Nógrád Megyei Hírlap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-07 / 131. szám
1995. június 7., szerda Ország - Világ 5. oldal Stúdió a szabad ég alatt. A fővárosban, a Nyugati pályaudvarral szemközt nyári stúdiót „nyitott” a Danubius rádió és az A 3 tévé. A naponta itt készülő szórakoztató műsoroknak egy-egy sztárvendége is lesz. Az egyik közreműködő, Somló Tamás, aki nemcsak nyilatkozatot, hanem rövid koncertet is adott. fotó: feb/diósi imre Steven Spielberg ismét meglepte a világot. A Los Angeles-i digitális világkonferencián bemutatta azt a számítógépes játékállomást, amelyet kórházakban állítanak majd fel beteg gyermekek szórakoztatására, gyógyítására. A rendező szponzorok segítségével szabadalmaztatja a térhatású játékot. fotó: feb/reuters Becsben tárgyal Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter. Napirenden szerepelnek - többek között - a jövő évi közös kulturális rendezvények, amelyek részben pótolnák az elmaradt expót. Elsüllyedt a Nemzetközi Vöröskeresztnek az a hajója, amely harminchat órával korábban egy úszóaknának ütközött és felrobbant Srí Lanka északi partjainál. A hajó tizenkét főnyi, Srí Lanka-i legénysége egy személy kivételével el tudta hagyni a hajót. Életveszélyben operáltak Groznijban egy kórház sebészei. Az orosz orvosoknak olyan sebesültet kellett megmű- teniük, akinek állkapcsába fúródott egy fel nem robbant különleges puskagolyó. A sebészek golyóálló mellényben távolították el az idegen testet. A katona - és az orvosa is - már túl van az életveszélyen. Vádat emelt a tokiói körzeti ügyészség gyilkosság és gyilkossági kísérlet gyanújával Asza- hara Soko, a fővárosi metrón márciusban elkövetett gáztámadásért felelős szekta alapítója és vezetője, valamint a szervezet további hat tagja ellen. 3500 katonát és mintegy 100 helikoptert vezényel az Egyesült Államok a németországi támaszpontokról Olaszországba, az ENSZ békefenntartói esetleg szükségessé váló kivonásának támogatására. A támadó és szállító helikoptereket hírek szerint nem csupán az ENSZ-erők visz- szavonásánál fogják bevetni, hanem a kéksisakosok Bosznián belül történő mozgatásához is felhasználják őket. A atomrobbantások sürgős felújítását ajánlja Jacques Chirac köztársasági elnöknek a francia vezérkari főnök. A mintegy tíz kísérleti atomrobbantást a csendes-óceáni Mururoa szigetén hajtanának végre a franciák. Megtorlást helyezett kilátásba a kínai külügyminisztérium szóvivője Li Teng-huj tajvani elnök szerdán kezdődő amerikai látogatása miatt. A két ország kapcsolatainak alapját képezi Washingtonnak az a korábbi ígérete, hogy semmilyen formában nem ismeri el diplomáciaiig Tajvant. Korrupció gyanújával folytat vizsgálatot a bresciai ügyészség a volt milánói helyettes államügyész ellen. Antonio Di Pietro a korrupció elleni harc jelképének számít Olaszországban. A „tiszta kezek” csoportjának egykori legendás vezéralakja elleni vizsgálat azonnal az olasz belpolitika egyik központi kérdése lett. Jól alakulnak a miniszterelnök amerikai tárgyalásai Horn a Fehér Ház ovális irodájában Eredményesen alakul a magyar kormányfő amerikai útja. Washingtonban Bili Clinton elnök fogadta Horn Gyulát. A miniszterelnök ezt követően találkozott Ronald Brown kereskedelmi és Warren Christopher külügyminiszterrel. A magyar kormányfő keddi programjának kiemelkedő eseménye volt a Bili Clintonnal lezajlott találkozó. Az amerikai elnök az ovális irodában fogadta Hóm Gyulát. A tárgyalások után a magyar kormányfő a Fehér Ház közelében fekvő kereskedelmi minisztériumban folytatta megbeszéléseit: ott Ronald Brown miniszter volt a vendéglátója. Délben Warren Christopher külügyminiszter adott ebédet a Hóm Gyula vezette küldöttség tiszteletére. Szálláshelyén a magyar kormányfő Henry Kissingerrel folytatott eszmecserét. A volt külügyminiszter elmondta: támogatja Magyar- ország NATO-felvételét. A késő délutáni órákban a miniszterelnök az arlingtoni nemzeti temetőbe hajtatott, ahol koszorút helyezett el az Ismeretlen Katona sírjánál, majd lerótta kegyeletét az amerikai polgárháború két magyar származású tábornoka, Stahel Számvald Gyula és Asbóth Sándor síremlékénél. Este Bánlaki György nagykövet adott vacsorát a kormányfő tiszteletére. A csúcstalálkozót megelőzően több kétoldalú megállapodás született. Az egyik értelmében a Westel hetvenmillió dollárt vehet fel a telefonhálózat bővítésére, a másik szerződés az energiaszektor, a távközlés, a környezetvédelem privatizációjára és az amerikai befektetői részvétel ösztönzésére biztosít forrást. A harmadik egyezmény a két ország bankjainak együttműködését irányozza elő. Még sincs szerb kézen a lelőtt amerikai pilóta Ellentmondásos hírek a túszokról Nincs a szerbek kezén az észak-boszniai Banja Luka fölött a műit héten lelőtt amerikai gép pilótája - nyilatkozta Jovan Zametica, Karadzsics boszniai szerb elnök tanácsadója. A politikus kijelentette: nem tudja, hogy az amerikai felderítő szervek honnan vették az F-16-os pilótájának rádióadójával leadott jeleket, mivel a katona nincs a szerbek kezén. Hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy a lelőtt amerikai pilóta életjeleket adott magáról, amelyek a felszereléséhez tartozó kis szerkezetből származnak. Az eszköz egy vészhelyzetben működni kezdő irányjelző adó: különféle frekvenciákon sugározza a segélykérő jeleket. A boszniai szerbek korábban többször is azt állították, hogy a légtérzárlatot ellenőrző gép le- lövése után a pilóta az ő fogságukba esett. A katonai vezetők a támadás óta eltelt napokban egyszer sem voltak hajlandóak részleteket elárulni az amerikai katona egészségügyi állapotáról és hollétéről. A boszniai televízió által sugárzott képsorok szerint a szerbek megtalálták az F-16-os roncsait. Az Egyesült Államok és a NATO illetékesei korábban közölték, hogy mindaddig folytatják a keresést, amíg ki nem derítik, hogy mi lett a pilóta sorsa. A Beta független szerb hír- ügynökség kedden azt közölte, hogy a boszniai szerbek szabadon engednek mintegy száz fogságban tartott ENSZ- katonát. Illetékes források szerint a túszok újabb csoportját is Slobodan Milosevic szerb elnök, valamint a túszválság megoldásában közvetítő állambiztonsági főnök, Jovica Stanicic kérésére engedik szabadon. A palei vezetés állítólag folytatni akarja a foglyok szabadon bocsátását, mert olyan értesülésekhez jutott, hogy a NATO nem intéz újabb támadásokat a szerb célpontok ellen. A tisztségviselő nem közölte, hogy a szerb hadsereg mikor szándékozik elengedni mind a 257 fogva tartott ENSZ-kéksi- sakost és megfigyelőt. Az amerikai bélyeggyűjtők sorban állnak érte Marylin Monroe, a gyönyörű A néhai filmsztár változatlan népszerűségében hisznek az amerikai posta vezetői. A busás haszon reményében jelent meg a Marylin Monroe bélyegsorozat. Eddig az Elvis Presley bélyegeké a rekord — a néhány évvel ezelőtt kibocsátott 500 millió példány a gyűjtőktől 33 millió dolláros profitot hozott. Az ötvenes években éppen fényképeivel nagy botrányokat okozó filmsztár a bélyegeken jóval „visszafogottabban” szerepel. Semmi sincs a szok- nyalebbentős, duzzadt-ajkas, a nem is olyan rejtett szexualitást sugárzó pózokból. „Igyekeztünk a jó ízlés keretei között megmaradni” - állítja az amerikai posta szóvivője. Ennek ellenére senkinek sincs kétsége afelől, hogy a 400 millió példányban kinyomott Monroe-sorozat az utolsó darabig el fog kelni, és még utánnyomásra is szükség lesz. Hollywood szintén megemlékezett az amerikai film jelkép-értékű sztárjának bélyegmegdicsőüléséről. A Universal Studios kerti mulatságának fényét az örökifjú Gábor Zsa- zsa szereplése emelte. Megindultak a találgatások: népszerűbb lesz-e Monroe bélyege az Elvis-énél? Noha Long Beach-ben két ázsiai befektető mindjárt a legelső napon 10 ezer darabot vásárolt a bélyegsorból, sokak szerint népszerűségben Marilyn mégsem versenyezhet Elvis Presley-vel. Legalábbis bélyegen nem. A Könnyező Madonna esete Eredménytelen maradt a DNS vizsgálat Immár négy hónapja tartja lázban Itáliát a Könnyező Madonna. Egy fél méter magas szobrocska, amely ez év februárjában egyszer csak véres könnyeket kezdett ontani. A Madonna-szobrot alig egy éve a boszniai! !) Medjugorjé- ben vásárolta a civitavecchiai (Rómától 60 km-re északra lévő) San Agostino templom papja, Pablo Martin atya. Később egyik hívének adta a szobrot, akit sokat zaklattak a Jehova tanúi, és aki e szobrocskával kívánta távol tartani magától a lerázhatatlan térítőket. A vallásos katolikus Fabio Gregori kertjében kis oltárt emelt, és ez év februárjában megtörtént a csoda: véres könnycseppek jelentek meg a hófehér szobron. (A hívő lelkek számára a szobor származási helye külön is magyarázni látszik a könnyeket - a Könnyező Madonna nem csak úgy általában siratja a világot.) Csoda vagy csalás? - mert természetesen a kétkedő hangok is megszólaltak. A hatóságok alapos vizsgálatot folytattak. A megidézett tanúk vallomásai ellentmondásosak voltak (egy részük akkor látta könnyezni a Madonnát, amikor mások határozottan állították az ellenkezőjét). A tanúvallomások tehát nem vezettek sehova sem. Következett a vér legkorszerűbb módszerekkel történő DNS vizsgálata. A Madonna által kikönnyezett vér - mint kiderült - emberi eredetű. Méghozzá férfitól való. Fabio Gregori, de családjának más tagjai sem voltak hajlandóak alávetni magukat a vérvizsgálatnak, így a vért nem sikerült ázonosítani. Gregori és papja, Martin atya mindvégig hevesen ellenezték a vizsgálatot. Hitbéli kérdésekbe világi hatóságoknak nincs joguk beleavatkozni - állították. A zarándokok pedig továbbra is végeláthatatlan sorokban özönlenek. „Lourdes, Fatima már a múlté - mondotta Martin atya. - Ez a Madonna a jelen és a jövő.” Úgyis fízet a biztosító Megrendezett koccanások, bűnszövetkezetben Az Egyesült Államok történetének legnagyobb szabású biztosítási csalás-sorozatának felgöngyölítésén dolgozik a szövetségi nyomozóiroda. Megrendezett balesetekről, céltudatosan megtervezett koccanásokról van szó, amelyeket mindkét fél tudtával - és természetesen a biztosítótársaság(ok) kárára - szerveztek meg a résztvevők, abból a célból, hogy némi illegális jövedelemhez jussanak. Az FBI 1993 októberében kezdte meg a nyomozást. Kiderült, hogy nemcsak egy-egy csaló, hanem sok jól szervezett bűnszövetkezet műveli ezt az „iparágat”: a már eladhatatlan, öreg járműveket „sajnálatos” balesetek érik, a biztosító pedig fizet. Ám néha szélsőséges eseteket is produkál ez a „játék”. Egy Jorge Sanchez nevű férfiút például gondatlanságból elkövetett gyilkossággal vádol az FBI, ugyanis amikor szándékosan (és előre megbeszélt módon) egy teherautó elé vágott autójával, a koccanásos balesetből tragédia lett: 29 éves utasa meghalt. A profi bűnözők persze olyan körültekintően hajtják végre ezeket a „véletlen” ütközéseket, hogy lebuktatásuk igen nehéz. Az FBI 31 amerikai tagállamra kiterjedő, és másfél évig tartó nyomozás eredményeként 400 embert tartóztatott le. Kiderült: a biztosítási csalások 20 milliárd dollárra becsült „üzletágának” tetemes része az autóscsalásokból ered. A teknősbékák átússzék a Csendes-óceánt / Állati világcsúcs Táplálékszerzés céljából a japán és ausztrál tengeri teknős teszi meg a világon a leghosz- szabb utat: átússza a több mint tízezer kilométer széles Csendes-óceánt. S mindezt azért, hogy a mexikói és a chilei partok mentén hozzájuthasson kedvenc csemegéjéhez, a rákok egyik fajtájához. A teknős még alig bújt ki a tojásból, mindössze nyolc centi hosszú, máris megkezdi a nagy utazást, s két év múlva megérkezik Amerikába. Immár csaknem félméteresen. Mintegy öt esztendőt tölt az amerikai vizekben. Ekkorra súlya már eléri a száz kilót, s megkezdi a hosszú utat hazafelé. Ugyanis - s ezt a tudomány igazolja -, a teknősökön úrrá lesz a honvágy.