Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-23-24 / 172. szám
1994. július 23-24., szombat - vasárnap Megyei Körkép 3. oldal Lesz-e fekália? Vállalkozniuk kell a rétsági katonáknak A felderítő század katonáinak bemutatója Fotó: -rtA z előző kormány szimpatizánsai sem voltak olyan elvakultak, hogy ne tudták volna: a televízió és rádió elzavart újságírói politikai tisztogatás áldozatai lettek. Az elején egyesek halo- vány kísérletet tettek a bizonyítvány magyarázatára, de maguk sem hitték el saját mondataikat. Oly annyira egyértelmű, s világos cselekedetnek lehettünk tanúi, hogy hiába is győzködtek bennünket a „mukosok” és rokonaik. A Crarfaz-forgatókönyvet Csúcs és Nahlik felmházott alelnö- kök megvalósították. Emlékszünk még a média- törvény megalkotására tett vérszegény kísérletekre. Az MDF-es kormány, gondolván, örökre hatalmon marad, valami olyasmit próbált képviselni, beépíteni a törvénybe, hogy a politikai súly érvényesüljön a televízióban és a rádióban. Annak is örültek volna, ha az ő emberei ülnek az elnöki székekben. Az akkori ellenzék egységesen lépett fel ezen tervezet ellen. A kísérletek hamvában holtak el. Maradt a 74-es rendelet, maradtak a felruházottak is. Közben a rádió és a televízió szakmailag olyan mélyre süllyedt, mint még soha. A 129 rádiós elbocsátásakor az azóta megszűnt kormányhű lap azt írta, hogy a kirúgottak egy csoportja behatolt Csúcs úr süppedés szőnyegekkel díszített szobájába és ott fekáliával bekente a felruházott alelnök jobb sorsra érdemes székét. A tudósítást olvasván nyomban rájöttem, nem lehetett valami alapos a tudósító, mivel a fekália elemzését elmulasztotta. Máig nem derült ki, embertől vagy állattól ered az ürülék. Nyári szabadságukat töltik az országgyűlési képviselők is. Néhány nógrádi honatyát arról kérdeztünk, mivel töltik az idejüket az augusztus végi következő munkanapig? Rozgonyi Józsefnek a ház körül kell rendet tennie, például füvet nyírni. Péntektől két hétre megy a Balatonra. Közben kétszer Pestre kell mennie. Utána megint itthon készül, augusztus 22-én kezdődik a parlamenti munka. 20-án valószínűleg ünnepségre megy. Egy hetet már volt Horvátországban. Serfőző András otthon dolgozik a gázbekötésnél, a ház tataAz MSZP gőzerővel, s bakiparádéval indította a média körül kialakult helyzet rendezését. Horn aláírta az új elnökök kinevezésére tett javaslatot, pedig még nem volt hatpárti konszenzus. Az ellenzék egységesen utasította vissza ezt a cselekedetet: ez aztán a diktatúra - mondták. A tárgyalások megszakadtak, majd folytatódtak, aztán kivonult a kulturális bizottság üléséről az ellenzék. A Fidesz a kormányváltás előtt még az SZDSZ-el azonos platformon állt a médiaügyben, mára viszont megváltozott a véleménye. Nem lesz egyszerű betartania az MSZP-nek a korábbi ígéreteit. Már habozik is például a 74-es kormányrendelet eltörlésében. Hankisst meg sem kérdezték, mit szólna hozzá, ha elbocsátanák. Kormányzó pártként az SZDSZ kis kutyaszorítóba került. Most, hogy a csokornyakkendős szépfiűt, Stefkát alkalmatlanság miatt elküldték a Híradótól, meg a Héttől, a Jóisten se mossa le a kormányról a politikai tisztogatás gyanúját. Pedig hát, rendet kell végre tenni a médiában. Ránk fémé egy jó televízió és egy jó rádió. M ost mindenesetre^ kinevezték Horváth Ádámot a televízió, és Szirányi Jánost a rádió elnökévé. Utóbbi ráadásul még MSZP-tag is, igaz, a kinevezésekor visszaadta a tagkönyvét. Már csak az a kérdés, Szirányi úr székét alaposan lesikálták-e? Ha ez megtörtént, még mindig lehet tartani attól, hogy a hamarosan elbocsátandó rádiósok bosszút állnak, s egy óvatlan pillanatban bekenik az elnöki széket fekáliával. Elvégre, demokrácia van% Adam Tamás rozásánál, az udvar rendbe hozásán, mert ezekkel lemaradt az elmúlt hetekben. Egy hétre Szegedre utazik majd a családdal. Augusztus 29-én lesz a szünet utáni első plenáris ülés, de közben bizottsági ülések is lesznek - tudtuk meg Tamássy Istvántól. Albizottságok alakultak a környezetvédelmi bizottságban, az ő feladata az építési albizottság megszervezése. A salgótarjáni SZDSZ-irodá- ban is gyakran keresik az emberek. Augusztus második felében nyaral majd. (dudellai) Rétság. A gépesített lövész- dandár névadójára, Hunyadi Jánosra emlékeztek tegnap a városban. Idén először tartották meg a dandámapot, a nándorfehérvári csata évfordulójának emlékére. Több helyszínen zajlottak a rendezvények, amelyekre meghívták a körzet katonai elöljáróit, országgyűlési képviselőit, önkormányzati és közéleti vezetőit. Az új honvédelmi minisztert. Keleti Györgyöt hiába várták az eseményre, nem érkezett meg. A laktanya parancsnoka, Bányai Tibor alezredes tartott tájékoztatást a sajtó képviselőinek, amelyen beszámolt a laktanya múltjáról és a jelen gondjairól. Kiemelte a rétsági katonáknak az 1956-os eseményekben játszott szerepét. Beszélt továbbá napi gondjaikról, arról, hogy a hivatásos állomány fel- töltöttsége pillanatnyilag mindössze 70 százalékos, és ez a kiképzésben is érezteti hatását: a tisztek és tiszthelyettesek túlterheltek. A dandárnak anyagi gondjai is vannak, hiszen tavaly Államháztartásunk a foglalkoztatáspolitika eszközeivel igyekszik segíteni az állástalanokon. Júniusban a különféle munkaerőpiaci programok csaknem négyezer embert érintettek megyénkben. Négy szakképesítést nyújtó és négy betanító jellegű tanfolyamot indítottak, melyeken közel 160-an kezdték meg az új ismeretek elsajátítását. Az a kiképzési célokra a szükséges üzemanyag mindössze 71 százalékát kapták meg, idén előreláthatóan a feléhez sem jutnak hozzá. Elfogyott a tüzelőre és villanyszámlára juttatott pénz is, de bíznak abban, hogy elöljáróiktól megkapják a szükséges összeget. A költségvetési hiány pótlására a közeljövőben - akármilyen hihetetlen - válegyéni és a csoportos képzés keretében 680-an végeztek, továbbá másfélszáznyian szereztek új szakmát. Mintegy száz munkanélküli vállalkozóvá válását a tanfolyami képzés költségeihez való hozzájárulással, illetve a munkanélküli járadék folyósításával segítette a megyei munkaügyi központ. A vállalkozók a kereskedelemben, a szolgáltatáslalkozniuk kell. A nyomasztó anyagi gondok ismertetése mellett azért maradt idő a kikapcsolódásra, szabadidős programokra és sportversenyekre is. Az események zöme a város parkolójában zajlott, és nagyrészt a katonáskodás, a katonaélet eseményeit mutatta be a városka és a környék lakosságának. -FZban és a mezőgazdaságban hasznosítják a tanultakat. Csaknem 550 állásnélkülit úgy juttatott három negyedévi kenyérkereseti lehetőséghez az intézmény, hogy átvállalta a munkabér és a tb.-járulék felét. A mintegy 750 közhasznú munkás esetében pedig fizette a munkabér, a tb.-járulék és az egyéb költségek 70 százalékát. Másfél száz ember korengedményes nyugdíjazását tették lehetővé azáltal, hogy a központi Foglalkoztatási Alapból fedezték a nyugdíj 50, nem ritkán 100 százalékát. Előnyugdíjba azok mehetnek, akiknek legfeljebb három évük van az öregségi nyugdíjig, s legalább hat hónapja munkanélküliek: a lehetőséggel több mint ezerhét- százan éltek. (Vége) (kolaj) A MAP HÍREI Traffípax Ma reggel 6 órától délután 2 óráig Mátraverebély külterületén, Kisterenye, Nagy- bátony, Nemti és Nádújfalu belterületén várható traffi- paxos sebességmérés. Holnap 6-14 óráig Pásztó és Jobbágyi, valamint Hasznos és Szarvasgede belterületén számíthatnak az autósok traffipaxra. Délután 2 órától este 10 óráig a 21-es számú főút Salgótarján-Bá- tonyterenye szakaszán, valamint a nagybátonyi Ózdi úton, Maconka, Nemti, Nádújfalu és Mátraterenye belterületén várható ellenőrzés. Ipoly-parti Party Balassagyarmat. Szombatra az Integrál vállalkozás, a Gösser és a Sollers Stúdió összehozott egy jó kis juliálist. A polgármestert hintón viszik ki, hogy tíz órakor elmondhassa a megnyitóbeszédet. Ezt követően helikopteres sétarepülésen vehetnek részt az érdeklődők. Lehet sárkányrepülni (nem az anyóssal), lovagolni. Lesz tűzoltó- és kerékpár-bemutató. Zenét szolgáltat a Reflextrió, Ja- kubecz Zoltán és együttese, Controll együttes, Ebecz Lajos, valamint a Calypso zenekar. Valószínűleg sokan beneveznek majd a hegyibi- cikli-versenyre. Szabadságon Salgótarján. A BRG Rádió- technikai Rt. dolgozói július 11-től auguszus elsejéig - az üzemfenntartókat kivéve - szabadságukat töltik. A szabadságolásnak ez a gyakorlata a nyugati nagyvállalatokéval azonos, és már meghonosodott a gyárban. Amíg a dolgozók pihennek, addig a több, mint húsz üzemfenntartó elvégzi az időszerű és az éves karbantartási, felújítási, javítási munkálatokat. A vezetők pedig felváltva, mindennap ügyeletet tartanak. Fogászati rendelő Herencsény. Az egészség- ügyi komplexumban kap helyet az új fogászati rendelő. Ä szükséges berendezések megvannak, az eszközök viszont még hiányoznak. Ez utóbbiakat augusztusban szállítják. A rendelőre és a műszerekre egymilliót költenek. A fogászat nemcsak Herencsény, hanem Cser- hátsurány lakóinak ellátását is biztosítja, heti három, illetve két alkalommal, két- három órás rendelési idővel. Megnevezés Fő Index /%/ előző év azonos idŐ8zaka= 100% előző hónap=100% Munkanélküliek képzése 679 162,05 125,51 ebből : csoportos 654 189.02 126,74 egyéni 25 34,25 100,00 Vállalkozóvá válás támogatása (halmozott) 95 186,27 114,46 ebből : új határozat 36 300,00 100,00 Tartósan munka nélkül lévök támogatása 547 179,93 101,30 1 ] tiköltség-térítés 53Közhasznú foglalkoztatás 747 91,88 152,14 Korengedményes nyugdíjazás (halmozott) 146 113,18 100,69 ebből : új határozat 2 100,00 16,67 Előnyugdíjazás (halmozott) 1705 196,00 102,65 ebből : új határozat 80 170,21 148,15 Érintett létszám 3972 155,70 114,13 Mit csinálnak a nyáron parlamenti képviselőink? MUNKAERŐPIACI HELYZETKÉP NÓGRÁD MEGYÉBEN Programok négyezer embernek: átképzés, közhasznú munka, nyugdíjazás Kezemben a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ júniusi munkaerőpiaci helyzetjelentése. A számok javuló folyamatot tükröznek. A regisztrált munkanélküliek száma tovább zsugorodott, ugyanakkor a bejelentett üres állásoké ismét gyarapodott. Mindazonáltal korántsem rózsaszínű a kép, hiszen az állásta- lanság átlagos időtartama növekedett május óta. Mindez pedig azt jelenti, hogy a munkanélküliség szilárdan tartja hadállásait Nógrádban. A százalékos érték alapján országosan még mindig a három legrosszabb mutatóval rendelkező régió egyike a miénk, a változás csupán annyi az előző évhez képest, hogy az elsőről a harmadik helyre „szorultunk vissza”. A Bátonyterenyei Ruhagyárban 60 milliót fordítottak fejlesztésre A felavatott gyárban Sebő Andrásné szoknyát szűkít Fotó: Gy. T. Apa és fia, Hans és Christian Preisenhammer által alapított Hammer-Hungária Bt. gyárát avatták fel tegnap Bátonyte- renyén. Az anyacég, a Ham- mer-Röcke GmbH száz százalékban lett tulajdonosa a Salgótarjáni Ruhagyár nagybátonyi gyárának. Manfred Hilbedrand ügyvezető igazgató kérdésünkre elmondta, hogy a Hammer- Röcke cég korábban bérmunka formájában alakított ki eredményes üzleti kapcsolatot a Salgótarjáni Ruhagyárral. Az anyacég vezetői, amikor meghallották, hogy privatizálják a bátonyterenyei gyárat, úgy döntöttek, részt vesznek a pályázaton, amit aztán megnyertek. A cég Németországban kis- és nagykereskedelmi vállalatoknak szállítja a bérmunkában megrendelt termékeit. Húsz külföldi partnere van Bulgáriában, Csehországban, Szlovákiában és hazánkban. Éves forgalma 90 millió márka. A nagybátonyi lett az első külföldön lévő saját tulajdonú gyáruk. A termelési programban továbbra is az eddig bérmunkában gyártott termékek: blézerek, mellények, női nadrágok és szoknyák szerepelnek. Utóbbiból kerül majd a legtöbb a fogyasztókhoz. A szerződés szerint az eredeti létszámból - 246 fő és a gyesen lévők - 200 foglalkoztatását vállalták. Ma 270-en dolgoznak itt, beleértve az újonnan gyesen lévőket is. A régiek átvételébe a ruhagyár nem egyezett bele. Az új német tulajdonos január óta 60 millió forintot költött a munkakörülmények javítására, új gépekre, a dolgozók fizetésének emelésére. Ez utóbbi 80 százalékkal haladja meg a régi tulajdonosnál elért átlagkeresetet. Az előbbiek hatására növekedett a dolgozók teljesítménye, fegyelmezettebbekké váltak. Az ügyvezető igazgató szerint eddig nem bánták meg, hogy a gyár megvásárlása mellett döntöttek. A tegnapi gyáravatón Christian Preisenhammer, a Hammer-Hungária Bt. tulajdonosa üdvözölte a díszvendégeket, majd üzemlátogatásra került sor. Utána a vendégeket és a dolgozókat ugyancsak Christian Preisenhammer köszöntötte, majd Angelika Preisenhammer felavatta az üzemet. Venesz Károly KÍVÁNCSISKODÓ Jár a bevonulási segély Mai kíváncsiskodó kérdésünket Kálióról tette fel egy régi olvasónk. Gyermeke tudomása szerint (a behívót egyelőre még nem kapta meg) idén augusztusban kezdi meg katonai szolgálatának teljesítését. Iskoláit befejezte, munkahelye eddig nem volt. Olvasónk arra kíváncsi, hogy jár-e fiának bevonulási segély, és ha igen, akkor hol és milyen okmányokkal igényelheti azt? Információink szerint a bevonulási segély minden bevonuló sorköteles fiatalnak alanyi jogon jár. Az állandó lakóhelyen lévő polgármesteri hivatalokat kell megkeresniük igényükkel. A segélyért folyamodóknak be kell mutatniuk a hivatalokban a személyigazolványukat és a behívó parancsot. Keller Mihály, a megyei hadkiegészítési parancsnokság parancsnoka tájékoztatott a bevonulási segély összegéről is, amely így alakul: munkanélküli, nőtlen fiatalnak a mindenkori minimálbér hatvan százaléka, a nőseknek száz százaléka jár. Akik munkahellyel rendelkeznek - kereseti igazolásuk bemutatása után - a munkabérük hatvan százalékát kapják, ha egyedülállók, a nősek pedig annak száz százalékát. Zagyvarónai olvasók ivóvízzel kapcsolatos gondjaikat panaszolták. Elmondásuk szerint a hét közben zavartalan vízellátás hét végére megváltozik. Ugyanis a tűzoltók ott töltik fel kocsijaikat, s a feltöltés után az ivóvíz zavarossá válik, ihatatlan olyankor.