Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-09-10 / 160. szám

1994. jűlius 9-10., szombat - vasárnap Megyei Körkép 3. oldal Hatvankilencen szereztek diplomát Fekete napok a gyarmati vágóhídon Szerkeszőségünk olyan információhoz jutott, miszerint a balas­sagyarmati vágóhídon július 11-1 hatállyal valamennyi dolgozó megkapja a felmondólevelét. Utánajártunk a hírnek. A vállalat titkárságán mindössze annyit sikerült megtudni, hogy június 2-tól folyamatban van a felszámolás. A felszámolást végző biz­tos rendelkezése értelmében egyebet nem közölhettek velünk. Nem hagytuk annyiban a dolgot, felkerestük Deák Pált, az Üzemi Tanács elnökét, aki készséggel válaszolt a kérdéseinkre. A régi szép időit, amikor még termeltek Fotó (archív): Rigó (Folytatás az 1. oldalról) pénztárak területén lehet majd érezni a képzés eredményeit. Elismeréssel illette azokat, akik akkor ismerték fel a tanfolyam lehetőségét, amikor annak még nagyon is hézagos volt a törvé­nyi szabályozása, kiszámítha­tatlan volt, milyen helyzet ala­kul ki, mire elvégzik a tanfo­lyamot. Azzal kapcsolatban, hogy a sikeres vizsga után ho­gyan hasznosítják majd ismere­teiket a tanulók, Sándor el­mondta: korrigálni kell majd a jelenlegi szabályozást. Létre­jött egy államilag elismert A tegnapi nap mindkét elő­adója - Sharon Holder és Mohammed Dhalech - Angli­ából, az ifjúsági csereprogra­mok londoni központjából ér­kezett, s mindketten egyúttal hallgatói is a nyári salgótar­jáni nyári egyetemnek. Sok­oldalúan illusztrált, egymás­sal jól összehangolt előadá­sukban az idén áprilisban Bradfordban tartott szeminá­rium anyagát közvetítették. Ezen a kurzuson európai, nemzeti és helyi szintű ajánlá­sokat, ellenőrizendő programot fogadtak el a kisebbségek joga­inak védelmében, az idegen- gyűlölet mérséklése érdekében. A két előadó elsősorban azt hangsúlyozta, hogy az ijúsági közösségek, csereprogramok milyen módon vehetnek részt ebben a folyamatban. * A nyári egyetem külföldi hallgatói között határainkon túli magyarok is vannak. Bacskó Mária, Komlósi Csa­báné és Szűcs Istvánná a kár- pat-ukrajnai Beregszászról jöt­tek Salgótarjánba.- Mi módon kerültek ide?- A TIT Nógrád Megyei Egyesületének a magyar Műve­lődési és Közoktatási Miniszté­riumtól elnyert pályázati ösz­töndíjaival veszünk részt a nyári egyetemen. Számunkra is nagyon fontos, amit itt hallunk, hiszen Kárpát-Ukrajnában mi is kisebbségnek számítunk. szakmai képzettségi szint, de ez nincs összhangban a köztisztvi­selői törvénnyel, az önkéntes biztosító pénztárakról szóló törvény bizonyos fejezeteivel. A hallgatókat nem az eddig szokásos biztosítási ügyintézői munkára készítették fel. Sándor úgy látja, „máris kezdik kivetni rájuk a hálót”. A tegnapi ün­nepségen részt vett a szolnoki Győrffy István Népfőiskolái Alapítvány küldöttsége is. A diplomákat Boldvai László or­szággyűlési képviselő (MSZP) adta át az első képzésen végzett hallgatóknak. Dudellai Ildikó- Milyen a magyarság hely­zete napjainkban Ukrajná­ban?- Számos területen előrelé­pés történt a rendszerváltozás óta. A magyar kormány sokat tett a kishatárforgalom fellendí­téséért, a gyermekek csereüdül­tetése s egyáltalán a magyaror­szági kapcsolatok erősítése ér­dekében. Az egyházak a segé­lyezésben járnak elöl. Bereg­szászon három éve magyar nyelvű gimnázium nyílt, Nagy- beregen református gimnázium várható és a tervek szerint az idén magyar nyelvű főiskola is indul Beregszászon.- Annak viszont nem örü­lünk, hogy a magyar nyelvű könyvek száma lényegesen csökkent az utóbbi időben. Eb­ben szerepet játszik a valuta- és a papírhiány. Ezért is köszön­jük Töttösy Istvánná doktornak, a minisztérium főosztályveze­tőjének, hogy nyári egyetemi előadása tiszteletdíját nekünk ajánlotta fel könyvvásárlásra.- Hogyan tudják hasznosí­tani a Salgótarjánban hallot­takat?- Miután valamennyien álta­lános iskolai tanárok vagyunk, közvetlenül csak kevés dolgot használhatunk fel a nyári egye­tem anyagából. Viszont a látó­körünk tágult, sok új ismerettel lettünk gazdagabbak. Főként a tanári továbbképzéseken hasz­nosíthatjuk az itt szerzett ta­pasztalatokat. Cs. B.- Mi a helyzet jelenleg a húsiparnál?-Július 11-re a felszámolási biztos, Boros András úr gyűlést hívott össze, ahol értesülni fo­gunk a további sorsunkról. Nagy valószínűséggel minden­kinek felmondanak.- Ezek szerint végkielégítés lesz?- Igen, bár ennek formájáról még semmit nem tudunk. Mi, dolgozók úgy szerettük volna, ha egy összegben fizetnek ki bennünket. Erre azonban a vál­lalat anyagi helyzete miatt nem hiszem, hogy sor kerülhet. Na­gyobb a valószínűsége annak, hogy havi törlesztésben, termé­szetesen késedelmi kamatot felszámítva kapjuk kézhez.-A munkások hogyan vi­szonyulnak a helyzethez?- Nagy az elkeseredésük. Nézze, a munkások nagy több­sége 20-25 éve a cégnél van. Sokakat érint még mindig a kárpótlás kérdése. A legilleté­kesebb válaszol, dr. Medgyesi Péter, a Nógrád Megyei Kár- rendezési Hivatal vezetője.- Milyennek értékeli a kár­pótlás első ütemét?- Eredményesnek. Hivata­lunk eddig az 1991. évi XXV. törvény alapján 21 262, az 1992. évi XXIV. törvény alap­ján 905 kérelmet bírált el, s ez 100 százalék teljesítést jelent.- Voltak-e fennakadások?- A kérelmek jelentős része hiányosan érkezett. A bizonyí­tékok beszerzése az esetek 4—5 százalékánál jelentős időt vett igénybe. Gyakran volt, hogy az ügyfelek kértek hiánypótlási határidő-elhalasztást.- Hol zajlottak a árverések?- Az első három licitet min­dig azokban a községekben tar­Ha nagyarányú elbocsátásra ke­rül sor, akkor nem biztos, hogy hamar munkát találnak. A mi foglalkozásunk nem olyan, mint a kőműveseké, ácsoké, la­katosoké. Roppant nehéz elhe­lyezkedni. Itt a városban a hús­üzletek csak néhányukat tudják majd alkalmazni. A többieknek a munkanélküli segély jut. Vi­szont - éppen a felmondási idő miatt - ennek folyósításáért is csak később folyamodhatnak.- Mégis, hogyan fajulhatott eddig a helyzet?-Október óta teljesen leáll­tunk a termeléssel. Sokáig úgy nézett ki, lesz valamilyen meg­oldás. Egy orosházi illetőségű, bizonyos Kovács úr bejelentke­zett, hogy szívesen átvenné a céget, s csak néhány felesleges munkaerőtől szabadulna meg. Tehát nem tervezett nagy számú létszámcsökkentést. Előszerződést is kötött. Jelent­tottuk, ahol az árverésre kitű­zött földterület volt. A negye­dik árverések a 35 tsz-központ- ban, három-négy falu földjét együtt árvereztük, ezt követően a volt járási székhelyen, majd a megyeközpontban tartottuk az árveréseket.- Mikorra kellett befejezni a licitálást?- A szövetkezeti földek árve­rését június 30-ra kellett befe­jeznünk. A Szondy Mg. Tsz. esetében a természetvédelmi hatóság tilalma, a Rákóczi Me­zeje Mg. Tsz. esetében peres el­járás miatt nem tudtunk árve­rést tartani.- Mennyi földterület ma­radt meg?- Jóformán semmi. A jó mi­nőségű földek elkeltek, csak az alacsony értékű, nehezen mű­velhető területek maradtak kezett egy másik személy is, aki marhavágásra kívánt volna berendezkedni. No, de a mar­havágás az irodai személyzettel is mindössze 25-30 főt igényel, s kérdezem, mi lett volna akkor a maradék 210-zel. Az emberek mindvégig abban reményked­tek, majd csak történik valami számukra kedvező esemény. Nap mint nap bejártunk, ki- sebb-nagyobb munkálatokat, festéseket végeztünk, hogy ha valaki átveszi a vállalatot, a le­hető legjobb állapotban találja. De nem történt semmi érdem­leges. Most pedig derült égből villámcsapásként ért a hír ben­nünket a teljes körű elbocsátás rémképéről.- Mit várnak?-Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy cégünk léte nagyban függ egy másik Penomahon belüli vállalat, a ceglédiek sorsától. Ha ott ugyanis tovább folytató­dik a termelés, akkor ránk is szükség lesz. Úgy értesültünk, ha mégis megtörténik a felszá­molás, akkor meg fogják hir­detni újból eladásra a Komple­xumot. De akkor kit fognak dolgoztatni? Mert azt ne várják, hogy azokat, akiket egyszer el­bocsátottak, majd vissza tudják csalogatni. Márpedig az újabb teljes üzemű működés mini­mum 150-200 főt igényel, s nem biztos, hogy találnak meg­felelő szakmabéli jártasságot tanúsító munkásokat a környé­ken. Mindenesetre remélem, valaki megveszi az üzemegy­séget, s akkor újra jó minőségű húst készíthetünk, mert amit az utóbbi időben megtermeltünk, korántsem volt annak nevez­hető. Immáron biztosra vehető, hogy a július 11-i nap fordu­lópontot jelent a balassa­gyarmati húsiparban. Lehet, eltűnik a térképről egy nagy múltú üzem. Lehet folytató­dik a termelés. De milyen színvonalon? Hegedűs Henrik meg. A maradványterületeket a szövetkezetek a vagyonnevesí­tés szabályai szerint kötelesek felosztani.- Mi lesz azzal, aki eddig nem vett kárpótlási jegyén földet?- Az állam a szövetkezeti földek árverését követően ál­lami tulajdonú földet bocsát ár­verésre. Ezek várhatóan ősszel indulnak. Néhány adat a kárpótlásról. Elárverezett földterület: 41 301,5 hektár, 357 889,98 aranykorona értékben. Tulaj­donhoz jutott: 10 362 személy. Árverések száma a megyében: 805. Kárpótlási jegy összér­téke: 245 283 000 forint. Kia­lakult licitár maximális értéke aranykoronánként 65 000 fo­rint, minimális értéke ötszáz fo­rint. Szanyi Nóra A NAP HÍREI Traffipax Július 9-én, szombaton 8 és 16 óra között a következő útvonalon várhatóak traffi- paxos sebesség-ellenőrzé­sek: Salgótarján - Karancs- alja - Karancslapujtő - Ka- rancskeszi - Mihálygerge - Litke. Július 10-én, vasár­nap pedig - 14 és 22 óra kö­zött - Pásztó településré­szein, Jobbágyiban, Szar- vasgedén, valamint a 21-es számú főúton számíthatnak sebességmérésre az autó­sok. Tizenöt vagonnal Balassagyarmat. A Balas­sagyarmat és Vidéke Áfész a hét elején megkezdte az idei termésű uborka felvá­sárlását. A terméskilátások mind mennyiségben, mind pedig minőségben jóval biz­tatnak, bár egy kiadós esőt szívesen elfogadnának a támos rendszerben, és a föl­dön termett uborkaültetvé­nyek. A kisméretűekért ki­lónként harminc, a nagyob­bakért húsz forintot kap a termelő. A felkínált uborkát három helyen vásárolják fel, és tizenöt vagonig meg sem állnak. Ribizli nyugatra Salgótarján. A salgótarjáni Tartós Kft.-ben a hét végére befejezték a fekete és piros ribizli felvásárlását, kiszállí­tását. A tíz vagonra tehető ízes bogyós gyümölcsök az ausztriai és a német piaco­kon találtak vevőre. Az előbbiek mellett a héten hozzákezdtek a meggy és csemegeuborka gyártásá­hoz. Az előállítandó meny- nyiségnek megvan a szük­séges piaca. Igazgatói állásra lehet pályázni A Ludányhalászi Ápoló Gon­dozó Otthon és Rehabilitációs Intézet igazgatója, Berták Sán- dorné ősszel eléri a nyugdíjkor­határt, s nyugdíjba kíván vo­nulni. Ezért Nógrád Megye Közgyűlése pályázatot hirdet a vezetői állás betöltésére. A megbízás öt évre szól, s az állást 1995. január elsejétől le­het elfoglalni. A pályázónak rendelkeznie kell felsőfokú tár­sadalomtudományi vagy egész­ségügyi szakképesítéssel, leg­alább ötéves szakirányú vezetői gyakorlattal. Előnyt jelent, ha valakinek általános orvosi diplomája, pszichiátriai szakvizsgája, vagy a megpályázott szakterületen több éves szakmai gyakorlata van. A pályázatot a megyei közgyűlés elnökéhez (3100 Salgótarján, Rákóczi út 192) kell benyújtani. HALLGATÓI NAP VOLT A NYÁRI EGYETEMEN Program az idegengyűlölet ellen Kárpát-Ukrajnából érkezett ' hallgatók (balról jobbra):Szűcs Istvánná, Komlósi Csabáné és Bacskó Mária Nógrádban tízezernél többen jutottak földhöz Nem tüntettek a gyarmati lakók A betörő a kazánházon átjutott a milliókhoz? BALASSAGYARMAT. Tün­tetést helyeztek kilátásba az önkormányzati képviselő-tes­tület csütörtöki rendkívüli ülésének (amelyről tegnap be­számoltunk - a szerk.) idejére a városban eladás előtt álló mintegy 140 önkormányzati lakás bérlői, mert sérelmezték a lakás várható, s szerintük túlzottan magas árát. A demonstrációt azonban később elhalasztották, meg­várva a testület újabb döntését. Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a balassagyarmati önkor­mányzat korábban értékbecs­lést végeztetett, miszerint négyzetméterenként 21 ezer fo­rint általában egy 15 éve épült, összkomfortos lakás ára. A tes­tület úgy döntött, hogy a lakók a becsült érték 75 százalékáért, átlag 950 ezer-1 millió forintért vásárolhatják meg otthonukat. A leendő vevők azonban ezt sokallták. A városban ugyanis a magánforgalomban általában 18 ezer forintos négyzetméte­renkénti áron lehet lakást venni. Azt indítványozták tehát az ön- kormányzatnál, hogy a képvise­lők vagy a százalékot, vagy a lakás becsült értékét kurtítsák meg, közelítve a magánforga­lomban szereplő árakhoz. A képviselő-testület az előterjesz­tésben foglalt 65 százaléknál is kedvezőbb döntést hozott, a be­csült érték 60 százalékában ha­tározva meg a lakásárakat. így az érintettek már 600-650 ezer forintért hozzájuthatnak ottho­nukhoz. A városatyák ugyanis úgy vélték, így az önkormány­zat rövid időn belül nagyobb bevételre tehet szert, melyet akár lakásépítésre is fordíthat. Tegnapelőtt a kora esti órák­ban Bátonyterenyéről számos telefonhívás érkezett a szer­kesztőségbe. A telefonálók ar­ról beszéltek, hogy a városban sok a rendőr, s azt kérdezték, hogy mi volt az oka ennek. Tegnap reggel érdeklődtünk a Bátonyterenyei Rendőrkapi­tányságon, ahol Tóth Tibor rendőrkapitány csak arról szá­molt be, hogy betörés történt, és az ismeretlen tettes nagyobb értéket lopott el. A nyomozás érdekeire tekintettel egyelőre többet nem akart mondani. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Sándor Béla őrna­gyot, a megyei rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivőjét, akitől megtudtuk, hogy július 7-én, kora délután O. Pálné bejelen­tette a rendőrségnek, miszerint ismeretlen bűnöző kifeszítette a lakás kazánházának ajtaját, s behatolt a házba. A tulajdonos elmondása szerint a tettes 2 millió forint értékű aranyék­szert és 500 ezer forint kész­pénzt lopott el. A rendőrség forró nyomon kezdte meg a nyomozást, a tet­tes kézre kerítését, majd hely­színi szemlét folytattak. Nem sokkal később a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói adat­gyűjtést végezve bekapcsolód­tak az eset felderítésébe. A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást.- pádár ­KÍVÁNCSISKODÓ Tiltó tábla a parkban Legutóbbi számunkban egy salgótarjáni nagymama pa­naszolta, hogy a Játszó és Lőwy Sándor út közötti parkba az utóbbi időben nem merik leengedni a gye­rekeket, mert azt rendre el­lepik a kísérővel vagy anél­kül ott tartózkodó kutyák. Kérdezte: Ki lehetne-e til­tani innen az ebeket? A Városgazdálkodási és Üzemeltetési Kft. illetékesé­től azt az információt kaptuk, hogy rövid úton intézkedés fog történni az ügyben. A mű­szaki osztály munkatársai a közeli napokban elhelyezik a Kutyát bevinni tilos!-táb\úl a helyszínen. Jó lenne, ha ezen­túl mind a nagymama, mind a parkot leginkább használatba vevő gyerekek megnyugod­hatnának, s többet nem kel­lene tartaniuk az ott kószáló kutyáktól. Amennyiben to­vábbra sem történne megfe­lelő intézkedés, arra kérjük a panaszosokat, hogy újabb problémájukat a fenti intéz­ménynek jelezzék. Salgótarjáni olvasónk tette fel a kérdést: „Har­madosztályú presszót veze­tek, ismereteim szerint 1994. évtől nekem is kell idegen- forgalmi hozzájárulást fi­zetnem. Vajon kikre vonat­kozik a hozzájárulás fizetési kötelezettség, és hogyan kell teljesíteni a fizetési és beval­lási kötelezettséget?”

Next

/
Thumbnails
Contents