Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-04 / 181. szám

1995. augusztus 4., péntek SZÉCSÉNY Feszültséghiány Salgótarján - Több panaszos telefonhívás érkezett a Rózsa Ferenc utcából. Második napja nincs villany, nem mű­ködik a bojler, megfolyósodik a hűtőszekrény. Bizonyára szükségesek a javítások, de kérik, ezt előre jelentse be az áramszolgáltató. Tóth István, az Emász Rt. salgótarjáni kirendeltségének vezetőhelyettese a következő információval szolgált:-Kirendeltségünk is előre meghatározott karbantartási terv alapján dolgozik, és hoz létre feszültség-mentesítést a hálózaton. Ennek megfele­lően előre bejelentjük, hogy hol, mikor szünetel az áram­szolgáltatás. A panaszolt esetben is augusztus 1-2-aig bejelentettük a területre vo­natkozó egész napos áram­szünetet. A javítások során mindig akkora szakaszt ve­szünk munkába, amekkora az adott szerelőcsapat kapaci­tása. Sokszor végezzük sza­kaszosan a munkákat, hogy csak azokat a fogyasztókat zárjuk ki az áramszolgáltatás­ból, akiknek az érdekében ép­pen dolgozunk. A kérdéses esetben is észlelhették a fo­gyasztók a „kapcsolgatáso- kat”, ami éppen a fentiek mi­att történt. A napi munkát rendszerint úgy szervezzük, hogy délután 16 órától már megkezdjük az energia visz- szatáplálását a hálózatba. Meddig pusztulnak még? (Folytatás az 1. oldalról)- A legnagyobb gondunk, hogy nem tudjuk végigvinni, honnan ered a baj. Az állatokat más legelőre vittük, a megma- radtakat istállóban helyeztük el -jegyzi meg Vikor István.- Van hatvan lovunk, ezeket is védenünk kell a betegség el­len - folytatja Bagoly László. Az eddigi védekezés nyolc­vanezer forintjába került a kft.- nek. A gyors és előzetes számí­tások szerint eddig nyolcmilliós kára lehet a kft.-nek. Eddig csak a Nógrád Megyei Állategészség-ügyi és Élelmi­szer-ellenőrző Állomás veze­tője segített: ingyen adta a vak­cinát, és elvállalta az elhullott állatok elszállítását. Megpró­bálkoztak a Földművelésügyi Minisztériumban is. Semmi biztatást nem kaptak. Folyó­számla-vezető bankjukat arra kérték, hogy ütemezzék át az utolsó esedékes hiteltartozásu­kat. Megértés helyett a felszá­molás elindítását ígérték.- Úgy látszik, a mi kárunkon senki sem tud segíteni - mondja a kilátástalanság érzé­sével Vikor István. Amennyi­ben a kft. teljesen magára ma­rad, akkor a tulajdonosok birto­kában lévő szövetkezeti üzlet­részek teljesen értéktelenné válnak. Mi lesz a jövő? Attól függ, miként zárul a mostani fo­lyamat. V. K. Gáz van megint a gáz körül (Folytatás az 1. oldalról) amortizációs költséggel. Né­hány település már megkötötte előzőleg szerződését a vállalat­tal. Nekik még különösebb erő­feszítés nélkül sikerült elérniük, hogy az árrészből 15 százalékot utaljon a Tigáz. Ez az összeg éppen arra elegendő, hogy fe­dezzék belőle a biztosítást és a műszaki problémákat. Hatalmas vagyon halmozó­dott fel az önkormányzatok tu­lajdonában a gázberuházással. Ezt a tulajdont akarja használni a Tigáz anélkül, hogy fizetne érte. így az önkormányzatok­nak nem csupán a beruházás költségei nem térülnének meg, hanem ráfizetnének. Szügy polgármestere, Markó Antal úgy véli, együttesen kell fellépnie a nógrádi települések­nek a Tigázzal szemben, hiszen kiszolgáltatottak. A polgárok igénylik a gázt, az önkormány­zatoknak elő kell teremteniük az energiahordozót, ám maguk nem szolgáltathatnak. Tisztá­ban van azzal a Tigáz, hogy nélküle nincs szolgáltatás. Mindvégig az volt az önkor­mányzatok álláspontja, hogy egységes legyen a gáz ára min­den településen, valamint igé­nyelték a befolyó összeg egy részét. Fajcsik József, Mohora első embere szerint, a Tigáz utolsó ígéretei már elfogadha­tóak. A cég rövidesen előáll egy új szerződéssel: magára vállalja a biztosítást, és része­sedést is kapnak az önkor­mányzatok, amellyel fedezni tudják az üzemeltetés kiadásait. Egy gond azonban így is ma­rad. Áz önkormányzatok nem tudják felvállalni az amortizá­ció költségeit. Márpedig e biz­tonsági alap nélkül, az igény- bevétel hatására öt-tíz éven be­lül jelentkező műszaki problé­mák kijavítását nem lesz, aki állja. Demus Gábor Megyei Körkép BÁTONYTERENYE Körbepislantottak és pissantottak a ,jó” palócok Hogyan tegyük tönkre a strandot? Balassagyarmat - Négy napra bezárta kapuit a strand. A tisz- lejáratni a várost? Szerintem tiorvosi szolgálat utasítására le kellett engedni a medence tar- nincs más megoldás, mint rá­taimát. Szinte több vizelet volt benne, mint víz. kényszeríteni az embereket, hogy ne csinálják ezt. A szép Felvételünk akkor készült, amikor még mindenki ártatlan volt Pedig modem víztisztító be­rendezés forgatja a vizet, rend­szeresen fertőtlenítik is, aho­gyan azt kell. Mégis győztek azok a polgárok, akik illem­helyként (is) használták. Tulajdonképpen nem szük­ségeltetne csodálkoznia a gya­nútlan ember fiának. Égető napsugarak ontják tikkasztó hőségüket, érthetően kiszárad az ember. Könnyedén csúszik a sör a torkokon, harsog a dinnye a fogak alatt. Az adott pillanat­ban pedig tele lesz az ember, így hát üríteni kell. A hűsítő vízben lubickolván nehezére esik a partra evickélni, elslaty- tyogni az erre a célra használa­tos helyiségig. A magyar ember pedig ugyebár közismerten ta­lálékony és gyors észjárású. Óvatosan körbepislant, aztán ártatlanul pissant. Eme többhónapos, rendsze­res, rejtett akció több mint két­százezer forintos kárt okozott a városnak. Persze, ki tudja, kik vizelték tele a medencét? Ki szégyenkezzen? Kérdések kérdésének tűnik ez, holott roppant egyszerű módszer van ennek kideríté­sére. Létezik ugyanis egy olyan szer, melyet, ha belekevernek a vízbe, egyértelműen jelzi a tet­test. A vizelő illető körül elszí- neződik a víz. Az illetékesek egyelőre fon­tolgatják, bevessék-e a mód­szert. Tétovázásukat erősíti: nem sértenek-e állampolgári jogokat, ha kizavarják a me­dencéből az illetőt? S mi lesz, ha az elszíneződés láttán a tö­meg kimenekül a medencéből?! Kétszázezer forint nem ke­vés. Az pedig kinek a szégyene, ha szégyentől kipirult arccal kell elhagynia a fürdőt, mert közönségesen viselkedett? Keverjék be a szert! Lapunk megkérdezett né­hány Ipoly-parti polgárt: mi a véleményük az esetről? Csikász István, előadómű­vész: - Az ország szélén, a sza­kadék szélén egyensúlyozó nógrádi kisváros teljes szubkul­túráját jelzi ez... Széles Ervin, a Palóc Sör tu­lajdonosa: - Szégyenteljes! Mert ugyebár, ha az ember tudja, hol vigye be a sört, akkor tudnia illik azt is, hol ürítse mindezt. Ezért vagyunk embe­rek. Már akik... Sztancsik József, a Tnation Egyesület elnöke: - Sportolóink naponta itt készülnek a verse­nyekre. Mi nagyon örültünk, hogy végre van strandja a vá­rosnak. À kérdés költői: miért kell tönkrefenni ezt, miért kell szavak nem használnak, igenis, keverjék a vízbe azt a bizonyos szert. Hadd szégyenkezzen az, aki megérdemli! Gaál Endre, városi sportta­nácsos: - Rengeteg pénzébe ke­rül ez a városnak, ezért határo­zottan kell cselekedni. Legyen egyértelmű, ki a tettes, akinek aztán vállalnia is kell ennek a következményeit. Ne tegyük tönkre a strandot! A neveletlen emberek pedig menjenek más­hová fürdeni. Sok bunkó, nagy égés Nagy Péter, tizenkilenc éves pályakezdő: - Szerintem nevel­tetés kérdése az egész. Engem megneveltek a szüleim. Persze, sok a bunkó ember. Tenni kell ellenük, mert ez nagy égés Gyarmatnak. Persze, korántsem egyedi je­lenségről vap szó. Hazánk más fürdőhelyein is történtek és tör­ténnek hasonló esetek. Bár ez minket aligha vigasztal, (eszen) Eltűntek a pénzadományok, leváltották a vezetőket Rövidebb pórázon a Vöröskereszt Lezárult a Vöröskereszt országos titkárságán indult belső vizs­gálat, melyet jelentős összegű pénzadományokkal való vissza­élések miatt indítottak. Az eredményről a múlt hét végi, buda­pesti értekezleten tájékoztatták a megyei vezetőket. Ezzel összefüggésben, szin­tén országos szinten, személyi változások történtek: elmozdí­tották helyéről a főtitkárt és a gazdasági igazgatót, akik visz- szautasítják a „vádakat.” Az ügy tehát koránt sincs lezárva, s további vizsgálat fogja tisz­tázni, ki állít igazat. A pesti értekezlet résztvevő­inek ismertették a szervezet or­szágos ügyvezető elnöksége ál­tal is jóváhagyott főtitkári hatá­rozatot, amely alapján úgy tű­nik, a fentiek kihatásaiban vég­eredményben mindenkit érinte­nek. Július 26-án lépett ér­vénybe ugyanis az a határozat, amely a Vöröskereszt rövid-, valamint középtávú takarékos- sági és bevétel-növelési prog­ramjáról szól, betartása köte­lező. Juhászné Kincses Helént, a vöröskereszt megyei titkárát ennek kapcsán arról kérdeztük, hogy Nógrádban milyen taka­rékossági intézkedések várha­tók? Ő elmondta, hogy a hatá­rozatot mindössze pár napja ismertették, így a megvalósítás részleteiről még korai lenne szólni. Annyit azonban elárult, hogy a telefonhasználat korlá­tozásától a létszám áttekinté­séig tevékenységük, illetve napi munkájuk valamennyi részét érintheti az „ésszerű” költség- csökkentés. Dr. Dömsödy Péter, a Vö­röskereszt megyei elnöke még nem ismeri a rendelkezést, de előrebocsátotta: ezt is meg fogja vitatni a vezetőség. RÉTSÁG 3. oldal Hírek Kertész vendégek Salgótarján - Hajdúbö­szörményi kertbarátokat lá­tott vendégül a napokban a Bereczky Máté kertbarát­kor, amely rendszeresen szervez tapasztalatcseréket. A vendéglátók változatos időtöltésről gondoskodtak: az alföldieknek megmutat­ták a város nevezetességeit, így például a bányamúzeu­mot, és szakmai jellegű kert­látogatásokat szerveztek Somlyóra, Salgóbányára. Megtekintették a hollókői ófalut, valamint, az ipolytar- nóci ősleleteket is. Ügyelő állatorvos Jobbágyi - Minden kedden délután és minden csütörtö­kön délelőtt négy-négy óra időtartamban tartózkodik a községben az állatorvos. A tevékenységéhez kapcso­lódó lakossági bejelentése­ket a polgármesteri hivatal­ban kell leadni. Katonadolgok Salgótarján - Szarka Zoltán alezredes, a Nógrád megyei hadkiegészítő parancsnok helyettese augusztus 7-én Salgótarjánban, a megyei parancsnokságon (Ady E. u. 3/c) reggel 8-tól délután 15 óráig fogadónapot tart. Mire költenek? Rimóc - A település gaz­dálkodása kerül terítékre a soron következő, augusztus 4-ei önkormányzati ülésen. Az első féléves pénzügyi terv megvalósításáról kap­nak beszámolót a képviselő- testület tagjai. Nyomáspróba Mohora - Jól halad a köz­ség gázvezetékeinek kiépí­tése. A rendszer nagyobbik része nyomáspróba alatt van. Napokon belül meg­kezdődik a további vezeté­kek lefektetése. Eddig száz­ötven lakó jelezte csatlako­zási szándékát a polgármes­teri hivatalnak. Traffipax Ma 6-14 óráig Salgótarján belterületén a Füleki út, a Budapesti út, a Karancs út, a Rákóczi út, a Csizmadia út és a Somosi út útvonalakon; 6-14 óráig Balassagyarma­ton és környékén lesz mű­szeres sebesség-ellenőrzés az utakon. Angyal nem roppant össze és nem haragszik senkire (Folytatás az 1. oldalról)-1991. november 25-én reggel 9 órakor tartóztattak le, őrizetbe vettek, de nem mond­ták meg, hogy miért. Ez mind­azok után történt, hogy novem­ber 22-én a cégemet a rendőr­ség szabályszerűen elfoglalta, a kulcsokat elvitték, az embere­ket hazaküldték, mondván, most már ott senki nem dol­gozhat, a Viktória Ügynökség Kft. megszűnt. Fogságban 15 hónapot töltöttem. Az ügyekre vonatkozó eddig összegyűlt iratanyag rendszeres értékelése alapján meg kell állapítsam, hogy a nyomozó hatóság olyan okok felsorolásával tudott őri­zetben tartani ilyen hosszú ideig, amelyek kivizsgálását el sem végezte adott időben.-Mik a legfontosabb vádak ön ellen?- Az adócsalás és a fedezet­len váltók kibocsátása. Az adó­csalást most a Legfőbb Ügyészség a Pénzügyminiszté­rium szakembereivel együtt vizsgálja, hiszen az ezzel kap­csolatos felje­lentéseket én hamis felje­lentéseknek tekintem, mert be kell bizonyítani a bíróság előtt is, hogy amit ellenem leír­tak, az úgy is van. Adócsa­lást nem kö­vettem el, hi­szen 1990 márciusától 1991 októberéig minden hó­napban részletesen ellenőrzött az APEH, s erről jegyzőköny­vek készültek. Ami pedig a jog­talan áfa-visszaigényléseket je­lenti, ahhoz csak annyit teszek hozzá, hogy az APEH akkori megyei igazgatója személy sze­rint oktatta ki a számviteli munkatársaimat a visszaigény­lés mikéntjéről. Az az igazgató, aki később a feljelentést meg­tette ellenem. A váltóügyekről csak annyit, hogy mi a cégnél a váltótör­vény által nem tiltott módon akartunk hitelhez jutni annak érdekében, hogy az ötven dol­gozót foglalkoztató céget me­nedzselni tudjam. Ezzel kap­csolatban olyan dokumentum áll rendelkezésünkre, ami ala­posan érinti a rendőrséget is.- Lassan fél évtizede húzódik az Angyal-ügy. Hol tart most?- A tizenegy vádlott közül kilencet már meghallgatott a Heves Megyei Bíróság. Csak utánuk következhet a vád 102 tanújának a meghallgatása. Én viszont a bíróság kérésére ed­dig már 804 tanú adatait nyúj­tottam be a védelem részéről, és újabb 1800-1900 tanú vár meg­hallgatásra. Abban bízom, hogy erre sor sem kerül, mert a vád tanúi már a kihallgatási jegyző­könyvekben ellentmondásba keveredtek a tényekkel. A vád­lottak bírósági meghallgatása során is elhangzottak a vád gyengítését jelentő kijelenté­sek. Annak nagyon örülök, hogy a bíróság minden részletre kíváncsi. El kell mondanom azt is, amit eddig a sajtóban is helyte-. lenül állítottak, hogy nem kon­cepciós per folyik ellenem, ha­nem koncepciós eljárás folyt, amit a Nógrád Megyei Rendőr­főkapitányság és a Salgótarjáni Városi Ügyészség folytatott le ellenem. Erre bizonyítékaim vannak.- Evek óta a vádlott bélyegé­vel él. Voltaképpen miből él?- A tulajdonomat bérbe adom, tehát bérleti díjakból - és kölcsönökből.- Mit remél a jövőtől?-Bízom benne, hogy az el­következő tíz évet nem kell pe­reskedéssel töltenem s remé­lem, hogy az ügyészség hama­rosan felméri azt, hogy a vádel­ejtés és a megegyezés sok tucat pertől menti meg a bíróságokat és másokat is. Ennyi megpró­báltatás és nehéz hónap után sem roppantam össze, ahogyan ezt számosán gondolták. Ugyanakkor nem haragszom senkire. Én az ügyemet a de­mokrácia vizsgafeladatának te­kintem. - r. s. ­Angyal István nyolcszáznégy tanú adatait nyújtotta be maga mellett

Next

/
Thumbnails
Contents