Nógrád Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-11 / 9. szám
Élvonalba vágynak a röpis lányok A Salgótarjáni Röplabda Club leányai remek őszi idényt hagytak maguk mögött. A második helyről várják a folytatást. Céljuk: az NB I-be jutás. 7. oldal Lesz-e elegendő cukor? Kevés helyen eredményes igazán a cukorrépa termesztése. Megyénkben a termés hektáronként eléri a 30 mázsát. 5. oldal HflYISMFItFT___________________________________ Nevezetes borzalmak, gonoszságok Amikor a havasokban üvöltenek a farkasok, a parasztok ma is összerezzennek, mert a néphit szerint a Drakula által meggyilkolt emberek lelkei jajongnak. 8. oldal BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1995. JANUÁR 11., SZERDA VI. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM ÁRA: 18,80 FORINT A Nógrád Megyei Hírlap Vljndpnkiről CjfcJülágon, mindenkinek az egész megyében! Mentőöv a diósgyőri kohászatnak Ez már igazi tél - Kissé késve, de immár istenigazából beköszöntött a tél. Tegnap egész nap havazott. Ki így, ki úgy fogadta az égi áldást. Összeállításunk a 3. oldalon, fotó: rigó tibor A GYANÚ: VESZTEGETÉS! - FELÜGYELŐK A FELÜGYELETEN Négy embert már őrizetbe vettek A Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet négy munkatársát őrizetbe vették a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság emberei. A rendőrség szóvivője elmondta: az egyelőre meg nem nevezett személyek ellen vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt folyik a nyomozás. Tudomásunk szerint mindannyian gépkocsik műszaki vizsgáztatásával foglalkoztak. Nagy kérdés, hogy a 72 óra letelte után mi lesz a sorsuk. Az Állami Vagyonkezelő Rt. 100 százalékos tulajdonába került a diósgyőri kohászat, miután Lascsik Attila, vezérigazgató aláírta a Diósgyőri Acélművek Kft. (DAM) alapító okiratát. Ezzel az ózdi kohászat és a miskolci drótgyár után Diósgyőrött is rendeződtek a tulajdoni viszonyok. A Diósgyőri Acélművek Kft.-t öt felszámolás alatt álló diósgyőri kohászati társaságból hozta létre a vagyonkezelő szervezet. A DAM csupán munkajogilag jogutód, az itt foglalkoztatott több mint ötezer kohász munkaviszonya tehát folyamatosnak tekinthető. A A nyugdíjakat idén első alkalommal március 1-jétől emelik, januárig visszamenőlegesen - döntött a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat közgyűlése. Az első emelt nyugdíjat áprilisban folyósítják, és egy ösz- szegben külön postázzák a januári-márciusi különbözetet. A közgyűlés 10 százalékos, minimum 800 forintos emelést hagyott jóvá. Az önkormányzati képviselők nem támogatták az emelés maximálását, de a Salgótarján - Cigány kisebbségi önkormányzat alakult tegnap a városban. Az ötfős testület elnökéül Hranek Ferencet választotta, aki egy ideig a salgótarjáni képviselő-testületnek is tagja volt. Mint az eskütételt követően Hranek Ferenc elmondotta: biztató előjelként értékelhető, hogy Salgótarjánban nem csak a romák szavaztak a kisebbségi jelöltekre. A hatezer cigánylakost számláló megye- székhelyen több, mint ötezer szavazatot kaptak a kisebbségiek. Igaz, szembetűnően sok, a háromezret is meghaladó volt most alakult társaságot eleve veszteségesre tervezik. A tulajdonos havonta 250 millió forinttal járul hozzá a folyamatos működtetéshez. Ám ennek az összegnek 1996 októbere után - ekkor állítják le a diósgyőri nagykohót és térnek át a hulladék-alapanyagú acélgyártásra - havi 100 millió forintra kell csökkennie. Ez időszak alatt korszerűsítik a nemesacél-hengerművet, a több mint 100 esztendős gerendasort pedig ah kalmassá teszik nagy teherbírású vasúti sínek gyártására. Diósgyőr szállíthatja például a Budapest-Bécs között tervezett vasúti pálya sínéit is. közgyűlésen jelen lévő kormányképviselők álláspontja szerint az emelés összegét 3500 forintban kell maximálni. Az önkormányzat javaslatairól a parlamentnek kell határoznia. A nyugdíjak második emeléséről májusban, a gazdasági tendenciák ismeretében dönt az önkormányzat. A közgyűlés javasolja a kormánynak, hogy döntsön az állami és a szociális juttatások emeléséről is. az érvénytelen szavazatok száma, ezért óvást is nyújtottak be, amelyet azonban a helyi választási bizottság bizonyítékok híján elutasított. Nehezményezték az alakuló ülésen azt is, hogy a települési önkormányzat előző napon megalakult bizottságaiban nem kínáltak fel részvételi lehetőséget a romák számára. Ezért a kisebbségi ön- kormányzat kezdeményezni fogja - akár a salgótarjáni közgyűlés szervezeti és működési szabályzata módosítása árán is -, hogy bővítsék ki a bizottságokat roma képviselőkkel. Megfogyatkozott a csapat Elmondjuk, hogyan jutottunk az információ nyomára. Hírnök jött, s pihegve szólt, hogy a Közlekedési Felügyeletnél akadozik a gépjárművek műszaki vizsgáztatása. Azt is hallottuk, hogy a fennakadást bizonyos váratlanul esett létszámgondok okozzák. Máris adta magát a következő kérdés: vajon miért lettek nagy hirtelen ilyen kevesen a Közlekedési Felügyelet hadra fogható szakemberei? Nos, meg kell mondanunk, hogy Tarjánban erről is sok mindent beszéltek már napok óta. Szinte az egész városban köztudomású, hogy a felügyelet dolgozói közül jó néhány személy ellen rendőrségi eljárás folyik. Miután szimatot fogtunk, első utunk a rendőrségre vezetett, hogy a leghitelesebb forrásból tájékoztassuk a Nógrád Megyei Hírlap olvasóit. Neveket nem mondanak Sándor Béla, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője készségesen elmondta: a főkapitányság csakugyan nyomozást indított négy személy ellen, vesztegetés bűntettének alapos gyanúja miatt. Mind a négyüket őrizetbe vették. Neveket azonban a szóvivő nem volt hajlandó mondani. S nyomatékosan kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában bővebb információval nem állhat lapunk rendelkezésére. Zavartalan üzemmenet Ezek után felkerestük Szomszéd Józsefet, a Nógrád Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatóját.- Mi a véleménye arról, hogy négy dolgozójuk ellen nyomozati eljárás folyik?- Hivatalos, írásos értesítést nem kaptam erről, de én is úgy tudom az illetékesektől, hogy vizsgálat kezdődött ellenük.- Mit tud az ügyről?- Egyelőre csupán annyit, hogy az eljárás megindult, de azt megígérem, hogy amikor pontosabb információ áll rendelkezésemre, részletes felvilágosítást adok az ügyről.- Igaz-e, hogy a történtek meglehetősen kedvezőtlen hatással vannak a gépjármüvek műszaki vizsgáztatására?- Az üzemmenetre nincs hatással, a műszaki vizsgáztatás akadálytalanul folyik. Hírek Vastagh hallgat Vastagh Pál igazságügyi miniszter tegnap nem kívánt választ adni az amerikai tanulmányútra utazott bírák- kal kapcsolatos kérdésre. Ismeretes: Vastagh az ügyben fegyelmit kezdeményezett hat megyei és a fővárosi bírósági elnök, továbbá két kollégiumvezető ellen. Közöttük van dr. Halász Zsolt, a Nógrád Megyei Bíróság elnöke is. Vastagh szerint a Legfelsőbb Bíróság feladata eldönteni, etikai vagy fegyelmi kérdésről van-e szó. Kevesebb hiány A múlt évi költségvetésben a tervezettnél közel 20 milliárd forinttal kisebb lett a hiány. Gyorsult a növekedés, de nem sikerült megállítani a külső pénzügyi egyensúly romlását. A GDP 3 százalékkal növekedett, 15 százalékkal bővült az export és 20 százalékkal növekedett az import. Bűnöző rendőrök Az elmúlt évben 2700 jogsértést követtek el a rendőrök. Ez 10 százalékos csökkenést jelent a megelőző évhez képest. Az elmúlt évben 38 rendőr követett el hivatali visszaélés bűntettet, 40 pedig vagyon elleni bűncselekményt. Vádolják a lövöldözőt Terrorcselekmény elkövetésével, valamint lőfegyverrel való visszaélés bűntettével és ittas járművezetés vétségével vádolja a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség Papp Illés debreceni vállalkozót. A férfi 1994. október 16-án a debreceni Aranybika Szálló kaszinójában pisztollyal túszokat ejtett, de a rendőrök lefegyverezték. Nyugdíjemelés lesz márciusban Cigány önkormányzat alakult Csecsen tragédia - Groznijban az elnöki palotában ápolják a sebesülteket. A védőknél már alig van kötszer. A gyógyszer és a fájdalomcsillapító már elfogyott. fotó: feb-reuters Angyal(ok) kalandjai a hivatalos szervekkel Tegnap hírt adtunk már arról, hogy hétfőn megkezdődött az Angyal testvérek - János és István - pere. A salgótarjáni illetőségű fivérek a Heves Megyei Bíróság elé állították a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságot. Az eljárásról semmiféle információt nem adott sem a bíróság, sem pedig a rendőrség. Éppen ezért Angyal Jánost, az ügy egyik felperesét kerestük meg, hogy adjon tájékoztatást az eddig történtekről.-Miért a Heves Megyei Bíróság tárgyalja az ügyet?- A Nógrád Megyei Bíróság bizalmatlansági indítványt adott be maga ellen, így ők nem lehetnek az illetékesek - mondja Angyal János.- Eddig még nem derült ki, hogy miért jelentették fel a rendőr-főkapitányságot?- Kártérítésre tartunk igényt, hiszen az ellenünk zajló büntetőeljárás jogtalan! Egyébként számtalan oka és összetevője van az ügynek. Az adóhivatalon kívül a társadalombiztosítási igazgatóság is feljelentett bennünket - nem az általunk vezetett cégeket, hanem személy szerint engem és a testvéremet. Nem magánemberekről, hanem jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társulásokról van szó, akiket a társasági törvény véd - egy bizonyos mértékig. Mi a vizsgálatokról nem is kaptunk semmiféle tájékoztatást. Egyébként a jövőben a tébé ellen is pert szeretnénk indítani.-A rendőrség milyen hibákat követett el?- Hosszan lehetne sorolni. Lefoglalták a hivatalos iratainkat, anélkül, hogy az ügyvezető igazgatók jelen lettek volna. Kitiltottak a telephelyekről, bár mint ügyvezetőt csak a tagság vagy a cégbíróság függeszthetett volna fel. Nagyon szomorúnak tartom, hogy a rendőrség szakszerűtlenül foglalt le bizonyos ügyiratokat. Mindössze egy rendőr volt, aki tudta, hogy mit és hogyan kell csinálni - nem értem, hogy akkor miért nem vele csináltattak mindent? Nem tudjuk, hogy a bíróság által lefoglalt vagyontárgyakat mennyiért adta el a felszámoló? Elvitték a számítógépünket is, utána pedig vissza akarták hozni. A feleségem nem hagyta, mert ki tudja, hogy milyen adatokat tápláltak bele? (Folytatás a 3. oldalon)