Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-31 / 76. szám
1995. március 31., péntek Mozaik 7. oldal A FÉRFI, AKI TETSZIK NEKÜNK Bízott benne a felesége Pásztor István rendőrőrmester harmadik helyezett lett a televízió népszerű műsorában. A 27 éves fiatalember két fiúgyermek apja, és közel három éve dolgozik a pásztói rendőrkapitányság sziráki őrsén. Arról kérdeztük, hogyan cseppent bele ebbe a tv-műsorba?- Valójában nem az én ötletem volt, hanem a feleségemé. December közepén az egyik nap szolgálat után mosolyogva közölte velem, hogy benevezett a versenyre. Egy hét múltán behívtak a televízióba, ahol megtudtam, hogy 340 jelentkező közül 70-en kerültünk be a személyes elbeszélgetésre. Ez mindössze öt percig tartott, és itt a januári műsor résztvevőit választották ki. Négy nap múlva kaptam a táviratot, hogy menjek a felvételre, ami december végén volt. A felvétel kezdete előtt derült ki, hogy csak tartalék vagyok.-E hír kapcsán nem keseredett el?- Nem, ugyanis közölték Pásztor István harmadik lett a tévéműsorban velem, hogy a tartalékok automatikusan a következő felvétel szereplői. A felvétel február 14-én volt, és közel három órán keresztül zajlott. Az első két fordulóban rettenetes feszültség és lámpaláz volt bennem, ami csak a harmadik körben múlt el.- Meséljen a versenyszámokról?- A legérdekesebb számomra a kerékpározás volt, ugyanis ellenkező irányba fordult a járgány, mint a kormány. Maga a szerkesztője is csak több próbálkozás után tudta megülni a gépet. A táncról, hogy mi lesz, semmit sem tudtunk, az énekhez a dalszöveget kaptuk meg kazettán. Az egész verseny egy jó buli volt, megérte elmenni. A győztes megérdemelte a sikert. Ő bizonyult a legjobbnak.-A zsűri szerepét betöltő hölgyeket is kiválasztják?- Igen. Nagyon sok jelentkező van, és közülük választják ki. Pontosan nem tudom, mennyien vannak, de 18 és 60 év között minden korosztály képviselve van.- Mit szól a környezete a szerepléshez?-Tősgyökeres bujáki lévén eddig is ismertek a faluban, de az elismerő szavak hallatán sikerként könyvelik el a szereplésemet.-eslaAsszonyként élni azért muszáj! A válás bizonyos esetekben súlyosabb megpróbáltatás, mint a temetés. Bizonyos eset, ha a válást a férfi kezdeményezi, és ha a nő szereti a volt férjét. Miért nehezebb? Mert a válás lényegében visszautasítás. Azt jelenti, hogy a szeretett férfi nem tart igényt a szolgálatainkra, amit pedig szívesen adnánk. Egyszerűbb lesz az érettségi rendszer? A művelődési minisztériumban már megszokott a sajtóreggeli, de Báthory Zoltán helyettes államtitkár csak a közelmúltban találkozott először ilyen formában az újságírókkal. A reggeli szerencsére nem feküdte meg a gyomrát, pedig néhányszor a kérdések nyomán nagyot kellett nyelnie. Halálesetnél ez a pluszteher nem létezik. Őszintén mondom, nagyon nehéz elviselni a volt férj boldogságát, erkölcsi, anyagi sikereit, szerencséjét és egyáltalán, hogy nincs a padlón, nem kukázik, nem üvölt a magánytól, ahogyan pedig megjósoltuk vagy kívántuk neki. Amikor a jó is rossz A halott férj ilyen megpróbáltatásnak sem teszi ki az özvegyét. A gyerek apja halála után árva lesz. Együtt lehet vele siratni, jó tulajdonságait sorolni, felemlegetni a szép napokat, karácsonyokat, kirándulásokat stb. A válás után nálunk maradt gyereknek - akárhányszor is bizonygatjuk, hogy nincs - van apja. Elmegy hozzá, hazajön, újra elmegy. Valamilyen viszonya van vele. Hát ez az! Ha jó a viszonya vele, akkor az okoz fájdalmat, hogy miért jó, miért nem velünk érez a kölyök. Ha rossz a viszonya az apjával, akkor azon lehet borongani, sőt tovább bo- rongani, hogy milyen ember az olyan, aki még a gyerekével sem törődik. Vagyis mélyül s szétterül a fájdalom. Az elvesztés lelki feldolgozásának első szakasza a gyász. Nagyon fontos, hogy külsőségekkel és belső átéléssel elgyászoljuk azt, akit szerettünk és elvesztettünk. Halálesetkor ez természetes, vigasztalást, együttérzést kiváltó magatartás. De amikor annyi nő válik szabad akaratából, örömmel, 'reményekkel, kérdezem, nem nevetséges-e egy gyászos elvált asszony? Félek, hogy az. Félünk, hogy az. Ezért takargatjuk, elfojtjuk magunkban ezt az érzést. Pedig a megélt gyász nélkül nincs vagy nagyon nehéz a megkönnyebbülés, a visz- szailleszkedés. Mardosó lelkifurdalás Ismerem azokat az elvált asz- szonyokat, akik - és a pszichológia szerint ez természetes - magukra támadnak, amiért nem tudták őt visszatartani, megőrizni. Sokan utólag már tudják, hogy hol hibáztak, és ezt, úgymond, nem bocsátják meg önmaguknak. Az özvegyek lel- kiismeret-furdalása egyszerűbb. Föltámad ugyan a: „nem elég jól ápoltam, többet lehettem volna vele” komplexus, de a „megmenthettem volna a haláltól” szinte soha. Az önvád - bár lelkileg elkerülhetetlen folyamat - elmélyülése olyan külső jegyekkel terheli meg a nőket, amelyek megértéséhez a keserűség, ke- délytelenség, elhanyagoltság, alaptalan gyanakvás, lemondás szavak csak szerény hangulatfestők. A lényeg, hogy az elhagyott asszony hajlamos büntetni, vagyis börtönbe zárni önmagát. Partner nélkül nincs... Az ilyetén büntetésben lévő asszonyt pedig kerülik a férfiak. Messziről ordít rólunk a vesztés. És ez talán még ijesztőbb, mint a másik véglet, a pi- ócás ragaszkodás. Olyan férfit még csak ismerek, aki kijár a barátnője férjének a sírjához, de olyat nem, aki asszisztálna az elvált férjjel volt házassági évforduló csöndes megünneplésében, vagy hajlandó lenne meghallgatni a tanmesét, hogy a még élő Béla mennyire klassz volt az ágyban. Partner nélkül pedig nincs visszatérés, visszailleszkedés a választó és választható asszonyok világába. Merthogy akár meghalt, akit szerettünk, akár elhagyott, asszonyként élni azért muszáj. Ugyebár! B. A. Szóba került az új érettségi rendszer bevezetése. Többen nem értik, mitől lesz áttekinthetőbb, hatékonyabb és egyszerűbb a kétszintű érettségi, amikor más vizsgát tesznek azok, akik a középiskola befejezése után nem tanulnak tovább és azok, akik egyetemre, főiskolára jelentkeztek. A helyettes államtitkár válasza világos volt: a mostani áttekinthetetlen gyakorlathoz képest lesz egyszerűbb az érettségi rendszer, mert jelenleg mást és főleg más színvonalon kémek számon a szakmunkás- képzőkben, a szakközépiskolákban, a gimnáziumokban és a Népbetegség a féltékenység A féltékenység népbetegség, legalábbis Németországban. Ez derül ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet az Elle című női magazin megbízásából végzett egy pszichp- lógiai társaság. A válaszokból kitűnik, hogy a németek 82 százaléka szenved tőle: a férfiak 39, a nőknek pedig 30 százalékát állandóan vagy tartósan gyötri, még akkor is, ha erre nincs különösebb ok. A közzétett felmérésben 16-tól 60 évesig ezer német állampolgárt kérdeztek. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO - a számos országban szerzett tapasztalatok alapján - azt tervezi, hogy a féltékenységet felveszi a pszichoszomatikus betegségek listájára. A „zöld szemű szörny” ugyanis al an megkeserítheti a tőle szabadulni nem tudók életét: számos testi tünetet is produkál, és alááshatja a fél- tékenykedő egészségét. Evési és alvászavarok, indokolatlan ingerültség, sőt akaratlan dühkitörések is gyötörhetik a féltékenységben szenvedőt. Igaz, ezek mindegyike szinte biológiai kuriózum, mert embertársaink csupán egy töredékének ereiben folyik e 400 alcsoport valamelyikébe tartozó vér, alkalmanként azonban nélkülözhetetlen egy-egy bajba jufelvételivel összevont érettségin. A kétszintű érettségi ezt a kaotikus helyzetet megszünteti s mindössze két típusú követelményrendszert érvényesít. Az elmúlt hónapokban nagyon sok szó esett a Nemzeti Alaptantervről s ez érthető is, hiszen sok éves huzavona után végre befejeződni látszik egy meddő vita, és megkezdődhet az oktatási rendszer tényleges reformja. Az alaptanterv szabályozza a különböző korú gyerekektől elvárható tudásszinteket. Megfogalmazza, hogy az általános iskola 4„ 6., 8. és 10. osztályának végére a gyerekeknek mit kell tott életének megmentéséhez. Ezért Franciaországban e vérritkaságok minden cseppjét kincsként őrzik egy speciális intézetben, a Vércsoportok Nemzetközi Referencia Központjában. A párizsi Szent Laelsajátítaniuk. Ennek kapcsán arra is figyelnek, hogy bizonyos tanintézetek hallgatóinak jelentős részét jó jegyei ellenére sem veszik fel a magasabb szintű iskolákba, ugyanakkor más iskolák rosszabb tanulói előtt is megnyílnak a továbbképzés kapui. Ezt elkerülendő pedagógiai szakértőket fognak képezni, akik külső tanácsadóként pártatlan szakmai segítséget adhatnak az iskolai követelményszintek meghatározásához. Emellett a Nemzeti Alaptantervhez kell igazítani a pedagógus képzést és továbbképzést. A sajtóreggeli azzal a következtetéssel zárult, hogy az iskolarendszer gyökeres javítását halogatni nem lehet, s nem is akarják. Már csak a feltételeket kell megteremteni hozzá. Szaloky Eszter jós kórházban levő vércentrum szakemberei az értékes mintákat folyékony nátriumban, mínusz 196 fokon tárolják. így ezek szinte korlátlan ideig fel- használhatók. Franciaország alighanem az egyetlen ország, ahol olyanok is várakozás nélkül kaphatnak vérátömlesztést, akiknek százezer donor között legfeljebb egy vércsoport-rokona van. Vérritkaságok egy párizsi kórházban Karl Landsteiner bécsi orvos osztályozta először 1900-ban A, B, AB és 0-ás csoportokra az emberi vért. Kevésbé ismert azonban, hogy azóta e négy alapvető vércsoporton belül további több mint 400 alcsoportot határoztak meg a kutatók. Az első AIDS-beteg nem volt ATDS-es Az első férfi, akiről azt hitték, hogy AIDS-ben halt meg, nem volt AIDS-es. A brit Independent szerint a szöveteket, amelyekből a diagnózist megállapították, nem az AIDS-esnek vélt halott testéből vették. A tudósok két lehetőséget emlegetnek: vagy összekeverték a szövetmintákat a laboratóriumban, ami valószínűtlen, vagy szántszándékkal cserélték fel azokat. Azok a szövetek, amelyeket manchesteri orvosok egy AIDS-ben 1959-ben elhalálozott személy szöveteinek tartottak, valójában egy 1990-ben elhunyt embertől származnak. Az amerikai tudósok a szövetekben egy olyan HTV vírust találtak, amely csak 1990-ben vált ismeretessé és szerintük 1959-ben még nem létezett. Cigányok Jézus nevével - Új szellemi áramlát hódít a világ cigánysága körében. Csak Spanyolországban több mint százezer cigányt érintett meg a hit, a Szent Lélek hite. Az új mozgalom akkor kezdődött, amikor néhány francia utazó megtérítette azt a férfit, aki ma a Cigányok és Utazók Evangélikus Hite elnevezésű mozgalom elnöke lett. feb Fotó Távozott Sunnyland Síim A napokban a chicagói blues egy újabb veteránja távozott az élők sorából: Sunnyland Síimet a zenészekre csöppet sem jellemző tisztes korbein, nyolcvanhét évesen ragadta el a halál. A műfaj zonoravirtuózát, énekesét és szerzőjét a szakma a hagyományos blues nagyjai között tartotta számon - valahol egy sorban Muddy Wa- tersszel, Howlin Wolffal vagy Elmore Jamesszel. A Mississippi államban született és Albert Luandrew néven anyakönyvezett blues-ma- tuzsálem templomi orgonistaként és zongoristaként kezdte előadói pályafutását. A némafilm korszakában eleinte mozi-zongoristaként kereste kenyerét. A nagyobb siker reményében 1942-ben családjával Chicagóba költözött. Ettől kezdve a blues ismert lemezkiadójánál, a Chessnél készítette felvételeit. Hét évtizedes pályafutása alatt több mint 20 lemezzel örvendeztette meg e műfaj rajongóit. Két cím az ismertebb dalai közül: Going Back To Memphis és Johnson Machine Gun. A szakírók a háború után „feltalált” és az ötvenes évektől tért hódító elektronikus blues úttörői között is emlegették őt, s kiemelték erőteljes, kemény, improvizatív zongorajátékát. Sunnyland Síim fiatalabb zenész társainak szárnybontogatását is segítette. A nagy öregekhez hasonlóan szinte élete utolsó pillanatáig dolgozott. A '80-as években már saját cége jelentette meg lemezeit: a legutolsó 1992-ben jelent meg House Rent Party címmel. Szebb mint valaha - A nyolcvanas évek filmsztárjáról, a Farrah Fawcettről ritkábban hallani az utóbbi időben. A Charlie angyalai szép detektívnője 48 éves lett. Kisfia született 1985-ben. Férje a szintén kiváló filmszínész, Ryan O’Neil. Farrah most újra filmvászonra kerül: elkészült legújabb filmje, melynek címe azonban egyelőre titok ...