Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-31 / 76. szám

6. oldal 1995. március 31., péntek Életmód - Egészség TINIKOROM EMLEKEZETES TÖRTÉNETE Amiért nem lettem horgász Dr. Tolvay őrs Csaba ki­csiny gyerekként került Ba­lassagyarmatra. Édesapját ide szólította a munkája, lé­vén ő is ügyész. Az Ipoly-parti, tizenéves időkre ma is szívesen gondol az időközben Nógrád megye főügyészévé kinevezett férfi.- Az unokabátyám a Körös mellett lakott, nyáron ott töl­töttem pár hetet. Mit mondjak, nem győztük osztogatni a ha­lakat. Rengeteg törpeharcsát és egyéb halféléket fogtunk. Már unni is kezdtük a halász­lét, a rántott halat. Elhatároztuk, együtt töltjük a következő nyarat. Mindösz- sze annyi különbség lesz, hogy akkor majd az Ipolyból fogjuk ki az összes halat. El is jött a bátyus Gyarmatra. Be­szereztük a határ-megközelí­tési engedélyt, a horgászenge­délyt és a jó ég tudja még, mit. Legalább egy hónapon keresz­„Addig csináltuk, amíg ét- len-szomjan bírtuk” tül minden áldott nap kimen­tünk pecázni az Ipolyra. Ak­kor még nem szabályozták a folyót. Drága jó unokabátyám olyanokkal etetett, hogy haj­nalban kapnak legjobban a ha­lak. Ez azt jelentette, hogy hajnali négy órakor felrázott. Alig találtam ki a félhomály­ban. Belógattuk a madzagot, addig csináltuk, amíg ét- len-szomjan bírtuk, majd haza battyogtunk. Aztán kiderült, hogy eső előtt az igazi a horgászat. Ké­sőbb az eső utáni pecázást erőltette az unokabátyám. Próbálkoztunk mi kanyarban, egyenesben, bokor mellett, ár­nyékban és napon. Nem fog­tunk semmit. Nekünk még ott sem sikerült, ahol a vágóhídról a folyóba engedték a véres vi­zet. Pedig mellettünk mások alig győzték kapkodni a hala­kat. Végül többheti próbálko­zásunk utolsó napján egy kis keszeget kiemeltünk... Nagyon szép nyár volt, gyönyörű az Ipoly, de a siker­telenség örökre elvette a ked­vemet a pecázástól. Azóta nem is volt horgászbot a ke­zemben. (ádám) MUTASD MEG AZ ÍRÁSODAT, ÉS MEGMONDOM, KI VAGY Az írás nagysága vagy kicsinysége Divat, divat, divat ­Az olasz és a francia divat­világ most ünnepli igazi „ünnepét”. Naponta újabb és újabb világcégek je­lentkeznek kreációjukkal. A képünkön látható „hordható” estélyi ruha a Dior kompozíciója. A kis kalap gyöngyei és a nyak­ék ugyanabból az anyag­ból kéSZÜlt. FEB FOTÓ Svábbogarak szerelmi csapdája Befellegzik a svábbogarak és a csótányok szexuális életének: megtalálták azt a vegyületet, amely felkelti a szerelmi vágyat a bogarakban. Jerrold Mein- wald, a Cornell egyetem kuta­tója elmondta: a hím csótány és a nőstény svábbogár levágott csápjait használta fel arra, hogy megtalálja azt a vegyületet, amely párosodásra készteti ezeket a rovarokat. E rovarok csápjaikkal bizo­nyos szagokat felismernek. A szag felismerése elektromos töltést idéz elő. A levágott csá­pokat a kutató elektródokkal kapcsolta össze úgy, hogy a rendkívül csekély elektromos töltés mérhetővé vált, és detek­tort hozott működésbe. A ku­tató a detektort különböző vegyszerek hatásának tette ki, s amikor a detektor csipogott, ez azt jelentette, hogy megtalálta azt a vegyszert, amely a „sze­relmi illatot” gerjeszti. A csótány az amerikai laká­sok egyik réme. Az új felfede­zés lehetővé teszi majd a la­kóknak, hogy mérgek alkalma­zása nélkül megszabaduljanak a hívatlan vendégektől. A mes­terségesen előállított vágykeltő vegyszerrel csapdába lehet csa­logatni a rovarokat, s párosodá- suk ezzel megakadályozható. Az íráskép egyik legfel tünőbb jel­legzetessége a betűk terje­delme, az írás nagysága vagy kicsiny­sége. Az isko­lai írásmintát vehetjük a normális nagyságnak, ahol a*középbe- tük 3 milliméter nagyságúak. Előző cikkünkben - remélhe­tőleg még emlékeznek rá olva­sóink - már utaltunk az írás öt fő jellemzőjére: 1. nagybetűs írás, 2. kisbetűs, 3. a szóvégek nagyobbodása, 4. a szóvégek kisebbedése, 5. a kezdeti hangsúlyozás. A nagybetűs írás azt mutatja: érvényesülésre törekszik; önér­zetes, büszke, uralkodó típus. Szeret a társaság középpontjá­ban lenni. Nem kicsinyes, in­kább a nagy célok embere. Nagybetűs női írás: ha a női írás valamivel túllépi a három milliméteres előírást, akkor csak a magamutogatás szem­szögéből értékelhető. A kisbetűs írás józan, tárgyi­lagos embert mutat - olyat, akinek éles a megfigyelőképes­sége, s többnyire nehezen lel­kesedő. Mutathatja azt is, hogy önbizalomhiánnyal küzd; bi­zonytalan, illetve precíz. A kisbetűs női írás: az ilyen nő félénk, bátortalan; inkább szellemi téren akar érvénye­sülni. Túlzottan apró írás én-be- szűkítő tendenciára utal. A túl­zott nagyítás az én-kitágítás gát­lástalan fokozódását mutatja. A 0 öncsődét»! £ »árkos és gyarló t frusztráció, be!$<5 nehézségek S kapzsiság ß bécsvágy, Izgágaséggol «r érzékenység szántás! vagy £ feszes, bátortalan £ olvasási buzgöság € mogngyolökászség e gyengtttt aliénants* kíesapongéssaf hajlam a lányok elferdít sséra-e számító magatartás A érzékiség nyitottság • barátsághoz Az íráskép sok mindent el­árul az emberről a szakem­ber számára. Egyebeken kí­vül az írás nagysága az „én” szubjektív értékeléséről vall, árnyalva a jellemképet. szóvégek nagyobbodása általá­ban következetességről, naiv- ságról, hiszékenységről árulko­dik, kisebbedése pedig általá­ban diplomáciai hajlamot, tak­tikázást jelent. A kezdeti hangsúlyozás meg­ítélése többféle lehet. A monda­tokat, tulajdonneveket nagy kezdőbetűvel írjuk; a kezdeti nagybetűk egyéni formálása mellékdominánsnak számít. Ezek a jellemrajz készítésénél a kiegészítés szerepét játsszák. A tért ölelő nagybetű kedvező esetben önbizalmat, bátorságot mutat; kedvezőtlen esetben önimádásra, hangoskodásra vall. A betűsorból alig kiemel­kedő nagybetű: kedvező eset­ben szerény embert mutat, ked­vezőtlen esetben viszont maga­tehetetlent, bizalmatlant. Nagybetű helyett a kisbetű fel- nagyobbítása: kedvező esetben a műveivel akar kitűnni; ked­vezőtlen esetben viszont nagy- képű, nyegle. A különálló nagybetű elkülönülést, rezer- váltságot mutat, a nyomtatott nagybetű műveltséget, olva­sottságot. A széles alapú nagy­betű spirális becsavarással: képzelőerővel rendelkező, a fantázia világában élő ember jellemzője. Az írás nagyságának oka az „én” szubjektív értékelése. Az alsó vagy felső szárak nem be­folyásolják az írás nagyságának értékelését. (Pénteken folytatjuk) Dr. Lépőid Józsefné grafológus szakértő Dr. Lépőid Józsefné Gyógynövények ma A jelenleg forgalomban lévő gyógyszerek több mint egyne­gyede olyan vegyületeket tar­talmaz, melyeket eredetileg nö­vényekből vontak ki. így ért­hető, hogy a nagy gyógyszer- gyárak máig is tetemes össze­geket áldoznak a hatásosnak látszó gyógynövények vizsgá­latára és az eddig ismeretlen gyógynövények felfedezésére. A világ talán legjelentősebb természettudományi folyóirata, a Nature megállapítja: indokolt lenne modem kémiai módsze­rekkel megvizsgálni azokat a gyógynövényeket is, melyeket az ókor vagy a középkor orvo­sai használtak. Arisztotelész vagy Galenus idejéből fennma­radt az akkoriban használt gyógynövények leírása. A legtöbb eredmény azonban a trópusi esőerdők növényeinek vizsgálatától várható. Otthontalanok - A nyolcmillió lélekszámú New Yorkban 80 ezer a hajléktalan. Termé­szetes szinte, hogy az otthontalanok nagy része kábítószeres is. Már nem nagyon hisznek Clinton egészségügyi programjában, szerintük semmi nem változott. Elnökök jönnek és mennek, a hajléktalanok otthon nélkül tengetik tovább az életüket. Barkács-tanács - otthonra A lakás nem túl régi, még jó kar­ban levő berendezési tárgyait is könnyen utoléri a bútorok „bőr­betegsége,,: fölpúposodnak, föl- kunkorodnak a furnér-borítóla­pok. Ezekkel a használati értéket is csökkentő hibákkal azonban az esetek nagy részében nem kell szakiparoshoz fordulni; házilag is egyszerűen orvosolhatóak. A furnérhólyagot éles késsel vágjuk föl és az üregbe csöpög- tessünk egy kis enyvet. A „mű­tét” helyét takarjuk le papírlap­pal, majd meleg vasalóval szorít­suk le. Ha az enyv belülről beterí­tette a fumérdudort, a hólyag ki­simul, eltűnik. Előfordulhat, hogy nem elég sikeres a beavat­kozás, és szembeötlő marad a furnér hibája. Ilyenkor körül kell vágni a dudorodást, hogy a meg­nyúlt fumérfelület elterülhessen és a túlnyúló részeket óvatosan levágjuk. Hasonlóan javíthatjuk ki a feltüremlett csíkokat is. Az enyvezés után, amihez a hal­enyv is megfelel, a fölösleges ra­gasztóanyagot kalapács élével vasalhatjuk ki a csík alól, így tar- tósabb kötést biztosíthatunk. Sok bosszúságot okoznak a széklábak is. Ha csak billeg a szék, sarkaljuk meg a hibás lábat. Ha a csapozás lazult meg, a lábat óvatosan húzzuk ki a helyéről, hengeres csapját csiszoljuk le, az ülésben lévő furatát is tisztítsuk meg a régi enyvmaradványoktól. Ezután az enyvezett facsapot úgy illesszük vissza, hogy előzőleg mindkét oldalán beenyvezett vé­kony fumérdarabbal béleljük ki a furatot. Ha a székláb eltörött és a csap egy darabja az ülésben ma­radt, a csapdarabot véssük ki, a láb végén levő csonkot pedig fű­részeljük le, A satuba fogott szék­lábba fúrjunk bele olyan lyukat, amekkora a régi facsap átmérője volt. Keményfából faragjunk új csapot, két végét kissé lapítsuk el, hogy bekalapáláskor a levegő el­távozhasson a csap előtti üregből. A világ legifjabb szörfözője - A hét hónapos Ke­nya Marie Brett Kaliforniában született. Járni még nem tud, de szülei öt hónapos korában ráültették a szörfdeszkára, így szoktatva a vízhez és a szélhez. Különleges szörföt ké­szített az édesapja, kis deszkával és szélfogóval. A kislány boldogan „hasítja” a vizet. Egyre több császármetszés Németországban egyre több új­szülött jön császármetszéssel világra. 1993-ban már minden hatodik csecsemő — 785 200-ból 132 ezer - ilyen módon született. Amint azt a szövet­ségi statisztikai hivatal közölte: a császármetszések aránya év­ről évre nő. 1991-ben ez az arány csak 15,3,1992-ben 16,2, 1993-ban pedig már 16,9 száza­lék volt - jelentette a DP A. Á hátfájásról érdemes tudni A hátfájás többnyire azokat gyötri, akik örökölték a hajla­mot, de okozhatja munkahelyi ártalom is. Rossz székeken és sokát ülünk, nehéz dolgokat emelge­tünk, vagy görnyedünk a futó­szalag mellett. A kevés moz­gás, a túlsúly, a görbe testtartás szintén előidézheti, sőt fokoz­hatja a hátfájást. A kezdődő hátfájás egy me­leg fürdőtől is elmúlhat. Feküd­jön bele egy kád meleg vízbe (38 Celsius-fok), dőljön hátra, és gondoljon valami kelle­mesre. Idézze fel például a nya­rat, szerelme kezdetét. Az em­lékek megnyugtatnak, a meleg elernyeszt, az izmok görcse megszűnik, javul a vérkeringés. Az alkalmi sport nem segít. Naponta kell valamit tennünk a hátunkért. Akkor is figyeljünk, amikor a bevásárlószatyrot emeljük, cipeljük. Fogjuk meg két kéz­zel, és hasunk előtt tartva vi­gyük. Ha viszont állandósul a fáj­dalom, orvoshoz kell fordulni! Mert csak röntgenfelvételről ál­lapítható meg, mi okozza a pa­naszt. Ha kiderül, hogy az izomgörcs például ízületi elto­lódás következménye, csont­kovács is segíthet. De erről meg kell bizonyosodni! Ha valakinek porckorong- sérve van, s ezért szenved, álla­potán a csontkovács csak ront­hat. Fájdalma nagy valószínű­séggel műtéttel szüntethető meg. Addig pedig kénytelen lesz fájdalomcsillapítókon és izomgörcsoldókon „élni”. Eze­ket csakis az orvos előírása sze­rint szedje!

Next

/
Thumbnails
Contents