Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-10 / 211. szám

2. oldal r BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1996. szeptember 10., kedd Megalakul a mérnöki kamara megyei szervezete Nógrádban is Garancia a szakértői munkában Hazánkban a rendszerváltást követően előtérbe kerültek a humán tudományok művelői: a történészek, jogászok, közgaz­dászok. Belőlük lettek a politikai és az állami vezetés meghatá­rozó tényezői. Ugyanekkor háttérbe szorultak az agrár- és a műszaki értelmiség szakértői. Talán ez is hozzájárult a terme­lői szféra, a mezőgazdaság és az ipar visszafejlődéséhez. Az agrár- és műszaki értelmi­ség szélmalomharcot vívott és vív annak megértetéséért, hogy nemzeti jövedelem csak a ter­melésben jöhet létre, csak az ott létrehozott javak újraelosztásá­ból működhet az oktatás, az egészségügy, az igazgatás. E vitathatatlan tény miatt is igen fontos szerepet töltött be me­gyénkben a mémökegylet, amelynek vezetője, Kövesi Ti­bor bányamérnök tájékoztatta lapunkat, a műszaki értelmiség alakuló érdekvédelmi és a mű­szaki tudományokat támogató szervezetéről. A Magyar Mémökegylet kezdeményezését elfogadva az Országgyűlés júniusban tör­vényt alkotott a Magyar Mér­nöki (és Építész) Kamara köz­testületként történő megalakítá­sáról. A törvény szerint 1997- től csak a mérnöki kamara tag­jai jogosultak - az eddig is en­gedélyköteles - tervezői és mű­szaki szakértői tevékenység folytatására. A jogszabály ha­tása a szellemi szabadfoglalko­zásúként, egyéni vállalkozó­ként dolgozó mérnökökön túl­menően kiterjed azon gazdál­Kövesi Tibor bányamérnök kodó szervezetekre (bt.-kre, kft.-kre, rt.-kre stb.) is, amelyek tervezői, vagy szakértői tevé­kenységgel foglalkoznak. Az ezen tevékenységet folytató vállalkozók, szervezetek az új törvény szerint „átléphetnek” a mérnöki kamarába. Az alakuló mérnöki kamara a mérnökök érdekvédelmét, tá­jékoztatását szakmai tovább­képzését tartja elsőrendű fe­ladatának. Emellett a kamará­nak etikai és fegyelmi jogköre is lesz, ami a színvonalasabb tervezői, kivitelezői és szakér­tői munkára ösztönöz. Ez hozzájárul a megrende­lők, a fogyasztók érdekeinek védelméhez, a jobb minőségű termékek előállításához is. Ez­zel a mérnöki kamara áttétele­sen is segítheti a versenyképe­sebb termékek előállítását, az exportpiacok bővítését, mun­kahelyek teremtését, egyáltalán a gazdaság talpra állítását. A mérnöki kamara megyei szervezete a mémökegylet tag­ságára támaszkodva alulról építkezik. Első lépésként Kö­vesi Tibor vezetésével hattagú előkészítő bizottság kezdte meg munkáját. A bizottság felhívással for­dult megyénk több száz mérnö­kéhez, hogy október 4-éig je­lentkezzenek tagfelvételük tár­gyában a szervezőbizottságnál, a TIT Nógrád Megyei Egyesü­lete, Salgótarján Mérleg u 2. címen. Telefon : 314-082. Ok­tóber 25-ére hívják össze a ka­mara alakuló közgyűlését. Ek­kor választják meg a megyei vezetőket és az országos szer­vezetbe delegált küldötteket. Kövesi Tibor azt reméli, hogy megyénk műszaki értel­miségének többsége már most belép a kamarába, de aki az őszi határidőt elmulasztja, az később is felvételt nyerhet. V. M. Endrefalva: hétszázezer forint a gyermekes családoknak Tanévkezdés - támogatással A szeptemberi csengőszó a csa­ládok nagy többségénél sok gon­dot okozott, mert drága a tanszer, a tankönyv, az egyéb kiadásokat nem is említve. Endrefalván a képviselő-testület ennek tudatá­ban olyan döntést hozott, hogy az általános iskolások ingyen kapták meg a tankönyvet, a középiskolá­sok háromezer, a főiskolások pe­dig ötezer forint egyszeri támoga­tásban részesültek. Az önkormányzat érvényt szerez a törvényeknek Nem a cigányokkal van baj (Folytatás az 1. oldalról) A rendezvényen nemcsak a törvényt nem tisztelő, a beil­leszkedést nem vállaló cigá­nyokról volt szó, hanem a haj­léktalanok erősen kifogásol­ható viselkedéséről, az önké­nyes lakásfoglalókról, a nyu­galmat, biztonságot veszélyez- « tető kutyatartásról és sok más egyéb, az együttélést zavaró momentumról. Nem lényeges a bőrszín — A cselekedetük szerint íté­lem meg az embereket, nem a bőrük színe szerint - mondta egy férfi. - Amikor száztagú cigányzenekar játszik, akkor cigánynak vallják magukat, amikor csalnak, lopnak, be­törnek, akkor ezzel nem di­csekednek. Nem a tősgyökeres cigányokkal van a baj, hanem a betelepítettekkel. Ahol én lakom, ott a 70 % ilyen. Én a kisebbséget nem ismerem el. Kérdem, ki fél a másiktól? A tisztességes, törvényt tisztelő többség vagy a kisebbség? Ha­tározottan kérem: távolítsák el az utóbbi években betelepítet­teket -folytatta a következő felszólaló.-Tizenkilenc éve élek itt, de százezer forintért sem tud­nám eladni a lakásomat. Tar­ján legjobb utcájából a leg­rosszabb lett az Acélgyári út - vélekedett egy középkorú asz- szony. -Este nem merünk kimenni, nem tudjuk, mikor engedjük ki az unokánkat - folytatta egy nagymama. - Éj­félekig bömböltetik a magnót, ha szól az ember megkapja, hogy: - Kapd be ...- Nyolcan-tízen elállják az utat. Amikor kérem: adjanak helyet, hamar megkapom a magamét — hangzott el az újabb méltatlankodó meg­jegyzés.- Egyre inkább agresszí- vabbá válnak betelepültek csa­ládjainak gyerekei - szólt az újabb kifogás. A jelenlévő cigányok közül az egyik felszólaló tiltakozott az általánosítás, a cigányság gyűjtőfogalom ellen, mond­ván: a cigányság is rétegződik.- Nagyapám is itt élt. Sem. ő, sem apám, sem én nem kö­vettünk el még csak szabály- sértést sem. Együtt kell élni- Hosszabb távon együtt kell élni az itteni cigányság­gal. így volt eddig, így lesz a jövőben is -kezdte válaszát Puszta Béla a város polgár- mestere. Az önkormányzat, a törvényeket betartok, a nyu­galmat kívánók és megvalósí­tók mellett áll. Nincs helyük a fenyegetőzőknek. Azoknak kell elmenni, akik nem tiszte­lik és nem tartják be a törvé­nyeket, az együttélés szabá­lyait. A jelenlegi állapot meg­változtatásához, közös sze­repvállalásra van szükség. Ne asszisztáljunk, hanem kény- szentsük a nyugalmat, a ren­det veszélyeztetőket az együttélés szabályainak betar­tására - hangsúlyozta a pol­gármester, majd így folytatta:-Ennek érdekében az ön- kormányzat érvényt szerez a törvényeknek. Minden beje­lentést kivizsgál, amennyiben a benne foglaltak igazak és többen bizonyítják, intézke­dik. A botrányosan viselkedő, önkormányzati lakásban élő cigánycsaládokkal cserelakás felajánlása nélkül, azonnal megszünteti a bérleti viszonyt. A rendőrség az új rendőrségi törvény szerint garázdaság és veszélyes fenyegetés címen indíthat eljárást, az önkor­mányzat pedig becsületsérté­sért és csendháborításért von­hatja felelősségre, akik erre rászolgálnak. Súlyosabb ese­tekben öt évre kitilthatja a vá­rosból. Az önkényes lakásfog­lalókkal és a jogcím nélküli lakáshasználókkal szemben nem beszélünk, hanem intéz­kedünk. A kolóniái lakásokra nem szabad, nem érdemes egy fillért sem költeni, mert szer­kezetileg elhasználódtak. Szo­ciális lakások építésével kíván a lakáshelyzeten változtatni. Nem hoz létre újabb cigányte­lepet, illetve gettót. A város egész területén együtt kell élni a kisebbséggel. Ki féljen, és mitől ? A polgármester felkéri a vá­rosi rendőrkapitányt, hogy a járőrözést erősítse meg ezen a területen. Az önkormányzati intézkedések egymagukban nem elégségesek, a lakosság biztonsága érdekében szükség volna polgárőrségre is. A la­kossággal való együttműködés garantálja, hogy a törvénytisz­telő, azt betartó állampolgárok legyenek nyugodtak, a meg­sértők pedig féljenek a fele­lősségre vonástól. Hranek Ferenc, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat el­nöke megígérte, hogy beszél mindazokkal a családokkal, akikkel szemben kifogásuk van a környék lakóinak. V. K. Gyöngyösön kezdték, Pásztón buktak le a „mesés négyes” tagjai Mindent loptak, ami mozdítható Nem akármilyen négyes lopta végig Észak-Magyarországot a közelmúltban. A kizárólag hölgyekből álló társaság Pásztó felé tartva, az ország északi részén jól követhető nyomokat hagyott hátra. Mindenhol és mindent loptak. A paletta széles: kávé, nadrág, libacomb, zománcfesték, ruhafogas gyarapította zsákmányaik tárát. A négytagú hölgykoszorú tag­jai közül az elsőrendű vádlott L. E. pásztói születésű, akinek ide­iglenes lakása Püspökladány­ban van. A másodrendű N. E. püspökladányi, a harmadrendű J. M. gyöngyöstarjáni, a ne­gyedrendű K. P -né ugyancsak püspökladányi lakos. Közülük az elsőrendű vádlott többször volt büntetve. Gyöngyösről indult a „rabló­hadjárat”. Ahány várost, falut csak útba ejtettek, mindenhon­nan elemeitek valami „emlé­ket”. Mire Pásztora értek, Gyöngyösön, Szurdokpüspöki­ben hívatlan látogatóként ott­hagyták „kézjegyüket”: vegyi árukat, kávékat, zománcfesté­ket, férfipantallókat, női cipőt, mellényt, ruhafogast, libacom­bot, pulykamellet, melegítőt, gyermeknadrágot loptak el. Vá­logatás nélkül vittek mindent, hogy később értékesítsék, biz­tosítva megélhetésüket. A tizennégy bűncselek­ményből álló sorozat záróak­kordjára Pásztón került sor, amikor az egyik boltban az el­adó tetten érte őket. A károk több esetben lefoglalással meg­térültek. Ügyükben a napokban tartot­ták a tárgyalást a Pásztói Városi Bíróságon. A bíróság az első és másodrendű vádlottat 8-8 hó­napi börtönbüntetésre ítélte, végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. A harmad és negyedrendű vádlott „meg­úszta” pénzbüntetéssel. A határőrségen (is) szorosabbra húzták a nadrágszíjat Kevesebb benzin, több biciklis így hangzott a Határőrség Országos Parancsnokának bejelen­tése. Első hallásra ugyan komikusnak tűnhet a kijelentés, de félő, hogy komolyan hátráltatja majd a szervezet munkáját. Gabriel D’Annunzio, a század- forduló legnagyobb olasz köl­tője 1919-ben néhány bicikliző egyenruhás bohémmel pár órára elfoglalta Fiume városát. Aztán volt egy sokkal sikerte­lenebb kétkerekű hadikaland a Don-kanyarban. Napjainkban pedig Japánban alkalmaz a rendőrség kerekező járőröket a zsúfoltság miatt, s a gyalogos szolgálat helyett. Vajon a döntéshozók melyik példára gondoltak a bejelentés­kor? Erről kérdeztük Éti Zoltán alezredest, a Balassagyarmati Határőr Igazgatóság munkatár­sát.- A technikai állományban eddig is szerepeltek biciklik, sőt Simson motorok is a járőr­szolgálatok segítéséhez.-Akkor miért volt e bejelen­tésnek hírértéke?-A határőrség tevékenysé­gét éppúgy, mint bármely más állami intézménynél, a költség- vetés szabja meg. Mostantól az üzemanyag-támogatás csök­kentése miatt arányaiban kell növelnünk az olcsóbb gyalogos vagy kerékpáros járőrszolgála­tot.- Milyen összhangban van ez ön szerint azokkal a kormányí­géretekkel, melyek a határőrsé­get is profi színvonalú, hivatá­sos szervezetté kívánják alakí­tani? Ereznek-e csalódottsá­got?- Nézze, gazdálkodni abból kell, ami van ...- De milyen hatással lesznek az ilyen jellegű lefaragások a határvédelem hatékonyságára?- A gyalogos és kerékpáros, szemben a gépjárműves szolgá­lattal, kétségtelenül lassúbb munkát eredményez. Kisebb te­rület hatékony ellenőrzése le­hetséges majd. De az egész ál­lomány nevében ígérhetem, hogy szakmai szinten kompen­záljuk ezeket a hátrányokat.- Természetes, hogy ezt mondja, de a technikai háttér fejlettsége nélkül tartható lesz az eddigi színvonal?- A határőrség fő területe az embercsempészet elleni tevé­kenység, melyet 87 százalékos hatékonysággal derítünk fel. Ebben a munkában eddig is nagy segítséget nyújtott a határ- területi lakosság. Bízunk benne, hogy közös erővel ez a sikeresség is tartható lesz. TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ A TETŐFEDÉSBEN A 101 éves Eternit tetőfedő anyagai kiállták a próbát! Készüljön velünk a következő évszázadra, ismerje meg az új környezetbarát tetőfedő lemezeinket! IS % kedvezmény az egyéni vevőnek, 5 % kedvezmény a kereskedőnek 1996• szeptember 15-től október 15-ig• Ajánlatunk: AC, világosszürke, szabvány, 40x40 AC, világosszürke, szabvány, felületén festett AC, világosszürke, hullám AZ ETERNIT AJÁNLATA: * viharálló * könnyű * környezetbarát * ellenáll a Nap UV-sugarainak * éghetetlen * gazdaságos * színes * szép * komplett tetőrendszer Megrendeléseiket a helyi Eternit forgalmazók fogadják, illetve közvetlenül a gyár Nyergesújfalun. 150 m2 feletti vásárlásnál ingyen házhoz szállítunk az ország legtávolabbi pontjára is. A BNV ideje alatt 1996. szeptember 20-29-ig a C pavüon 3/E1 standján önálló kiállítóként minden érdeklődőt várunk. v •' ? ** r ■ . Cím: 2536 Nyergesújfalu, Pf. 1. 1037 Budapest, Bécsi út 85. Tel./fax: 33/355-744 1-250-8134, 1-250-8135

Next

/
Thumbnails
Contents