Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-30 / 203. szám
2. oldal zm SALGÓTARJÁN * BALASSAGYARMAT Megyei Körkép Orwadászok lövöldözéseitől hangosak az erdők Megalázó túlélés után - vadásznap Palotáson A vadászokat, vadásztársadalmat foglalkoztató kérdésekről beszélgettünk Plachy Péterrel, a két hónappal ezelőtt megválasztott Nógrád Megyei Vadász Szövetség új elnökével, akire titkos szavazással egyhangúlag voksoltak vadásztársai; aki 1991-től elnökségi tag, második ciklusban tevékenykedik, mint az országos választmány tagja, tíz éve pedig elnöke a Szécsényi V adásztársaságnak. PÁSZTÓ 1995. augusztus 30., szerda Új iskolai szárnyépület - Az új tanév első napján veszik birtokukba Szurdokpüspökiben a nevelők és a tanulók az általános iskola három tantermét, ebédlőjét és konyháját. Az épületet Vígh János helybeli kőműves fővállalkozásban építette meg. fotó: gyurián tibor Kereskedő képviselők- Tudomásom szerint az elmúlt időszakban változások történtek a szövetség életében.-Az elmúlt ciklusban azért küzdött az elnökség, hogy a vadásztársadalom akkori összetételében megmaradjon. Ugyanis az előző kormányzat mindenáron fel akart oszlatni bennünket, mint a régi rendszer kövületét, s ennek megfelelően sok megpróbáltatáson mentünk keresztül. A kötelező vizsgáztatás, annak előírásai megrostáltak bennünket, az egészségügyi előírások miatt sok idős vadász tette le élete szerelmét, a vadászfegyverét. Túléltük...- Óriási eredménynek tartom, hogy bizonyos csoportok által kikényszerített parlamenti döntések után is a jogfosztottsá- gunkra való tudatos törekvést túléltük. Nagyon gyorsan elfelejtették, hogy az országnak évtizedeken keresztül jelentős devizabevételt biztosítottunk, melynek döntő háttere a vadász önzetlen áldozatvállalása, szabad időnket feláldozva óvtuk, védtük az állományt. . - Kik segítettek?- Sokszor azok is, akiknek feladata volt a szankciók meghozatala. így sikerült elkerülni, hogy a korábbi kormányt képviselő új politikai elit és a hozzájuk igazodó újgazdagok nem tudták megszerezni a vadászat kizárólagos jogát. Életben maradásunkhoz sok segítséget kaptunk az FM Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatalától.- Információink szerint a társadalom is szembefordult önökkel?- Igen, mert az erdőben, mezőgazdaságban, környezetvédelemben jelentkező problémákat az elmúlt rendszer kiváltságosaira hárították. Ez korábban sem volt igaz, most sem az. A megyében 29 területtel rendelkező, 29 bérkilövő vadásztársaság működik közel 2500 taggal. Az elmúlt évet 8 társaság zárta eredményesen. A többiek veszteségének oka a magas bérleti díj, a kártérítések, a vadállományt sújtó fertőzések. A kapcsolatrendszerünk egyre inkább erősödik, legfőképpen az ön- kormányzatokkal. Nem sikerült a rendezés a biztosítóval, teljesen kiszolgáltatottak vagyunk, ők diktálják a feltételeket. Nincs kártérítés- Mire alapozza előbbi kijelentését?- A vaddisznóállományban jelentkező fertőzést csupán harminc százaléka élte túl. A leadott - elkobzott - állatokért semmiféle kártérítést nem kapunk, sőt a vadátvevők azt sem engedik meg, hogy meggyőződjünk minősítésük jogosságáról. Az elmúlt hetekben a kérődzők körében pusztító lép- fene megjelenése súlyosan veszélyezteti a szarvas- és őzállományt. Mindezek hatására visszaesett a külföldi bérvadásztatás, a vadértékesítésből nincs bevétel. Most a gazdasági túlélésért kell küzdeni.- Nem kívánom provokálni önt, de kikívánkozik belőlem: egyesek szerint a vadászok fegyelmezetlenek.- Nem többen, mint a társadalom bármelyik rétegében. Az előforduló esetekből sajnos gyakori az általánosítás. A szabálytalanságokat körünkben is nagyon nehéz bizonyítani, mert legtöbb esetben egy állítás egy tagadással áll szemben. Nekünk és az országnak - hiszen a vadállomány nemzeti kincs - a legtöbb gondot az orvvadászat jelenti. Maffiák garázdálkodnak- Nagyon rossz törvény, hogy állampolgári jogon lehet fegyverhez jutni. Nem általánosítok, de egy részük kizárólag orvvadászati céllal vásárol fegyvert. Lövöldözéseiktől hangosak az erdők. Maffiák garázdálkodnak, olykor konkrétan tudjuk, kik azok, de a tettenérésre nem kerül sor. Jogos a félelem, hogy egyszer minket is meglőnek. A rendőrséggel való együttműködés eredményeként sikerült néhány örvvadászt lefülelnünk.- Ez a probléma sürgős megoldásra vár, aki vadászfegyvert akar, annak kötelezővé kellene tenni a vadásztársasági tagságot, hogy szervezett keretek között vadásszon.- Az orvvadászok bizonyára azért tartják magukat távol a különböző társaságoktól, mert akkor sokat kell fizetniük. Igaz ez?- A rendszeres vadászat évi 100-150 ezer forint ráfordítást kíván, mely magában foglalja a tagdíjat, lőszert, felszereléseket, ruházatot, henzint stb. Lét vagy nem lét? — Végül hadd térjek vissza arra a megjegyzésére, hogy a vadászszövetség az idén a legnehezebb időszakát éli. Mit jelent ez?-Minimálisra kell csökkenteni a megyei szövetség működési költségét, mert a társaságok nem bírják eltartani. Meg kell oldani a vadátvételi problémákat, a kártérítésben bérleti tárgyalásokon jobb pozíciót szükséges elérni, a vad-gépjármű ütközéssel kapcsolatos költségtérítésben valamelyik biztosítóval egyenrangú megállapodást kívánunk kötni. Az előbbiek nagyon nehéz tárgyalásokat jelentenek, de ezek megoldásán múlik a vadásztársaságok léte. — Végezetül: vadásznapra készülnek?- Igen, negyedik alkalommal rendezzük meg a megyei vadásznapot. Van restanciánk a vadászkultúra, a hagyományok ápolásában. A vadászok és családtagjaik is egyre inkább igénylik ezt a rendezvényt.-Az egész napos látványos programunkon mindenkit várunk szeptember 2-án, szombaton Palotáson. A műsor 10 órakor kezdődik. Helyszín a Mi- hályfy Ernő Művelődés Ház, valamint a község térsége. Minden korosztályra gondoltunk, amikor összeállítottuk a programot, amely 20 órakor sátoros vadászbállal ér majd véget. Venesz Károly Senki sem érdeklődött éveken át a balassagyarmati munkásőrség Nyírjesben lévő telke iránt, noha a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet időről időre meghirdette. Néhány hónapja azonban dózer Gábor munkája során felfigyelt a területre, s benyújtott egy pályázatot. Szemetet hordtak az elhagyatott ingatlanra, amelyen egy elkezdett épület alapjait rombolta esztendőkön keresztül az idő. Glózer Gábor kutatott egy ideig, s kiderült, hogy a tulajdonos, a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet már évek óta hirdeti az ingatlant. Sikeresen pályázott Glózer Gábor, majd két hónapja elfogadták 110 ezer forintos ajánlatát. Ám meglepetés érte: kiderült, hogy a város elővásárlási joggal rendelkezik. Mihelyt megnyerte Glózer a pályázatot, értesítette jogáról a vagyonkezelő Gyarmatot. Számtalan hasonló levél érkezik a városházára. Gyakorta elállnak joguktól a városatyák, ám ebben az esetben úgy vélték, megszerzik az ingatlant. Az illetékes bizottság javaslatára a testület úgy döntött: megvásárolják az üdülőövezetben lévő telket. Glózer Gábor nem érti, miért éppen most gondolta úgy a testület, hogy szüksége van e területre. Azt sem tudja, ki kárpótolja majd az ügyben tett fővárosi utakért, valamint a pályázati díjakért. Tőzsér Zsolt alpolgármester magyarázata végtelen egyszerű: Balassagyarmatnak joga volt megvenni a telket, mellyel egyelőre semmit sem akar kezdeni. Alapítvány létrehozását kezdeményezte Balassagyarmat ön- kormányzata. Fedeznie kellene a városnak a Kenessey kórház fejlesztésének költségeit, ám erre nem futja a költségvetésből. Várják a városatyák az intézmény vonzáskörzetéhez tartozó települések képviselő-testületeinek döntését arról, hogy támogatják-e anyagilag „A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház Műszerfejlesztéséért Alapítványt”. Csupán a kórházak fenntartását fedezi a társadalombiztosítási pénztár, az intézmények fejlesztését az önkormányzatok állják. A városnak erre nincs pénze, ezért a környező önkormányzatok segítségét kérték: hiszen a térség lakói is igénybe veszik a kórházat. Juhász Péter, Gyarmat polgármestere a nyár elején hívta össze a települések első embereit: szavazatukkal egyhangúlag támogatták a kezdeményezést. Augusztus 31-éig kell eljuttatniuk a képviselő-testületek döntéseit: támogatják vagy sem - lakosonként száz forinttal - az alapítványt. A város 1,8 millió forintot utal az alapítvány leendő számlájára. A képviselők elfogadták az alapító okiratot és a kuratórium névsorát. Ha a települések befizetik az összeget, évente összegyűlik nyolcmillió forint műszervásárlásra. Az alapítványtól is függ a kórház felszereltsége Vezetékes gáz Kétbodonyban A polgármester írásos felhívására a családok közel 50 százaléka jelezte, hogy kéri az önerős beruházás megvalósítását. Az elmúlt napokban a gázzal kapcsolatos falugyűlésen kitűnt, hogy a családok 70-80 százaléka fogja igényelni a korszerű, mindentől olcsóbb, kényelmesebb fűtési energiát. A helyi takarékszövetkezet kirendeltsége - hasonlóan a más községeknél — itt is egy évtől akár 10 évig terjedő lejáratra folyósít hitelt a lakosságnak, amelyet, ha jövedelme lehetővé teszi, bármikor kifizethet az igénylő. Ezzel a hosszú lejáratú kölcsönnel az alacsony jövedelműek és a nyugdíjasok előtt is nyitva a lehetőség a csatlakozásra, amelynek ma jár le a határideje. Természetesen a kétbodo- nyiak a vezetékes gázt nemcsak saját településük, hanem Szente és Kisecset községek részvételével tervezik megvalósítani, de nem okoz problémát az sem, ha valamelyik község nem csatlakozik. A tervezett beruházást az önkormányzat elsősorban helyi vállalkozókkal és vállalkozással kívánja kivitelezni, hogy minél olcsóbb legyen és ne adósodjon el az önkormányzat. Sérelmeket sokféleképpen lehet okozni A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Tisztelt Szerkesztőség! A város polgármestereként megdöbbenéssel olvastam az ítélő (elítélő) öles betűs címeket, ah, vajon kinek vagy kiknek áll érdekében egy település egészére inkriminált címszavakkal felhívni a tisztelt és gyanútlan olvasó figyelmét. A cikk olvasása előtt a bibliai, a kicsapongásairól és erkölcsi fertőitől Isten által megbüntetett Szodoma és Gomora jutott eszembe, amely városok eltűntek a föld színéről. A cikk tartalma alapján azonban megdöbbenésem csak fokozódott, hiszen abból logikai okfejtéssel sem következik a városról alkotott, súlyos terhet magában hordozó kérdésfeltétel! Két okból is. A bűn a törvény megsértése, amely csak vétőképes természetes személyek esetében értékelhető, mint ahogy ennek gyakorlata, a bűnözés is. Más szempontból nem tudni, hogy a Pásztót és térségét érintő 80 százalékos növekedés miben mérhető és mivel áll összefüggésben. Álljon itt a rendőrkapitányság vezetőjének testületi beszámolójából néhány jellemző adat, mely a közlekedési balesetek alakulását mutatja. ’94, I. félév: halálos: 3, súlyos sérü- léses: 11, könnyű sérüléses: 4, sérülés nélküli: 21. ’95, I. félév: halálos: 3, súlyos sérüléses: 11, könnyű sérüléses 18, sérülés nélküli 15. Nos, ezek szerint a névtelenségbe rejtőző cikkíró nemcsak méltatlanul hozta hírbe a várost, hanem cselekménye alkalmas e kérdések mögé tekintve akár hírhedtté is nyilvánítani a település apraját-nagy- ját. Az újságírói írott és íratlan etikai szabályok ekkora szabadságot talán mégsem engedhetnek meg egyetlen egy toll- forgatónak sem! A város nevében ezennel visszautasítom a cikket a tájékoztatás pontatlansága és a város lakóit ért méltatlan sérelem miatt. Sérelmeket ugyanis - maradva a rendőrségi műfajnál - nemcsak gumibottal, ököllel és lábbal lehet okozni!” Tisztelettel: Dr. Dobrovoczky István Pásztó város polgármestere Tisztelt Polgármester Úr! Rokonszenves az Ön aggódása a város hírnevéért, s noha e levélen kívül a városlakók közül senki nem tette szóvá a kérdőjeles címet, máris elnézéséért esedezünk. Mentségünkre csupán az szolgál, hogy az elmúlt hetekben, sajnos elég sok pásztói vonatkozású bűncselekményről kellett hírt adnunk, az Al- mási-ügytől a rendőrverésig. S a jogtudomány mai álláspontja szerint, a közlekedési bűncselekmény is bűncselekmény. Szóval, így száguldhatott el a fantáziánk eme inkriminált címig. Bár ne tettük volna. A szerk. Kiadvány Nógrádról Nem minden község büszkélkedhet azzal, hogy elegáns könyvecskében mutatkozhat be. Nógrádról a Tájak-Korok- Múzeumok Kiskönyvtára sorozatban jelent meg egy kiadvány. A színes borítón a falu látható, a hátlapon pedig a vár csonka tornya nyúlik az ég felé. A kiadványból megismerhető a település és a vár története. Térkép segít eligazodni a Börzsöny hegységben. Szép fotók is illusztrálják a könyvecskét. S, hogy külföldiek is értően forgathassák, német nyelvre is lefordították az egyes szövegrészeket. A kiadvány hatezer példányban látott napvilágot. Kórházfejlesztö kezdeményezés