Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-11 / 161. szám
2. oldal Világpolitika 1994. július 11., hétfő Meghalt Kim ír Szén eszak-koreai elnök Meghalt Kim ír Szén észak-koreai elnök, a világ leghosszabb ideig hatalmon lévő sztálinista vezetője. A phenjani rádió szombaton közölte a hírt: 82 éves politikus az elmúlt hét csütörtökén szívrohamot kapott és pénteken hajnalban meghalt. Egyes biztonsági szakértők megjegyzéseiben nem zárják ki, hogy Kim, a „nagy vezér” esetleg természetellenes halált halt. Kim ír Szén napokkal ezelőtt jelent meg a nyilvánosság előtt, látszólag jó egészségi állapotnak örvendve, és Carter volt amerikai elnököt is meglepte az észak-koreai vezető frissessége a múlt hónapi phenjani találkozójuk során. Megfigyelők utalnak arra a körülményre is, hogy az KNDK teljhatalmú vezetőjének halála éppen akkor következett be, amikor Észak-Korea és az Egyesült Államok képviselői tárgyalóasztalhoz ültek Genfben. Dél-Koreában aggódnak: vajon a hatalom átörökítése simán zajlik-e majd és még inkább, hogy folytatódni fog-e a nemrégiben beindult enyhülési folyamat. (Kim Jung Szám délkoreai államfő készültségbe helyezte a hadsereget és sürgős ülésre hívta össze a Nemzetbiztonsági Tanácsot, ezek az intézkedések az adott körülmények között azonban csak rutinszerű lépésnek tekinthetők. - Csapatmozgások a két Koreát elválasztó tűzszüneti vonal északi oldalán nincsenek - közölték.) A KNDK rádiója azt jelentette meg, hogy Kim Dzsong II, Kim Ír Szén fia és a teljhatalom várományosa áll majd a temetési bizottság élén. A temetésre nem hívnak meg külföldi vendégeket - közölték. Az 52 éves Kim Dzsong II már a nyolcvanas évek második felétől átvette apjától az ország napi ügyeinek intézését, azonban mindmáig Kim ír Szén maradt az államfő és a koreai Munkapárt elnöke. Kim Dzsong II 1991-ben vette át a hadsereg főparancsnoka és rá két évre a katonai bizottság elnöki tisztét. Mindez azonban csak valószínűsíti, hogy a dinasztikus átörökítés „előírás szerint” zajlik le. A szakértők információk hiányában bizonytalanok, egyesek nem zárják ki a reformok, a nyitás híveinek és a kemény vonal pártfogóinak összecsapását most, hogy az „országalapító” és megkérdőjelezhetetlen tekintélynek örvendő vezető eltávozott. Kim Dzsong lit ugyan a KNDK sajtója gyakran szerepeltette és tisztelettel övezte, ám politikai nézetei ismeretlenek. Az alapkérdés, folytatódni fog-e az elmúlt hetekben beindult enyhülési folyamat, közeledni fog-e a két Korea egymáshoz a jövőben is. Carter volt amerikai elnök múlt havi közvetítése jóvoltából július 25-27-re kitűzték a két Korea államfőjének történelmi csúcs- találkozóját. A szakértők azt valószínűsítik, hogy Kim Dzsong II ez alkalommal még nem lép apja helyébe, így esetleg el kell halasztani a phenjani találkozót. Kim ír Szén, a pénteken elhunyt észak-koreai vezető bebalzsamozott holttestét légmentesen lezárt üvegkoporsóban helyezik végső nyugalomra egy, a Mao Ce-tung kínai vezető nyughelyéhez hasonló mauzóleumban - jelentette szombaton a dél-koreai sajtó. Még februárban 300 000 dollár értékű márványt importáltak Eszak-Koreába, hogy Mao Ce- tung mauzóleumának mintájára végső nyughelyét építsenek a „Nagy Vezér” számára - jelentette a KBS hivatalos rádió és televízió. A Kim ír Szén holttestét őrző üvegkoporsó 10 méter hosszú lesz - állítja a Yon- hap hírügynökség, kínai forrásokra hivatkozva. Októberben nyolctagú észak-koreai küldöttség járt titokban Pekingben, ahol a Mao Ce-tung koporsója elkészítésében annak idején közreműködött kínai szakemberekkel tanácskoztak. A phenjani rádió jelentése szerint Kim ír Szén holttestét Phenjanban az elnöki palotában ravatalozták fel. (MTI) Budapest: 1)11 Lágymányosi út 15. Tel.: 209-2355 Rádiótelefon: (06 60) 327-087, (06 60) 327-088 Balatonvilágos: M7-es enyingi elágazás Tel.: (88) 380-644 Rádiótelefon: (06 60) 327-100 Békéscsaba: 5600Gyóni G. u. 21. Tel : (66) 447-111 Rádiótelefon: (06 60) 384-000 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A Tel.: (52) 318-038 Rádiótdefon: (06 60) 327-800 Gyón 9022 Pálffy Dénes u. 1. Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327-400 Miskok: 3530 Széchenyi u. 70. Tel.: (46) 411-550 Rádiótelefon: (06 60) 351-000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel : (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327-408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel : (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 327-900 Salgótarján: Apex Kft. 3100 Klapka út 3. Tel : (32) 312-832 Rádiótelefon: (06 60) 337-247 Szeged: 6720 Tisza lajos krt 2-4. Tel : (62) 421-575 Rádiótelefon. (06 60) 327-600 Székesfehérvár: 8000 Várkörút 44.-46 Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327-200 Szolnok: 5000 Baross u 1. Tel: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386-001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377-000 A 450-es Westel telefonok épületen belül is használhatók. MOZGÁSBAN AZ ÜZLET Az MNB kölcsönfelvétele Tokióban Két kölcsönt is vett föl a Magyar Nemzeti Bank Tokióban az elmúlt héten. A választások óta az MNB-nek ez a második hitelfelvétele a nemzetközi tőkepiacon, s az első a távol-keleti szigetországban. A hitel, illetve a kötvény feltételei azt tükrözik, hogy megítélésünk nem változott a japán pénzpiacon. Hárshegyi Frigyes, az MNB alelnöke e héten számos japán kereskedelmi bankkal tárgyalt és ez alkalommal megkezdődött egy 300 millió dollár értékű szindikált hitel szervezése. A másik üzletet szintén sikeresnek minősítette Hárshegyi Frigyes. 30 milliárd jen értékű kötvény - nagyjából 300 millió dollárnak felel meg - kibocsátásáról van szó, amely az MNB idei első kötvénye a japán jenben jegyzett szamurájpiacon. A külföldi befektetéseket gátló tényezők Riasztó mértékű és gyakran önkényesen megállapított adókötelezettségek hátráltatják a külföldi befeketetéseket Kelet—Európa országaiban - ezt állapítja meg egy nemzetközi tanulmány, amelynek összegzését most tették közzé Brüsszelben. A budapesti közgazdaság-tudományi egyetem és két tanácsadó, illetve pénzügyi szakértői csoport által készített összeállítás egyebek mellett leszögezi: a térségben tevékenykedő beruházók súlyos büntetőadókat kockáztatnak, ha a legkisebb mértékben is tévednek a sokszor áttekinthetetlen adószabályok értelmezésében. A külföldi befektetők számára a rendszer terhes, bürokratikus és bonyolult, de a hazai állampolgárok is kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy egyszerűen fogalmuk sincs, miképp kell eleget tenni saját adókötelezettségeiknek. Feloldották a kévéexport tilalmát A brazil kormány azonnali hatállyal feloldotta a kávé exportjára június végén kirótt átmeneti tilalmat, amelyet az ültetvényeken pusztító szinte példátlan fagyok és a nyomukban járó, csaknem 30 százalékos termésveszteség indokolt. A kivitel felfüggesztésével a hatóságok a spekulációnak igyekeztek elejét venni. A gyakran mínusz 7 fokos fagyok a kormány előzetes számításai szerint 28,6 százalékát pusztították el az 1994—95-ös szezon várt hozamának; a 17,5 millió zsáknyi lehetséges termés 5 millió zsákkal marad el a korábban becsülttől (1 zsák 60 kilo- grammnyi kávét tartalmaz). A brazil nemzeti kávétanács ennél is borúlátóbb: a szervezet saját becslései szerint a kisesés elérheti a 6-8 millió zsáknyit is. Figyelmeztetés az ENSZ BT-nek Thorvald Stoltenberg, az ENSZ délszláv ügyekben illetékes közvetítője figyelmeztette az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy a Szerbia elleni szankciók esetleges megszigorítása tovább rontaná Macedónia helyzetét. A norvég diplomata nem mondta el véleményét arról, hogy kívánatosnak tartja-e a szankciók szigorítását, csak annyit mondott, hogy az ENSZ-embargóról folytatott eszmecserék során a BT-nek figyelembe kell vennie az intézkedések Macedóniára kifejtett hatásait is. A „Hetek” csúcstalálkozója az olaszországi Nápolyban Kim ír Szén észak-koreai vezető váratlan elhunytának híre, Murajama Tomiicsi japán miniszterelnök rosszullét miatti kórházi kezelése és az iszlám fundamentalizmus kérdésében támadt amerikai-francia nézeteltérés miatt a világ hét legfejlettebb ipari államának vezetői szombaton reggel Nápolyban nem kezdhették úgy a „Hetek” csúcsértekezletének első munkanapját, mint eltervezték, vagyis hogy kizárólag csak a világgazdaság legfontosabb kérdéseire összpontosítsák figyelmüket. Az Algériában meggyilkolt hét olasz tengerész tragédiája már a nápolyi csúcs előestéjén jelezte, hogy az iszlám fundamentalizmus kérdését nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni a nagyok találkozóján. Olasz részről elhangzottak olyan hivatalos vélemények, hogy a kegyetlen merényletet nem véletlenül hajtották végre a csúcs megnyitása előtt, de a házigazda Olaszország minden lehetőt megtett azért, hogy a gyász ne árnyékolja be a találkozót. A sajtó a lehető legvisz- szafogottabban foglalkozott az esettel, s a meggyilkoltak holttesteit is pénteken éjjel szállították haza Nápolyba, ahol a koporsókkal érkező repülőgép fogadására megjelent Oscar Luigi Scalfaro olasz államfő. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és Bili Clinton amerikai elnök már pénteken kérte az algériai vezetéstől, hogy kezdjen tárgyalásokat a két évvel ezelőtti választásokat megnyerő iszlám erőkkel, melyek hatalomra jutását puccsal akadályozták meg az észak-afrikai országban. Clinton leszögezte, hogy az algériai vezetés támogatásra számíthat a szélsőséges erőkkel szemben, de a terrorizmus megfékezéséért tett erőfeszítések támogatása nem teljesen feltétel nélküli. Az amerikai elnök szerint az ellenzékkel meg kell egyezni a demokrácia biztosítása érdekében, legalább egy olyan működő kormányt kell létrehozni, mely képes az erőszak visszaszorítására az országban. Ez az álláspont teljesen ellentétes Franciaország véleményével. Párizs a jelenlegi algériai vezetés legjelentősebb támogatója. Francia részről is azt kívánják, hogy a,Tietek” minél előbb foglaljanak állást, de úgy, hogy fenntartások nélkül ítéljék el az iszlám fundamentalizmust, s minden feltétel nélkül nyújtsanak politikai és gazdasági támogatást az algériai katonák segítségével hatalomra jutott kormánynak. Kim ír Szén észak-koreai vezető váratlan elhunytának híre a koreai kérdést helyezte előtérbe. Amerikai és japán részről már szombaton a kora reggeli órákban kifejezték részvétüket Kim ír Szén halála miatt. Bili Clinton azonnal nyilvánosságra hozott üzenetében az amerikai nép részvétéről biztosította az észak-koreai népet. Clinton az üzenetben nagyra értékelte azt, hogy Kim ír Szén kormányzása idején kezdődött meg a hivatalos párbeszéd az amerikai és az északkoreai kormány között, és egyben reményét fejezte ki, hogy ez a párbeszéd megfelelő formában folytatódni fog. Japán részről szintén azt a reményt fogalmazták meg, hogy az észak-koreai vezető halála nem lesz kedvezőtlen hatással a Koreai-félsziget békéjére és biztonságára. Az amerikai-észak—koreai párbeszéd megkezdése és a július végére tervezett Korea-közi csúcstalálkozó az utóbbi idők biztató fejleménye volt. r