Nógrád Megyei Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-30 / 203. szám

1995. augusztus 30., szerda Nógrád Megyei Hírlap Tanka László jegyzete A miniszterek és a kormány (Kis magyar népmese) T Tolt egyszer egy ország, V annak egy kormánya, ti­zenhat miniszterrel. A tizen­hat miniszternek egyenként három államtitkára, mind­egyik államtitkárnak egy tu­cat intézménye, azoknak két tucat szakértője. Az ország élén a király és a kormány, annak egyetlen programja. Nagy-nagy prog­ram, ahogy illik, sok fejezet­tel, hosszú sorokkal. Dicsér­ték is sokat, akik készítették. A gond csupán az volt, hogy ez a program sohasem akart megvalósulni. Pedig a király mindent megtett: egy év leforgása alatt öt minisztert is beállított, tizenöt államtitkárral, egy tu­cat intézménnyel, két tucat szakértővel. Am, mindhiába. Azután még több minisztert állított csatasorba a király, majd még újabbakat, mígnem számuk elérte a tízmilliót. Tilt nem le­hetett leejteni az országban, annyi volt már a szakértő, meg a miniszter. Hej, de a program csak nem akart megvalósulni. Na­gyon szomorú lett erre a ki­rály, elkeseredésében már a hangját sem lehetett hallani, amikor egyszer csak azt mondja neki az udvari bohóc: — „Felséges királyom, egy életem, egy halálom, meg­mondom, ahogy gondolom, nem a miniszterek számát kel­lene növelni, hanem a prog­ramon igazítani egy kicsit, jobbról is, balról is!"- Óh, hogy erre nem is gondoltam! - csapott a fejé­hez a király, s azon nyomban menesztette összes fölösleges miniszterét, államtitkárát, megszüntette a haszontalan intézményeket, s elküldte a szakértőket. Igazított a programon, ahogy gondolta, s lám, csoda lett, minden jóra for­dult. Megörült a nép, az isten­adta, s még tán most is örülne, ha a hirtelen elérke­zett választáson a kormányt le nem váltották volna. e a kormányt leváltották, új királyt választottak, új programot alkottak, új minisz­terekkel, államtitkárokkal, in­tézményekkel, szakértők­kel ... —és minden újra kez­dődött elölről. Itt a vég(e),fuss el véle! Hármas akció a közlekedő gyermekek védelméért A szeptemberi tanévkezdés nemcsak a beiskolázás anyagi gondjaival jár együtt, hanem a közlekedésben résztvevők lét­számának jelentős emelkedésével is. Egyik óráról a másikra naponta több ezer gyermek közlekedik a közutakon, ami nem­csak tőlük követel rendkívüli figyelmet és fegyelmet, hanem a gépjárművezetőktől is. A gyermekbalesetek megelőzé­sének és elkerülésének kérdése­iről tartottak tegnap délelőtt saj­tótájékoztatót Salgótarjánban. Máthé István alezredes, a megyei rendőrfőkapitány-he­lyettes, a Nógrád Megyei Bal­eset-megelőzési Bizottság el­nöke bejelentette, hogy az isko­laév kezdetétől hármas közle­kedésbiztonsági akció veszi kezdetét, amelynek alapvető célja legféltettebb kincsünk, a gyermekek megvédése a bal­esetektől. A hármas akció egyik gaz­dája a Hungária-Biztosító Rt., amely - az igen jó elmúlt évi tapasztalatok alapján - az idén is minden iskolát kezdő kisgye­rekhez eljuttatja közkedvelt üzenőfüzetét. A színes, rajzos, szöveges üzenőfüzet sok segít­séget nyújthat a szülőknek gyermekük közlekedésre neve­lésében. A Coca-Cola cég ugyancsak bekapcsolódik a balesetek megelőzésébe. Olyan, az isko­latáskákra felragasztható fény­visszaverő öntapadós emblé­mákat ad a gyerekeknek, ame­lyek a biztonságra figyelmez­tetnek. A harmadik, a bónuszfüzet- akció pedig a közlekedésben résztvevő felnőttek közremű­ködését hivatott elősegíteni. El­sősorban azok a gépkocsiveze­tők, akik teljesítik a kulturált és biztonságos közlekedés feltéte­leit, ilyen bónuszfüzetet kap­hatnak a rendőrségtől. A füzet pedig jogot ad arra, hogy tulajdonosa a benne sze­replő cégektől vásárlási ked­vezményt kapjon. P. A. Megyei Körkép 4 101 BÁTONYTERENYE Nagy sakkjátszma két szomszédos önkormányzat között Nem csörögnek a berkenyéi telefonok Ugyanúgy, mint más községekben, Nógrádon és Berkenyén is régóta álmodtak arról, hogy legyen végre telefon. No, nem olyan kurblis, mert abból már mindenkinek elege van. Több évig tartó előkészítés és kivitelezés után Nógrádon már csörög a crossbar, ellentétben Berkenyével. Vita kerekedett a két ön- kormányzat között. A berkenyeiek most éppen perelik a Matá- vot, mert nem tartotta a határidőt. Áll a bál. A nógrádi üzembe helyezés pillanatai rigó tibor archív fotója Kicsit menjünk vissza az idő­ben. Tulajdonképpen 1990-ben gondolták először komolyab­ban a községek vezetői, hogy elkezdhetik a tervezést. így is eltelt majd' három év, míg meg­történtek az első konkrét lépé­sek. Ekkor keresték meg elő­ször a Matávot. Komoly tárgya­lások után 1993 szeptemberé­ben kötötték meg a szerződést. A mamutcég megállapodott a nógrádiakkal, hogy a telefon- központ helyiségét ők biztosít­ják. A 400 vonalas központból százat kapott volna Berkenye. Sok előfizető Rá egy hónapra, október 14—én a nógrádi polgármesteri hiva­talban tartottak egy összejöve­telt, melyen a Matáv illetékesei tájékoztatták az érintetteket a fejleményekről. Ekkor a berke­nyeiek részéről is elhangzottak észrevételek. Felvetődött egy önálló köz­pont építése Berkenyén. A ma- távosok figyelmeztették a ber- kenyeieket: 16 millióba kerülne ez az ötlet. Azt mondja Piroska János nógrádi polgármester, hogy Schmidt Józsefné berke­nyéi polgármester megígérte, mindent vállalnak. Gyűjtést rendeznek, hitelt vesznek fel stb . . . Tehát a berkenyeiek már ek­kor az önállóságot fontolgatták. Nógrádon még ebben az év­ben elkezdődött a négyszázas központ kialakítása. Akkor sem dúskált a pénzben az önkor­mányzat. A vállalkozók dobták össze a pénz egy részét. A mű­velődési házból kilakoltatták a könyvtárat. Gyorsan dolgoztak a szakemberek. 1994. január 27-én üzembe helyezték a tele­fonközpontot. Háromszáz vo­nal volt a nógrádiaké, 100 pe­dig a berkenyeieké. Nógrádon 240 család kapcsolódott be a távhívásba, ötvenezer forintot kellett befizetniük. Augusztus­ban megszólaltak a telefonok a lakásokban. Pénz az ablakban A berkenyeiek komolyan gondolták azt, hogy nem kö­zösködnek telefonügyben a nógrádiakkal. Időközben meg­kötötték a külön szerződést a Matávval. Piroska János szerint erről elfelejtették értesíteni őket. A berkenyéi önkormány­zat elindította az önerős hálózat kiépítését, a községben el is ké­szült a hálózat. Időközben a nógrádi önkor­mányzat benyújtotta a számlát a berkenyéi ■ önkormányzatnak. A nógrádiak úgy gondolták, ha közös a telefonközpont, közö­sek a költségek is. Négyszáze­zer forint szerepelt a számlán. Ezt az összeget a berkenyeiek mind a mai napig nem utalták át a nógrádi önkormányzatnak. Nem bosszú Nógrád jegyzője, Dudás György előásott egy rendeletet, amely miatt különleges helyzet alakult ki. A két község közötti 500 méteres szakaszon kellene lefektetni a gerinckábelt, ehhez pedig területfoglalási engedély kell. Mivel a terület Nógrádhoz tartozik, az önkormányzat adja ki a határozatot. De nem adja, ragaszkodik az előírásokhoz. Az engedélyt a Matáv kérte az önkormányzattól, csakhogy a jegyző szerint szabálytalanul, ugyanis azt a Miskolci Hírköz­lési Felügyeletnek kellett volna benyújtania. Levelezgettek egy ideig, aztán minden maradt a régiben.- Bosszúról szó nincsen - ál­lítja Dudás György. Miéri is lenne, tisztelik a berkenyéi em­bereket. Ám a rendeletek min­denkire vonatkoznak! Perük a Matávot Berkenyén közben 93 előfizető befizette az ötvenezer forintot. Azóta is várják, hogy ottho­nukban megcsörrenjen a tele­fon. A készülékek hallgatnak. Amíg nem fektetik le az 500 méteres kábelt, némák is ma­radnak a készülékek. Berke­nyén ugyanis nincs központ. Bár a helyi jegyző szerint őket nem érdekli a központ, hiszen a Matávval megkötött szerződé­sükben sehol sem szerepel ilyen szó. Arra a felvetésre, hogy miért nem fizetik ki a nógrádi központ rájuk háruló költségeit, azt a választ adta a cikkhez nevét nem adó jegyző, hogy nem az övéké a központ, meg a kiszámlázott összeg irre­álisan magas. Arról nem is be­szélve, hogy a Matáv által fize­tett bérleti díjból ők nem része­sültek volna. A Matáv nem tudta teljesí­teni vállalt feladatát: nem kö­tötte be határidőre a telefono­kat. A berkenyéi önkormányzat perli a céget. Ettől persze még jó ideig aligha lesz telefon. Ádám Tamás Újabb fertőzöttek Bércéből A balassagyarmati kórház fer­tőző osztályán vasárnap óta fekvő huszonkét berceli cigány lakos jól érzi magát. Hétfő délután a mentők • újabb két társukat beszállítot­ták, mert gyomorfájásra, hányingerre panaszkodtak. A tisztiorvosi szolgálat vizs­gálata a héten befejeződik, ak­kor kiderül, mi okozta a töme­ges megbetegedést. A lakodal­mas násznép százharminc tag­jából a mai napig senkinek semmi panasza nincs. Még nem dőlt el, mikor hagyhatják el az ápoltak a kór­házat. Persze, előfordulhat, hogy felkerekednek a romák és saját felelősségükre hazatérnek. RÉTSÁG 3. oldal Hírek Tiszta környezet Salgótarján - A Kistarján u. 4. és 6. számú ház lakói szeptember 1-jén, pénteken, 16-tól 18 óráig társadalmi munkában kitakarítják az épület környékét. Mindenkit -gyermeket, felnőttet egy­aránt - várnak. Akinek nincs kaszája, kapája, sar­lója, lapátja és egyéb szer­száma, puszta kézzel is hasznos munkát végezhet. Kitüntetettek A Magyar Köztársaság el­nöke a közelmúltban a Ma­gyar Köztársasági Érdem­rend Kiskeresztje (katonai tagozat) kitüntetést adomá­nyozta Keller Mihály ezre­desnek, a Nógrád Megyei Hadkiegészítési Parancs­nokság parancsnokának. Ugyancsak a honvédelem érdekében kifejtett eredmé­nyes munkája elismerése­ként a honvédelmi miniszter I. osztályú Honvédelemért kitüntető címet adományo­zott Gresina István rétsági polgármesternek. Szebb iskola Mohora - Mind a tíz köz­hasznú munkás segédkezett az iskola és a környék szebbé, otthonosabbá téte­lében. Lekaszálták a füvet és a karbantartási munkála­tokban is részt vettek. Nincs tovább Erdőtarcsa - Egyre több lakos kéri vissza a Kelet- Nógrád Com Rt.-tői a négy évvel ezelőtt telefonbekö­tésre befizetett pénzét. Kép­telenek ugyanis kivárni, amíg a cég teljesíti ígéretét és elvégzi a külvilággal ösz- szekapcsoló bekötést. Lemaradt a volt Tegnapi számunk 3. oldalán Nincs ok a derűlátásra című írásunkban Ercsényi Ferenc alpolgármesterként szere­pelt, pedig ez csak a volt funkciója Ercsényi Ferenc­nek, aki jelenleg a pénzügyi bizottság elnöke. Traffipax Augusztus 30-án, szerdán 6- tól 14 óráig, Salgótarjánban a Füleki út, Budapesti út, Karancs út, Rákóczi út, Csizmadia út és Somosi út vonalán, 16-tól 24 óráig Rétságon és környékén vár­ható sebesség-ellenőrzés. Hit érdekel a tanító véleménye? Köt, horgol az igazgató (Folytatás az 1. oldalról)-Nincs a testületi tagoknak iskoláskorú gyermekük, akinek mégis, az nem ide járatja. Ez is gond - mondja Híves Éva. - Nem jönnek át az intézménybe, ennek megfelelően az itteni munkával sincsenek tisztában. Mi azonban ismerjük a gyere­keket és a szülőket is ...- Hogyan adta be a pályáza­tát? - kérdeztük Gombás urat.- Amikor megjelent a kiírás, eljöttem Sándor Tibor polgár- mester úrhoz. Tájékozódtam a helyi viszonyokról, a polgár- mester úr elmondta, hogy mik az önkormányzat elvárásai. Ezen követelményeknek meg­felelően megírtam a pályáza­tomat. Később telefonáltak, hogy mikor jöhetek meghallga­tásra. A képviselő- és a tantes­tület előtt is válaszoltam a fel­tett kérdésekre. Ekkor tudtam meg, hogy Évike is beadta a pá­lyázatát. Július 22-én aztán megtudtam, hogy engem vá­lasztottak. Egyébként éreztem, hogy valami nincs egészen rendben. Egyelőre egyikünk sem kapott írásos értesítést a pályázat elbírálásáról.- Az iskolaszék tagjai felve­tették, hogy ön tíz éve nem dol­gozott pedagógusként.- Jelenleg felmondási idő­met töltöm a Metalcoopnál, de közben is dolgoztam óraadó­ként. Előtte a terenyei nevelő- otthonban és a dolgozók gim­náziumában is tanítottam.- Más a tanító és más a tanár — szúrják közbe a tantestület tagjai. - Nem ok nélkül oktat­ják azt külön a főiskolán. Az alsó tagozatban egyébként is mindenhez kell érteni.- Igazgató úr technikát fog tanítani - mondja Híves Éva. - Tud ön kötni?- Nemcsak kötni, hanem horgolni is — nyugtatja meg a kedélyeket Gombás Lajos.-Az elmúlt tanévhez képest csökkent-e a tanulók létszáma?- Húsz gyerekkel - vála­szolja Híves Éva. - Negyedik­ből elment egy diák, egy egész­ségügyi okokból távozott, há­rom szülő pedig még gondol­kodik. Négyfős osztályt meg aligha indíthatunk.- Ilyen kevés diák mellett fel­vetődhet az összevont osztályok indításának lehetősége is.- Azt semmiképpen nem en­gedjük, ragaszkodunk az osz­tott osztályokhoz! - mondja Gombás Lajos. Híves Éva végezetül arról beszélt, etikátlannak tartja azt, hogy Gombás Lajos pályázata az önkormányzat elvárásai sze­rint készült, és kifogásolta, hogy a pályázni szándékozó nem kereste fel az intézményt, bár a községben járt. — A falu öt intézményének költségvetését 90 ezer forinttal nyirbálták meg, ebből 70-et az iskolától vontak el - mondja.-Az igaz, hogy tavaly 13 ezer forinttal túlléptem a költ­ségvetést. Ez azért volt, mert technikai személyzetnek al­kalmaztunk egy közmunkást, de a munkaügyi központ egyre csökkentette a hozzájárulását. A vizslási állampolgárok 161 aláírással beadványt adtak át az önkormányzatnak, így a képvi­selő-testületnek foglalkoznia kell az üggyel. Erre egyébként Sándor Tibor polgármester is ígéretet tett. Faragó Zoltán Lisztminőség - Szécsényben, a Nógrád Gabona Keres­kedelmi és Malomipari Rt. üzemének laboratóriumában Wagner Bertalan végez méréseket. fotó: rigó tbor

Next

/
Thumbnails
Contents