Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-28 / 99. szám

1995. április 28., péntek Hazai Körkép 3. oldal Egyet balra, egyet jobbra Tanús római istennek előre %J és hátra néző arca is volt egyszerre. Nem véletlenül vált a későbbi korokban az ala­koskodás, a kétszínűség jelké­pévé. Manapság nagyon sok em­bernek van kettős arca. Rész­ben érthető is, hiszen nem tudnak eligazodni ebben a felbolydult világban, ország­ban, ahol a baloldali kor­mánypárt - kénytelen-kellet­len - a szociális érzékenysé­gét teszi próbára, és ahol a jobboldal a tömegek érdeké­ben próbál szót emelni. A Janus-arcúság azonban kétségkívül Nagy Sándorra, az első számú szakszervezeti vezetőre illik leginkább - szerda óta. Ekkor ugyanis - szocialista képviselő lé­tére - az MDF és egyáltalán a mai ellenzék „oroszlánbar­langjába”, Lakitelekre láto­gatott. Ez még nem is lenne baj, hiszen megtette már ezt más is a szocialista frakcióból, - vé­gül is a párbeszédre szükség van -, de az a cél, amely ér­dekében odautazott, enyhén szólva is elgondolkodtató. Ugyanis szövetségeskereső­ben ment, lehetséges szövet­ségesként fogadták. A már­cius 12-ei kormányprogram megvétózására keresett és- mit ad Isten! - talált ott tár­sakat. Bekövetkezett, amit várni lehetett. Nagy Sándor nem tud dönteni kettős énje között: mint szakszervezeti vezető kö­telességének érzi, hogy fellép­jen a kormány ellen és ebben az ellenzék kínálkozik szá­mára természetes partnernek, MSZP-s képviselőként viszont illene Horn és Bokros párt­jára állnia. Ezért nem lett volna szabad elvállalnia a képviselőséget, hogy ne jus­son ilyen helyzetbe. (Ugyanez vonatkozik persze Szöllősi Istvánnéra, Paszternák Lász­lóra és más szocialista szí­nekben parlamenti mandá­tumhoz jutott szakszervezeti vezetőre is.) Ami pedig az MDF-et, a Fideszt illeti: nem is olyan régen mindkét pártban Nagy Sándort a bolsivörösök ke­mény magjába tartozóként emlegették, mint egyikét az olyan politikusoknak, akiknek sikerült átmentenie hatalmu­kat a rendszerváltozás utánra is. M ost meg szó szerint tárt karokkal, mosolygós arccal fogadták Lakitelken, bizonyítandó, hogy tényleg valamiféle követhetetlen „úri huncutság" a politika. Csongrády Béla Német dixi is lesz Tarjánban Szennytől óvják az ivóvizet Dejtáron A munkások máris serényen dolgoznak - épül a dejtári tisztítómű fotó: rigó Salgótarján - A közelgő, ti­zenegyedik diexieland-fesztivál jövő péntek esti koncertjére még lehet jegyet kapni, s ez egyúttal azt is sejteti: az egyéb nagyobb programokra több­nyire már elfogytak a belépők. Az előkészületekkel kapcsola­tos másik hír: az osztrák kvar­tett visszalépett, de helyüket máris elfoglalta a nemzetközi hírű német zenekar, a Doohac- kedoodles Jazzband. A Tarjáni Tavaszon tegnap vetélkedőt rendeztek a József Attila Művelődési Központban (Folytatás az 1. oldalról) A hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnokság munkájá­ról Fábián János tűzoltópa­rancsnok számolt be a testület­nek. Elmondta: 24 település tar­tozik hozzájuk. Munkájuk nagy részét a tűzmegelőzés teszi ki. Ez ügyben tavaly 103 esetben vizsgálódtak és háromszor tet­tek szabálysértési feljelentést. A gazdaságban bekövetkezett Szélmalmok földje - Hollandia címmel. Az első és a második díjat a Seagull Alapítványi Kö­zépiskola két csapata vitte haza. A dobogó tetején állók diósje- női hétvégét, az ezüst­érmesek 5000 forintos utal­ványt nyertek. A harmadik he­lyezett a Bolyai gimnázium csapata lett, ők ingyen vacso­rázhatnak az István vendéglő­ben. Valamennnyi résztvevő megkapta a művelődési köz­pont ajándékát: egy lemezt és egy kazettát a tavalyi dixie­land-fesztiválról. változások a tűzvédelem terén is kedvezőtlenül éreztetik hatá­sukat. A működő egységek egyre kevesebbet költenek a feladatra. A kárelhárítás során a hivatásos tűzoltóság mellett az önkéntes és a munkahelyi tűz­oltókra is támaszkodik. A térségben tavaly összesen negyvenegy tűzeset volt, nagy kárérték egy esetben sem kelet­kezett. S. J. Dejtár közelében megkezdő­dött a szennyvíztisztítómű építése. Ezzel párhuzamosan természetesen megkezdték a csatornahálózat kiépítését is. A csatorna kiépítését az tette szükségessé, hogy hat kiemelt vízbázis tartozik a községhez. Az épülő víztisztító három te­lepülés - Dejtáron kívül Patak Kerek évfordulót ünnepelnek a napokban a balassagyar­mati Kiss Árpád Általános Iskolában, az egykori polgá­riban: százhúsz éve alapítot­ták az intézményt. A négy kiállítás egyikét egy­bekötötték egy rajzversennyel is. Pénzes Géza művész-tanár zsűrizte a képeket. Megosztott első díjat kapott Kanyó Dávid, Kostyánszki Péter és Fábián Lilla. Tegnap a zeneiskolában vers- és prózamondóversenyt rendeztek, Humor az irodalom­éi. hagyományokat követve idén is lesz szakszervezeti ma­jális Salgótarjánban. Az MSZOSZ megyei képvi­selete, tagszervezeteivel, az MSZP-vel, a Munkáspárttal, a BIT-Nodisszal valamint a vá­rosi önkormányzattal közösen rendezi meg. A kora estig tartó dolinkai programsor hétfőn 9.30 órakor vendégcsalogató térzenével in­dul. Tíz órától a Nógrád tánc- együttes és a Dűvő zenekar és Ipolyvece - ellátására is al­kalmas lesz, és a kiviteli tervek szerint tájba illő épületet emel­nek neki. A beruházás norvég techno­lógia szerint, a jövő évezred környezetvédelmi előírásainak megfelelően épül. Az innen kibocsátott, előző­leg kezelt szennyvíz a környező ban címmel. Az esemény a Kiss Árpád Általános Iskola harma­dikosainak humoros, verses összeállításával kezdődött. A Mely napokon van játszhatné- kod? című műsort Görög Im- réné, Bállá Ildikó és Tibay And­rás pedagógusok állították ösz- sze. A zsűri (Csikász István, Balláné Simon Mária, Hégely Györgyné) meghozta döntését. Alsósok: 1. Csikán Katalin (Kiss Á. isk.), Molnár Györgyi (Rákóczi isk.), 2. Baranyi Gá­bor (Petőfi isk.), Komoróczy műsora szórakoztatja a résztve­vőket, majd Puszta Béla pol­gármester mondja el ünnepi kö­szöntőjét. A továbbiakban a My Cream vagyis a humor, aztán a Klikk jazz-balettje lesz poron­don, végül amatőr beat-zeneka- rok lépnek színre. Agner Gyula, az MSZOSZ megyei képvisele­tének vezetője a majális előké­szítéséről szólva hangsúlyozta az önkormányzat anyagi segít­ségnyújtását. Egyben felhívta a helyszínen árusítani szándé­mezőgazdasági területek locso­lására is alkalmas lesz. A Derék patakon keresztül fog az Ipolyba jutni a tisztított szennyvíz. A próbaüzemet a tervek sze­rint még az idén megtartják. A dejtári tisztítómű magyaror­szági referencia-munkának számít. F. Z. Kitti (Kiss Á. isk.), 3. Tóth Blanka (Rétság). Felsősök: 1. Nagy Richárd (Petőfi isk.), 2. Korbely Erik (Dózsa isk.), Su- sánszki Mátyás (Nézsa), 3. Ré- kási Márta (Nógrádkövesd, Jó­zsef A isk.), Bartal Ágota (Szent Imre isk.). Különdíjat kapott: Szvetlik Lajos (Ady úti isk.). A helytörténeti vetélkedő eredménye: 1. Petőfi isk., 2. Kiss Á. isk., 3. Dózsa isk. Este a diákok a zeneiskolában bemu­tatták A makrancos királylány című gyermekoperát. Á. T. kozó kereskedők figyelmét arra, hogy nyolcig foglalják el helyüket, mert azután autóval nem lehet bemenni.-Legyen ez a nap a csalá­doké, a szabadidős és jó hangu­latú együttlété - mondta Do­monkos Tamás, az MSZP vá­rosi ügyvezető alelnöke elkép­zeléseikről, s hozzátette: akinek kedve lesz, találkozhat, beszél­gethet a majálison szintén részt vevő önkormányzati és or­szággyűlési képviselőkkel. Hírek Nyitány Ráróson Ráróspuszta - Megnyitja kapuit péntektől a litkei ön­kormányzathoz tartozó rá- rósi szabadidős park, ahol sátortáborozásra, kispályás sportolásra, bográcsolásra is lehetőségük lesz a kirándu­lóknak, turistáknak. Térségi gáz Magyarnándor - Falugyű­lést tartanak ma 18 órától a község művelődési házá­ban, amelynek témája a térségi gázvezeték kiépí­tése. A falugyűlésre meg­hívták a Tigáz szakembe­reit is. Népdalkor műsora Karancsalja - A Karancs- berényi Népdalkor ad műso­ros estet szombaton 18 órai kezdettel a községházán. Vár a parancsnok Salgótarján - A Nógrád Megyei Hadkiegészítő Pa­rancsnokság vezetője, Kel­ler Mihály ezredes fogadó­napot tart pénteken 8-15 óráig a parancsnokság szék­házában. Fogadónapok Salgótarján - Az önkor­mányzat vezetői májusban az alábbiak szerint tartják fogadónapjukat. Cserháti József alpolgármester: má­jus 10-én, Sarló Béla alpol­gármester: május 17-én, Puszta Béla polgármester: május 24-én, dr. Petercsák Zsolt jegyző: május 31-én. Rejtvényfejtőknek Balassagyarmat - Orszá­gos rejtvényfejtő-csapatbaj- nokságot rendeznek szom­baton 11 órai kezdettel a Mikszáth Kálmán Művelő­dési Központban, haladók és mesterfokú versenyzők részére. Regionális tanács Bátonyterenye - A Nóg­rádi Regionális Tanács ma 9 órai kezdettel, az Ady Endre Művelődési Központban tartja ülését. Véleményezik az időközben beérkezett pá­lyázatokat. Traffipax Ma 6-14 óráig Mátravere- bélyben, Kisterenyén, Nagybátonyban, Nemtiben és Nádújfaluban lesz sebes­ség-ellenőrzés. Pénzt sajtol a vasút Mely napokon van játszhatnékod? VENDÉGCSALOGATÓ TÉRZENE, HUMORISTÁK FELLÉPÉSE Szakszervezeti majális a Dolinkában Diákok a jegyzőnél - A salgótarjáni Bolyai gimnázi­umban már évek óta folyik a társadalmi ismeretek oktatása. A tantárgy politológiai, alkotmányiam és szociológiai isme­retanyagot ad. Tegnap rendhagyó órát tartottak a salgótar­jáni városházán, ahol dr. Petercsák Zsolt jegyző és Szabóné dr. Gál Zsuzsa aljegyző látta vendégül a gimnázium 4.d osz­tályát. A diákok az önkormányzatiságról és a közgyűlés munkájáról hallgattak meg előadást. fotó: gyurián tibor Jól jön a sógori segítség Nógrádnak (Folytatás az 1. oldalról) mezőgazdasági és idegenfor­galmi bázis jön létre, az észak-nyugati Mátra sport- és üdülőcentrum lesz, Salgótar­jánban és Balassagyarmaton nyugati stílusú bevásárlóköz­pontokat alakítanak ki. A fog­lalkoztatottság és a jövedelmi helyzet szempontjából is lé­nyeges, hogy erősödik a szol­gáltató szektor szerepe. Az osztrák vendégek el­mondták, hogy a program meg­valósításában sem marad egye­dül Nógrád megye: a WIFO ehhez is felajánlotta segítségét. Becsó Zsolt, a közgyűlés al­elnöke szerint ez a program egyedülálló az országban, ilyen átfogó tervvel egyetlen megye sem rendelkezik. Most azt tart­ják feladatuknak, hogy részlete­4 • ' iben megismerjék és a megyé­ben megismertessék az ajánlott terveket. Az alelnök elmondta, hogy e program jól ismert a két kormány szintjén is. A képviselők -annak elle­nére, hogy nem volt módjukban alaposan tanulmányozni a programot - ellenszavazat és tartózkodás nélkül voksoltak az osztrák intézettel való együtt­működés folytatására. A közgyűlés a további napi­rendek sorában jóváhagyta a megyei pedagógiai intézet be­számolóját Bihary Lajos igaz­gató előterjesztésében. További működésének koncepcióját a közoktatási törvénnyel össz­hangban, a hatósági jogkörök tisztázódását követően végle­gesíti. A képviselők meghallgatták Géczry Gyula igazgató tájékoz­tatóját a Nógrád Megyei Regi­onális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, illetve a megyei vállalkozásfejlesztési központ tevékenységéről. Némi vita után, több, apróbb módosítással hagyta jóvá a közgyűlés az előterjesztett hét megyei közalapítványt. *- Hogyan értékeli a közgyű­lés döntését, amely szerint a jö­vőben például a Mecénás Ala­pítvány az eddigi csaknem hat­millió forint helyett ezentúl csak 1,2 millióval „gazdálkod­hat” ? — kérdeztük Brunda Gusztávot, a megyei közműve­lődési központ igazgatóját.- Fegyelmezetten tudomásul veszem, de nagyon sajnálom. Ezzel ugyanis véleményem szerint - kiteljesedik a kultúra krízishelyzete. Nem elég, hogy az országos alapok és alapítvá­nyok által adható támogatások drasztikusan visszaestek, nem elég, hogy szegények az ön­kormányzatok, most a megyei források is összeszűkültek.- Különösen nagy problémát látok az úgynevezett kiemelt nagyrendezvényekkel, a holló­kői Palóc Szőttessel és a bánki nemzetiségi napokkal kapcsola­tosan. Azzal, hogy a közgyűlés későbbi időpontra halasztotta ezen rendezvények ügyének, esetleges alapítványokon kívüli támogatásának megtárgyalását, olyan időveszteségbe kerülünk, hogy szinte lehetetlen lesz fel­készülni ezekre az augusztus­ban esedékes rendezvényekre. Cs. B.

Next

/
Thumbnails
Contents