Nógrád Megyei Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-15-16 / 139. szám

6. oldal: Mozaik 7. oldal: Sztárvilág 9. oldal: Társasági élet 1996. június 15., szombat Sportmozaik 10. oldal Sporttükör 11. oldal Tárgyalóterem 12. oldal _____________5. oldal I K ultúra, egy korsó sör mellett A Kohász-fúvósok - Boros Sándor vezényel A Bányász-Kohász Dalkör és Somodi Zoltánné Újjáéledt hamvaiból a Kohász Művelődési Központ, vagy nem is volt gond, csak Csipkerózsika-álmát aludta? A dalkör, a zenekarok, a színjátszó kör az egykori bálteremben lépett fel, a résztvevők pedig sört és pogácsát is kaptak a jegyükért. Mit lehet az előbbiekhez hozzá tenni? Csak így tovább, kohászok! Minden vendégnek járt egy korsó sör Fellépett a Petőfi Színjátszó Kör is Ipoly^arnóc: a kihasználatlan világhír - Cápafogtól kövült madárnyelvig Élettelen kőben az élet nyomai Szerencsétlen helyre szorult ez a szegény megye! Például ke­rülhetett volna pár száz kilométerrel nyugatabbra is, oda, ahol jólétinek nevezik a társadalmat. No, de ezen kár lenne szomorkodni, változtatni úgysem lehet rajta. Díszpolgárság és öregség Immár díszpolgári címet is magáénak mondhat a világ hivatalosan legidősebb asz- szonya, a 121 éves francia Jeanne Calment. Az erősen nagyothalló és már alig látó idős hölgyet a Pennsylvania állambeli York város választotta díszpolgá­rává. Az amerikai város 1954 óta testvérvárosi kapcsolatban áll Arles-lal, ahol Calment asszony egy öregek otthoná­ban lakik. Az avatási ünnep­séget is Arles-ban tartották. A ceremónián az idős asszony kedvenceit, limonádét és cso­kis süteményt szolgáltak fel. Kiszolgálják a turistákat és a gyűjtőket Telefonfülke a Lomnici-csúcson Innen-Onnan Csontkollekciók Bizonyára megcsontosodott ízléssel vádolja a svájci Omega óragyárat a Vogue magazin amiatt, hogy az óragyár ezentúl nem reklá- moztatja magát az újságban. Túl csontosnak és sovány­nak találták a júniusi szám­ban a két amerikai modellt: szerintük felelőtlenség egy vezető divatlaptól olyan példát állítani, amelyik ét­kezési rendellenességre késztet fiatal hölgyeket. Légiós betegség Mallorcán agyhártya-gyul- ladásos megbetegedések történtek, s most egy másik betegség okoz gondot: négy brit turista megkapta az úgynevezett légiós betegsé­get, aminek tünetei: magas láz, hasmenés és tüdőgyul­ladás. A betegek valószínű­leg zuhanyozás közben vagy a klímaberendezés ré­vén fertőződtek. Házasodunk, elválunk Egy év alatt Ausztriában 7,5 százalékkal nőtt a válások száma. Eszerint 1994-ben 100 házasságból 35-öt bon­tottak fel, 1995-ben pedig már 38-at. Évek óta nagyon megcsappant a házasulási kedv is: tavaly, az utóbbi évek átlagának megfele­lően, összesen 42 744 pár mondta ki a boldogító igent. Miniköztársaság Tegnap megadta magát az FBI állig felfegyverzett kü­lönítményének az a 16 tagú csoport, amely még március végén barikádozta el magát egy elhagyatott tanyán. Sa­ját kis „köztársaságot” kiál­tottak ki maguknak, nem ismerték el az Egyesült Ál­lamok fennhatóságát, és a „fehér faj” felsőbbrendűsé­gét hangoztatták. Életfogytiglan Eltörölte a halálbüntetést a belga parlament. Az ország­ban évtizedek óta nem haj­tottak végre halálbüntetést, jóllehet elméletileg létezett, és a bíróság élt is vele. A ki­alakult gyakorlat szerint azonban az uralkodó mindig kegyelemben részesítette az elítéltet. A legsúlyosabb büntetés ilyen módon egy­fajta életfogytiglani börtönt jelentett. Ha Ipolytamóc a Duna bal part­ján feküdne, bizonyára bősége­sen megélne az idegenforgalom­ból. Nógrád északi csücskében, az országhatár szo­rításában azonban egyelőre csak ál­modni lehet erről. Remény azonbah mindig van, s im­már nem is rosszak a lehetőségek: megnyílt a határát­kelő Szlovákia felé, a közeljövő­ben javítják az uta­kat, s a világhírű őslelet - ami miatt a nagy idegenfor­galomra kellene számítani - el­nyerte az Európa Tanács elismerő diplomáját. Aki végigmegy a Borókás­árok és a Botos-árok tanösvé­nyein, tulajdonképpen az időben tesz sétát: láthatja, hogy az év­milliókkal ezelőtti vulkáni kitö­rés milyen emlékeket hagyott maga után; őzfélék, madarak, ra­gadozók lábnyomait őrizte meg az élettelen kő. A különleges né­hai növényvilág maradványai megmaradtak itt. A leghíresebb a megkövesedett ősfenyő, ami a becslések szerint életében 95-98 méter magas lehetett. Az elmúlt másfél évszázadban azonban az emberi pusztításnak „köszönhe­tően” megsemmisült a maradvá­nyok nagy része. Talán kevéssé ismert, hogy valaha - még a vul­káni kitörés előtt - tenger hul­lámzott itt, amiben cápák is éltek. Az egykori partvidéken rengeteg cápafogat gyűjtöttek össze: eze­ket régen az ipolytamóciak kö­vült madámyelvnek tartották, s zsinórra fűzve árulták is. Nos, ez ma már a múlté, a természetvédelmi te­rületen senki sem ku­tathat cápafogak után, a feltárt része­ken el is fogytak a le­letek. A 141 hektár kiterjedésű területen a legszerényebb becslések szerint is harmincszor annyi tudományos érde­kesség található, mint amennyit már feltártak. Ez valószí­nűleg emberöltőkre munkát ad a kutatóknak. Ha a leletek évmilli­ókig kibírták a föld alatt, az a né­hány évtized már igazán nem számít. Legfeljebb sajnálhatjuk, hogy sosem fogjuk látni... Péntektől a Lomnici-csúcs 2632 méter magasan fekvő pontjáról az egész világba le­het telefonálni. A Szlovákia tetején elhelye­zett, digitális rádiótelefonnal el­látott fülke elsősorban a nyári Hollandiában, Culemborg városában kószáló juhok se­gítségével próbálják megza­bolázni az járműközlekedést. Az Utrecht melletti város szóvivője, Jolanda Nijsen csü­törtökön föltárta, miképpen okoskodtak a városatyák: "sok úrvezető leemeli lábát a gázpe­dálról, ha tudja, hogy bármikor elé toppanhat egy birka". Cu­lemborg meglehetősen régóta alkalmaz 44 juhot és 12 skót felföldi marhát a városi parkok olcsó fűnyíróiként. Társadalmi Csaknem kétszázezer fontért kelt el egy kézírásos oldal ab­ból a beszédből, amelyet Ge­orge Washington készült el­mondani, amikor beiktatták az Egyesült Államok első elnöké­nek tisztébe. A vevő, aki a kiki­Filmisten kegyes hozzánk mos­tanság. Zseniális Pacino bará­tunk épphogy szemtől szemben végzett a magasságos De Niróval, újra ámulatba ejt bennünket. A derék A1 ezúttal New York pol­gármestereként tündököl. Kevin Calhoun fiatalon lett New York alpolgármestere. John Pappas polgármester úgy bánik vele, mintha a fia lenne, és a lelkes iljú számára a politikai játszmák csap­dákkal teli sakktáblája még fekete és fehér mezőkből áll. Ám egy esős reggelen Brooklynban olyasmi tör­ténik, ami mindent a feje tetejére ál­lít a városházán: egy zsaru és egy drognepper végzetes összecsapása­kor egy eltévedt golyó megöl egy idegenforgalmat, a turistákat kívánja szolgálni. Rövidesen forgalomba hoznak egy tátrai motívumokkal ellátott telefon- kártyát. hogy ezzel a kártya- gyűjtők szenvedélyének is ked­vezzenek. megbízatású pásztoruk rend­szeresen rétekre tereli őket a városon át. Az egyik negyed­ben most eltávolítják a keríté­seket, hadd keressék meg ma­guk a birkák a legzsírosabb le­gelni valót. így aztán át-átkel- hetnek úttesten is.- Az emberek inkább fékez­nek, ha egy birkát látnak, mint akkor, ha egy gyereket - vélte Nijsen. - Ha a kísérlet beválik, akkor a juhok Culemborg más lakónegyedeiben is zöld utat kapnak majd. áltási ár kétszereséért jutott hozzá a régiséghez, nem akarta magát megnevezni. A beszéd­töredéket egy Suffolk megyé­ben lévő házban találták meg egy kanapé alatt hányódó régi autogramalbumban. ártatlan gyermeket. Az afpolgár- mester vizsgálódni kezd az ügyben, s napról napra megdöbbentőbb té­nyekkel szembesül. A fekete már nem fekete, a fehér már nem fehér, az imádva tisztelt polgármester pe­dig... Harold Becker érdekes és jő mozit csinált. A politika zegzugos útjai, a kapcsolatok hálója, a hata­lom fékezhetetlensége elgondol­kodtató két órát szerez. John Cu­sack remeke] az alpolgármester szerepében, társa, Bridget Fonda is a tőle megszokott színvonalon domborít. De látható Martin Lan­dau és Danny Aiello is. Ja, hogy Al Pacino is a tőle megszokott? Igen. Mint mindig. Legnagyobb örömünkre. Kirándulók a tanösvény előtt Fék és fűnyíró: ez a birka Washington kalapács alatt Filmajánló: Minden gyanú felett (City Hall) Pacino, a polgármester Könyv a rendszerváltásról - Bemutató a Balassi Bálint Könyvtárban Illúziók nélkül a magyar polgárosodásról A kötet címlapja Azt mondják, hogy Nógrád megyéből, Salgótarjánból me­nekülnek az értelmiségiek. Nyilván nem minden alap nél­küli ez a feltevés, hiszen nem könnyű munkához jutni (itt sem). Azt azonban már keve­sen veszik észre (akarják ész­revenni), hogy ide is érkeznek jól felkészült szakemberek. A lényeg kimondatik Pedig így történt ez a Népjóléti Képzési Központ esetében, amelynek tanáraként Bánlaky Pál szociológust is köreinkben tisztelhetjük. Ez a szó szoros értelmében értendő, hiszen van miért: ő ugyanis már igazán rangot vívott ki magának kuta­tásaival, előadásaival, s nem utolsósorban írásaival. Oldalnézetből című köteté­nek a Balassi Bálint Könyvtár a közelmúltban, az ünnepi könyvhét eseménysorozata ke­retében rendezett bemutatót. Ugyancsak nem érdemtelenül. Véleményem (és persze is­mereteim) szerint kevés ilyen lényeglátó, gondolatgazdag, őszintén érvelő - egyáltalán érvelő -, találóan, de nem bán­tóan ékelődő, tudományosan megalapozott, mégis olvasmá­nyos kötet látott napvilágot a rendszerváltásnak (változás­nak) nevezett időszakról, mint a Bánlakyé. (Én legalábbis oda sorolom Lengyel László szín­vonalas töprengései mellé.) A kötet címének megfele­lően Bánlaky nem felülről, nem alulról és nem középről, hanem a szociológus „helyé­ről” („ kicsit kívülről, kicsit be­lülről" ) szemléli a társadalmat, Az a nagyszerű benne, hogy mindaz kimondatik, ami má­soknak csak érezniük adatik. Nevezetesen az a felemásság, amit egyfelől a szabadság fe­letti öröm fémjelez, másfelől viszont a beváltatlan ígéretek, az elszalasztott lehetőségek miatti rosszkedv kísér. „Tabuk dőltével mintha az értékeket is figyelmen kívül hagynánk . . . Amelyek - jó esetben — nem kő­táblára vésett külső parancs­ként érvényesülnek, hanem be­lülről, sajátunkként vezérlik szavainkat, tetteinket - írta Bánlaky 1989/90 fordulóján és ma sincs másként. „Apolitikus nép” ? „A dezintegrációs folyamatok, amelyek a pártállami időszakot jellemezték, egyáltalán nem csökkentek. Az úgynevezett ci­vil társadalom nemigen akar még kiépülgetni, nem látszanak új társadalmi integrációs for­mák. (Ezért is látták-láttuk úgy, hogy „apolitikus a nép.” Pedig nem az ...” Ez 1994. júniusi látlelet, amely szintén nem sokat módosult két év alatt. Bánlaky írásai azt sugallják, hogy a politika szerepet té­veszt, amikor társadalomfor­máló tényezőként értelmezi magát, s így viselkedik. Rámu­tat arra is, hogy ebben az át­menetben „teljességgel össze­keveredtek a politikusi és az ér­telmiségi szerepek”, holott az előbbit „érdekvezérelt cselek­vés”, az utóbbit „értékvezérelt kritika" kell hogy jellemezze. Bár egyértelmű megoldást, gyógyírt a továbbélő (fél)feu- dalisztikus viszonyok, a korlát­lan szabadosság megszünteté­sére természetesen ő sem tud, de azért bízik a polgárosodás erejében, jövőjében. Elemekben, rejtőzködve Mert, ha sokszor megszakítva és visszavetve is, ha mélyen rejtetten és gyakran csak ele­meikben is, de ott vannak tár­sadalmunkban két évszázad tördelt polgárosodásának a le­nyomatai. De Bánlaky azt is tudja, látja hogy nincs egy pont, ahová visszanyúlhatunk, amit saját mintánknak tekinthetnénk. Ezért arra figyelmeztet, hogy a polgárosodás folyamata hosszú menet lesz, ne legyenek illú­zióink. Csongrády Béla

Next

/
Thumbnails
Contents