Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-30 / 75. szám
1995. március 30., csütörtök Hazai Körkép 3. oldal Gusztáv - gyermekeknek? T Tjabban azzal áltatja ma- (_/ gát a Magyar Televízió, hogy a Gusztáv rajzfilmepizódok a gyerekeknek való meseként sugározhatók. Nem mintha a reggeli rohanás perceiben feltétlenül szükség lenne meseprogramra a képernyőn, hiszen épp elég gond a családoknak, hogy az álmos óvodást, kisiskolást, nagy gimnazistát kirángassák az ágyból. A gyerek aztán mégis fél- szemmel odafigyel Gusztáv bácsi kalandjaira, majd a végén szomorúan legyint; ez gyenge volt. . . Meg kevés is . . . A kitűnő felnöttmese átminősül elfogadhatatlanul rossz gyerekszórakoztatássá, s csak az Isten tudja, miért. . . Talán valamiféle öntudatlan pszichologizálásról van szó? Gusztáv történetei ugyanis alkalmasak lehetnek arra, hogy a felnőtt nézőket ráhangolják a valóság új és új meséire, amelyek már-már olyan mértékben abszurdnak mutatkoznak, hogy józan ítélőképességgel nem lehet velük mit kezdeni. S a felnőttmesék sokasága egyre természetesebben mai zavaros, bonyolult életünk sokféle értelmetlen és elfogadhatatlan motívumából áll össze. Napok óta halljuk a történetet; a polgárok sorban állnak a bankok pénztárainál és tömegesen váltják ki valutabetétjeiket, miközben a szorult helyzetben lévő pénzintézetek külföldről pénzt szállítanak a megrohamozott bankfiókok páncélszekrényeibe . . . Mitől abszurd és tanulságos ez a magyar mese? Attól, hogy az állampolgárok ugyancsak hetek óta tartó agitáció, győzködés (úri becsszó!) ellenére sem hiszik el, hogy az állami pénzpolitika nem tenyerei rá a valutabetétekre. Nem hiszik el, pedig ezúttal el kellene hinniük a fogadkozásokat, hiszen a valutabetétek megkaparintására még a legrászorultabb magyar kormánynak sincs módja, lehetősége. Nem hiszik el, mert a kormány kilenc hónapon belül annyiszor nem bizonyult szavahihetőnek. Pedig a következetes igazmondás és a komoly szándékú párbeszéd nélkülözhetetlen kincs egy fiatal demokráciában, s különösen az olyanoknak, akiknek nem egészen jó a memóriájuk . . . Talán egy kora reggeli meseepizódban Gusztáv éppen egy átértékelt valutahegyeket söpör be vadásztarisznyájába, vagy éppen efféle bank- jegykötegeket ment meg csetlő-botló hősiességgel a gonosz rablóktól. . . J Ja a felnőttmesék elkezde- i7 nek elvadulni, groteszkbe váltani, akkor már minden megtörténhet.. . Erdős István Okleveles biztosítottak Csehné Pál Gizella átveszi az oklevelet Kékesi Lászlótól Hogyan kerülhetők ki a kábítószerek? Hatmilliós lakás volt a fődíj, de ezt egy budapesti lakásbiztosítás-tulajdonos nyerte. Eszak-Magyarország legértékesebb nyereménye egy dallasi utazás volt, - de ez sem került Nógrádba. Az ÁB-Aegon Általános Biztosító Rt. fiókigazgatója, Kékesi László fogadta a 28 szerencsés nógrádi ügyfelet, akik 1995-re megnyerték lakásbiztosításuk díját. Visszaadták az idén befizetett összegeket is. Amint elmondta, a sorsolást azért tartották, hogy népszerűsítsék lakásbiztosításaikat. Az oklevelek és a pénz átadását kötetlen beszélgetés követte, amelyen a jelenlévők értesülhettek a biztosításokban rejlő lehetőségekről és új formáiról is. (Folytatás az 1. oldalról) és Tisztiorvosi Szolgálat Nóg- rád Megyei Intézetének egészségnevelői szervezték az Amerikában honos programot. Ennek lényege, hogy hozzáértő szakemberek - ezúttal budapesti pedagógusok - segítségé(Folytatás az 1. oldalról) megszerezték a 681 millió forint alaptőkéjű társaság részvényeinek 74 százalékát. A beolvadás után a Zalake- rámia - a tervek szerint - újra cseréli a Rékerámia régi gépsorát és jelentősen növeli az egyesült cég árbevételét és exportját. Az egyesüléssel a Rékerámia kisebbségi tulajdonosai egy darab 100 ezer forint névértékű Rékerámia részvényért öt darab ezer forint névértékű, 1994-re már osztalékot fizető Zalake- rámia részvényt vagy 15 ezer forint készpénzt kaphatnak. Labdarúgás, kosárlabda, előadás a legújabb autótechnikai vívmányokról, humor, zene, tánc. Szóval van illetve lesz itt minden, ami egy kicsit oldja a tanulás, a hétköznapok feszültségét. Szerdától péntekig színes programok várják az érdeklődőket Salgótarjánban, a Stromfeld Aurél Műszaki Középiskolában. Már tegnap, egy érdekes vei a fiatalok ismerjék meg azokat a módszereket, kapaszkodókat, amelyek által elkerülhető, hogy kapcsolatba kerüljenek a kábítószerekkel. A diákok hallhatnak előadásokat - egyebek mellett - arról, hogy milyen fontos az önismeA Rékerámia árbevétele az elmúlt évben 714 millió forintot tett ki, ami mintegy 10 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Egyhar- madról egynyolcadra csökkent a cég exportjának aránya is. A Rékerámia 142 millió forint veszteséget szenvedett el a múlt évben, a mérlegében ezen felül 94 millió forint, az előző évekről áthozott veszteség is szerepelt. A beolvadással a cég vagyona - a veszteségekkel csökkentve - a Zalakerámia tőketartalékát gyarapítja. A Zalakeráelőadással és a hagyományos úgynevezett GT-kupával elindult a műsorsorozat, amely ma sportvetélkedőkkel, videofilmvetítéssel folytatódik. Az iskola vendége lesz többek között Kozma István válogatott labdarúgó (közvetlenül a magyar-svájci mérkőzés élményével a háta mögött), Maksa Zoltán „válogatott” humorista, ifj. Tóth János (Janika) és Köret ahhoz, hogy az adott pillanatban tudjanak nemet mondani a drog vonzásának. Kedden este a szülők vettek részt tréningen, tegnaptól pedig az intézmény tanárai kapcsolódnak be ebbe a sajátos felkészítésbe. mia jegyzett tőkéje jelenleg 1.83 milliárd forint, saját tőkéje 2.84 milliárd forint. Á cég tavaly 1,76 milliárd forintos árbevétel mellett 221 millió forint adózott nyereséget ért el. Ebből - a tavalyi 8 százalék után - 9 százalékos osztalékot szeretnének fizetni, mintegy 60 millió forintból pedig tartalékot képeznek, ha hozzájárul a társaság május 18-ára tervezett éves közgyűlése is. Az idei évre a cég 2,83 milliárd forint árbevételt, 328 millió forint adózott eredményt és 11 százalék osztalékot tervez. vesdán András neves autóversenyzők, az SBTC-öregfiúk csapata és a Fekete Sasok kosárlabdacsapata. A játékos, vidám programok között kapott helyett a diákönkormányzat választása, a tantárgyi verseny, általános intelligencia-vetélkedő, író-olvasó találkozó Nemere Istvánnal és még sok-sok diákokat és felnőtteket egyaránt érdeklő program. Hírek Csohány-tárlat Salgótarján - A Balassi Bálint Könyvtár és a Cso- hány Baráti Kör ma 16 órától rendezi meg a Csohány Kálmán - Pásztói népszokások című grafikai anyagából készült kiállítás megnyitóját. A bemutatót megnyitja dr. Praznovszky Mihály, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. Fogad a képviselő Balassagyarmat/Rétság Urbán Árpád országgyűlési képviselő (MSZP) március 31-én, pénteken 10-től 12 óráig fogadja a választópolgárokat a városházán. 14 és 18 óra között Rétságon, a polgármesteri hivatalban tart fogadóórát. Réti-kiállítás Budapest - Balassagyarmati festőművész mutatkozik be a Magyar Vöröskereszt Galériájában. Réti Zoltán kiállításának megnyitója március 31-én, pénteken 18 órakor lesz a szervezet székházában. Megnyitó beszédet mond: dr. Pogány Ö. Gábor művészettörténész. Közreműködik: Réti Emőke (gordonka), Kanyó András (fuvola) és Kanyó Dávid (fuvola). A kiállítás április 21-éig tekinthető meg. Fogadónap Salgótarján - Szarka Zoltán alezredes, a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokhelyettese március 31-én pénteken 8-tól 15 óráig fogadónapot tart a megyei parancsnokság épületében. Sziklaorom Salgótarján - Sziklaorom hegymászó- és barlangászklub alakult 19 alapító taggal. Az országos kapcsolatokkal bíró klub - amelynek elnöke Buda László - nagyobb arányban foglalkozik barlangászattal, mint más hegymászó klub. Március 31-én egyhetes táborba indulnak Balatonedericsre a budapesti Acheron barlang- kutató csapattal. Traffipax Ma 6-tól 14 óráig Salgótarjánban a Füleki u. - Budapesti u. - Karancs u. — Rákóczi u. - Csizmadia u. - Somosi u. vonalán, valamint Rétságon és környékén lesz ellenőrzés. Zalaiak bekebelezték a romhányiakat Maksa, Janika és Kozma a Stromfeldben Baglyasi napokat rendeznek Tegnap tartotta ülését az április 29-30-ai baglyasi napok előkészítő bizottsága. A tervek szerint április hónap utolsó két napján megmozdul a városrész ap- raja-nagyja. A programok közül kiemelkedik a Baglyasal- járól elszármazottak találkozója. Megemlékeznek arról is, hogy a települést ötven éve, 1945 áprilisában csatolták Salgótarjánhoz. A tavasz ünnepén májusfát állítanak, lesz gyermek- rajz-kiállítás, labdarúgó-mérkőzés az alvég és a felvég között, karate-bemutató, s számos más program is színesíti a rendezvénysorozatot. Verseny csecsemőgondozásból Pártvélemény: megalázó színjáték az iskolabezárás A salgótarjáni közgyűlés legutóbbi döntései után Eötvös Mihály úgy érzi, komoly problémák lesznek a lakbéremelések miatt, miközben nem csökkennek e téren az önkormányzati kiadások - Ezt az MDF-es önkormányzati képviselő a párt tegnapi sajtótájékoztatón fejtette ki. Pásztó - A Vöröskereszt területi szervezete csecsemőgondozási versenyt rendezett a szervezet pásztói központjában. A vetélkedőn a város és vonzáskörzetének általános iskolás tanulói vettek részt. Tíz csapat tagjai mérték ösz- sze tudásukat és adtak számot arról, hogy miként készült fel felnőttkori feladataikra. A zsűri két első helyet osztott ki a palotási illetve a káliói iskola csapatának. Teljesítményüket oklevéllel és ajándékkal jutalmazták. A tanulók felkészítésében mindenhol vezetőóvónők segítettek. Kifogásolta, hogy iskolaügyben két hónap sem volt elég a gazdasági számítások elkészítésére, és mivel az idén nem hoznak megtakarítást a bezárások (a költségvetés pedig tartalmazza a megszüntetendő iskolák előirányzatait), nem érti, miért utasították el frakciójuk azon módosító indítványát, hogy december 31-éig függesz- szék fel a döntést. Mínusz egy igazgató A Rákóczi Úti Általános Iskola létrehozásában azt látják, hogy a jelenlegi igazgatótól akart megszabadulni a városvezetés. Horváth Mihály a pénzügy- miniszter 45 pontjának ellentmondásosságára hívta fel a figyelmet, furcsállva azt is, hogy az anyag járásokat említ. Számítások nélkül A legfőbb kifogása az, hogy nem látni benne kitörési lehetőséget, amiért érdemes megszenvedni a megszorító intézkedések következményeit. Kérdőjelek maradtak az SZDSZ-ben is a legutóbbi közgyűlés után - derült ki a ugyancsak tegnap tartott sajtótájékoztatón. Ercsényi Ferenc előkészítetlennek minősítette a gazdasági számítások nélkül elfogadott lakbérrendeletet, nem tudni, mennyivel nő ezután a hátralék, azt ki és milyen forrásból tudja majd kezelni. Beteges félelem Megemlítette a koalíció „beteges félelmét” a név szerinti szavazásoktól. Komisz és megalázó színjátéknak nevezte Gusztos István az iskolabezárásokat, amelyek után bizonytalanná vált az érintett iskolák profilja. Véleménye szerint bűnbakkeresés, ha az oktatási intézményekre fogják, hogy lehetetlenné teszi a város pénzügyi helyzetét, és úgy gondolja, jobb vagyongazdálkodással és hasznosítással mű- ködtethetőek lennének az intézmények.- Az első pillanattól tudtuk, hogy ez a döntés fog születni, mégis úgy kellett felkészülnünk, mintha valódi vitára készülnénk, mintha elhinnénk, hogy az érveink hatására megváltozhatnak az elképzelések - így fogalmazott Gusztos István. Nincs válasz a kérdésekre Az önkormányzat felállása óta eltelt időszakot úgy értékelték, hogy egyrészt kellő előkészítések nélkül születnek döntések, másrészt nincsenek megnyugtató válaszok. Kérdéseikre rendre a város érdekeire való hivatkozás a válasz, miközben máig nem egyértelmű, miért kellett 150 milliós vagyont bevinni a tőke- társaságba, kik jelölték ki az apportkört, miért nem készíttetett az önkormányzat maga is értékbecslést. (dudellai) Kicsinyek öröme - Huzella Pétert tegnap „két felvonásban” mutatta be verses, zenés, játékos műsorát a József Attila Művelődési Központban Garabonciás Péter címmel. Az óvodások, illetve az alsó tagozatos iskolások jól szórakoztak az összeállításon. fotó: gyurián