Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-10 / 211. szám

1996. szeptember 10., kedd SZECSENY Megyei Körkép A W BATONYTERENYE 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Bodor Pál jegyzete Nekünk kevés, nekik sok T Ja én kormány lennék, a LL román-magyar alapszer­ződés aláírása előtt ünnepé­lyes nyilatkozatot tennék: „Mi legalább olyan jól tud­juk (talán kicsit jobban is), mint mások, hogy sok minden csak szó, szó, szó marad ab­ból, ami lehetne derék törté­nelmi tett is az alapszerződés lehetőségeiből. De hát Romániában nem a magyar kormányok cselek­szenek, még a jót sem erősza­kolhatják rá - azt sem, ami igazából Romániának is jó lenne: békességet, nyugalmat gyümölcsözne. Kunyerálni pedig soha nem fogunk. Sajnos, a románság jó ré­sze ellenséget lát a magyar­ban, szuverenitását, testi ép­ségét félti még az önkormány­zás öreg formáitól is. Rég el­felejtette, hány moldvai tele­pülés élén is évszázadokig nemzetiségi váltó gazdálkodás működött: románok, magya­rok, németek cserélődtek a közéleti demokrácia poszt­jain. Nevetséges, persze, hogy a két világháború között, sőt Ceausescu idején is lehetett magyar konzulátus Kolozsvá­ron - most nem. Nem kell szí­vet, észt kölcsönkérnünk, hogy lássuk: antidemokrati­kus, hogy nem engedélyezik az önálló magyar egyetem visszaállítását. Olykor épp arra hivatkozva, hogy jaj, hátrányos helyzetbe kerülnek a magyarok, ha nem románul szerzik meg diplomájuk. Ér­dekes: csak ezt a hátrányt nem engedélyezik számukra a sok rájuk kényszerűen mel­lett? A K. u. K-seregben saját csapategységeket igényeltek a románok, román vezénylési nyelvvel. Rég volt, hol voltunk még a demokráciától. S el tudjuk képzelni, mi lenne, ha a székelyek magyar vezénylési nyelvű ezredek felállítását igényelnék? Amennyit Magyarország öt év alatt ki tudott alkudni, ki­alkudtuk. Persze, ez nekünk kevés, nekik sok. De erről a kevésről sem vagyunk hajlan­dók lemondani - a több bé­kesség és nemzeti szabadság reményében.” Valami efféle nyilatkozatot tennék az alapszerződés te­mesvári (!) aláírása előtt, ha én kormány lennék. Avagy népszavazást rendelnék el: vajon ne egyesüljünk-e Nagy- Britanniával? V ágy talán akad Romániá­ban és Magyarországon, aki inkább Boszniával egye­sülne? Színházi járat indul októbertől Gyarmatról Thalia szerelmeseiért Angyal István: hol volt a stukker, ügyész urak ? Vallott Walter, a gázpisztoly FOTÓ: RIGÓ TIBOR Balassagyarmat-Ipolyszög- Ersekvadkert-Rétság-Szen- dehely útvonalon október 5- étöl autóbusz indul havonta (igény szerint kéthetente) a főváros nagy színházaiba. Egy alkalommal egyszerre két előadás - egy zenés s egy prózai darab - közül választ­hat az érdeklődő. Az össz­költség a választott nézőhely minőségétől s a lakhelytől függően 500 és 1000 forint között lesz. Jelentkezni egy hónappal az előadások előtt kell a balassagyarmati Mik­Augusztus 8-án a Szécsény és Nagylóc közötti útszakaszon, Szécsénytöl mintegy 500 mé­terre, halálos közúti baleset történt. A balesetet közvetlenül megelőzően egy (feltehetően piros) személygépkocsi haladt arra Nagylóc irányába. száth Kálmán Művelődési Központban. Október első szombatján a választék Moliere Dundin György című vígjátéka Gothár Péter rendezésében a Pesti Színházban, vagy Leonard Bernstein West Side Story című musical-je a Vígszínház­ban Eszenyi Enikő rendezésé­ben. Jelentkezni s a pénzt befi­zetni szeptember 13-áig lehet. Az autóbusz október 5-én a gyarmati városháza elől indul 16.30 órakor. (csach) A rendőrség kéri az ismeret­len személygépkocsi vezetőjét, hogy mielőbb jelentkezzen te­lefonon vagy személyesen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság közlekedési osztályán: Salgótarján, Rákóczi út 196. Telefon: 411-255/ 33-20-as mellék. (Folytatás az 1. oldalról) birtokába jutott, miszerint a pisztolyt valakik megvásárol­ták. Angyal István dr. Bánfi Fe­renc alezredeshez, a megyei fő­kapitányhoz fordult, aki ígére­tet tett a fegyver megkeresé­sére. Nem egészen három hó­nappal ezután a főkapitány tá­jékoztatta a tulajdonos(oka)t (hiszen Angyal István testvéré­től, Angyal Jánostól is ugyan­olyan pisztolyt koboztak el), hogy a fegyver(ek) a megyei főügyészségen, Balassagyar­maton van(nak).- Alapos a gyanúm - mondja Angyal István -, hogyha a pisz­tolyokat nem keressük, akkor végérvényesen eltulajdonítják. Készült egy bűnjeljegyzék is, ami szerintem „utánlövés”, azaz később készült, mert egy­részt nem található a büntető­ügy iratai között, másrészt sor­száma sincs. A fegyvereinket tehát jogtalanul tartották az ügyészségen, amire egy, ez év augusztus 1-jén kelt hivatalos ügyészségi levél is utal, ami tu­lajdonképpen fiktívnek tekint­hető. Följelentést fogok tenni dr. Tolvaj Örs Csaba megyei főü­gyész, dr. Czipó Ernő , Salgó­tarján vezető ügyésze, dr. Ko­( F oly tatás az 1. oldalról)-Van köztük román, len­gyel, szerb, vietnami, sőt még egy benini állampolgár is. O francia nyelvtanár - s ugyan­csak egy érdekesség: a külföl­diek között olyan is található, akit faszénégetési munkakör­ben foglalkoztatnak.- Milyen gazdasági ágaza­tokban fejtik ki tevékenységü­ket?- Akárcsak Magyarországra, szűkebb régiónkra is a feldol­gozóiparban történő elhelyez­kedés a jellemző. Nógrádban a legtöbben a ruhaiparban dol­goznak.-Mennyit fizetnek nekik a ruhaiparban? Az a bizonyos fegyver váts Gyula ügyész, valamint ismeretlen rendőrtiszt ellen, aki a bűnjelraktárból kilopta az én és a testvérem tulajdonát ké­pező pisztolyokat.- Es mi újság a több százmil­liós áfa-csalás ügyében?-Az általam előbb megne­vezett ügyészek rágalmazást is elkövettek, mert olyan adatokat hoztak nyilvánosságra, ame­lyek csak az APEH kiadási ol­dalán szerepeltek. A bevételi oldalról nem tájékoztatták a közvéleményt. Az APEH-től beszerzett dokumentumok is igazolják, hogy a Viktória Kft.- A betanított munkásoknak 16-25 ezer, a szakmunkások­nak 18-28 ezer forintot, bruttó­ban és százszázalékos teljesítés mellett. Az adatok közelítőleg átlagosnak mondhatók a megye valamennyi ruhaipari egysé­gére vonatkozóan.- Ez azt is jelenti, hogy ma­gyar varrónőket nem tudnak felvenni?-Nehezen közvetíthető ma­gyar varrónő, részben a meg­szabott feltételek miatt.- Melyek ezek?-A várható keresetének az összege el kell hogy érje a munkanélküli járadékának az összegét, képzettsége feleljen meg az elvárásoknak, utazási és Ügynökségnek 18-22 millió forint áfa-tartozása van, ami megfelel a rendőrség által le­foglalt, s birtokba vett, raktá­rakban elhelyezett áruk áfa-tar­talmának. Az APEH főosztály- vezetője egyébként kijelentette, hogy az ő tévedése folytán ke­rült kiutalásra a Viktóriának 12,5 millió forint, ugyanakkor a vádiratot készítő ügyész ezt az én terhemre írta. Nem nyug­szom, amíg be nem bizonyí­tom, hogy az egész „Angyal­ügy” egy kreált, mások érdekeit szolgáló ügy. Tovább folytatom harcomat az igazságért. B. M. problémák ne gátolják a mun­kavégzésben, és egészséges le­gyen. A ruhagyáraktól az az összegzés jutott el hozzánk, hogy a magyar munkavállalók egy része nem szívesen vállalja a felajánlott munkakört.- Talán elsősorban a keres­hető pénzösszeg miatt. De egy­értelműen kijelenthető-e, hogy a külföldi munkavállalók nem veszik el a munkalehetőséget a magyar munkavállalók elől?-Ez egyértelműen kijelent­hető. Amennyiben van magyar munkaerő, mindig ők élvezik az elsőbbséget. A külföldiek engedélye egyébként is csak egy évre szól, amit mindig meg kell hosszabbíttatni. Mike Hírek Várjuk az olvasókat Balassagyarmat - Folya­matosan dolgozik a Rákóczi u. 18. sz. alatt kihelyezett szerkesztőségünk. Munka­társaink hírt adnak a város életéről, az embereket érintő problémákról, meghallgat­ják az olvasók véleményét, panaszait, felveszik a hirde­téseket. Ma Tanka László főszerkesztő és Hídváry Pé­ter szerkesztő a helybeli tu­dósítóink társaságában fo­gadja olvasóinkat. Véradókat várnak Salgótarján - Szeptember 12-én, csütörtökön 8-tól 12 óráig a véradó állomás épü­letében a rendőrség, a tűzol­tóság, a ruhagyár és a vá­rosgazdálkodási üzem dol­gozói adnak vért, de minden véradót szeretettel várnak a rászoruló betegek érdeké­ben. Tágasabb rendelő Sóshartyán - Átalakítások­kal bővült, korszerűbb lett a falu orvosi rendelője. Meg­nagyobbították a tanácsadó- és a vizsgálóhelyiséget, s új, korszerű EKG-készülékkel gyarapították a felszerelé­sét. Iskolai társulás Szügy/Csesztve/Mohora ­A két előbbi község önkor­mányzata megállapodást kö­tött Mohorával, melynek ér­telmében intézmény-irányí­tói társulást hoztak létre. Mohoráról Szügyre járnak az új tanévtől a 7. és a 8. osztályosok. Biztos, hogy nem csalódnak új „munka­helyükben”. Nyugdíjasklubnap Bátonyterenye - A Városi Művelődési Ház és Könyv­tár nyugdíjasklubja szep­tember 11-én, szerdán a mozgalmi házban tartja ösz- szejövetelét 17-től 19 óráig. A programban helyet kap tagok köszöntése és a szó­rakoztatás is. Gázfűtés az óvodában Mátraszele - A hagyomá­nyos tüzelést felváltotta a gáztüzelés a község óvodá­jában és a polgármesteri hi­vatalban. Ä munkálatok el­végzése 80 ezer forintjába került az önkormányzatnak. E kiadás szerepel az idei költségvetésben. Külföldi bérkilövöket is várnak Nógrádba „Golyóérett” gímszarvasok Becslés szerint megyénk er­deiben kétezer gímszarvas él, vadászatuk a hónap má­sodik felében kezdődik. Földrajzi helyzetünk miatt mintegy két héttel később', mint például Zalában, ahol már ro­pognak a vadászfegyverek. Rot- tenhoffer Attilától, a megyei va­dászszövetség titkárától azt is megtudtuk: a „golyóérett” gím­szarvas minimum 10-12 éves, s hogy nógrádiak is várnak a ősz eleji eseményre külföldi bérki­lövőket. így az a trófeagyűjte­mény, amely a balassagyarmati egykori megyeháza épületében, a szombaton rendezett vadászta­lálkozó alkalmából rendezett ki­állításon már látható, pár hét múlva újabbakkal gazdagodik. Egy gépkocsivezető a baleset előtt járt a színhelyen Szemtanú kerestetik Faszénégető is van a külföldi munkavállalók között „Idegenlégiósok” Nógrádban Országos szeminárium Szorospatakon Tanulnak a hitelezők A vállalkozásfejlesztési ala­pítványok sokrétű szolgálta­tásai sorából kétségkívül a mikrohitelprogramok a legnépszerűbbek. Nem vé­letlenül, hiszen a kedvezmé­nyes feltételű támogatás sok vállalkozó számára az indu­lás alapfeltételét jelenti. A megyékben működő vál­lalkozói központokban egy-egy munkatárs kifejezetten a mik- rohitelekkel foglalkozik. A mikrohitel-menedzserek rend­szeresen találkoznak, hogy ki­cseréljék tapasztalataikat, meg­beszéljék, összehangolják az aktuális teendőket. Tegnap Szorospatakon két­napos szeminárium kezdődött, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapít­vány, illetve annak vállalkozói központja szervezésében. A vendéglátók nevében Géczy Gyula ügyvezető igazgató kö­szöntötte a harmincöt résztve­vőt. A Magyar Vállalkozásfej­lesztési Alapítványt (MVÄ) Merkel Szilvia programfelelős képviselte. Tegnap a hitelek odaítélésé­nek és a negyedéves ellenőrzé­sek tapasztalatait, a kétes és rossz hitelek kezelésének mód­ját, a veszteségek leírásának szabályait vitatták meg a részt­vevők. A Bank-Consult képvi­selője a tőkehitel-programot ismertette. Ma a IV. negyedévi finanszírozási lehetőségekről esik szó. Haász Zoltán megbí­zott ügyvezető igazgató az MVA-ról tart tájékoztatót. Kétszázezres pénzdíj a nyomravezetőnek A megyében elkövetett több lopás miatt is pénzjutalmat ajánlott fel a rendőrség azok részére, akik az ügyek kapcsán érdemleges információval rendelkeznek és azt a hatóság részére átadják. 30 000 Ft pénzdíjat ajánlott fel a Nógrád Megyei RFK vezetője: 1. ) A Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság nyomoz ismeretlen tettes ellen, aki szeptember 6-ára virra­dóra a salgótarjáni „Nemzetiből” különféle árukat lopott mintegy 160 000 Ft értékben. 2. ) A Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság nyomozást folytat isme­retlen tettes ellen, aki szeptember 5-én 18-19 óra közötti időben Lőrinc Károly, Mihálygerge, Fel- szabadulás út 3. szám alatti lakos családi házából 80 000 Ft kész­pénzt, valamint arany ékszereket, összesen mintegy 120 000 Ft ér­tékben ellopott. 3. ) A Bátonyterenyei Rendőr­kapitányság nyomoz ismeretlen tettes ellen, aki augusztus 6-ára virradóra Bán László pétervásá- rai lakos, Bátonyterenye, Hon­véd út 32. szám alatti italboltjá­ból különféle árukat, színes te­levíziót, hifi-tornyot lopott 100 000 Ft értékben. 50 000 Ft a nyomravezetőnek: 1.) A Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság nyomoz ismeretlen tettes ellen, aki szeptember 5-én 15.45-15.50 óra közötti időben Salgótarján, Déryné úti UNIVER ABC előtt található parkolóban eltulajdonított Csépány József nagyfügedi lakos tehergépko­csijának motorháztetejéről egy táskát, benne 108 789 Ft kész­pénzzel és 100 000 Ft értékű üzemany agnyugta-tömbbel. 200 000 Ft a nyomravezetőnek (az Országos Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi helyettese által fel­ajánlott összeg): 1.) A Nógrád Megyei Rendőr­főkapitányság bűnügyi osztálya nyomozást folytat ismeretlen tet­tesek ellen, akik szeptember 6- ára virradó éjszaka Takács László, Legénd, Dózsa György út 71. szám alatti kúriájából - a sértett szerint - 8-10 millió Ft értékű tárgyakat vittek el: 1 X 1,2 m-es, fekete fakeret­tel ellátott, erdélyi keresztelőt ábrázoló kép, hat alakkal, nép­viseletben. Ismeretlen festő műve, kb. 150 éve készült. 1 X 1,2 m-es, aranyozott gipszkeretben lévő, matyó nép­viseletbe öltözött lányt ábrá­zoló festmény, ismeretlen festő műve, 120 éve festhették. 60 X 40 cm-es, aranyozott gipszkeretben lévő, négy erdé­lyi népviseletest ábrázoló kép. 40 X 20 cm-es, egész alakos lányt ábrázoló kép, melynek háttere homályos, barna tónusú. A sértett 14 éves lányát ábrá­zoló 30 X 40 cm-es festmény, melynek kerete különlegesen faragott, barna színű. 1 X 0,5 m-es Van Gogh-kép másolata, fehér fakeretben, napraforgóföldet ábrázol. 2x3 m-es, zöld színű, kézzel csomózott perzsaszőnyeg. 8 cm átmérőjű, állványos, arany ébresztőóra. Faragott fa ingaóra, parasz­tos, faragott mintákkal, faragott toronnyal. Sony márkájú videolejátszó.

Next

/
Thumbnails
Contents