Nógrád Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-22 / 45. szám
4. oldal Gazdaság 1996. február 22., csütörtök Milyen, és mennyi helyi adót kell fizetni a megye hat városában? Vége felé jár a teherbíró képesség (Folytatás az 1. oldalról) árbevétele nem éri el a 200 ezer forintot. Az előbbiek csoportjába tartoznak a szennyvíz, a hulladék és a köztisztasági szolgáltatások (Fj. 181), az oktatás (Fj. 16), az egészségügyi szociális ellátás (Fj. 17), a közösségi és művelődési (Fj. 1818), a könyvtárosi (Fj. 1931), múzeumi szolgáltatás és kiállítás (Fj. 1932), helyi autóbuszközlekedés (Fj. 091241), bőrből és bőrhelyettesítőkből készült lábbelik javítására (Fj. 073622) vállalkozók. Kedvezmény illet meg minden adóalanyt, amennyiben az adószámításnál figyelembe vett eladott áruk beszerzési értéke és az alvállalkozói teljesítés értékének" együttes összege a nettó árbevételhez viszonyítva nem haladja meg a 35 százalékot. Ennek mértéke 0-10 százalék között 45 százalék, 11-20 százalék között 35 százalék, 21-30 százalék között 25 százalék, 31-35 százalék között 20 százalék. A gépjárműadónál a motor- kerékpár után évi 2000, a lakókocsi után évi 3000, lakóautó után évi 4000, sátras utánfutó után 3000 forintot kell leróni. Patvarcon, mely a gyarmati körjegyzőséghez tartozik, csak gépjárműadót:' 100 kg-onként 400 forintot kell az adófizetőknek előteremteni. Szécsény Az ipari adó alól mentesül az a vállalkozó, aki ez évben kezdi meg működését. Bátonyterenye Mentesek az iparűzési adó fizetése alól a lakossági infrastruktúrához kapcsolódó tevékenységet végzők. Ötvenszázalékos kedvezményben részesülnek a lakossági alapszolgáltatásra vállalkozók. Három évig mentes az iparűzési adó fizetése alól az a vállalkozó, aki most váltja ki a vállalkozói igazolványát, és külterületen tevékenykedik. Például melegkonyhás vendéglátást végez. Rétság Egy százalék iparűzési adót kell fizetni a termelő-szolgáltató cégeknek, 1,1 százalékot a termelő-szolgáltató és kereskedő vállalkozóknak, 1,2 százalékot pedig a pénzintézeteknek, a biztosítóknak és a kereskedőknek. Százhúsz forint/négyzetmé- ter/év építményadót kell fizetni a Rákóczi úton lévő műhelyeknek, üzleteknek, irodáknak, nyolcvan forint/négyzetmé- ter/év az üzleteknek, műhelyeknek, irodáknak, negyven forint/négyzetméter/év a garázs, a raktár és egyéb intézmények tulajdonosainak. Pásztó Nem kell iparűzési adót leróni annak a vállalkozónak, akinek az évi nettó árbevétele nem éri el az évi 200 ezer forintot. Építményadót kell fizetni belterületen a garázsok után négyzetméterenként 50 forintot évente. Az üdülő- és hétvégi házak után 300 forint a taksa. Minden más építmény a belterületen 200 fórint/év/négyzet- méterenként adóköteles. A külterületen viszont 50 fo- rint/év. A belterületi kiemelt övezetekben 50 négyzetméterig 300 forint/év/négyzetméter, azon felül 200 forint. iparűzési lakások nem lakás kommunális idegengépjármű cé«. célj. mig.izOT. vsUMOZOf forgalmi súlyadó Salgótarján \nBMOO a* mm »00 Ft/ii/M«0 n/iott! Balassagyarmat 1 n — —400 Ft/Mfti Réttág H,1:1,1% — 1208M0 2000 n/ii/fő400 ft/lOOkj Ssécsény 1%BSn/m1 1500 n/«/«400 n/iook| Nagybátony 0,8%■■400 n/iook| f%szto 1%50-300 n/if4M n/iookf Nem kapható hitel ellenőrizhető hitelképesség nélkül Növekszik a kártyaszenvedély Magyarországon is Egyre többen használnak bevásárlásaik során készpénz helyett műanyag lapocskát (kártyát). A pénz beszél című tévéműsorban a hazánkban általánosnak még nem nevezhető pénzköltési és kezelési technikáról beszélt Erdei Tamás, a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója.- Ez is az USA-ból indult fergeteges útjára, immár fél évszá■ zada. A pletyka szerint egy milliomos az átmulatott éjszaka után nem tudott fizetni, ezért biztosítékként aláírt névjegykártyáját adta át a szálloda-tulajdonosnak.- Vannak bankkártyák, cégkártyák és úgynevezett vegyes kártyák. Bankkártyát a bankok bocsátanak ki, cég- vagy társasági kártyák például az American Express által kibocsátott lapocskák. Vegyes kártya a Japánban népszerű GSC. Csoportosítjuk a kártyákat aszerint is, hogy a tulajdonosnak előre kell-e a fedezetet biztosítania (betét), vagy utólag (hitel). Magyarországon a forgalomban lévők többsége betéti kártya. A bankok a lakosság részére még nem túl széles körben végeznek folyószámla jellegű hitelezést. Ugyanakkor hiányzik a hitelképesség vizsgálatának technikája, a vagyoni, jövedelmi viszonyokra vonatkozó megbízható információ. Hitelt ellenőrizhető hitelképesség nélkül nem lehet kapni. Családi pótlék alanyi jogon, vagy jövedelemtől függően Márciusban: vissza a kérdőíveket Bonyolult kérdőívet kapott több százezer család az elmúlt napokban. Az egészségbiztosító küldte, hogy megtudja: az április elsejétől érvénybe lépő új feltételek között kik jogosultak családi pótlékra. Mint König Évától, a Népjóléti Minisztérium főtanácsosától megtudtuk, a forma- nyomtatványt azoknak juttatták el, akiknek ez év április elsejétől nem alanyi jogon, hanem jövedelmüktől függően járhat a családi pótlék. Alanyi jogon ezután a három- és többgyermekes családok, a tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermeket nevelők kapják (ez utóbbi esetben a velük együtt élő egészséges gyermek után is) ezt az ellátást, valamint azok a családok, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 19 500 forintot. A 3 és többgyermekes családoknak gyermekenként 3750 forint, a 3 és több gyermeket egyedül nevelőknek gyermekenként 3950 forint, a tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermek után - korhatárra való tekintet nélkül- 5100 forint, a 2 gyermekes hasonló családban a további gyermekekre 3250 forint, a 2 gyermeket egyedül nevelők esetében a további gyermekekre 3750 forint pótlék jár. Az 1-2 gyermekes családoknak teljes összegű ellátás csak a havi nettó 18 ezer forintos jövedelemig jár, azon túl sávonként változik a támogatás. Az 1-2 gyermeket egyedül nevelő szülők 21 600 forint jövedelemhatárig teljes összegű, azon túl sávoséul csökkenő támogatást kapnak. Az adatoknál a tavalyi jövedelmek a mérvadóak. Az egy főre jutó jövedelmek kiszámításakor egyebek közt az adót, a tb-járulékot, a gyest, a gyermeknevelési támogatást, a tartásdíjat, a természetbeni támogatást kell figyelembe venni. Beszámítható továbbá, ha valaki a nem vele élő családtagjáról tartósan gondoskodik. A számítás: az egy háztartásban élők összesített jövedelmét elosztjuk a hónapok (12) és a családtagok számával. Ahhoz, hogy a családi pótlékot ki-ki májustól folyamatosan megkapja, március végéig vissza kell küldeni a biztosítónak a nyilatkozatot. A pótlólagos igényeket legfeljebb fél évre visszamenőleg veszik figyelembe. „Multik” kontra alkalmazottak A hazai gazdasági élet jelentős szereplői a multinacionális vállalkozások. Ugyanakkor sajátos helyzetben vannak azok a munkavállalók, akiket ilyen cégek foglalkoztatnak, hiszen gyakori jelenség, hogy a „multik” semmibe veszik a dolgozók érdekképviseletét. Magyarországon a legnagyobb probléma abból fakad, hogy a munkajogi szabályozás nem nyújt kellő garanciát az érdek- képviseletek működéséhez. A jelenlegi szabályok túlzottan liberálisak a külföldi tőkével. És 20°lo árengedménnyel a belépés dijából! Hiszen az alatt a néhány másodperc ügyfélszolgálatunkat az (1) 270-4120-as telefonszámon, vagy keresse fel bemutatótermünket alatt, amíg végigolvassa ezt a hirdetést, megtudhatja, hogy február 23-24-én 20%-kal kedve(Budapest, XIII. kér., Váci út 37.), az Önhöz legközelebbi Területi Képviseletünket (4025 zőbben vásárolhat Pannon GSM előfizetést és emellett március 31-én éjfélig a csúcsidőn kívüDebrecen, Petőfi téri., Tel.: (52) 426-671; 9021 Győr, Kazinczy u. 5., Tel.: (96) 314-972; 7624 li belföldi beszélgetések díját - ami összesen akár 604 órányi is lehet! - ajándékba kapja tőlünk. Pécs, Ferencesek utcája 6., Tel.: (72) 333-967; 8200 Veszprém, Cserhát u. 5., Tel.: (88) 406-146, Azaz hétköznap 20.00-tól 8.00 óráig, a teljes hétvégén, valamint a munkaszüneti- és ünnepnapo illetve viszonteladónkat. Az akció ideje alatt az Optimum tarifaGSM kon ingyen beszélhet mobiltelefonjáról. Ha szeretne többet megtudni akciónkról, hívja nonstop rendszer és a Minimum tarifacsomag kedvezményei nem vehetők igénybe. Adjon pár másodpercet PANNON