Nógrád Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-27 / 149. szám
2. oldal Pásztói Magazin 1996. június 27., csütörtök Tejbepapi termelőknek Az Avonmore-Pásztó Kft. még senki sem jelzett hascsikaegy külön kis hatalom Pásztón. Ez a hatalom nem kártyavárra épül, de nem ám. Tejre, illetve tejtermékekre. Az alapok a messzi Írországból érkeztek, a zöld szigetről. Márpedig ami tölünk nyugatabbról érkezett, az csak jó lehet. Amit tőlünk nyugatabbról (ebbe nógrádi viszonylatban már a Dunántúl is beletartozik!) jónak ítélnek meg, az csakis jó lehet. Ha a gondolattal tovább játszunk, a végén még azt is ki lehetne jelenteni, hogy nyugatabbról jött ember azt mond, amit akar. rást, és egyéb kifogást szerkesztőségünknél. Ellenben az Avonmore állítólag megmondta a környék tejtermelő gazdáinak, hogy amennyiben nem változik a fejt tehén minősége, akkor le is út, meg fel is út a tejnek. Bár erről a megjegyzésről a gazdák nem vezettek naplót, a tej nemrégiben mégis útra került. Meg a kutyák, meg az egyéb háziállatok elé. Ha Cleopátra élne, lehet, hogy a nógrádi gazdák segítségére sietett volna, kipróbálván a tehéntejben való fürdést. Időutazás nem lévén azonban a gyöngyösi Mátratej-cég válDe ne essünk túlzásba, hiszen az Avonmore-nál olyan szakemberek dolgoznak, akik azért sokkal jobban értenek a tejhez, mint mi, egyszerű fogyasztók. Mi csak azt tudjuk a tejről megmondani, hogy jó-e, vagy sem? A „sem"-be persze sok minden beletartozik.a vízízűtől a savanyún keresztül a fel- forralt-összementig. Azért ha belegondolunk ez se semmi. Mármint a mi tudományunk. Azaz, akármivel bennünket sem lehet megetetni - akarom mondani, megitatni. Úgy látszik ehhez az egyszerű képességhez elég volt itt, a vadkeleten születni, Nógrád megyében. De hát tulajdonképpen miért lehet a tej vízízü-savanyú-ösz- szement? A tejtermelő gazdák tehetnek róla? A magunk egyszerű vadkeleti módján erre csak azt tudjuk mondani, hogy a házi tejtől az elmúlt években lalta fel Cleopátra szerepét. No, nem azért, mert a Mátra- tejnél tehéntejben fürödnének. Csak úgy... Mert nekik kell a tej. Ki hallott már ilyet? Az Avonmore-nak bizonyára igaza van. Azonban ha az elmúlt három évre visszagondolunk, bizony, elfog a hascsika- rás. Mert ha az Avonmore megmondta, amit meg kellett mondania, s ha az Avonmore tartja magát a minőséghez, akkor mért itattak bennünket rossz minőségű tejjel éveken keresztül?! Ezt nem mi mondjuk, hanem az Avonmore mondta - hogy a tej minősége nem megfelelő. Olyan ez, mint a 22-es csapdája. Vagy csak nekünk tűnik úgy? Egy biztos: ha legközelebb rossz minőségű tejet iszunk, arról már nem tehetnek a nógrádi gazdák. Azt a tejet már mi fogjuk kiönteni helyettük. Disputázók Hatan vannak, mindany- főbb bizonyítéka az érv. A benyian a pásztói Dózsa György Általános Iskola hatodik osztályos kitűnő tanulói: Tóth Réka, Alapi Szilvia, Dulai Hedvig, Pataki András, Nagy Róbert, Balás Adám.- Az első kezdő csapat három évvel ezelőtt a nyolcadikosokból állt. Most a hatodikosok legjobbjai alkotják a disputázókat. Módszerük: vitatkozni, tanulni. Olyan különleges értékközvetítő és fejlesztő programról van szó, mely tág területen teremt lehetőséget többletismeretek elsajátítására. Ezt felismerve mondják el a gyerekek véleményüket, fejezik ki magukat, keresik a logikai összefüggéseket, az átlagosnál nagyobb a kommunikációs készségük - állítja Prokop Magdolna tanárnő a csapat létrehozója.- Napközis voltam, amikor kipróbáltak. Mivel eleget tettem a feltételeknek, úgy kerültem a csapatba, mondja Nagy Róbert.- Nem sokkal később disputával folytatódik a találkozó, előbb az igazgatói irodában, majd az iskola könyvtárában. A téma: a kutya, macska.-Jobb kutyát tartani, mint macskát. Hűségesebb, kevesebb gond van vele, többet tud, különböző dolgokra meg lehet tanítani, - állítja, bizonyítja Pataki András.- Kicsi korom óta van macskánk, bizonyára ennek is szerepe van abban, hogy jobb őt tartani, mint kutyát. Dorombol, játszik, nagyon sok örömöt okoz - fejti ki ellenvéleményét Tóth Réka. Egy ideig még pro és kontra szembesülnek a vélemények, az érvek, ellenérvek, állítások, tagadások.- A disputázás nem a meggyőzésre nevel. Az állítás legszédkészségen kívül növeli a toleranciát és a beleérző képességet - foglalja tömören össze az előbb lejátszódott epizódok, szóváltások lényegét a tanárnő. A csapat mielőtt országos versenyekre indul, előtte tréningezik. Sokat járnak a könyvtárba, megismerik a különböző definíciókat, a szavak jelentéstartalmát. A témával kapcsolatos állítások bizonyítására általában 5-6 percet kapnak a gyerekek. Ezt követi a kérdés, melynek megválaszolására két perc áll rendelkezésre.- A versenyek háromfős korcsoportokban zajlanak - mondja Réka.-Zánkán elsők lettünk - folytatja Balás Ádám. - Egyénileg Pataki András jutott el az országos versenyig. A harmadik korcsoportban egyéniben Tóth Réka a második, csapatban pedig a Nagy Róbert, Alapi Szilvia és a Dulai Hedvig hármas a harmadik lett.- Odahaza is disputáitok a szüléitekkel?- Igen. Anyukám azt szereti, ha kulturált a vita, a vélemény — válaszolja Pataki András.- Anyu örül neki - folytatja Dulai Hedvig.- Miben érzitek, hogy jó nektek az amit csináltok?-Nem félünk a feleléstől, megkönnyíti azt, választékosán beszélünk - állítja Balás Adám.- Felnőtt korunkban köny- nyebben találunk munkát - vélekedik Tóth Réka.- Sokat segít a kapcsolatteremtésben, ezen kívül sok új dologgal ismerkedünk meg - hangsúlyozza Nagy Róbert.- Amit az előbb elmondtak az mind igaz?- Igen. Erősíti meg Prokop Magdolna tanárnő. V. K. Escort KLÍMÁVAL akciós áron! ABAC és BALMA kompresszorok és légszerszámok! "21 " Autós Sarok Kft Hatvan, Bercsényi 18-22. (26491) 1 996. június 27., csütörtök Pásztói Magazin 7. oldal Iskolaelsőként aranygyűrűt kapott Tari András Lassan befejeződnek az érettségi vizsgák és a középiskolás diákok nekivágnak a nagy életnek, ki tovább tanul felsőfokú intézményekbe, ki megpróbál valamilyen munkakörben elhelyezkedni. A pásztói Mikszáth Kálmán Kéttany- nyelvű Gimnáziumban az ötéves kitűnő teljesítménye alapján az iskola első címet érdemelte ki és aranygyűrűt kapott Tari András, francia tagozatos hallgató. A szép siker hátteréről beszélgettünk a 19.évében járó fiatalemberrel.- Tekintsünk vissza az elmúlt évekre...-Az általános iskola első két évét a Mátravidéki Erőmű iskolájában végeztem, majd miután Jobbágyiba költöztünk, ott fejeztem be alapfokú tanulmányaimat, kitűnő eredménnyel. A bátyámtól szerzett jó tapasztalatok alapján jelentkeztem Pásztora, a kéttany- nyelvű gimnáziumba. Az eltelt öt év alatt mindig sikerült kitűnő tanulmányi eredményt elérni. Az érettségivel megszer- zem a felsőfokú francia nyelvvizsgát és már megvan a középfokú német nyelvvizsgám is. A jó tanulmányi eredményhez a szülői háttér is hozzájárult, hiszen szüleimtől (édesapám hivatásos honvédtiszt, édesanyám pedig magyar-történelem szakos általános iskolai tanár) minden támogatást megkaptam. Tanáraim közül sokat köszönhetek Dr. Bálintné Hűbner Juditnak és Bárczi Lászlónak. Eddig bátyám, Gergely nyomdokain haladtam aki szintén kitűnő érettségivel végzett a pásztói kéttannyelvű gimnáziumban és most az ELTE-n francia-földrajz szakon tanul. Én magam az érettségit követően a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szeretnék tovább tanulni. Távlati terveim még nincsenek, de elképzelhető, hogy külgazdasági vonalon fogok majd dolgozni.- A tanulás mellett mivel tölti szívesen a szabadidejét?- Hobbim a sport. Az iskolában a kosárlabda volt a kedvencem. Beróné Veres Magdolna testnevelőtanár irányításával megyei harmadik helyezést értünk el. A sport mellett szeretek olvasni, főképp történelmi témájú könyveket.- kerekes Kerületi szinten a pásztóiak a középmezőnyben foglalnak helyet a galambászok között Negyven éve röptéinek Pásztón Régi hagyományra tekint vissza a galambsport Pásztón, hiszen több mint negyven éve alakult meg a Postagalamb Sportegyesület. A jelenleg mintegy 24 tagot számláló szervezetben még ma is tevékenykedik néhány alapitó- tag, így Tari István, Gortva László és Alapi László. Kelemen Józseffel, az egyesület titkárával beszélgetünk.- Milyen galambokkal foglalkoznak?- Különböző származású és vérvonalakkal tenyésztett telivér galambokkal foglalkozunk. Nálunk a legelterjedtebb a Jansen féle tenyészet, amely már több mint 90 éve jelen van a postaga- lambsportban. A mi egyesületünk tagjainak átlagban 60-70 galambja van ebből a fajtából.- Miből állnak a versenyek és hogyan készülnek ezekre?- A verseny alapja a röptetés, melyben egyesületünknél a 24 tagból 16-an vesznek részt. Minden galamb kéthetes korában fém lábgyűrűt kap sorszámmal és az egyesület kódszámával ellátva. A galambokat már kiskoruktól fogva gyakorlórepüléssel szoktatjuk a versenyekhez, fokozatosan növekedő távolságokkal, az országhatáron belül. A hivatalod versenyeken a galambok több száz kilométert tesznek meg hazáig, általában külföldi indulási helyekről. Egy csapatban tíz galamb versenyez ötös befutóval, ami azt jelenti, hogy az első öt beérkezését értékelik. Az értékelésnek nagyon szigorú kritériumai vannak, speciális azonosító gumigyűrűtől kezdve a lezárt időmérő óráig. Évente tíz útból áll a versenyszezon, van külön két maratoni út is és különböző pénzdíjas versenyeken veszünk részt. Személy szerint arra vagyok a legbüszkébb, hogy az egyik postagalambom Belgiumból, Brüsszelből indulva 1162 kilométert tett meg egy nap alatt.-Az egyesület milyen szervezeti rendben működik és hogyan lehet értékelni a tevékenységét?- A Nógrád és Heves megyei egyesületek, szám szerint nyolc ilyen van, a Karancs-Mátra kerülethez tartoznak, Varga Antal elnök irányításával. A versenyeredményeket számítógépes rendszerrel a szécsényi Mészáros Péter értékeli. A mi egyesületünk elnöke Szlatincsán Gyula, kitűnő versenyzőnk. Kerületi szinten a pásztóiak a középmezőnyben foglalnak helyet és az első ötven versenyző között négy-öt röptetővel mindig ott vagyunk. A nagyközönség részére kiállításokat rendezünk. Egyszóval tartalmas munka folyik az egyesületünkben. - káéi . Pásztói Magazin 1996. június írták: Benkő Mihály, Venesz Károly, Kerekes Lajos Fotók: Rigó Tibor 1-6. oldal Szerkesztette: Sipos Antal A Nógrád Megyei Hírlap kihelyezett szerkesztősége 1996. július 1-jétől új helyen, a pásztói polgármesteri hivatal földszintjén, a 18-as szobában található. Telefönszántunk változatlan: (32) 360-199.