Nógrád Megyei Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-13 / 87. szám
1995. április 13., csütörtök Hazai Körkép 3. oldal „Megfáradt ember” L ezajlottak a költészet napi rendezvénysorozatok, az ország megünnepelte József Attila 90. születésnapját. Mintha csak folytatni akarnánk a hatvanas, hetvenes évek búvópatak-hagyományait, most is őszinte érdeklődéssel mentünk el meghallgatni a versünnep eretnek gondolatait, új eszméit. Mert Attilára emlékezni, és a máskor tilos gondolatokat nyilvánosan megfogalmazni, három évtizede olyan összetartozó cselekvés, amely nem csak hogy érdekli az embereket, polgárokat, de nem is akarnának kimaradni abból az egyszeri szertartásból, ritmusból, amikor mód van felemelő érzelmek közös átélésére. Mindezen összetartozó dolgok 1995 tavaszán még egy különös irodalmi játékot is megszültek: egy kiadó néhány mai magyar költőt felkért a lehetetlenre, hogy írják meg József Attila öregkori verseit. Persze, csak játékból! Persze, csak annak tudtával, hogy ő képes volt „üzenni” 1995-nek is. A nagyon fiatal Attila is írt olyan nagy verseket, amelyeket nyugodtan olvashatnánk úgy mintha most születtek volna, és egy öregségében is fiatalos, lázadó költő váratlan és igaz valóság minősítését tartalmaznák. A „Megfáradt ember" című versét például 18 évesen írta. Emlékeznek rá? ”... harmattá vált bennem a gond és teher:! se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,/ csak megfáradt ember, aki itt hever./ ... A békességet szétosztja az este,/ meleg kenyeréből egy karéj vagyok...” Néhány sorból is érezni: Attila tud mindent, amit Goethe, Apollinaire, Schiller és Freud is megtudott, elmondott a modern emberről. így Attilának igazán hihetjük, nem az a tétje új Magyarország megteremtésének, hogy különböző politikai erők milyen technikával tudják elővarázsolni a működőképes és nélkülözhetetlen magántőkét, hanem az, hogy itt a szeretet, a harmónia rendjét formáljuk meg, óvjuk meg, ne a vesztett farkasokét. .. AJem kell tehát megírni a 1V költő öregkori verseit, csak figyelmesen kell olvasni Attilát, tudva, nem megalapozatlan az öntudat: „Hanyag társadalmunkra szabatos szavam van ...” Erdős István Vásárfia immár Patvarcról Versengő táncosok - Tegnap Salgótarjánban, a Gerelyes Endre Művelődési Házban rendezték meg a gyermek-szólótáncosok és -párosok versenyének észak-magyarországi területi döntőjét. A tarjáni Pitypang együttesből a májusi szarvasi országos fesztiválra jutott Simon Gyula, Albunovics Milan (szóló), Breznyánszki Edina és Fodor Gábor (páros). Háború helyett katasztrófára készülnek A rendszerváltással a polgári védelem jellegében is változás történt. A korábban háborús felkészülésre épített polgári védelmet át kellett, kell alakítani a békés körülmények között is bekövetkezhető katasztrófák elhárítására. Ez az átalakítás bonyolult folyamat, amely napjainkban is tart. Ennek a folyamatnak fontos része a polgári védelemben kulcsszerepet játszó polgármestereknek a felkészítése. A község képviselő-testülete döntött: április 15-én, nagyszombaton rendezik meg első alkalommal az országos állat— és kirakodó vásárt, valamint a mezőgazdasági gépvásárt. Érdekesség, hogy egy időben autóvásár is lesz a Patvarc és Balassagyarmat közti út melletti közterületen kialakított vásártéren. A vásárokat ezután havonta a hónap közepéhez legközelebb eső szombaton tartják. Abban is döntés született, hogy 15-étől minden szombaton heti piacot tartanak a vásártér kihasználtságának javítása érdekében. A Polgári Védelem Nógrád Megyei Parancsnoksága a polgármesterek felkészítését körzetenként rendezte meg. Tegnap a megyeszékhelyen a salgótarjáni és a szécsényi körzethez tartozó települések polgár- mestereinek a felkészítése történt meg. Külső és belső veszélyek Puszta Béla, Salgótarján polgármestere üdvözlő szavaiban kiemelte a polgári védelem fontosságát, a polgármestereknek a felelősségét a felkészülésben, hogy adott helyzetben, katasztrófa bekövetkezése esetén szervezetten tegyék a dolgukat. Körmendy Norbert polgári védelmi megyei parancsnok a (Folytatás az 1. oldalról) követően lehet megmondani. A szántóföldi növényekkel kapcsolatban megerősítette ceredi kollégája véleményét, ő is úgy véli, hogy különösebb kárt nem okozott a hideg, de hátráltatja a növények fejlődést. Akik viszont a szántóföldi növények mellett bogyósok termesztésével is foglalkoznak, már korántsem nyugodtak. megye külső és belső veszélyeztetettségéről adott általános tájékoztatót. A külső veszély- források között említette a szlovákiai mohi atomerőművet, az árvizeket, a Barátság kőolaj- vezeték meghibásodásából adódható veszélyt, valamint a közúti és vasúti anyagszállítást. A belső veszélyeztetettség számbevételénél az előbbiekhez sorolta a földrengésveszélyt és a helyi katasztrófákat. Területi sajátosságok Révay Endre szécsényi, Molnár József salgótarjáni körzetparancsnok területük sajátosságairól, a védekezés szervezettségéről adott számot a jelenlévőknek. Mint Varga Lászlótól,a mátra- terenyei szövetkezet elnökétől megtudtuk, ugyan a közel kétszáz hektárnyi őszi vetésű búzával és rozzsal nincs gond, mint ahogy a későbbi virágzású málnásban sem, de már a ribizli ültetvényük megérezte a több napos fagyot. Különösen a fekete fajtájú, amely már virágzik, de a piros is érzékeny, amelyen ott vanNagy érdeklődés kísérte a polgármesterek polgári védelmi felkészítésének szükségességéről, jogi alapjairól, a honvédelmi igazgatásról, a polgári védelemnek az ország védelmi rendszerében elfoglalt helyéről és szerepéről, valamint a lakosság védelmével, felkészítésével és tájékoztatásával kapcsolatos feladatokról szóló előadást. Mentési bemutató A két körzet polgármesterei megismerkedtek a területi polgári védelmi szervezetek létrehozásával, alkalmazásával és alkalmazási készenlétbe helyezésével kapcsolatos elvekkel, illetve a polgári védelmi tevékenységgel kapcsolatos biztosítási feladatokkal, majd módszertani foglalkozásra is sor került. A résztvevők a felkészítés egyik szünetében érdeklődéssel tekintették meg a városháza melletti garzonházon rendezett mentési gyakorlatot. P. A. nak a rügykezdemények. Tartanak a károsodástól, de, hogy milyen mértékű, azt még nem tudják felmérni. A konyhakerti növények - ha egyáltalán kibújtak már - közül a legkorábbiak, a hagyma, a petrezselyem, sárgarépa és a retek, de még a borsó sem érzékeny annyira a fagyra, hogy az eddigieket megsínylette volna. T. K. Hírek Lesz csatorna Varsány - A községben öt évvel ezelőtt épült ki az ivóvízvezeték, és azóta a lakosság jelentős része erről a hálózatról kapja a vizet. Ez megnövelte a szennyvízkibocsátást is, ezért környezetvédelmi okokból szeretnék kiépíttetni a csatornahálózatot. Állami támogatásra pályázatot nyújtattak be, de az önkormányzat is vállalja az anyagi terhek egy részét. Felakasztotta magát Szécsény - Tegnap délelőtt G. György 69 éves szécsényi lakos lakásának udvarán a bejárati ajtó felett lévő előtető vascsövére akasztotta fel magát. A rendőrségi vizsgálat idegenkezűségre utaló nyomokat nem talált. Növények élete Lucfalva - A Nógrád Megyei Agrárkamara helyi mezőgazdasági bizottsága ma 19 órakor tartja ülését, amelyen tájékoztató hangzik el az Agrárkamara országos és helyi szerveze- tének megalakulásáról, a mezőgazda- sági termelést támogató rendeletekről, a lucfalvai szervezet eddigi tevékenységéről. Lúdanyó meséi Salgótarján - Középiskolásoknak tartott komolyzenei koncertet tegnap délelőtt a József Attila Művelődési Központban a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. A műsoron Ravel Lúdanyó meséi című műve szerepelt. Nők és nyugdíjasok Salgótarján - A közelmúltban újjáalakult a nők és nyugdíjasok klubja a Kohász Művelődési Központban. A csoport tagjai kéthetente találkoznak, a programok között egészségügyi és művészeti előadások szerepelnek. Országos vásár Drégelypalánk - Ma a községben országos állat- és kirakodóvásárt rendeznek. Traffipax Ma 8-tól 16 óráig Salgótarján - Karancsalja - Ka- rancslapujtő - Karancskeszi - Mihálygerge - Litke útvonalon, 14-től 22 óráig Balassagyarmaton lesz sebesség-ellenőrzés. Technológiai bemutató - Salgótarjánban a Kós Károly Építőipari Műszaki Szakközépiskolában folytatódtak a Kós-napok rendezvényei. Tegnap ismert cégek szakemberei tartottak előadásokat és bemutatókat, fotó: gyurlán tibor Még nem pusztított az éjszakai fagy Új betegbiztosítási igazolvány Tévé falun Nógrádsápon már régóta működik a helyi kábeltévéhálózat. Most úgynevezett húsvéti ajándékként a 15-ik csatorna vételi lehetőségét kapják meg a nézők. Négy magyar nyelvű (1-es, 2-es, Duna TV, Sápi TV), adás mellett a Szlovák 2-es csatornát, továbbá angol- és németnyelvű műsorokat nézhetnek a település lakói. A helyi kábeltévé esetében nincs előfizetői díj. Az egy családra jutó (ingatlanra) bekötési díj 15 000 forint. A lakott ingatlanok 80 százalékába bekötötték a kábeltévét, amely 24 órás programot ad, saját képújsággal is rendelkezik és jó eszköz az önkormányzat és a lakosság kapcsolatához. Éppen, hogy megszoktuk, máris búcsúzhatunk a beteg- biztosítási igazolványainktól, hiszen hamarosan kézhez kapjuk a társadalombiztosítási igazolványokat. Az 1992-ben bevezetett igazolványokkal kapcsolatban több probléma is felmerült, mígnem 1994-ben alkotmány- ellenesnek minősítették. Emiatt dolgozták ki az új rendszert immár törvényi szabályozással, ami meghatározza az új igazolvány adattartamát is. A néven, születési dátumon kívül már csak a társadalombiztosítási azonosító jel valamint az érvényességét igazoló dátum szerepel benne - tájékoztatta Gordos Károlyné, osztályvezető a munkáltatók képviselőit azon a szerdai fórumon, amit Salgótarjánban rendezett a FÖLD - VÁR Kft. és a Nógrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár. A társadalombiztosítási igazolványról címmel rendezett fórum témaköre az általános tudnivalók mellett kiterjedt a végrehajtással kapcsolatban felmerülő munkáltatói feladatokra is. Akiknek valamennyi foglalkoztatottról, valamint a jogosult személyekről, a március 31-ei állapotnak megfelelő teljes körű adatszolgáltatást kell benyújtani a megyei egészségbiztosítási pénztárnak április 20-áig. Tudniillik az új igazolványok kiadását a vonatkozó kormányrendelet a pénztár hatáskörébe utalta. Az új társadalombiztosítási igazolvány egyébként két részből fog állni, az igazolványból és az igazoló lapból. Előbbi hatósági igazolványnak minősül, ami születéstől a halálig kíséri az embert, míg a második rész funkciója, hogy bizonyítsa a biztosítás tényét. Lesz, aki mindkettőt megkapja, mint az aktív korúak, s lesz -mint például a kiskorúak -, akik csak az igazolvány részét. Díjmentesen csakis akkor cserélik ki, ha az adattartama változik, például névváltozás történik. Ám ha például elveszik, megrongálódik, vagy megsemmisül már fizetni kell érte. De ha valakitől netán ellopják, és annak tényét az illető rendőrségi jegyzőkönyvben foglaltakkal igazolni tudja, ingyen juthat másikhoz. Tarjánba beköszönt a tavasz (Folytatás az 1. oldalról) kapcsolódik az Aald Hielpen és a Nógrád Táncegyüttes április 24-ei műsora. Hollandia a szélmalmok hazája címmel rendezik meg a középiskolások vetélkedőjét. A Tarjáni Tavasz szervezői a képzőművészet iránt érdeklődők figyelmébe ajánlják a Vincent Van Gogh élete és munkássága című kiállítást, amely a József Attila Művelődési Központban tekinthető majd meg. A tárlaton látható rajzok, portrék, tájképek, csendéletek reprodukciói adnak áttekintést a százöt éve kétségek közepette, sikertelenül elhunyt művész munkásságáról. A Hommage á Van Gogh című tárlaton Nógrád megye képzőművészei tisztelegnek a festőgéniusz előtt. Műveiket a Nógrádi Történeti Múzeumban állítják ki. A hagyományos Salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztiválon, illetőleg a hazai zenekarok versenyén pódiumra lépnek a műfaj kiválóságai - a Bohém Ragtime Jazz Band, a Benkó, a Miskolci, valamint a Siófok Dixieland Band, a Hot Jazz Band, a Hungarian All Stars. A külföldi formációkat képviseli a szlovákiai Bratislava Hot Serenaders, és koncertezik Tom Stuip holland bendzsós, az osztrák Christian Planner Kvartett, illetőleg Irakli de Davrichewy trombitás is Salgótarjánban.