Nógrád Megyei Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-28 / 280. szám
1994. november 28., hétfő SporTTüköR 11. oldal Sztorik, történetek, érdekességek a sport világából - innen-onnan Szuperüzlet a foci Az üzleti világban a sport néhány évtized alatt világszerte un. húzóágazattá vált, amire szemléletes példa az olimpia. A négyévente megrendezendő játékokból kereskedők, gyártók, szolgáltatók meggazdagodnak. Egy-egy város, sőt régió köszönheti gazdasági virágzását, fellendülését a nagy világeseménynek. De máshol is van pénz. Labdarúgó-mérkőzések tévéközvetítése például csillagászati ösz- szegeket hoz a klubok és a nemzeti tizenegyek konyhájára. A tévéállomások pedig a hirdetésekből jutnak hatalmas bevételhez. Európa egyik legerősebb bajnoksága, a német Bundesliga becslések szerint úgy tett szert 250 millió márka bevételre, hogy ennek csaknem egyharmada származott a tévé- és rádióközvetítések jogdíjából. A jegyeladás 45 százalékot tett ki, a mezen feltüntetett reklámból 13 százalék folyt be. Nem csekély összeg származott a sportpályák eredményjelző tábláján közölt, illetve a pálya körül felállított reklámból is. Klubjához költözött Bryon Monks kis srác kora óta rajong Bobby Charltonért és csapatáért. Mivel azonban a szülei Ausztráliába költöztek, ő sem maradhatott az európai szigetországban. Jól fizetett raktárvezető lett a kengumk hazájában. Honvágyát - a Manchester United után - azonban sohasem tudta legyőzni. S amikor tavaly a United bajnok lett (most a táblázat 3. helyén tanyázik - a szerk.), Monks már nem bírt magával: feleségével és lányával együtt eldöntötte, hogy hazaköltöznek. Annak ellenére, hogy Mr. Monks csak feleannyit keres a szülővárosában, mint eddig a föld túloldalán. A megszállott futballszurkoló egy apróságot hagyott figyelmen kívül: a brit stadionokban jó ideje csak ülőhelyek vannak, ekként a befogadóképességük is jóval kisebb lett. Az ok: az 1989. áprilisi sheffi- eldi katasztrófa, amikor 96 halott maradt a lelátók előtt. Az Old Trafford stadionban az ismét bajnoki babérokra pályázó United hűséges hívei bérletet váltottak és így minden hely elkelt. Monks hiába hivatkozott többévtizedes csapathűségére, és arra, hogy milyen messziről jött vissza, a klub szóvivője hajthatatlan volt: „Nem aszerint osztjuk és árusítjuk a belépőket, hogy ki milyen távolból jött a bérletért.” A Manchester-mániás Mr. Monksnak nem marad hát más hátra, mint bekapcsolni a tévét. A hangot akár le is veheti, mert a stadionból a szobájába hallatszik a szurkolók üvöltése, amint kedvenc csapatukat biztatják. A halálos golfütés Minden jó, ha jó a vége? Bizonyára ellentmondana a közmondásnak Emil Krajcek, ha még mondhatna valamit. Ő ugyanis már halott, tehát nem beszél. Alighanem az égi golfpályákon üti a rücskös golyócskát és büszkén meséli utolsó földi ütését: ez egy „hole-in-one” volt! Mi az a „hole-in-one”? Ha a játékos az elütési pontról egyetlen ütéssel juttatja a labdát a lyukba. Rendkívül ritka. De Emil Krajceknek sikerült. Éppen Rhode Island-en, South Attleboróban játszott a hetvenkilenc éves öregúr, amikor olyan csodálatosan találta el a labdát, hogy az 140 méteres légi út után egyből a lyukban kötött ki. Képzelhetik Krajcek úr örömét! Vadul dobogni kezdett a szíve és boldogan sietett a lyukhoz, hogy kivegye a labdát és folytassa a játékot, ám alighogy lehajolt, hirtelen összeesett és meghalt. Szívinfarktus. Élete utolsó - ám remekbe szabott golfütése után! Tilos izomképzők Az angol kormány az anaboli- kumok teljes betiltását tervezi: az izomképző készítményeket minden sportágból teljesen ki szeretnék űzni. Michael Howard belügyminiszter akár öt év börtönnel is büntetni akarja azokat a kábítószer kereskedőket, akik titokban mégis tovább kínálják ezeket a szereket. Az anabolikumok hosszú távú hatását Nagy-Britanniában különösen aggódva figyelik azóta, amióta kitudódott Zoe Warwick esete. A fitnesz-fana- tikus 25 éves hölgynek olyan teste volt, amelyen minden egyes izmot be tudott mutatni. Úgy nézett ki, mint egy férfi testépítő. S mindezt jórészt a különleges vegyi anyagoknak köszönhette. De azután jelentkeztek a mellékhatások oly annyira, hogy egy idő múlva minden szer szedését abba kellett hagynia. Ma Zoe Warwick 34 éves és olyan a teste, mint egy 60 éves, erősen elernyedt nőé. ...... állampapír Magyar Államkötvény 1996/K 2700% ÉVI FIX KAMAT 1998/D 30,96% VÁLTOZÓ ÉVES KAMAT •AZ ELSŐ FÉLÉVRE Jó kezekbe kerül... ...a pénze, ha biztonságos és hosszú távon is előnyösen kamatozó befektetést keres. Államkötvény 1996/K A Magyar Államkötvény 1 996/K 2 éves futamidejű (1994 november 23.-1996. november 23.) értékpapír. A kötvény fix kamatozású, melynek mértéke évi 27%. A törlesztés névértéken történik 1996. november 23-án. Kamatfizetési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. Államkötvény 1998/D A Magyar Államkötvény 1 998/D 4 éves futamidejű (1994. november 23.-1998. november 23.) értékpapír. A kötvény változó kamatozású, melynek alapja az 1, 3 és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama + 1,75% kamatprémium. Első féléves kamata 30,96%. A törlesztés névértéken történik 1998. november 23-án Kamatfizetési időpontok: 1995. május 23. 1995. november 23. 1996. május 23. 1996. november 23. 1997. május 23. 1997. november 23. 1998. május 23. 1998. november 23. Kiemelt értékesítés A befektetők 1994. november 28. és december 2. között vásárolhatják meg a legújabb államkötvényeket. A kiemelt értékesítés keretében a kijelölt forgalmazók legfeljebb az 1994. november 18-án kialakult átlagárfolyam + 0,2 százalékponttal és a kibocsátás napjától felhalmozott napi kamatokkal megnövelt értékén kínálják. A jelenleg hatályos adótörvények szerint a kötvény kamata után nem ke fizetni. kamatadót Jó kezekben marad... Az MNB fiókjaiban az értékesítés ideje alatt a befektető tulajdonában lévő 1994/B Államkötvény 117,73%- os (101%+felhalmozott kamat) árfolyamértéken becserélhető. Áz OTP Bank fiókjaiban a fizikai formában birtokolt értékpapírok cserélhetők be a fenti feltételek mellett. Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Nógrád Megyei Igazgatósága Salgótarján, Rákóczi u. 15. • OTP Bank Rt. Salgótarján, Bátonyterenye, Balassagyarmat, Pásztó, Rétság, Szécsény = 111 A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁGI ti Lisztes már németül tanul Lisztes Krisztiánt, a ferencvárosi középpályást választotta a sportújságírói zsűri október legeredményesebb ifjúsági sportolójának. A nyerőszéria néhány héttel ezelőtt kezdődött, amikor az egyre jobb formába lendülő Lisztes immár állandó helyet követelt magának a Ferencváros bajnok aspiráns csapatában is, méghozzá a kezdő tizenegyben. Jó teljesítményére Mészöly Kálmán és Dunai Antal is felfigyelt és meghívták a svédek ellen készülő olimpiai válogatottba, ahol pályára is lépett a háromkoronások ellen. Igazolandó, hogy helyes volt a választás, Lisztes Krisztián góljával nyertek Helsingborgban 1-0-ra az ötkarikás selejtezőn a magyarok a svéd válogatott ellen, akik lényegesen előkelőbb helyet foglalnak el a világ labdarúgásában, mint Magyarország. Az Újpesten lakó fiatalembernek sokáig Maradona, majd Nyilasi volt a példaképe. Ma pedig már jónéhány srác „Lisztesének nevezi magát focizás közben. Krisztián bízik abban, hogy hamarosan a stuttgarti nézők js megtanulják a „Lisztesz” nevqt, mert nem titok ugyanis, hogy ; a Mercedes-városi klub már próbajátékra is meghívta a fiatalembert. Krisztián most egyre többet forgatja a német nyelv tankönyveit, szorgalmát ismerve biztosra vehető, hogy hamarosan a „der, die, das” világában is a futballpályákon megszokott otthonossággal fog mozogni, ami elengedhetetlenül szükséges egy Németországban játszó profi labdarúgónak. Már kapható a Csók és Könny c. női magazin. Nők vallanak önmagukról..... Igaz történetek :- szerelemről,- bánatról,- boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny címűmost megjelent női lapban. *