Nógrád Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-22 / 45. szám

2018. november 8., csütörtök SZÉCSÉNY Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Kultúrakövetek Tó tapasztalni, hogy még J manapság is vannak lelkes emberek, akik szívügyüknek érzik a kultúra ápolását, gaz­dagítását. Olyanok, akik a napi szigorú létfenntartási küzdelem mellett arra is sza­kítanak időt és energiát, hogy tánccsoportot, dalkört, cite- raegyüttest, honismereti szakkört működtessenek. Nem mások által, hanem önmaguk részvételével. Akik -vállalják, hogy gya­korta rosszul fűtött, vagy fü- tetlen művelődési házakban hétről hétre formálgassák a műsort, amit majd bemutat­hatnak a faluban, vagy vala­melyik fesztiválon. Igaz, vannak olyanok, akik ezekre az emberekre csak le­gyintenek, mondván, hogy él­hetetlenek, olyan dolgokra pazarolják magukat, ame­lyeknek nincs kézzelfogható, materiális haszna. Az ilyenek számára ugyanis nem érték a kultúra. Nemrégiben egy kis falu­ban járva találkoztam a kul­túrájukat szerető, múltjukat nem feledő emberekkel. Csa­ládapák és családanyák, akik egy időre megszakítva a napi robot ritmusát, kinyitották a lezárt klubtermet, és feledve a napi egyéni gondokat, pályá­zati anyagot szerkesztettek, hogy pénzt nyerjenek kulturá­lis programjaikhoz, kiegé­szítve ezzel az igen szűkös he­lyi anyagi lehetőségeiket. Bárkiben megfogalmazód­hat a kérdés, hogy miért vál­lalják mindezt ezek az embe­rek? S miért inkább nem a személyes boldogulást jobban előmozdító anyagi haszon- szerzéssel foglalkoznak? Erre ők saját maguk adják meg a választ, ami roppant egyszerű. A kulturális, honis­mereti tevékenységben olyan önmegvalósító cselekvési le­hetőséget találnak, amely számukra boldogságot jelent. Pedig ez nem jár számukra anyagi haszonnal, sőt gyak­ran a saját pénztárcába is be­lenyúlnak, hogy kipótolják a csizmára vagy ruhára össze­koldult pénzeket. S nem min­dig kapják meg az erkölcsi el­ismerést sem, ami pedig sem­mibe sem kerül. Kapnak viszont tapsot a há­lás közönségtől, ami éppúgy élteti ezeket a lelkes lokálpat­riótákat, akárcsak hivatásos kollégáikat. zükség van ezekre az em­berekre, mert a mind job­ban elnyomorító életkörülmé­nyek között fontos, hogy a si­kerélmény erejénél fogva má­soknak erőt kölcsönözzenek a napi gondok elviseléséhez. Átadják Az év embere címeket Gyarmaton Ünnepel a Cserhát-Takarék A „Cserhát-Takarék a szakemberekért” elneve­zésű alapítvány díjait feb­ruár 24-én, szombat délelőtt a balassagyarmati művelő­dési központban adják át. A magyamándori székhel­lyel működő Cserhátvidéke Körzeti Takarékszövetkezet '94 decemberében alapítványt hívott életre. A kuratórium döntése alapján minden esz­tendőben anyagilag is elisme­rik az élet legkülönbözőbb te­rületein folyamatosan kima­gasló teljesítményt nyújtó embertársainkat. A Mikszáth Kálmán Műve­lődési Központ ad otthont a február 24-ei ünnepségnek. A szombat délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvény a kétbo- donyi hagyományőrző nép­dalkor műsorával kezdődik, majd átadják Az év embere címeket. Kitüntetést kap or­vos, pedagógus, vállalkozó, egyházi tisztségviselő, rendőr és sportoló. A díjak kiosztása után Ho­les Imre, a takarékszövetkezet igazgatója ismerteti a gyar­mati labdarúgással kapcsola­tos elképzeléseit, melynek megvitatására márciusban fó­rumot rendeznek. A takarék- szövetkezet mindenkit szíve­sen lát február utolsó szom­batjának délelőttjén a gyar­mati művelődési központban. Nyitott előadás a világegyetemről Fizikus az asztaltársaságnál A Balassi Bálint Asztaltársaság február 23-án, pénteken 16.30 órától tartja következő összejö­vetelét Salgótarjánban, a Balassi könyvtár klubjában. Vendég: Sánta Csaba fizikus, aki a világ- egyetemről tart előadást. Min­den érdeklődőt szívesen várnak. Megyei Korkép è BÁTONYTERENYE ES Tárlat és koncert - Bihary Lajos, a Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója nyi­totta meg Kele Szabó Ágnes rajztanár - aki maga is az intézet növendéke volt - kamara-kiál­lítását a salgótarjáni zeneiskolában. A tanárok koncertje előtt lépett fel a Madách Imre Gim­názium leánykara, Radnai Zsuzsa vezényletével. fotó: gyurián tibor Garázstulajdonosok régi problémája - egyelőre megoldatlanul Drágán parkol a tarjáni szemét Nem először, de bizonyára nem is utoljára észrevételezték már. salgótarjáni garázstulajdonosok, hogy az általuk „termelt” szemét elszállításáért a város önkormányzata aránytalanul magas éves díjat kér. Legutóbb egyik Tanács úti olvasónk sé­relmezte ezt. „A városi önkormányzat a sor­garázsok után szemétszállítá­sért 1995. február 1-jétől de­cember 31-éig 1 392 Ft-ot álla­pított meg. Kérem, ha van ideje, szíveskedjék megérdek­lődni, hogy évi egy, esetleg két vödör szemét elszállítása mért kerül ennyibe. Ettől több sze­mét ugyanis biztos nincs egy- egy garázsnál”. A fenti idézettel először Sü- völtős Sándorhoz, a Ritas Kft. ügyvezető igazgatójához for­Kétszáz oldalnyi olvasmány, sok-sok érdekességgel, haszno­sítható ötletekkel, tarka és szó­rakoztató írásokkal: ez a most Az idei — tizedik — jubileumi Ki mit tud ? országos televí­ziós vetélkedő bátonyterenyei területi válogatójáról az aláb­biak jutottak be a megyei dön­tőbe, amelyet március 23-án tartanak Salgótarjánban, a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban. Göröcs Zita és Tóth Henriett, dúltunk. - Már egy 1992-ben született, s azóta többször mó­dosított önkormányzati rendelet intézkedett a szemétszállítás fi­zetéséért a garázsok esetében is.- Mégis, ténylegesen csak 1995-től fizetnek a szolgáltatá­sért a garázstulajdonosok. Egy teljes évért fejenként 1510 Ft- ot. Hogy ez sok-e, vagy kevés? Korábban volt egy javaslatom ebben a témakörben, amit nem fogadtak el, a közeljövőben pe­megjelent ságújfalui kalendá­rium. A helyi Falu szépítő és Művelődő Egyesület kiadványa Pinczés Rudolfné Kiss Klára vers, mindketten pásztóiak. Oláh Szabolcs, cigánytánc, Szécsény. „TÁRSAK" Bállá Zsolt, Simonovics Zoltán, hang­szeres vokális zene, Bátonyte- renye. Szabó Viktória, musical, Pásztó. Oláh Tamás, Oláh Jó­zsef, cigánytáncok, Szécsény, Bátonyterenye. Bátonyterenyei cigány hagyományőrző cső­dig ezt a feladatot a Városgaz­dálkodási Üzem látja el, mivel a Ritas beleolvad a VGÜ-be.- A tényt tudom említeni biz­tos pontként: kéthetenként szál­lítjuk el a sorgarázsoktól a kon­ténerben tárolt szemetet, hol többet, hol kevesebbet. Bodnár Benedek, a VGÜ igazgatója az ismerteknél se rosszabbat, se jobbat nem tud egyelőre mondani.- Gyakorlatilag márciusban kerül összevonásra a két cég. Módosítás várható az ön által jelzett témában, de konkrétu­mot csak az átalakítás után tu­dok mondani. (b. m.) szerkesztésében ötödik alka­lommal látott napvilágot. Ké­szítői a ’95-ös év mérlegét kí­nálják sorokban és képekben. port, cigány népzene, Bátonyte­renye, 6 fő. „AERODYNA­MIC” együttes, tánczene, Mát- raverebély, 4 fő, „SPACE” együttes, Bátonyterenye, 3 fő, „ATLANTIC" együttes, Bá­tonyterenye, 5 fő, „FRIVOL” együttes, Bátonyterenye, 4 fő, „PÉNTEK ESTI LÁZ" együt­tes, Dorogháza, 6 fő. RÉTSÁG Hírek Gondok a hóval Diósjenő - Az elmúlt hetek során léesett nagy mennyi­ségű hó sok fennakadást okozott a Börzsöny hegyei­vel körülölelt településen. A hó eltakarításának munkála­tai elég lassú ütemben zaj­lanak. Bélyeges zárszámadás Salgótarján - A nagy múltú kohász bélyeggyűjtő kör február 26-án, hétfőn 15.30 órakor tartja a múlt évi munkáról szóló beszá­moló taggyűlését a Kohász Művelődési Központban. Falugyűlés Szurdokpüspöki - Február 23-án, pénteken 18 órakor falugyűlést tartanak a helyi általános iskola tornacsar­nokában. A közéleti fóru­mon elszámol a gázellátó- rendszer, szó lesz időszerű községi kérdésekről vala­mint az önkormányzat ’95- ös gazdálkodásáról és a ’96. évi tervekről. Születésnap Rétság - Megalakulásának első évfordulója alkalmából a Rózsatűz cigány folklóre­gyüttes február 23-án, pén­teken 19 órakor a városi művelődési központban mu­tatja be műsorát. Fellép még a budapesti latin-amerikai tánccsoport is. A helyi álta­lános iskola tanulói verseket adnak elő. Jehova tanúinak Salgótarján - A gyüleke­zeti sorozat legközelebbi előadását Mutass tiszteletet és szeretetet házasságod­ban! címmel tartják a férj, feleség és a gyermek szere­péről a harmonikus család­ban. A program időpontja: február 25-e, vasárnap 10 óra, helye: Rákóczi u. 13. sz. épület 3. emelete. Fogadnak a képviselők Bátonyterenye - Juhász Gábor, a 2. sz. választókerü­let országgyűlési képvise­lője (MSZP) február 23-án, pénteken 13 órától tart fo­gadóórát a városházán. Rétság - Urbán Árpád, a 4. sz. megyei választókerület országgyűlési képviselője (MSZP) február 23-án, pén­teken 11-től 13 óráig tart fogadónapot a polgármes­teri hivatalban. Kalendáriumot jelentettek meg a ságújfalui faluszépítők Tarka ötletek, szórakoztató írások Legközelebb a megyei döntőn találkoznak Salgótaijánban Versmondók, zenészek, táncosok Ha elromlana a tévé, mivel töltené az estét? Oláh Endréné takarítónő, Litke- Nekem hiányozna, de addig is rádiót hall­gatnék, azt is kedve­lem. Nagyon szeretek kézimunkázni, varmi, azzal is hasznosan te­lik az idő. Olvasni nem nagyon szeretek. Nyerges Ferenc és felesége, Karancsberény- Nem nagyon hiá­nyozna. Azért mér- geskednénk, mert nem olcsó mulatság ma­napság megjavíttatni egy készüléket. Azt hi­szem, lefeküdnék aludni. Rácz Tamás munkanélküli, Nógrádmegyer-Felolvasnék a fi­amnak és a lányom­nak, esetleg társasjáté­kokkal ütnénk agyon az időt. De őszintén szólva, hiányozna a tévé, főként a tájéko­zódás miatt. Gelencsér János dekoratőr, Salgótarján- Nem rajongok a te­levízióért, ha bekap­csolom a készüléket, meggondolom, hogy mit nézek meg. Szíve­sebben festek, foglal­kozom a családommal, mint a tévével. Nyomozati dosszié a városi rendőrkapitányságokról Sikkasztott, azért hazudozott A megye te­rületén elkö­vetett bűn­ügyekben naponta rendelnek el nyomozást a rendőrkapi­tányságok. Az elrendelt nyomozások közül adunk válogatást olvasóinknak. A Szécsényi Rendőrkapi­tányság nyomozást rendelt el:- lopás bűntett alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki 1996. február 17-re virradóan ajtóbefeszítéssel behatolt/. R. endrefalvai lakos üzletébe, onnan dohányárut, italokat és élelmiszert lopott kb. 60 ezer forint értékben. A Bátonyterenyei Rend­őrkapitányság nyomozást rendelt el:- lopás bűntett alapos gya­núja miatt ismeretlen tettes el­len, aki 1996. február 19-re virradóra lakatlefeszítés mód­szerével behatolt Á. Z. buda­pesti lakos Bátonyterenye, Al­kotmány úton lévő italboltjába és onnan körtepálinkát, rágó­gumit, csokoládékat, kávéfő­zőgépet és rádiósmagnót tu­lajdonított el kb. 40 ezer forint értékben. H. T. balassagyarmati la­kos, a diósjenői MÁV állomás restijének bérlője, 1996. ja­nuár 30-án feljelentést tett is­meretlen tettes ellen alkalma­zottja, G. A.-né sérelmére el­követett rablás bűntett alapos gyanúja miatt. A hölgy el­mondása szerint valaki vagy valakik leütötték és a pénzt tőle megszerezték. Hangsú­lyozta, hogy az elkövetőkről információkkal nem bír, mert a leütést követően hosszabb ideig eszméletlen volt. Az el­sődleges orvosszakértői véle­mény szerint sérülései közel sem voltak olyan súlyosak, amitől valaki elveszíthette volna az eszméletét. G. A.-né a kihallgatások során ellent­mondásokba keveredett, majd pedig őszinte vallomást tett: a restiben lévő pénznyerő auto­matán a bevételt eljátszotta és azt visszafizetni nem tudta, ezért vallott hamisan, fedve ezzel a sikkasztás tényét.

Next

/
Thumbnails
Contents