Nógrád Megyei Hírlap, 1994. október (5. évfolyam, 231-256. szám)
1994-10-29-30 / 255. szám
1994. október 29-30., szombat - vasárnap Hétvégi Magazin • Társasági Elet 7. oldal Érettségi után - harmincöt esztendővel A távirat éppen a vacsora kellős közepén érkezett: egyik osztálytársunk fejezte ki jókívánságait az együttlé- vőknek és nem utolsó sorban a még mindig fiatalos kedélyű osztályfőnöknőnek. Perceken belül megcsörrent a telefon is: Németországból jelentkezett orvosbarátunk, aki ez alkalommal ugyancsak nem tudott személyesen köztünk lenni... Csupán hárman hiányoztak „igazolatlanul”, hiszen a negyedik távollévő már tizenkét éve örök álmát alussza a salgótarjáni temetőben. Az ő sírjánál volt a randevúnk most is, érettségi vizsgánk után immáron harmincöt évvel. Az ember sokféle közösségbe tartozik, különösen ha már megélt egy fél évszázadot. Ki-ki a családhoz, munkahelyhez, ilyen-olyan baráti körhöz, egyesülethez, uram bocsá' politikai szervezethez kötődik erősebb-lazább szálakkal. Ebben mi - az egykori salgótarjáni Madách gimnázium 1959-ben végzett IV.d-sei- sem vagyunk kivételek. De mi - ennyi év után - egymás kezét sem engedtük el. Várható volt ez, hiszen kamaszként sem csak a tanulásban, a sportban, az alma máter köz- és kulturális életében jártunk az élen, hanem az összetartásban, a vidámságban is. Innen a „Cukrok” elnevezés. Mi nemcsak ötévente találkozunk, többen rendszeresen összejárunk, ott vagyunk egymás életének eseményein, né- hányan rokonaivá is lettünk egymásnak. Ezért volt olyan fesztelen, jó hangulatú a minapi találkozó is. Sok újat nem tudtunk egymásnak mondani, legtöbbször úgyis menetközben értesülünk arról, hogy kit hová sodor az Dr. Balogh Endréné: A hetestől jelentést kérek élet, kinek születik - már egyre gyakrabban- unokája, ki mire büszke, kit milyen gond feszít. Ezért mintha mi sem történt volna: őszülő hajjal, ráncosodó arccal, de most is ugyanazokkal a gesztusokkal ugrattuk egymást, s éltük át századszor-ezredszer a közös élményeket. De vitáztunk is jó- ízűt a közép-európai helyzetről, a Prágában kereskedelmi tanácsosként dolgozó társunk szellemi vezérletével. Ezúttal már a nyugdíj is szóba került, sőt többen - mert nem érzik jól magukat - siettetnék is ezeket az éveket. Annál is inkább, mert a diplomások - mint kiderült - a sor végén állnak a fizetésükkel. Ezért azonban nem egymást hibáztattuk ... - csébé Pintér Péter az utolsó öt évből „felel” az osztályfőnöki órán Fotó: Gyurián Tibor FILMES PÁLYÁJÁNAK HATTYÚDALÁT LÁTJA A TANÚ FOLYTATÁSÁBAN Pelikán József körül újra megperdült a világ Hosszú hónapok feszült várakozása után szeptember közepén Andor Tamás operatőr kamerája rögzítette az 1. számú csapót: Tanú II. Rendező Bacsó Péter. Pelikán József: Kállai Ferenc- Közel negyedszázada történt, de még ma is emlékszem arra, amikor Bacsó fölhívott, és csak annyit mondott a telefonba, hogy csinál egy új filmet, és abban én játszanám a főszerepet. Azt még gyorsan hozzátette, hogy meg kéne híznom. Amikor először olvastam a forgatókönyvet, nem igen nevettem, csak arra gondoltam, ha majd ezeket a szituációkat az elkészült filmen látják, ha elhangzanak az azóta már elhíre- sült mondatok, akkor igen csak izgalmas helyzet teremtődik. És már a forgatás alatt is volt ok az izgalomra. Többször előfordult, hogy nem tudtuk elkezdeni a munkát, vártuk a minisztériumból érkező Bacsót, hogy lehet-e tovább folytatni, vagy nem.- Az izgalmaktól eltekintve milyen volt az akkori forgatás légköre?- Hatalmasakat nevettünk egy-egy szituáción, és egyre inkább éreztük, hogy valami különöset csinálunk. Amikor elkészült, a filmgyár házivetítőjében többször levetítették. Sok fontos ember látta, barátok és olyanok, akikről már akkor tudtuk, hogy - mai szóhasználattal élve - másként gondolkodók.- Hogyan tudták meg, hogy mégsem lesz bemutató?- Nem tűzték ki a hivatalos bemutató időpontját, és a hetek lassan múltak. A nemeket mondó emberek mindig névtelenek maradtak. Akkoriban a kultúrát legfőbb szinten Aczél György irányította, aki tulajdonképpen szerette volna a bemutatót, de félt is tőle.- Fájt, hogy nem került a közönség elé, vagy olyan nagy volt a "belső" siker, hogy az kárpótolta?- Fájt, persze vigaszt is jelentett a sok visszajelzés, jó volt hallani az elismerő szavakat.- Hosszú évek múltán végül, ha csak egyetlen moziban is, de elkezdték vetíteni a filmet.- Olyan botrányos siker volt, hogy gyorsan levették a műsorról, és több mint egy év után került ismét valamelyik mozi műsorára, de akkor már hetekig, sőt, ha jól emlékszem, hónapokig játszották.- Kinek jutott eszébe, hogy a történetet folytatni kellene?- Az elmúlt években többször megszólítottak az utcán, és kérdezték, lesz-e folytatás? Természetesen ismét Bacsó Péter volt, aki tető alá hozta a Tanú Il-t.- Mi a történet? Hogyan alakul Pelikán sorsa?- Erről nem beszélek, illetve csak annyit, hogy Pelikán nyugdíjas, ő is békésen, nyugalomban szeretne élni. Váratlanul újra megperdül körülötte a világ, különböző érdekű társadalmi csoportok akarják a nevét felhasználni. Hallatlan izgalommal dolgozunk, mert tudjuk, hogy meg kell felelni a várakozásnak. Elértem egy jelentős kort, ezt még megcsinálom, mert érdemes lenne valamit még letenni az asztalra, ami jó. Ebben látom filmes pályám hattyúdalát. Virág Kati (FEB) Kállai Ferenc újra „tanú” Hogyan viselkedjünk nehéz helyzetekben? Az emberek nem csekély része kifejezetten zavarban van, ha ismerőseinek, rokonainak körében váratlanul betegséggel, netán halálesettel találkozik; nem tudja, hogyan is illik viselkednie látogatásnál, kórházban vagy otthon, s bár szíve legmélyéből együtt érez az elhunyt hozzátartozóival, zavara esetlenné, bizonytalanná teszi, s képtelen tisztességesen kifejezni részvételét. Ezt olvashatjuk Köves J. Julianna utoljára három éve kiadott Illik tudni - A kulturált viselkedés szabályai című könyvében. Az alábbi jó tanácsokat is tőle kölcsönöztük.- Ha tudomásunkra jut ismerősünk, rokonunk, kollégánk betegsége, illik érdeklődnünk állapotáról. Ha elfoglaltságunk vagy más ok miatt nem tudjuk a beteget meglátogatni, legalább üzenjünk neki, tudósítsuk együttérzésünkről, kívánjunk neki gyors gyógyulást.- Tapintatlanság a beteg előtt annak rossz állapota, sápadtsága stb. miatt sopánkodnunk. Kellő lelkierővel igyekezzünk inkább életkedvét, gyógyulni vágyását segíteni. De vigyázat: a harsányság, a túlzott kedélyesség gyanús!- Kórházban fekvő betegnek ma már - egészségügyi okokból - nemigen lehet virágot vinni. Ahol azonban ez megengedett (például szanatóriumban), férfi betegnek is vihető.- Betegágyban, kórházban fekvő ismerőseinkhez általában nem megyünk üres kézzel. Ajándékként vihető: befőtt, gyümölcs, gyümölcslé, esetleg könyv, képeslap stb.- Ügyeljünk arra, hogy a beteglátogatás rövid legyen, ne fárasszuk ki a gyengélkedő, ágyba kényszerített beteget.- Necsak a környezetét, hanem a beteget is tartsuk tisztán ! Segítsük rendszeres mosdatá- sát, fésüljük meg, stb.!- A szeretett hozzátartozó elvesztése miatt érzett fájdalmunk, megrendülésünk természetes, ezért azt nem kell titkolni. Megjegyezzük: az emberre jellemző önfegyelemmel kell megpróbálnunk uralkodni természetünk szélsőségein.- Legközelebbi rokonainkkal, ismerőseinkkel a halálesetet nem levélben, hanem személyesen illik közölnünk.- Kerüljük a patetikus túlzásokat!- Telefonon nem szokás részvétet nyilvánítani! - Csak ha valamilyen okból minden más lehetőség kizárt. Levélben fejezzük ki személyes veszteségünket is.- Nem szokás a részvétnyilvánítás utcán, nyilvános helyen.- Az elhunyt családjának gyászára a szomszédok is legyenek tekintettel. Lakása közelében nem illik hangoskodni, zajosan magnózni, rádiózni.- Koszorút, virágot a ravatalnál kell elhelyezni.- A temetésen csak a közvetlen hozzátartozók legyenek fekete gyászruhában\ (Kisgyerekeket, akik nem értik még, mi történt, nem kell feketébe öltöztetni.) Az ismerősök, barátok ne feketébe, csak sötét ruhába öltözzenek.- Nők temetésre (az állandóan viselt jegygyűrű, karóra kivételével) ne menjenek felék- szerezve!- Temetésen, gyászmenetben társalogni kegyeletsértés. Ugyancsak illetlenség a temetőben dohányozni.- Részvétet nyilvánítani a temetés után szokás. Ilyenkor nem szükséges még félzaklatni a gyászolókat, helyette egy néma kézszorítás is elég!- Ha valaki a temetéstől távol marad, később is tehet részvétlátogatást. Ilyenkor azonban ügyelni kell szavainknál a múló időre, arra, hogy a gyógyuló sebeket ne tépjük fel!- A gyász hosszára vonatkozólag ma már nincsenek merev szabályok. Ma azt mondhatjuk: az ember nem külsőségekben hordja gyászát, ezért a gyásznak nincs előírt hossza. Csak addig gyászoljunk, amíg ezt őszintén tesszük! Ma már inkább csak szanatóriumba visznek virágot Ezt suttogja falu, város. Újabb társkeresők jelentkeztek Kedves Társkeresők! A Társak keresnek társakat rovatunkkal segíteni akarjuk a magányosan élők egymásra találását. Szándékaink szerint ezt olyan kommunikációs csatornának tartjuk, amelyen át a magányos lelkek tudomást szerezhetnek egymásról, bemutatkozhatnak, felhívhatják magukra a Figyelmet. ATagy dol- 1 V gok történnek manapság a gazdaságban. Hát ennek bizony szívből örülünk. Mert mégiscsak - jól mondja már az elemi iskolás is - a termelés húz ki bennünket a bajból. A GDP - a nemzeti össztermék. Beszélik - igaz-e vagy sem -, huszáros rohammal bevette az egyik megyén kívüli cég a pásztói fellegvárat. No de félre a képletes beszéddel. Azt suttogják, hogy az a megyén kívüli megnyerte a pásztói versenytárgyalást, a pásztói kórház rekonstrukciójának részét képező másfél milliárd forintos beruházás terveinek az elkészítését. A nagy melót tehát elvitte a megyei cégek orra elől. Mintha nálunk nem lennének remek építészeti vállalkozások. Ha-ha-ha...Pedig mennyire igyekezett az egyik istenadta tarjáni cég! Nem restellt a versenytervért két tized százalékkal kevesebbet kérni végül győztes ellenfelénél. De így sem kellettek. A drágább biztosan jobb - gondolták az ítészek. Persze tapasztaltunk már mi is ilyet. Mert — mint a magyar családok többségének — van némi „KGST-piacos" múltunk (a jelenünket most tapintatosan elhallgatjuk). Beszélik még azt is, hogy Salgótarján elegáns sörözőjét a legnagyobb kormányzó párt egyik helyi embere tulajdonolja ötven százalékban. Azt is beszélik, (de nagyon kérjük önöket, nehogy baj legyen belőle, mert legutóbb egy humor- talannak tűnő hölgy megruhá- zást meg port helyezett kilátásba), hogy a söröző előtti fedett átjárót azóta el is lehet barikádozni a járókelők elöl. Persze ha a tulajok úgy akarják... Suttogják, hogy korábban hiába akarta úgy bárki, azt a területet senki nem kaphatta meg. Pedig sokaknak hogy fájt rá a foga! Hát erre csak azt mondhatjuk, nagyon rosszindulatúak az emberek. Mindig elégedetlenkednek, pedig annyian kiteszik értük a lelkűket. Mégis sutymorognak, szervezkednek, sose az a jó nekik, ami van. Jó lenne hát, ha végre kiadnák újra Voltaire Candide-ját, hogy falhatnánk a viharvert Panglosse mester bölcsességét, mely szerint: ez a világ a lehető világok legjobbika! zt tudván pedig csak tétován szomorkodunk. Miért nem tudunk örülni neki, emberek?! Apolka Mielőtt konkrét kérdésekre válaszolnék, a Társkereső néhány gyakorlati tudnivalójára szeretném irányítani a figyelmet. Olvasóink és leendő olvasóink egyaránt igénybe vehetik a Társkereső szolgálatot. Ahhoz azonban, hogy tudjanak mindarról, amit a Társkereső nyújthat, amiben segíthet, olvasniuk kell a Nógrád Megyei Hírlapot, hiszen ebben jelennek meg szombatonként a társkeresőkkel kapcsolatos hírek. A Társkeresőhöz levélben és telefonon lehet eljuttatni kéréseket, válaszokat és véleményeket. / Címünk: Nógrád Megyei Hírlap TÁRSKERESŐ 3100 Salgótarján Pf.96. Telefon: 32-316-455. / Minden társkeresőtől kérjük, hogy pontos címmel - telefon esetén telefonszámmal - juttassa el hozzánk az üzenetét. Egyben azt tanácsoljuk, hogy a kérések diszkrét kezelése érdekében ne felejtsenek el jeligét választani. Ugyanis csak arra vállalkozhatunk, hogy a jelige alapján közvetítjük a kapcsolatokat. Azt tervezzük, hogy rövidesen személyes találkozót hozunk létre azok között, akik hajlandóak lesznek arra, hogy eljöjjenek egy-két órás ismerkedő beszélgetésre, zenés e- gyüttlétre. Most pedig a „Társat keres” jeligére egy üzenetet közvetítek: „Tisztelt 60 éves Úr! . .. meg tudom érteni Önt és átér- zem a fájdalmát. Ezen csak egy megértő társ tudna enyhíteni, amit szívből kívánok, hogy sikerüljön megtalálni. Magamról annyit, hogy 57 éves egyedül élő asszony vagyok, s a lakóhelyemen rokonom sincs. Nekem is nagyon nehéz egyedül, 8 éve társ nélkül. Tisztelettel „Társat keresek”. „Több éve élek elváltán, egyedül nyugdíjasán. Sajnos, nagyon rossz a magány. Többször próbálkoztam már társat, élettársat keresni, aki hozzám tudna költözni, de sajnos, nem sikerült. Én 57 éves, 165 cm magas balassagyarmati férfi vagyok. Bízom benne, hogy Önökön keresztül talán sikerülni fog társat találni. Bizalom jelige.” Péter
