnem mindenkinek ott a kezében a horvátok pecsétes dokumentuma, a Domovnyica, van igazolványuk, útlevelük. Van már kire szavazni is, bőven. A magyarok is két magyar párt közül választhatnak: ott a HMDK, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségére és a HMSZ, a Horvátországi Magyarok Szövetsége várja a voksaikat. Az előbbit Pa- sza Árpád vezeti, az utóbbi elnöke Csörgits József. Nincsenek sem beszélő, sem köszönő viszonyban. Tudják ezt már itt is. (12 000 magyar élt itt a háború előtt, ma alig 7 000-en maradtak.) A megosztottságot élezi, hogy négyfelől érkeznének a községek élére a jelöltek. Az itt maradottak azt szeretnék, hogy közülük kerüljön ki a polgármester. De van jelöltje az Eszékre menekülteknek, a magyarországiaknak, sőt azoknak is megvan a saját vezetője, akik átmenetileg Németországban találtak otthonra. Krisztus pártja A kiállásával tiszteletet érdemlő laskói református papot is megkeresték a magyar pártok, hogy vállaljon politikai funkciót, de Csáti Szabó Lajos alighanem bölcsen döntött, amikor levelében megírta, hogy csak egyetlen pártot, Krisztus pártját választhatja, egyébként hagyják őt békén. Félelem és várakozás. Ez a mai Baranya-háromszög. Tele katonával, menekülővel és menekülttel, az utcákon pedig (régi dicsőség, hol van már?) krajinai milliárdos bankókat visz a lassan tavaszira forduló szél. Az emberek még bezárkózva, ahogyan azt megszokták az elmúlt öt és fél évben. De akadt, aki kimondta: az volt a legszomorúbb az itt élő maroknyi magyarnak, hogy e sötét évek alatt megfeledkezett róluk az anyaország. Még jó szó sem jött Magyarország felől. S ezt a mai öregek, középkorúak sohasem fogják megbocsátani. Torkig van itt már mindenki mindennel. Akár szerb, akár horvát, akár magyar. Várják, hogy múljon az idő, s hozzon orvoslást a mélyen ütött sebekre. Itt Kelet-Szlavóniában, a Baranya-háromszögben lassan veszi át a hatalmat az ENSZ-köte- lék, s dől össze az egykori Szerb Krajina Köztársaság közigazgatása. Mindenhol katona katona hátán, de már fehér sisakosok. A fehér páncélosokon a két betű: UN. Egykedvüek a szerb rendőrök, hivatalnokok: már nem az övék a hatalom, már nem az övék a jövő. Aki teheti, menekül, vagy elmenekült már. Egy hónap múlva, március 16- án Horvátországban általános választások kezdődnek, e valaha elzárt, alig 1100 négyzetkilométeres háromszögben előkerülhetnek a demokrácia első kellékei. Fölállítják a szavazó- fülkéket, lepecsételik az urnákat. A múlt nagyon közeli. Hercegszőllősön is jár egy történet: a főút egyik házába katonák törtek be, megitták a gazda pálinkáját, aztán mindenkit megöltek. A másik lakásban pedig azért halt meg mindenki, mert nem volt pálinka. A lélek kínjai A halálnál és a testi kínzatásnál van azért rosszabb. A lélek keresztre feszítése. Ezért aztán, bár mindenütt nagy szeretettel fogadják a magyarok a magyar újságírót, megkérik, ha lehet, ne névvel jelenjen meg az írás. Ki tudja? Még olyan ember is aggódott a búcsúzásnál, mint az egykori eszéki rádiós kollégám, a Vörösmarton élő Krómer József pedig ő a nehéz időben a menekülés helyett az otthon maradást választotta. Tudják: döntöttek a nagyhatalmak, július 1-jétől e Baranya-háromszög (Kelet-Szlavónia) Horvátország integráns része lesz. Látják: itt az UNTAES szolgálata, mindenhol a fehérre festett ENSZ-páncélosok mozognak, az ENSZ emberei párokban ragadva a szerb közigazgatás embereire: fehér sisakos katona jár a szerb rendőrrel is, s ő figyeli a szerb határőr munkáját is, a túlkapások ellen. De azért még mindig szerb rendőrség van, és a térség fővárosából, Pélmonostorról szerb rádió- és tv-adást sugároznak az éterbe. Bár megnyílt a térségből az Eszék felé vezető út, még sehol a horvát közigazgatás, a horvát rendőr és katona, s időnként itt-ott provokációkról hallani. Krajina nehezen adja fel utolsó hadállásait. Ne feledjük: bár az ENSZ-katona- ság megkezdte a fegyverek összegyűjtését (márkában fizetnek minden leadott géppisztolyért, gránátért, egyébért), azért számottevő a kint lévő fegyverarzenál. A szekrényben, a kertben, az ágyak alatt. Nehéz is ma eldönteni, hogy ki fél jobban. Az őslakosság, az itt Homokzsákok, lövészárkok szabdalják még a falvak utcáit maradt fegyvertelen horvátok és magyarok, avagy a menekültként, a hasonlóan elmenekült helybeliek lakásába beköltöztetett, állig felfegyverzett szerbek-e? Kós András, az UNTAES pélmo- nostori irodájának magyar tisztviselője szerint, minden gyötrődés és félelem ellenére ugrásszerűen megváltozott itt a ENSZ-páncélos Dél-Baranyában - nemzetközi erők vigyázzák a rendet helyzet. Rá sem ismemi már arra a világra, ami, mondjuk, egy-két hónappal ezelőtt volt. Amikor csak egy út volt járható: a batinai hídon Szerbia felé. Különösen örömteli, hogy bár csak magyar rendszámú gépkocsikkal, de jöhetnek a korábban elmenekültek. Látogatóba, szemrevételezni a régi házat, beszélni az ott maradt szomszéddal, rokonnal, jó baráttal. Tervezhetik a visszatérést. — Lassan a választások előestéjén vagyunk. Mennyire érezhető ez?- Egyelőre meglehetősen nagy a bizonytalanság. Még azt sem tudják jóformán az emberek, hogy milyen testületekre, hányféle tisztségviselőre, s hogyan szavazhatnak majd. Ez a jelöltállítás gondja is. Másrészt érezhető a félelem, s nehéz találni olyan embert ma még, aki nyíltan közéleti funkcióra jelentkezik. Soha többé politikát! Hogy is mondta ezt az egykor Eszéken dolgozó vörösmarti rádiós kollégám, Krómer Jó- zsef? Amikor a kopácsi erdőszélen, s frontvonalban, fegyverrel előttünk és fegyverrel a hátunkban, kényszermunkában ástuk a lövészárkokat, megfogadtuk: soha többé politikát! Laskó általános iskolájában angol nyelvű tábla is mutatja: itt már a horvát művelődési minisztérium útmutatása szerint folyik az oktatás. Színmagyar iskola, bár még most is állandó hiányzók a környező községek gyerekei. Pásztor Julianna tanítónő szerint a sok gond közepette talán ez a legnagyobb: nincs mivel bejárni. Már Ko- pács szerb polgármesetere és a magyar alpolgármestere is tárgyalt az UNTAES-nél valamiféle iskolabusz beindításáról, ígéret van. A választási előkészületek közepette a legfontosabb ma az emberek számára, hogy körvonalazódjanak lassan az életfeltételek. Itt mindenki nagyon szegény. Ez alatt az öt és fél év alatt nemigen volt munkahely: abból éltek, amit a ház körül megtermeltek. Mint ahogyan azt egy bellyei ember említette: még azt is megtanultuk, hogy hogyan kell mész, cement és egyéb helyett tehéntrágyával a ház falát megtapasztani. Mindenütt a háború nyomai, mindenütt kiégett, ösz- szedőlt házak. Itt egy ideig minden lőrés és fedezék volt. Az utak mentén, a községközpontokban persze építettek mesterséges fedezékeket is: sehol annyi homokzsák, mint erggy százalék a személyi jövedelemadóból A GYERMEKEK EGÉSZSÉGÉÉRT A Nógrád Megyei Kórház Gyermekekért Alapítvány közel egy évtizede tevékenykedik. Célunk alapvetően a gyermek lakosság egészségének megóvása, és a beteg gyermekek gyógyítása. Feladatunk: biztosítani a lehető leggyorsabb, legolcsóbb és legbiztosabb diagnózis felállítását, és a leghatásosabb gyógykezelést. Ennek érdekében támogatjuk dolgozóink szakmai színvonalát emelő továbbképzését, szeretnénk elérni az osztály európai szintű műszerezettségét. Mindezek megvalósításához kérjük támogatásukat! Sohasem feledjük: ■« Aki megment egy életet, egész világot ment meg. " Adószám: 19159353-1-12 ggy százalék a személyi jövedelemadóból Zsidó temető, ill. a judeisztikai gyűjtemény és iroda kialakítására Mindazokat, akik számára fontos a balassagyarmati műemlék zsidó temető, ill. a Hunyadi utcai judeisztikai gyűjtemény és iroda folyamatban lévő kialakítása, kérjük, adja „1 %-át" a KERTÉSZ ISTVÁN ALAPÍTVÁNYNAK! Adószám: 19163301112 Köszönettel: Bakos Lajos, a Zsidó Világkongresszus Kelet-Európai Irodája ügyvezető igazgatója (kuratóriumi elnök), Majdán Béla várostörténész (kuratóriumi titkár). Tel: (35) 301-663 TÁRSKERESÉS EMBERI HANGON Hogyan válaszolhat? Élőszóban azonnal 0-24 óráig. Hívja a 06-90-344-166-os telefonszámot. Miután megadja az önt érdeklő hirdetés alatt szereplő postafiók-számot, hallani fogja a hirdető hangos bemutatkozó üzenetét, majd telefonszámítógépünk felveszi válaszát is, amelyben személyes találkozót javasolhat, vagy megadhatja címét, telefonszámát is. (A hívás díja: 88 Ft+áfa/perc.) Figyelem! Ez a szám nem hívható a 27, 28, 63, 68, 95-ös körzetekből, utcai készülékről, sem rádiótelefonról. Ingyenes hirdetésfelvétel! Mindennap 8-22 óráig. Hívja a 06-1-217-3404-es számot, s munkatársunknak diktálja le a lapban megjelenő apróhirdetése szövegét. Ezután felmondhatja hangos üzenetét is, amellyel személyesebbé, emberközelibbé válik bemutatkozása. A hirdetésfelvétel ingyenes és anonim. A hirdetésére érkezett válaszokat a 06-90-344-166 telefonszámon hallgathatja le. Figyelem! A Találkahely csak Matáv-területekről hívható. HÖLGY KERES URAT Vidám 45 éves, fiatal, középvégzettségű, csinos hölgy társat keres. Hangpostafiók: 8629 Természetkedvelő 46 éves vagyok, keresem azt a maximum 50 éves, minimum saját lakással és autóval rendelkező, kellemes úr ismeretségét, aki még tud örülni az életnek. Hangpostafiók: 8663 Boldogság 49 éves, özvegy, egyszerű nő társaság hiányában megismerkedne korban hozzá illő, rendes, szolid férfival. Kalandorok kíméljenek. Hangpostafiók: 8667 Kata 38 éves, 167 magas, 60 kg, elvált nő társat keres budapesti, magas, intelligens úr személyében. Hangpostafiók: 8673 Görög út 32/164/60 szőke, kék szemű, ápolt nő szeretne komoly gondolkodású, független, lakással, kocsival rendelkező, budapesti fiatalemberrel megismerkedni. Hangpostafiók: 8680 Valaki kell hogy szeressen 40/168/68, őszinte kapcsolat reményében keresek korban hozzám illő egzisztenciális urat. Kalandorok kíméljenek. Hangpostafiók: 8685 Kos jegyű, 164 cm-es, 40 éves orvosnő várja független társát Pest megye déli részéről és Kecskemét környékéről. Hangpostafiók: 8690 Szeretet 30 éves, arányosan teltkarcsú, 170 cm magas, barna, hosszú hajú, zöld szemű, vidám lány keresi őszinte, szeretni tudó társát. Hangpostafiók: 8736 Heves megyei középkorú nő csinos, diplomás, hosszú távra társat keres. Hangpostafiók: 8753 Nincs igazság Miért mondják azt, hogy nincs esélye egy 170/60, 30-as, önhibájából egyedül élő, egri "vén" lánynak. Cáfoljuk meg! Hangpostafiók: 8764 Napsugár Szeretnék megismerkedni, olyan 20-22 év közötti fiúval, aki egy kicsit is szeretne. Hangpostafiók: 8765 Mérleg 35/160/54, sportot, könnyűzenét kedvelő, elvált, gyermektelen, csinosnak mondott hölgy megismerkedne jóképű, sportos, becsületes férfival. Hangpostafiók: 8817 Kellemes ötvenes molett üzletasszony várja 60 év körüli, diplomás úr jelentkezését közös szabadidő eltöltéséhez. Hangpostafiók: 8542 Oroszlán 46 éves, 168 cm magas, négy éve özvegy hölgy, keresi társát egy életre. Hangpostafiók: 8561 Bak Komoly kapcsolatra vágyó, 27 éves független nő keres korban és minden egyébben hozzáillő, intelligens, komoly szándékú fiatalem- bert- Hangpostafiók: 8568 Eger 29/175/60, független, megjelenésre és lelkiekre igényes nő, keresi komoly kapcsolatra képes, megbízható társát, magas, független férfi személyében. Hangpostafiók: 8612 Szeretnék boldog lenni Dunántúli, 48 éves, arányosan molett hölgy szeretne még egy kicsit boldog lenni. Minden elvárásnak eleget teszek, távolság nem akadály! Hangpostafiók: 8503 ÚR KERES HÖLGYET Iker Barna hajú, kék szemű fiú keres komoly kapcsolatra 18-20 éves lányokat. Hangpostafiók: 8639 38 éves üzletember barátnőt keres. Nem független hölgy is jelentkezhet. Hangpostafiók: 8645 Szeretnélek megtalálni 36 éves férfi keresi korban hozzá illő hölgy vagy elvált asszony ismeretségét házasság céljából. Nógrád megyeiek előnyben. Hangpostafiók: 8664 40-es vállalkozó Heves ill. Nógrád megyei hölgy barátságát keresi. Hangpostafiók: 8686 Tavasz 29/172/72, független fiatalember keresi megfelelő adottságokkal rendelkező társát. Hangpostafiók: 8737 Molett 38 éves elvált férfi, 35-50 év közötti asz- szonyokkal szexkapcsolatot létesítene, gyengédség és maximális diszkréció megtartása mel- tett Hangpostafiók: 8497 Kis Hercegnő Szeretnék megismerkedni egy hölggyel, akinek szüksége van egy megbízható és hűséges partnerre. 180/80/36 éves férfi vagyok. Hangpostafiók: 8539 Egy életem, egy halálom 34 éves, egyedül élő tanárember szeretné megtalálni élete párját. Hangpostafiók: 8557 Micimackó Szőke haj, kék szem, 19 év, ez vagyok én. És ha te nagyvonalú hölgy vagy, hlvi! Hangpostafiók: 8609 Nógrádi Harmincas, nem független férfi vagyok. Ha neked is eleged van a hétköznapokból, kérlek, mondd meg hogyan érhetlek el. Hangpostafiók: 8652