Nógrád Megyei Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 179-204. szám)
1994-08-29 / 202. szám
Megyei körkép: Mi megkérdeztük Horváth Nándor rendőr alezredest, aki szerint Angyal István hamisan vádaskodik Olvasóktól - olvasóknak: A Volán illetékese elismeri, hogy a gépkocsivezető és a forgalmi szolgálattevő hibázott #j)26Alfc, 3. oldal p/ ' ' ■',11 4. oldal Mohora: A község főutcáján akkora a sürgés-forgás, hogy az ember csak kapkodja a fejét... Segítettek a pályázatok 5. oldal BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1994. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ V. ÉVFOLYAM, 202. SZÁM ÁRA: 16,30 FORINT NÓGRÁDI!,HÍRLAP Pártatlanul állunk olvasóink ■ Új amerikai tanárok a megyében Jelentős az a segítség, amit az amerikai kormány nyújt hazánknak oktatási, környezet- védelmi területen. A Peace Corps, a békehadtest önkéntesei - akik szép sikereket értek már el - most újabbakkal gyarapodtak. Az idén 45 szakember érkezett az országba, akik két évig tartózkodnak állomáshelyükön és az angol nyelv tanításában nyújtanak segítséget nekünk. A nemrégiben érkezett nyelvtanárok közül ketten megyénkben teljesítenek szolgálatot. Kim Crowley kisasszony a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Szakközépiskolában, Lara Walker kisasszony pedig a Jobbágyi Általános Iskolában kezdi a tanévet tanítványaival. Állandó tankönyvbemutató A Nógrád megyei Pedagógiai Intézet feladatának tekinti a megyei oktatási intézmények szakembereinek tájékoztatását a tankönyvfronton is. Az idei tanévkezdésre való felkészülést májusban kezdték, amikor tankönyvbemutatót és -vásárt rendeztek, dönthessenek a pedagógusok. Az intézet fenntartásában állandó tankönyvbemutató-hely működik Salgótarjánban. Á Május 1. út 81-83. szám alatt kialakított bemutató elsődleges szolgáltatása a választható tankönyvek jegyzékén szereplő művek megtekintésének biztosítása. Az oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok természetesen vásárolhatnak is a bemutató anyagából, nemkülönben a tanulók. Igaz, a bemutatóhelyen a tankönyvek csak kis példányszámban állnak az érdeklődők rendelkezésére, de meg is rendelhetik, akiknek nem jut. A tankönyvek mellett a pedagógusok találnak kézikönyveket, különféle oktatási segédanyagot is, a tanulók pedig hozzájuthatnak gyakorlókönyvekhez, feladatgyűjteményekhez, munkafüzetekhez és feladatlapokhoz is. Sőt, az érettségi előtt állókat is segítik, a sokféle felkészülést segítő kiadványokkal, hétfőtől péntekig 13-tól 16 óráig, kedd kivételével. LAKTANYALÁTOGATÓBAN. Civilektől nyüzsgött tegnap délelőtt a balassagyarmati határőr-igazgatóság központi épületének udvara, hiszen első alkalommal lehetett a szülőknek, hozzátartozóknak meglátogatni a napokban bevonult Újoncokat. Fotó:Rigó Tibor KOPJAFA A TUDÓS TISZTELETÉRE. Dr. Varga Lajos, a püspöki hivatal képviselője szentelte fel Alsópetényben tegnap délelőtt a dr. Andreánszky Gábor botanikus emlékére Dudás György rétsági fafaragó készítette kopjafát. Fotó: Rigó Tibor Alsópetény neves szülöttjére emlékezett Az idős alsópetényiek a szere- tetre méltó báró, szeretetre méltó fiát máig őrzik emlékezetükben. Azét az emberét, akit származása a falusiak fölé emelt, de aki soha nem éreztette „úri” voltát a körülötte élőkkel.- Báró Liptószentandrási Andreánszky Gábor 1895-ben született Alsópetényben, az ősi birtokon, ahol most rá emlékezünk - mondta Kis Ernőné, polgármester azon az ünnepségen, amelyet falujuk nagyhírű szülöttjének emlékére tegnap rendeztek az alsópetényiek. Â megemlékezés tábori istentisztelettel kezdődött.- Dr. Andreánszky Gábor tanárként, kiváló tudósként elkerült ugyan Alsópetényből -méltatta a polgármesterasz- szony tudóssá lett falubélijük életútját - de bármilyen mesz- szire szólította is munkája, szülőfalujához haláláig hű maradt. Kis Emőnét dr. Horánszky András, a Magyar Tudományos Akadémia tagja követte a szónokok sorában. A professzor, Andreánszky tudományos munkáját mutatta be az egybegyűltek előtt, akik között ott volt leszármazottja, megjelentek a Magyar Tudományos Akadémia tagjainak képviselői. Horánszky András beszélt arról a széles körű tudományos tevékenységről, amelyet a tudós élete végéig bejárt. Elmondta, hogy bár szakmai körökben elsősorban ősnövénytanosként tartják számon, elmélyülten foglalkozott a paleontológia határtudományaival is. Neve nem ismeretlen a nyelvészek körében sem, tucatnyi idegen nyelven beszélt, értett és olvasott. Nevéhez fűződik a törzsfejlődés újszerű ábrázolása az új törzsfa megalkotásával. Emléke tovább él tankönyv írókét, tudományos dolgozatok szerző- jeként. Dr. Varga Lajos, a püspöki hivatal képviselője áldotta meg Dudás György helyi származású, rétsági fafaragó alkotását, a dr. Andreánszky Gábor tiszteletére állított kopjafát. Az alsópetényi kastélyparkban, ahol az Andreánszky-csa- lád kastélya állt egykor, mára csak a nyári lak maradt meg, no meg az önkormányzati gondoskodás révén szépen rendezett park. Igaz csak jövőre, 1995-ben lesz száz esztendeje, hogy dr. Andreánszky búcsút vett a földi léttől, de talán nem volt korai az előtte való tisztelgés most sem. A község ugyanis szeretné elnyerni a jövőre esedékes országos Andreánszky-napok rendezésének a jogát. Tuza Katalin Árokjáró személygépkocsik Nógrádban Súlyos baleset történt augusztus 28-án, vasárnap 12.20 órakor a 2-es főúton Vác és Bor- sosberény között. Egy lengyel állampolgár által vezetett Polonéz típusú személygépkocsi először az útpadkára hajtott, majd a szemközti árokba borult. Az autó bolgár utasa súlyos sérülést szenvedett. Szintén tegnap a déli órákban Szalmatercs határában árokba hajtott egy Wartburg. A mentők egy súlyos, és egy könnyű sérültet szállítottak a salgótarjáni kórházba. S. J. F. KERMI-vizsgálat a termékeinkről A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet az év első felében a forgalomban lévő áruk minőségét csaknem 600 helyen vizsgálta. Jelentése szerint a hazai élelmiszeripar számos jó minőségű, újdonságnak számító termékkel jelentkezett. Ez elsősorban a húskészítményekre és a mirelit-árukra vonatkozik. Ugyanakkor az import élelmiszerek minősége ingadozó volt. Egyes húskészítmények, sajtok, mirelit-áruk és befőttek kiválónak minősültek, közepesnek ítélték az ellenőrök a pörkölt kávékat, a szeszes italok és az ásványvizek között pedig volt néhány nagyon silány. Nagyon sok szabálytalanságot tapasztaltak a tőkehúsok vizsgálatánál - elsősorban a helytelen bontás miatt -; nincs javulás a vendéglátásban, ahol minden második ellenőrzött helyen hiányosságot tapasztaltak. Általában az előírtnál kevesebb röviditalt szolgálnak fel, és lejárt minőségmegőrzési idejű pörkölt kávét használnak. ' A vásárlók reklamációi miatt az első félévben csaknem 57 ezer termékről adott véleményt a KERMI, 14 ezerrel többről mint a múlt év azonos időszakában. A panaszok 62 százaléka megalapozottnak bizonyult. A legtöbb reklamáció továbbra is a cipőkre érkezett, a 46 ezer pár lábbelire vonatkozó panasz 62 százaléka alapos volt. Az intézet a fél év folyamán 40 ezer esetben tett feljelentést. Hat terméket kellett kivonni. Holocaust-évforduló A holocaust 50. évfordulója jegyében vasárnap a Kozma utcai temetőben gyászmegemlékezést tartottak. A kegyeletes eseményen részt vett Joel Álon, Izrael Állam új budapesti nagykövete. IDŐJÁRÁS Gyakran lesz erősen felhős az ég, északon sokfelé, másutt elszórtan lesz zápor, zivatar. Az északnyugati szél időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 22 és 27 fok között alakul. A NAP HÍREI Kisebb várakozás a határainkon A személyforgalomban a déli, a teherforgalomban pedig a keleti határátkelőknél kell kisebb várakozásra számítani - tájékoztatta vasárnap délután az MTI-t a határőrség ügyeletese. Eszerint a személygépkocsival érkezők Tompánál és Nagylaknál befelé 3-3 óra, Szegednél pedig kifelé 2 óra várakozás után juthatnak át. A teherforgalomban már hosszabb a várakozási idő: az országot elhagyni kívánó kamionoknak Nagylaknál és Záhonynál 8-8, Gyulánál pedig 2 órát kell vesztegelniük. Nemzetközi fórum a fizikatörténetről Nemzetközi fizikatörténeti konferencia kezdődött vasárnap Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, ahol a hazai főiskolák között egyedül szerepel önálló tantárgyként a fizikatörténet. Az Európai Fizikai Társulat fizikatörténeti csoportja által rendezett tanácskozás fő célja: rámutatni, hogyan lehet jobban felhasználni a természet- tudományok történetét a fizika- tanításban. Ennek érdekében előadásokon, kerekasztai-kon- ferenciákon, műhelyfoglalkozásokon mutatkoznak be az Európából, az Amerikai Egyesült Államokból, Kanadából és Ausztráliából érkezett tudósok. Veterán vadászrepülök országos találkozója Három generáció mintegy 400 tagja foglalt helyet szombaton Veszprémben, a Helyőrségi Művelődési Klub nagytermében, s emlékezett a 101. Magyar Királyi Repülőezred - röviden a pumák - dicső harci tetteire a veterán vadászrepülők 4. országos találkozóján. A szombati találkozó előtt Csur- gay Miklós vezérőrnagy, a Magyar Honvédség légvédelmi parancsnoka vezetésével a veterán pilóták képviselői megkoszorúzták Veszprémben a hősi halált halt repülők emlékművét. Elhunyt Kajtár István Elhunyt Kajtár István, a Magyar Életmentő Egyesület, a Magyar Mentőúszó Szövetség, a Magyar Életmentő Alapítvány és a Magyar Egészség Párt alapítója és elnöke - tájékoztatta szombaton az MTI-t a Magyar Életmentő Egyesület. Kajtár István 44 éves korában, tragikus baleset következtében vesztette életét. Temetéséről később intézkednek. Taxisra támadtak bolgárok és ukránok Az Országos Rendőr-főkapitányságtól kapott tájékoztatás szerint az elmúlt 24 órában a közutakon összesen 55 személyt ért baleset. Akadtak sajnos, súlyos bűncselekmények is. Közülük egy jellemzőt választottunk ki. À Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított egy bolgár és két ukrán állampolgár ellen, mert pénteken éjjel Polgárdi külterületén, az M7-es autópálya parkolójában megtámadták Sz. József 27 éves törökbálinti taxisofőrt. A gépkocsivezetőt lefogták, késsel többször megszúrták. A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett. Újabb halálos diszkóbaleset Ismét halálos áldozatokat követelt Vas megyében a diszkóból hazatérés: ezúttal két fiatalember veszítette életét szombaton hajnalban - tájékoztatta vasárnap az MTI munkatársát a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A halálos közúti baleset a 8- as nemzetközi főúton Vasz- szentmihály és Rönök között, éjjel 3.20 órakor történt, amikor a 23 éves Sz. F. és a 21 éves K. L. a diszkóból hazaindultak Rö- nökre Trabantjukkal. A személygépkocsi eddig ismeretlen ok miatt áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy szerb autóbusszal. A két fiatalember a életét vesztette, a busz utasai közül senki nem sérült meg. (MTI)