Nógrád Megyei Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-24 / 70. szám
1995. március 24., péntek 5. oldal Szécsény És Környéke Birkatartás a bégetés kedvéért? Böjti szelek borzolják a víz hátát az útszéli árokban, a méteres, száraz gaz tövében pedig zöld fűszálak sarjadnak. A tavaszi napfény előcsalogatja a rovarokat, - a melegebb égtájakon telelő madarak közül is hazatértek már néhányon —, és vakondtúrásra, villanydrótra, faágra ülve lesik zsákmányukat. Az endrefalvai szövetkezet birkáinak gyapját néhány napja nyírták le, és most éppen kilónként 80 forintért vásárolják fel. A mélyponthoz - a 40 forinthoz - képest ez tisztességes árnak tűnik, de ha figyelembe vesszük azt, hogy öt éve még 140 forint volt egy kiló minőségi gyapjú ára, igencsak gyenge a végeredmény! Felújították a hálózatot Ságújfalu önkormányzatának egyetlen fillérjébe sem került az a hálózatfejlesztési beruházás, amelyet az ÉMÁSZ végzett el a Zrínyi utcában. Az áramszolgáltató vállalatnak azonban meglehetősen mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hiszen 1,8 millió forintba került a felújítás. A munkálatok március 22-én fejeződtek be, és a hónap első felében kezdődtek. A Zrínyi és a Petőfi utcákban lakókat napokon keresztül kellemetlenül érintette a dolog, hiszen a munkálatok ideje alatt gyakran szünetelt az áramszolgáltatás a nappali órákban. A hálózat korszerűsítése során kicserélték a régi, elhasználódott oszlopokat, tartókat és vezetékeket. SÖVÉNY-NÖVÉNY A TANÁR ÚR KERTJÉBŐL (Dísz)bokros teendők Karancsság általános iskoláját tavaly augusztusban adták át. Az épület meglehetősen hosszú idő alatt készült el, a tanítás zavartalanul folyik, ezzel nincs is semmiféle gond, de a környezet rendezésére bizony nem sok pénz jutott. Az iskola igazgatóhelyettese, Virág József adott tájékoztatást arról, hogy mit terveznek a környezet rendbetételére.- Az iskola gyönyörű - mondja -, de a környezete nem különösebben szép. A telket családi házak kertjeiből alakították ki, a kilátás pillanatnyilag istállókra, trágyatárolókra, fáskamrákra és ámyékszékekre nyílik. A költséges beruházás után már nem maradt pénz a kerítés megépítésére.- Az építkezés előtt terveztek valamilyen parkosítást?- Eredetileg a fenntartó ön- kormányzatok azt tervezték, hogy az épület mellett egy játékudvart, egy díszparkot és egy parkolót is kialakítanak. Mivel céltámogatásból kellett befejezni a munkát, csak a működéshez szükséges beruházásokat valósították meg. A rendes parkosítás komoly százezrekbe kerülne ... A közelmúltban egyébként a kézilabdapálya kialakítására is nyertünk pályázati pénzeket.- Mit tehet itt az iskola?- Az aktív gyerekközösség és a tantestület társadalmi munkában megpróbálja rendezni az iskola környékét. A közelmúltban nyertünk 15 ezer forintot díszfák és cserjék vásárlására, de ez csak hat nyírfa és 200 fagyaltő vásárlására elegendő. A fagyai sövény-növény, de a 450 méter hosszúságú iskolakeríteshez a vásárolható mennyiség bizony kevés. A lakásom előtt is van egy fagyalsövény: a legügyesebb, legaktívabb gyerekek segítségével áttelepítjük a növényeket. Van erre a célra egy nyolcadikosokból álló brigádunk. Egyébként azt tervezzük, hogy a nyolcadikosokból egy delegációt küldünk az intézményt fenntartó karancssági és a szalmatercsi polgármester urakhoz. Szeretnénk támogatást kapni az önkormányzatoktól más célokra is, például az iskolai sakk-kör támogatására. Kirendeltségünk hírei Szécsényi kirendeltségünkön — a Rákóczi út 90. szám alatt- kihelyezett szerkesztőségünk vezetője, Faragó Zoltán pénteki napokon, 9 és 12 óra között várja olvasóinkat. Ugyanitt hirdetéseiket is feladhatják, a vállalkozásfejlesztési központ kirendeltségén, naponta 8-tól 15 óráig. VÉGLEG LANDOL A REPÜLŐGÉPES NÖVÉNYVÉDELEM HELIKOPTERE Adósainak áldozata az Agrokémia Mezőgazdaságunk repülőgépes növényvédelme az utóbbi időben sokat fejlődött - visszafelé. A termelőknek - sem a szövetkezeteknek, sem pedig a magángazdáknak - nincs pénzük a hatásos, de rendkívül költséges munkák elvégeztetésére. A szécsényi Agrokémia Közös Vállalat is repülőgépes növényvédelemmel foglalkozott korábban. A fizetőképes kereslet csaknem teljes megszűnése miatt - pillanatnyilag úgy tűnik - kénytelenek lesznek végleg lehúzni a redőnyt. Varga Józseffel, a cég igazgatójával beszélgettünk az okokról, és a mezőgazdasági növényvédelem pénzügyi gondjairól.- Négy évvel ezelőtt, 1991-ben rengeteget dolgoztunk a térségben, de az akkori megrendelőink adósok maradtak a pénzünkkel - mondja. - Ez okozta az Agrokémia tragédiáját, hiszen időközben hat környékbeli szövetkezet került felszámolás alá azok közül, akik nem fizettek.-A felszámolási eljárás során szokás kielégíteni a hitelezők igényeit is... Varga József igazgató: tavaly jó irányba mozdult el a mezőgazdaság, de azt, hogy rendbe jöjjön, az Agrokémia aligha éli meg számoló biztosok tájékoztatása szerint alig-alig számíthatunk pénzre .. . Egyedül a Mátraaljai Állami Gazdaság felszámoSzécsény környékén ki tudja, hogy mikor száll fel legközelebb a mezőgazdasági növényvédelem sárga helikoptere-A társadalombiztosítás, az adóhatóság és a bankok előnyt élveznek minden téren, nekünk már nem valami sok jut. A fellója tájékoztatott úgy, hogy a tartozás 10-15 százalékát ki tudják majd fizetni. Négy szövetkezettől azonban semmiféle tájékoztatást nem kaptunk. Egyébként csak 1991-ben 7 millió forint kintlevőségünk keletkezett, amiből hármat sikerült azóta behajtani. Ma jóformán ennyi az Agrokémia Közös Vállalat teljes vagyona. 1992-93-ban ugyanis rendkívül gyenge gazdasági évünk volt, így aztán jobb híján nekünk is felszámolási eljárást kellett kémünk magunk ellen.- Szegények a gazdák, bizonyára kicsi a fizetőképes kereslet a repülőgépes növényvédelemre.- Ez valóban így van, de érdekes módon tavaly felcsillant a reménysugár: kétszer akkora volt a megrendelés-állomány, mint 1993-ban! Már-már abban bíztunk, hogy az Agrokémia is megmenekül! Mi magunk is észrevettük, hogy a magyar mezőgazdaságban történt valamiféle elmozdulás - ezúttal a jó irányba. Ennek ellenére jelenleg úgy tűnik, hogy cégünket mégiscsak fel kell számolni. Azt, fotó: (ARCHÍV) hogy minden rendbe jöjjön, és újra legyenek fizetőképes igények a repülőgépes munkákra, az Agrokémia aligha éli meg. Faragó Zoltán Pingpongütö után biliárddákót forgattak Hírt adtunk a közelmúltban arról, hogy a téli holt szezont kihasználva belső téri sportversenyeket rendeztek Ságújfaluban. A kísérlet jól sikerült, bár a vártnál kevesebben jelentkeztek a megmérettetésekre: az asztaliteniszben 12-en, a sakkversenyen pedig hatan indultak. Korábbi cikkünk címe alapján tudatlanságukat is összemérhették volna a községben élő amatőr és profi sportemberek, hiszen a játék a lényeg, bár első próbálkozásra másfél tucatnyi induló is szép eredménynek számít. Az asztalitenisz-„összecsa- pásokat” az általános iskola tornatermében rendezték, és mind a résztvevők, mind a tekintélyes létszámú közönség jól szórakozott. A nemes küzdelem után a következő végeredmény született: az első Menczel Sándor lett, a második Berki László, míg a harmadik helyet Bozó András szerezte meg. A sakkozók a község bisztrójában ültek a fekete-fehér kockás táblák elé. A szellemi torna hat részvevője közül végül Sirkó Tamás vitte el a pálmát. A második helyezett Csonka Árpád, a harmadik pedig Menczel Sándor lett. Már a pingpong és a sakkverseny alatt is többen érdeklődnek, hogy vajon rendeznek-e más megmérettetést is, legalábbis a szabadtéri sportélet beindulása előtt. Nos, ennek megfelelően biliárdbajnokságot is rendeztek néhány napja a községben, a ,Legjobb biliár- dozó” megtisztelő címért. A versenyre 50 forint nevezési díj ellenében, a bisztróban nevezhettek be a legjobb ságújfalui dákóforgatók. Röviden Szécsény - A város vezetői az alábbiak szerint tartanak fogadóórát a városházán: Varga Tibor minden hétfőn, 8-tól 12, illetve 13-tól 16 óráig, Őze János alpolgármester hétfőnként, 8-tól 12 óráig, Bagosi Sándor alpolgármester pedig - ugyancsak hétfőn, - 13-tól 16 óráig. Dr. Percze Ágnes jegyző minden pénteken, 8-tól 12, illetve 13-tól 15 óráig várja az ügyfeleket. Ságújfalu - A község ön- kormányzata ruhasegély-akciót kezdeményezett nemrégiben. Viszonylag kevés, mindössze tíz helybeli család adományozott gyermekruhákat a közösségnek, de sok adomány gyűlt össze. A rászorulók a kultúrházban kaptak a használt ruhákból. Nagylóc - A község művelődési háza szerdán és csütörtökön 18 és 21, pénteken 18 és 22, szombaton 20 és 23, vasárnap pedig 18 és 20 óra között tart nyitva. Hollókő - A községben az elmúlt években kiépült az ivóvízvezeték, és ez jelentősen megnövelte a szennyvízkibocsátást is. A környezetszennyezés megakadályozására a község önkormányzata a szennyvízcsatorna-hálózat kiépíttetését tervezi. Erre a célra a közelmúltban pályázatot is benyújtottak, de eddig nem történt meg az értékelés. Rimóc - Falugyűlést tart ma délután a község ön- kormányzata. A lakosság tájékoztatást kap az 1994. évi gazdálkodásról, és szó lesz a községi gázberuházás folytatásáról is. Holnapi lapszámunkban Salgótarján és környéke RAGADOZÓ MADARAK TÁPLÁLKOZÓTERÜLETE ÉS GÓLYA-FORGALOM Kutatások kezdődnek a zsunypusztai legelőkön Zsunypuszta, Hollókő és a nagylóci szerpentin felső szakasza közötti képzeletbeli háromszögben jókora legelő terül el. A térképek két elnevezéssel: Nagy-nyilasok, illetve Kerek-hegy néven említik a körülbelül 200 hektárnyi, dombos, szarvasmarha-legelőként hasznosított, túlnyomórészt fátlan területet. Hollókő leginkább idegen- forgalmi nevezetességként közismert, a világörökség részét képező Ófalu Nógrád megye egyik leghíresebb nevezetessége. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a falu természeti környezete is védettséget élvez, Hollókői Tájvédelmi Körzet néven. A körülbelül 150 hektár a régi hollókői szőlőket, a hagyásfás legelőt, a vár környékét és az Ófalu védett épületegyüttesét foglalja magába. A környék jórészt lombos erdővel, főleg tölggyel borított. A nagy kiterjedésű zsunypusztai rét az emberi tevékenységnek köszönhetően alakult ki, és óriási jelentőséggel bír: itt találnak alkalmas táplálkozóterületet a Cserhát-hegység belső részein fészkelő ragadozó madarak. Pocoktól a szöcskéig Az eddigi megfigyelések szerint a legelőnek és kaszálónak használt, fátlan területen - a téli vendégekkel együtt - tucatnyi faj szerzi itt kis rágcsálókból, - illetve a tavasztól őszig terjedő időszakban - hüllőkből, kétéltúekből és különféle rovarokból is álló táplálékát. A környező falvakban ugyan kevés gólya fészkel, de a fiókanevelés időszakában, valamint a tavaszi, és főleg az őszi vonulás idején mindig nagy itt a gólya-forgalom is. Á villanyoszlopokon fészkelő madarak kedvező táplálkozó és pihenőhelyet találnak itt. Ez a rendkívül értékes terület kívül esik a tájvédelmi körzet határán, rendszeresen legeltetik és kaszálják, egy kisebb részét a kárpótlások után fel is szántották. Ez azonban nem okoz komoly gondot, hiszen - a kedvező természetföldrajzi elhelyezkedésnek és a környékbeli változatos növényzetnek köszönhetőién - óriási faj- és az egyedsűrűség is. Az itt előforduló énekesmadár-fajok száma - szerény becslések szerint is - meghaladja a százat. A jövőben a zsunyi réten leginkább arra kell vigyázni, hogy ne változtassák meg a művelési ágakat, és ne használjanak túlzott mértékben mezőgazdasági kemikáliákat, hiszen azok tönkretehetik az egész környék őshonos növény- és állatvilágát. Madártani megfigyelések A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén tavasztól ragadozómadármegfigyeléseket tervez a terepen, amelyet az indokol, hogy pontos képet kapjanak az itt táplálkozó, illetve a környéken fészkelő ritkaságokról. Rajz mint „melléktermék” - A karancssági általános iskola folyosóján Steib Péter földrajz-rajz szakos pedagógus képeit állították ki a közelmúltban. Az alkotó különböző technikával készített műveit dekorációnak, a rajztanári munka melléktermékének tartja. A kollekciót barátoktól és rokonoktól gyűjtötték össze. Felvételünkön a nyolcadikosok nézik a tárlat képeit. fotó: rigó tibor