Nógrád Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-29 / 100. szám
1996. április 29., hétfő tNógrád Megyei Hírlap Mórocz Károly jegyzete Vizsgánk 1100 évből A Jem mindegy, hogyan em- 1V lékezünk a honfoglalásra, a magyar nép ezerszáz éves történetére a Kárpát-medencében. Az már biztos, hogy szerényebben, mint éppen száz évvel ezelőtt, illetve, amint azt sokan tervezték, hiszen kevés a pénz. De nem ez a legfontosabb. A millecentenárium kiváló alkalom arra, hogy az óvodástól a nyugdíjasig, kétkezi munkástól a tanárig mindenki elgondolkodjon azon: ki a magyar? Honnan jöttünk, hová megyünk? Milliónyi válasz született ezekre a látszólag egyszerű kérdésekre. Ezek között találhatunk tudományosat és költőit, magyarázót és belemagyarázót. Van miből válogatni, de elfogadni nem kell feltétlenül. Mindenki találja meg a saját, maga számára érvényes válaszokat. Vizsgázunk, amikor em- lékmüsort, ünnepséget, szavaló- és tanulmányi versenyt, konferenciát, kiállítást szervezünk, vagy ezeken részt veszünk. Akarva-akaratlan válaszolunk, illetx’e választ keresünk arra: ki (mi) a magyar? Önértékelésünkhöz, Európában elfoglalt helyünk és szerepünk megítéléshez nélkülözhetetlen tanulságokkal szolgál a múlt. A tanárok és a kutatók, az újságírók és a filmkészítők felelőssége rendkívül nagy e sajátos vizsgákon. A hétköznapi gondok óceánján sokan csak a végtelen ürességet látják, nem kíváncsiak a szigetekre, kikötőkre, ahol megpihenhetnek, és megújulva folytathatják útjukat. Segíteni kell, tudatosítani, hogy érdemes körülnézni, felfedezni az értékest, a példaadót. A legnagyobb rendezvénytől a legkisebbig átgondoltan, pontosan és szépen kellene beszélni-írni a Kárpát-medencében ezerszáz éve történtekről. A mostani programok elindítói lehetnek egy folyamatnak; serkentői annak, hogy kialakuljon, avagy for- málódjon-erősödjön a magyarságtudat. Éppen ezért nem mindegy, mit nevezünk millecentenáriumi rendezvénynek. Nem lenne szabad visszaélni ezzel, és rockkoncerttől a polkapartiig mindent ide sorolni. Értéküket veszíthetik így az igazi megemlékezések is, ami nagy kár lenne. V izsgáznak ebben az évben Magyarország polgárai és a Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, Vajdaságban, Nyugaton élő magyarok történelmünkből. Remélhetően sokan kapnak jelest. . . Ünnepeltek a balassagyarmati óvodák Másfél század a gyerekekért Megyei Körkép * BATONYTERENYE RS A rendőrség nagyarányú tisztelettétele a salgótarjáni Fő téren Őrizetbe vették a rossz időt is Rendőrségi hatalomátvétel volt Salgótarjánban, a Fő téren, valamint környékén szombat délelőtt. A „beavatkozást” békésen szemlélte a lakosság, sőt beszélgetésre, illetve a rendőrség technikájának civilek általi használatára is sor került. Nógrád megye első kisded- óvójá alakult meg százötvenöt esztendeje Balassagyarmaton. Csütörtökön este ünnepség keretében emlékeztek a régiekről a mai óvodák. Az ünnepségre kiállítást rendeztek be a művelődési központ kistermében. Régi és új gyerekjátékok, dokumentumok és sok-sok fotó látható a gyarmati óvodák múltjából. A kiállítást Juhász Péter polgármester Lelkes sportbarátok szorgalmának köszönhetően szombaton végre elkészült a salgótarjáni Volán-Baglyas Sporttelep új dróthálója. Illetve már nem is új, mivel még aznap éjjel ellopták. Reggel vették észre, hogy a felszerelt dróthálót az éj leple alatt ellopták, és plusz három köteggel a hónuk alatt távoztak az ismeretlenek. A sportbarátok szentül elhatározták: mindent megtesznek azért, hogy a rendnyitotta meg, míg a keresztény óvoda apróságai verses-dalos műsorral kedveskedtek a vendégeknek. Az emlékezést tanácskozás zárta az intézmény nagytermében. Havasi Jánosné, Fodor Imréné és Czudar Sándorné előadásában beszámolt az elmúlt három és fél évtizedben történt óvodai fejlesztésekről, az óvónők gyakorlati képzéséről és a felügyeleti rendszerről. őrséggel együttműködve kézre kerítsék a tetteseket. Több mint húszán kezdték a felderítést, ehhez segítséget adott egy helybeli lakó, aki az éjszakai szokatlan zajra felébredt, és sok mindent látott... Minderről Cserháti József, a terület képviselője tájékoztatta lapunkat, aki - szavai szerint - ki sem tudja fejezni azoknak az embereknek a felháborodását, akik napokon keresztül dolgoztak Baglyasalja sportjáért. A taxiállomás környékén ezúttal katonai sátrak várták a salgótarjániakat. Az érdeklődők a marokfegyverektől, a pajzsokon keresztül a legnagyobb „pajzsokig”, a rendőrségi rohamjárművekig sok mindent megcsodálhattak. A rossz időtől való szorongást valószínűleg az a rendőrségi helikopter oszlatta el vég(Foly tatás az 1. oldalról) Megnyitó beszédet Dr. Sel- meczi Kovács Attila, a néprajz- tudomány doktora, a Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettese mondott. A kis kápolnát Koza József kanonok és Vagyóczky József plébános szentelte fel. Limbacher Gábor muzeológus az ötlet szellemi atyja elmondta: a kápolna a palócok, tágabban a magyarság archaikus vallási kultúrájának tárgyi emléke. Az ismert palóckutató, Pintér Sándor az ilyen „kápon(Foly tatás az 1. oldalról) jelzővel illethető a leginkább. Úgy tűnik, teljesen hiábavaló az a sok egészségnevelő kampány. De nem adjuk fel! Juhászné Kincses Helén, a Nógrád Megyei Vöröskereszt titkára közben a résztvevő csapatokat látta el feladatokkal. A tudás a helyes életvitel megteremtésén túl természetesen jutalmakban is kamatozott. A kategóriák első helyezett A templomban misét celebráltak Tessedik Sámuel emlékére pénteken reggel 8 órakor. Vers- és prózamondóverse- nyen, valamint műveltségi vetélkedőn mérték össze tudásukat a nyolc intézmény diákjai. A legjobb versmondók: az 12. osztályosok között Lukács Rita (Herencsény) győzött Pis- tyur Máté (Cserhátsurány) és leg, amelyik háromnegyed tízkor szállt le a tér mellett a Rákóczi útra. A derék rendőrök valamilyen különleges intézkedést foganatosíthattak odafent, röptűkben (valószínűleg letartóztatták a rossz időt), mert a továbbiakban csakis az eseményekkel kellett törődnie a rend- őmapi forgatagnak. A lézerespisztoly-lövészet kákát” ősvallási jelentőségűnek tekintette, ahova a keresztelet- lenül meghalt csecsemőket is temették. Egy Szandáról nősült fiatalasszony 1883-ban álombéli látomást élt át. Összeégett szobor alakjában a Boldogasszony Mária jelent meg neki. Elpanaszolta, hogy a szomszéd település plébániatemplomának sekrestyéjében a ministránsláda alján található a szobor, és öltözködés közben a ministránsok lökdösése fájdalmat okoz neki. csapatai egyhetes luxemburgi utat nyertek, a másodikok az Ofotért ajándékát, fényképezőgépet és filmeket, a harmadikok pedig a népszerű Túlélés című könyvet. Az országos vetélkedő végeredménye, az általános iskoláknál: 1. Árpád Fejedelem Általános Iskola (Vác), 2. Zrínyi Ilona Általános Iskola (Dorog), 3. Bem József Általános Iskola (Kiskőrös). A középiskoláknál: Pisszka Natália (Surány) előtt. A 3-4. osztályosoknál: Bőgős András (Magyamándor), Balázs István (Balassagyarmat, Szent Imre Ált. Iskola), Ben- diák Anikó (Surány) volt a sorrend. Az 5-6. oszt. közül Pod- holiczki Edina (M.-nándor) bizonyult a legjobbnak Móricz Gábor (Surány) és Horák Kinga (Surány) előtt. sokakat ejtett ámulatba, de a klasszikusnak tekinthető kutyás bemutató is tudott újat mutatni. Néhányan a helikopter kezelésére is vállalkoztak. KRESZ- tesztlapok is megmozgatták a lakosságot, pontosabban az agysejteket, a tábori konyha pedig ízletes meglepetéssel szolgált, nagy sikert aratott a tűzoltók oltási bemutatója. A rendőrnap ezúttal is jól szolgálta azt a folyamatos kapcsolatépítést, amely a szolgálóvédő szerv törekvéseinek középpontjában áll. Ezért Mária a fiatalasszony segítségét kérte, hogy helyezze őt nyugalmasabb helyre. Jellemző módon a család az álmot valóságnak tekintette, és meg is találta az addig ismeretlen szobrot. Rendbe hozatták, ruhát varrtak és „káponkát” építettek számára. A szandai „káponka” bádoggal fedett, immár démonikus népművészeti vonatkozás nélkül. A múzeumi épületre az eredeti zsindelyfedél került. Á. T. 1. Kossuth Lajos Gimnázium (Cegléd), 2. Borbély Lajos Műszaki Szakközépiskola (Salgótarján), 3. Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény). Az egészségügyi szakközépiskoláknál: 1. Padányi Bíró Márton Római Katolikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola, 2. Boros Sámuel Közgazdasági és Egészségügyi Szak- középiskola. 3. “Vas megye (pontos adat ninc^). A műveltségi vetélkedőt az ünneplő iskola 7. osztálya (osztályfőnök: Sztancsik József) nyerte. A győztesek: Dropka Jácint, Fazekas Zoltán, Kiss Gábor, Szalai Tamás. Második helyezett lett a Marjainé Glózik Éva vezette 8. osztály: Horák Adrienn, Kelemen Mária, Holes Nóra, Mizera Eszter. Harmadikként végeztek a Tessedik hatodikosai, Mátraházi Tamás csoportja: Móricz Gábor, Lukács Katalin, Bacskó Orsolya, Jusztin Anett. RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Olajról, templomról Pásztó - A város képviselőtestülete ma 14 órai kezdettel tartja soron következő ülését. Programjában tizennégy téma megtárgyalása szerepel. Köztük egyes ingatlanok értékesítése, a költségvetés teljesítése, az 1995. évi intézmény-ellenőrzések tapasztalatai, a római katolikus plébániatemplom felújításához való hozzájárulás. Rendeletet hoznak a lakossági tüzelőolajfelhasználók támogatására. Kiállítás Somoskőújfalu - Losonczy Ildikó alkotásaiból nyílik ma kiállítás az általános iskolában. A tárlatot Ispán Tibor nyitja meg 11.40 órakor. Fásítási akció Jobbágyi - Nagyszabású fásítási akcióra került sor a, településen. Az öreg, kor-, hadttá vált fákat kivágták, majd helyükre új facsemetéket ültettek a Magyar Honvédség központi anyagraktár és javítóüzem segítségével. Az akció keretében hársfákat ültettek a temetőbe vezető út mentén, valamint a ravatalozó köré. Egyháztámogatás Kalló - Az önkormányzat ötvenezer forint támogatást szavazott meg a helybeli római katolikus egyháznak, melynek felhasználása az egyház hatájkpfg, , ^ ,o j r Majális á suliért Karancsalja - Délelőtti sportprogramokkal, tizennégy órától kabaréműsorral, szabadtéri bállal majálist rendeznek május elsején a Tavasi-stadionban. A tombola fődíja egyhetes üdülés az Alacsony-Tátrában. i Megégett emberek Kétszáz mázsa lucerna égett el vasárnap éjjel Doroghá- zán. A becsült kár 200 ezer forint, a tüzet nyílt láng használata okozta. Sóshar- tyánban, a Kossuth úton vasárnap délben kigyulladt egy pajta. A tűz során egy férfi másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, egy nőt a helyszínen láttak el a mentők. A kár 200 ezer forint, a tűz oka elektromos zárlat. Amit este felszereltek, reggelre valaki(k) elvitte(ék) Napokig dolgoztak - hiába ? Gazdagodott a Palóc Múzeum - Összeégett szobor alakjában megjelent Mária Felszentelték a szandai kápolna mását Országos egészségnevelési vetélkedő Salgótarjánban - hazai ezüstéremmel „Egészségépítés” - népszerűén Tessedik-iskolanap Surányban - Vers- és prózamondók, focisták, horgászok találkoztak Nyolc iskola tanulói versenyeztek A cserhátsurányi Tessedik Sámuel Általános Iskola harmadik alkalommal ünnepli névadóját. A kétnapos iskolanapon nyolc intézmény diákjai versengtek egymással. Jehova tanúinak körzetkongresszusa Salgótarjánban - Keresztelkedés és bibliai tanítás Új emberként jönnek fel a víz alól Telt ház a sportcsarnokban fotó: gyurián Nógrád, Heves és Pest megyéből érkeztek azok, akik részt vettek a Jakab István körzetfelvigyázó és Rammer József kerület-felvigyázó által felügyelt kétnapos kongresz- szuson. Az első napon, április 27-én keresztelkedésre is sor került, amikor is a keresztelkedés alanyát teljes egészében a víz alá merítik. Erről és Jehova tanúiról kérdeztük Ka- bany Géza sajtófelelőst. — Azok a személyek, akik érdeklődést tanúsítanak a Jehova tanúinak tanításai iránt, egy előzetes tanításban vesznek részt. Amikor már alkalmazni is tudják a tanultakat, kérik felvételüket a szervezetbe - magyarázza Kabany Géza. - A ke- resztelkedés során egyik testvérünk meríti a víz alá a jelentkezőt úgy, hogy azt a víz teljesen ellepje. Ez a szimbólum azt jelenti, hogy az illető meghalt a korábbi gondolati stílusa számára. Ahogy feljött, tulajdonképpen újjászületett annak az irányzatnak a számára, amit elfogadott és követni kíván, ugyanakkor megőrizve egyéniségét. Űj emberként, új egyéniségként merül fel. Szombaton mintegy negyvenen keresztelkedtek így.- Országosan hány tagja van a Jehova tanúinak?- Pontosan 17 317 hírnökünk van jelenleg. Ez azt jelenti, hogy ők aktívan tevékenykednek, találkoznak és beszélgetnek az emberekkel a bibliai igazságokról.-Milyen korosztályok találhatók meg önöknél?- Volt olyan keresztelkedés, ahol a legfiatalabb 8, a legidősebb 80 éves volt. Olyan is volt, hogy valakit tolókocsival együtt kereszteltek meg.- Szponzorálja, támogatja önöket valaki?-A Jehova tanúi önkéntes adományokból tartják fenn magukat. Ha valaki azt mondja, hogy szeretné támogatni ezt a világméretű munkát, akkor mi azt a csekély összeget elfogadjuk. De a felénk irányuló kapcsolatnak ez nem feltétele. Rendőrségi fórumot rendeztek az Ipoly partján Vonalban: a főkapitány A város jelenlegi közbiztonsága jóval az elvárt szint alatt van - jelentették ki a rendőrség képviselői azon a péntek esti lakossági fórumon, melyet a gyarmati rendőrkapitányság szervezett. S amelyen megjelent dr. Hanti Ferenc megyei főkapitány is. Alig tucatnyian gyűltek össze a művelődési központ nagytermében rendezett fórumra. A polgárok többsége - a városig televízió közvetítése jóvoltából - inkább otthon, a kényelmes fotelből nézte, hogyan válaszolnak a feltett kérdésekre a szakemberek. Dr. Bánfi Ferenc elmondta: az egyre erősödő bűnözés megfékezésére társadalmi összefogást kell életre hívni. Ennek érdekében a közelmúltban kidolgoztak egy programot, „Nógrád biztonságáért” címmel. László Sándor városi rendőrkapitány beszámolt Balassagyarmat jelenlegi közbiztonsági helyzetéről, kiemelve, hogy az közel sem olyan jó, mint amilyennek szeretnék. Ezután a vendégek - Kovács György alezredessel kiegészülve - válaszoltak számos, telefonon feltett kérdésre. Szóba került többek között a csendháborítók elleni komolyabb fellépés, a polgárőrség szerepe, a jelzőlámpákkal kapcsolatos több gond, s a posztoló rendőrök csatasorba állításának lehetősége.