Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-04 / 181. szám
2. oldal BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1995. augusztus 4., péntek Salgótarjáni hajadonok a görög lánypiacon - IV/3. A kidobófiú melléjük állt A két lány este alig tudott elaludni. Az ötödik éjszakát töltötték a szűk kocsiban. A többnapos bezártság, a tisztálkodás hiánya mind feszültebbé tette a csoport tagjait, de különösen a két fiatal lányt. Úgy érezték, hogy valami rettenetes kelepcébe jutottak. Zaklatottságuk miatt gondolkodni sem tudtak, csupán az ösztönükre hallgattak. A tengerparti éjszakákon egyikük mindig a csomagokon aludt, félve attól, hogy valaki elvesz tőlük valamit. Ekkor már olyan hangulat alakult ki, hogy mindenki ösz- szeveszett mindenkivel. A velük jött külföldi közvetítő szótlanul üldögélt, viszont annál többet beszélt a sofőr felesége. Korholta a lányokat, különösen Mary sírása ingerelte fel. Amikor a két lány kijelentette, hogy egy pillanatig sem maradnak, hanem megkeresik a magyar nagykövetséget, valóságos dührohamot kapott. „Csak ennyit ér a mi gondoskodásunk? A jóindulatunkat hálátlansággal fizetitek meg?” - kiabálta. Majd váratlanul megenyhült, S azért győzködte a lányokat, hogy legalább a milliomoshoz menjenek el, hiszen biztos nem lesz semmi bajuk. „Ha kurvának kellenétek, akkor nefn is hívnának benneteket, arra bárki jó. A görögöket az érdekli, hogyan táncoltok!” - érvelt. Gaby és Mary azonban - erőt véve a félelmükön - elszánta magát: fogják a csomagokat és indulnak az ismeretlen városba. Az asszony megragadta a karjukat és visszalökte őket a kocsiba, miközben ezt kiáltotta a férjének: „Nem maradunk tovább, megyünk egy másik városba narancsot szedni! Azért pénzt kapunk, s ezen haza tudunk utazni.” Csaknem két órát autóztak, körbejárták a várost és a környéket, majd amikor már a kedélyek lecsillapodtak, visszatértek a kiindulási helyükre. Másnap a lányokat elvitték a milliomoshoz. A negyven év körüli, nem túl jóképű férfinak elmondták, hogy mi történt velük. A férfi szótlanul hallgatta őket, le nem véve szemét a sze- pegő lányokról. Végül azt mondta: ha nem áll az üzlet, este menjenek el a görög közvetítőhöz, beszéljék meg a dolgot, utána elmehetnek. Az megvonta a vállát és csak annyit mondott: bármikor távozhatnak, mert ő nem emberkereskedő. Ha nem vállalják a szolgáltatást, akkor ne csinálják. Viszont akkor visszaviszi őket az autószállóba, nehogy azt higgyék a többiek, hogy feketén akarja őket dolgoztatni. Arra azonban még megkérte a lányokat, menjenek el az egyik bárba. Már megegyezett a tulajjal, hogy este fellépnek. Kérte, ne hagyják cserben. Ha nem tetszik a munka, akkor reggel elmehetnek. Baby és Mary tíz percet töltött a bárban, aíiol görögül beszéltek róluk, majd közölték velük, maradhatnak táncolni. A férfi vendégekkel nem kell elmenniük, különben náluk nem is szabad. A lányok azonban nem maradtak. Mivel már sűrű este volt, a görög közvetítő javasolta, ne induljanak vissza a tengerpartra, hanem aludjanak a milliomosnál. Másnap visszaviszi őket a csomagjaikért. A lányok igen féltek, de belátták, hogy az éjszakai autózásnak is megvannak a veszélyei. Maradtak. A milliomos lefekvés előtt felíratta velük a magyar nagy- követség címét, s megígérte, hogy reggel felteszi őket autóbuszra. Másnap azonban elaludtak, s nem a megbeszélt busszal tudtak visszautazni a városba, ahol már nem várta meg őket a görög közvetítő. Némi tanácstalanság után kerestek egy telefont és felhívták a követséget. A nagykövet asz- szony útbaigazította őket, hogy szánjanak fel a 603-as buszra, amivel eljutnak a hivatalba. A buszt azonban sehogyan sem találták. Az idő repült, pedig a követség csak délig tartott nyitva. A két lány teljesen kiborult idegileg, amikor egy motoros fékezett mellettük. Az a kidobófiú volt, akivel előző este találkoztak a bárban. Ő is megpróbált segíteni, de sikertelenül. Adott nekik ezer drachmát, hogy taxival menjenek a követségre, majd elhajtott. A leállított taxisok csak pénzük többszöröséért voltak hajlandók elvinni őket, így maradtak. Mary erre leült sírni az út szélére, mire egy taxis megállt, s elmondhatták neki a bajukat. Fuvardíj nélkül elvitte fleet a rendőrség kapujáig, ahol az őrnek is elpanaszolták a bajukat. Az közölte, menjenek a turisták rendőrségére, vagy a nagykövetségre. Mindketten az ájulás határán álltak, amikor ismét feltűnt a kidobófiú. Látva a helyzetet, ismét adott pénzt. Leállított egy taxit, kérte a gépkocsivezetőt, egyenesen a nagykövetségre vigye őket. A taxis addig haladt, amíg a pénz elfogyott. Aztán a lányokat kitette. Mondván, itt van a nagykövetség. (Folytatjuk) - r. s. Fűnyírás A salgótarjáni városgazdálkodási üzem park- fenntartóinak feladatai közé tartozik a fűnyírás is. A napokban a Kodály Zoltán Általános Iskola környékét teszik rendbe. Képünkön: Rubin János damilos fűkaszával vágja a füvet. A masinát nem kell fe- negetni, elegendő pár deci keveréket a tartályába önteni. Palócok az indiántáborban A sóshartyáni faluszépítő egyesület egyhetes indiántábort szervezett az általános iskolásoknak. A gyerekek megismerkedtek a sátorépítés „tudományával,,, a kézművesmunkák fogásaival, s a legmodernebb nyomkövető eljárással. Kinder tojásokba helyezett üzenetek és térképek alapján kellett végigmenniük a különleges akadályokkal tűzdelt pályán. fotó: gyurián tibor Akár egymillió forint is nyerhető Az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium évek óta pályázati rendszerben szakmailag és anyagilag támogatja a közlekedésbiztonság javítására irányuló társadalmi kezdeményezéseket. Ezek a pályázatok Nógrád megyében is egyre nagyobb figyelmet kapnak. Ezt bizonyítja, hogy évről évre mind többen vesznek részt rajta. A legutóbbi kiírásra Nógrádból tizenhárom önkormányzat, tizenöt iskola és húsz óvoda adott be pályaművet. Az idén hatodik alkalommal lehet pályázni azoknak a magánszemélyeknek, állami és társadalmi szervezeteknek, oktatási intézményeknek, amelyek a közlekedésbiztonság javítását tűzték ki célul. A pályamű terjedelme maximum 10 oldal lehet, amit géppel írva, három példányban kell 1995. szeptember 1-jéig beküldeni a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztályára (3100 Salgótarján, Rákóczi út 40.) A borítékra írják rá: „KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI PÁLYÁZAT”. A pályázott tevékenység támogatására minimum ötvenezer, maximum egymillió forint adható. Hogyan kerülhető el a kellemetlenség? A Nógrád Megyei Hírlap 1995. augusztus 1-jei számában aláírás nélkül megjelent „Betörő a széfet, biztosító a céget vágta át” című cikkükkel kapcsolatban az alábbiakban tájékoztatom a lap olvasóit. Újságírójuk tegnap felkereste balassagyarmati fiókunk vezetőjét, akit szabadságolása miatt nem ért el, majd igazgatóságunk osztályvezetőjét, Erdős Pálné dr.-t Salgótarjánban, akinek azonban az iratok nem álltak rendelkezésére. A Nógrád Megyei Tüzelés- technikai Kft. 1994. január 1- jétől rendelkezik társaságunknál gazdálkodó szervezetek alapvagyon-biztosításával, valamint az ezt kiegészítő üvegtörés, valamint betöréses lopás és rablás biztosítással. Társaságunk a biztosítási díjakat abból a felvetésből kiindulva állapította meg, hogy ügyfelünk a jó gazda gondosságával mindent meg fog tenni vagyona védelme érdekében, és így néhány száz év alatt fordulhat elő a teljes vagyonérték összegével egyenlő kár. A társaság „igen drága” biztosításának díja így hozzávetőlegesen azonos egy átlagosan berendezett kétszobás panellakáséval. A Magyar Biztosítók Szövetsége a közbiztonsági helyzet romlása miatt 1991-től szorgalmazza a vagyonvédelem fejlesztésének elősegítése érdekében a Betöréses Lopás és Rablás Biztosítási Szabályzatot. Magától értetődő, ez a szabályzat tartalmazza a betöréses lopás esetére a biztosító térítési kötelezettségét, nem pedig a szerződés más részei. A szabályzatot a szerződéskötéskor partnerünk átvette, az abban foglaltakat tudomásul vette. Ennek ellenére az 1994. november 1-jén bekövetkezett betörés után kárszakértőnk azt volt kénytelen megállapítani, hogy a szabályzatban meghatározott védelmi rendszer a kár időpontjában károsult partnerünknél hiányzott, ezért kellett kárigényét elutasítanunk. Kétségtelen, hogy az alapva- gyon-biztosítás alapján elemi kár esetén ötvenezer forintig a megsemmisült készpénzre fennáll társaságunk térítési kötelezettsége, ez azonban csak az elemi károkra vonatkozik. A betörés pedig sem a szó köznyelvi értelmében, sem a biztosítási szerződés szerint elemi csapásnak nem minősíthető. Á betörés során ablaküveg is eltörött. Ezt azért nem tudtuk megtéríteni, mert az üvegtörésbiztosítás önrészesedése ötezer forint. Természetesen lehetőség van önrész nélküli biztosítások kötésére is, azonban ezeknek a díja valamivel magasabb. Ügyfeleink ezért általában az önrészes változatot választják, annál is inkább, mert a kis összegű károkat nem tartják érdemesnek a biztosításba bevonni. Úgy véljük, partnereinktől is elvárható, hogy a biztosítási szerződéseket ugyanúgy tanulmányozzák, mint a gazdálkodás körében kötött egyéb szerződéseiket, s jelezzék esetleges kételyeiket. A szerződések tanulmányozása a jelenlegihez hasonló, mindkét fél számára kellemetlen esetek elkerülését tenné lehetővé. Megjegyzem, évente több ezer kárügyet rendezünk ügyfeleink megelégedésére. A cikk bevezetésével ellentétben ritkán akadnak olyanok, akik társaságunkban csalódnak. Nem minősülhet ugyanis „átvágásnak” a biztosítási szerződések betartása. Halama József igazgató Gondolatok a nulla alapú költségvetésről A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A Nógrád Megyei Hírlap július 28-ai számában megjelent cikk szerint a közgyűlés elnöke „nem egészen érti”, négy kulturális intézmény közalkalmazotti tanácsa miért juttatott el hozzá nyilatkozatot a nulla alapú költség- vetés módszerével kapcsolatban. Való igaz, furcsa dolog ez, mert - a cikk szerint - „állítólag az egész világon sikerrel alkalmazzák”. Nem kétséges, hisz hazánkban is történtek hasonló kísérletek - a ’70-es években. Biztosan igaza van a közgyűlés elnökének, mikor úgy ítéli meg, hogy az „intézményvezetők nem tájékoztatták a program lényegéről dolgozóikat”. Bár motoszkál a kisördög, hogy esetleg az intézményvezetőknek is lehetett néhány észrevétele. Ezt akkor tudhattuk volna meg, ha a Nógrádi Krónika által feltett, erről tudakozódó négy kérdésre adott válaszok megjelenhettek volna. De sejthetjük a július 31- ei Hírlapban elmondottakból is. Más variáció: talán az intézményvezetők kimerítően tájékoztatták dolgozóikat, de azok valahogy nem képesek megérteni, hogy nem a teljesítményeik alapján akarják őket megítélni. Mint például a Momo című felnőttmeseregényben a gyerekek a szürke urak által nekik kitalált játékot: „Mindenki egy-egy lyukkártya lesz. Minden egyes kártya különféle adatot tartalmaz: méret, kor, súly és így tovább. De sohase azt, ami a valóságos adatunk, mert akkor túlságosan egyszerű lenne. Néha csupán hosszú számok vagyunk, mint például MUX/763/y. Akkor összekevernek bennünket, és egy adatgyűjtőbe kerülünk. S akkor kinek-ki- nek bizonyos kártyát kell megtalálnia. Kérdéseket teszünk föl, méghozzá úgy, hogy ezzel az összes többi kártyát kiüssük, s csak az az egy maradjon meg a végén. Aki leggyorsabban tudja, az nyer. És ti ezt élvezitek? - kérdezte kétkedve Momo. - Annak nincs jelentősége - mondta ijedten Maria -, nem szabad így beszélni. - És minek van jelentősége? - kérdezte Momo. - Annak - felelte Paolo -, hasznos-e a jövő szempontjából?” Feltételezem, ezek a lehetőségek is megeshettek. Noha én „egészen értem” a cikk alapján, hogy a módszer alkalmazásának feltétele az, hogy „végrehajtói teljes mértékig elfogadják” és ez az elfogadtatás „valójában a vezetés próbaköve”. Ha nem fogadja el az egyik, majd más elfogadja és végrehajtja. A másik okot abban látja az elnök úr, hogy „azok ellenérzése erősebb, akik érzik, hogy jelenlegi működési formájuk nem tartható fenn”. Vagyis egészen egyszerűen féltik az állásukat. Már ezt is természetesnek kellene tartanunk - sajnos - a mai Magyarországon, különösen Nógrád megyében. Csak azt nem tudom biztosan, hogy a nyilatkozatból az állásféltés is kiolvasható-e. A cikkből nem derül ki. Az már szinte szót sem érdemel, hogy az intézmények működési rendjét, szervezetét - tudtommal - a közgyűlés határozta meg. Az viszont tény, hogy a közalkalmazotti tanácsoknak, mint szakmai érdekvédelmi szervezeteknek kötelességük megszólalni, véleményt nyilvánítani a dolgozók nagyobb csoportját érintő kérdésekben. És mindenki számára egyértelmű, hogy ha megszólalnak, akkor az intézmény összes dolgozójának nevében beszélnek. Ezzel összefüggésben van a cikkben még egy furcsaság: a nyilatkozat felolvasása, illetve tartalmi ismertetése. Lehet, hogy időtakarékosságból történt a tartalmi ismertetés, bár egy nyilatkozat nem olyan hosszú, hogy megérné belőle szemelgetni. Reménykedem benne, hogy a nyilatkozattevőket tájékoztatták erről a tényről, valamint arról, hogy mely tartalmi elemeket ismertetett a közgyűlés elnöke a szövegből. Reménykedem, és nem a szép szavak (például: demokrácia) bűvöletéből eredően. Egyszerűen csak azért, hogy nem költségtényezőnek, hanem embernek nézték őket, akiknek van véleményük. Lapjuk olvasója: Sebestyén Kálmán
