Nógrád Megyei Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-30 / 25. szám
1995. január 30., hétfő Balassagyarmat És Környéke 5. oldal NEM HlV A VASÜT? NEM VÁR A MÁV! - DRASZTIKUS INTÉZKEDÉSEK VÁRHATÓK Kalauzok nyitják és zárják majd a sorompókat Lapunkban is foglalkoztunk már néhányszor a MÁV vasút- csonkítási terveivel. Birtokunkba jutott az a térkép is, melyen négyezer kilométeres hálózatot jelöltek be a tervezet elkészítői - ennyi lenne a vérveszteség. Nógrádban csupán a Hatvan- Salgótarján vonal élné túl a kaszabolást. aligha ugrik meg jelentősen az utaslétszám és a gazdasági teljesítményhez kötött áruszállítás. Leírták azt is, hogy a vonalak gazdaságosságát, valamint a Úgy mennek a vonatok, hogy a sorompóhoz érve lassítanak a mozdonyvezetők, majd megállnak. Aztán leszáll a jegyvizsgáló, zsebéből előveszi a sorompó kulcsát, kinyitja a záÉvtizedek óta görgeti maga előtt a MÁV a veszteségeket. Az állam sokáig türelmes volt, időként kifizette a tb-t, ezt-azt elengedett. Közben az ország egykori legnagyobb vállalataként számon tartott vasút létszáma majd a felére csökkent. Alapos, mindenre kiterjedő átvilágítás azonban mindmáig nem született, vagy ha igen, abból nem valósult meg szinte semmi. Az előző kormányoknak nem volt átgondolt koncepciójuk a vasúti közlekedésre. Másként is fogalmazhatunk: a közúti lobby ezerszer hatékonyabban működött. Utak, autópályák épültek, a vasút műszaki fejlesztéséről álmodni sem lehetett. Tragikusan alakultak az áruszállítási teljesítmények, a személyforgalom pedig mindenhol a világon veszteséges - jobb helyeken az állam berakja a hiányzó összeget. Amikor kiszivárogtak a hírek a drasztikus vasútvonal-szüne- teltetési, megszüntetési tervekről, a legtöbb illetékes cáfolta ennek valóságalapját, mások meg arról beszéltek, hogy csak majd később, és igen kevés vonalat érint a nyirbálás. Ki tudja, miért?! Ennek négy hónapja lehet. És máris itt az új hír, melyet tájékoztató jelleggel, de kijelentő módban fogalmaztak meg a vasút vezetői. Címe: Tájékoztató a Budapesti Üzletigazgatóság mellékvonali hálózatán 1995. III. 1-jétől megvalósuló üzemviteli technológia egyszerűsítéssel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról. Az átszervezés indoka: Az állam és a MÁV Rt. között az 1995. évre megkötött megállapodás kötelezően előírja a veszteség huszonöt milliárd forintban történő maximálását. Ezen követelmény csak akkor teljesíthető, ha a bevételek növelésével egyidejűleg biztosítják a költségek drasztikus csökkenését. Hogy a bevételek növelését a jegyek árának emelésén túl miből biztosítja a MÁV, rejtély. Hiszen az idén térség településeinek jövőjére gyakorolt hatását és a MÁV jelenlegi pénzügyi helyzetét figyelembe véve alakították ki a költségek csökkentésének konkrét változatait. El lehet képzelni a jövőre gyakorolt hatást. A márciusig végrehajtandó leépítés jórészt csak a nógrádi vasútvonalakat érinti. Nevezetesen: a Vác-Balassagyarmat, a Diósjenő-Romhány és Galga- mácsa-Ipolytamóc közötti részt. Nem kevesebb, mint huszonnyolc szolgálati helyet érintenek a változások. rat. A sorompó letekerése után átmegy a vonat az útátjárón és ismét megáll. A kalauz felnyitja a sorompót, kiveszi a kulcsot és zsebre teszi. Eztán már csak az a dolga, hogy fellépjen a vonatra - indulhat a szerelvény. Ez kérem nem vicc! Amikor megemlítettem ezt a tervet az egyik közúti közlekedés-felügyeleti vezetőnek, majd hanyatt vágra magát. Természetesen az egészről nem tudott semmit, pedig vasút-közút kereszteződésről, különösen veszélyes helyről van szó. A megszűnő helyeken felszálló utasok jegyeit kalauzok adják a vonaton. Hogy ez mennyi veszteséggel jár, nem tudom. A „költségcsökkentésnél” maradva: El kell készíteni az új végrehajtási utasításokat, figyelmeztető táblákat kell kihelyezni az érintett helyekre, zárakat kell felszerelni, a közlekedési padkák meghosszabbítása is elkerülhetetlen. Energiát spórolhatnak meg a szolgálati helyeken, mert nem kell fűteni, de ahol utasok szállnak fel, ott világítani muszáj. Nem lesz, ki vonatmentes időben lekapcsolja a lámpát. Ám a legnagyobb falat a létszám megtakarítás. A Kör- nye-Kisbér és a Székesfehérvár vonalat is számítva hatvanhárom munkahely szűnik meg. Csak hát azzal aztán meg végképp nem lehet mit kezdeni, hogy: „A vonatkísérő személyzetre háruló feladatok elvégzése céljából Balassagyarmat telepállomás létszámát 15 fővel növelni kell... A felszabaduló létszám elhelyezésére, más területen történő további foglalkoztatásra a helyi vezetésnek és az üzletigazgatóságnak mindent el kell követni.” Ezek szerint a megtakarított létszám marad a vasúton, csak más beosztásba kerül. Jó kis magyaros spórolás ez. Gondolom, a zseniális újításért járó pénzt már felvette az arra hivatott személy. A vasutas-társadalom megosztott, ezt már régtől tudjuk. Azt mindenki sejti, hogy drasztikus lépések következnek, hiszen az óriási veszteségeket csökkenteni kell. Én viszont kötve hiszem, hogy a fenti ötletek kihúzzák a MÁV Rt.-t a csávából. (Ádám) Balassagyarmat és környéke Röviden Érsekvadkert - Csökkent a településen a munkanélküliség, habár az igazi eredmény az lenne, ha mindenkinek lenne állása. Most a munkaképes lakosság húsz százaléka munkanélküli. A javulás azzal magyarázható, hogy többen el tudtak helyezkedni Romhányban, Balassagyarmaton és Budapesten, de a külföldön dolgozók száma is emelkedett. Az építőipar és a híradástechnika a legnagyobb felvevő. Csitár - Valószínűleg ezen időszak utolsó szánkóversenyét rendezték meg a minap a község dombjain a fiatalok, mert a hó olvadásnak indult. A szánkózók szédítő sebességgel siklottak. Díjakban sem volt hiány, a legjobbak pezsgőt bonthattak. ■| ü Az oldalt szerkesztette : Ádám Tamás Holnapi lapszámunkban Rétság és környéke SZÁMOLHAT VELÜNK Ha Ön megfogadta, hogy az új évben kétszer is meggondolja mire adja ki a pénzét, most kínálkozik egy jó lehetőség. A Westel és a NOKIA közös akciójában a NOKIA 150 mobiltelefonhoz 30 000 Ft+ÁFA-val olcsóbban juthat hozzá január 16. és február 4. között. Keresse fel ügyfélszolgálati irodáinkat, ahol élhet kedvező lízing-konstrukcióinkkal, melyekben már akár 20% előleg befizetése után magával viheti a készüléket. És még egy szokatlan januári hír: A WESTEL Rádiótelefon Kft. saját hatáskörében előfizetőit érintően 1995. január 1-től nem változtatta tarifáit. « BAtATONVILACOS: M7Í5 ÍNYINO (LÁ6A2ÁS TEL: (88) 38(7644 RÁDtÓTÜíFON' 10660)327100 m BÉKÉSCSABA: 5600CTÓNI C. U.21. TIL:(66) 447111 RAOIÖULEtON30660)384000 # /\\ \ \ \ \ \ I 4» BUDAPEST: Ilii KARINTHY fRICYÍS ÙT 21.TIL: 265-8023 RADKÓTELEFOH: (06 60)327088 4» DEBRECEN: 4026 KÁLVIN TÉR 2/A. TEL:(52)418038 RÁDIÓTELEFON:(0660) 12/800 f f //X\\\\ 1 1 1 1 1 I 4M> GYŐR: 9022 PÁLEEY DÉNES U. I. TTL.: (96)318 896 RÁDIÓTELEFON: (06 601 327400 • MISKOLC 3530 SZÉCHENYI Ü. 70. TEL: (46) 411-550 RÁDIÓTELEFON: (06 60) 151000 ||I(|A||1I]I I I I I 4M» NAGYKANIZSA: 8800 DEÁK TÉR 12. TU 191) 310460 RÁDIÓTELEFON- (06 60)327408 <4* PÉCS: 762! RÁKÓCZI UTCA 19. TEL.: (72) 225-111 RÁDIÓTELEFON: (06 601327900 4* SZEDED: 6776 TISZA IA/05KRT 2-4 1 llV I'/// I | Ilii TE : (62) 42) 575 RÁDIÓTELEFON: (06 60)327600 4» SZÉKESFEHíRVAR: 8000 PR0HÀSZKA UI 17. TEL: (22) 328-717 RADIÓTEEfON: (06 60) 327200 m SZOLNOK: $000 BAROSS U. I. TEL: (56) 422-232 \\Vl V/## / / / f RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386001 m SZOMBATHELY: 9700 mTHER KÁROLY U. 14. (EL:(94) 524420 RÁDÚTELEFON: <06 60) 377000 _ _ ■ _ WESTEL FORCALMAZÓ » MR ■ ■ APEX KFT. SALGÓTARJÁN: 3)00 Salgótarján. Klapka út 3. Telefon. 06/32 312 832 Rádiótelefon: 60 537 247 MM I BK I RÁDIÓTELEFON KFT. '^b \e. á A iß sí )V A A X A A ß ß iTT V 23 )rf fo )A Az ipolyvecei vasúti sorompót is kalauzok fogják nyitni és zárni