Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-23-24 / 172. szám

2. oldal Kül - És Belföld 1994. július 23-24., szombat - vasárnap Beépült-e az alvilági maffia a rendőrségbe? Exkluzív interjú dr. Rafael Károllyal, Nógrád megye főkapitányával A nyomozóhivatal valóban folytat vizsgálatot, de tudomásom szerint nem ellenem. Ha­nem az általam kezdeményezett eljáráson bejelentett személyek ellen! (Folytatás az 1. oldalról) Egy kicsit fur­csa lenne, ha most elkezde­ném a nyilvá­nosság előtt magyaráz- gatni, hogy hogyan vettem az első Tra­bantomat, az­tán a kis Pols­kit, majd most a Renault-t. A nyomozóhiva­tal valóban folytat vizsgá­latot, de tudo­másom szerint nem ellenem. Hanem az álta­lam kezdemé­nyezett eljárá­son bejelentett személyek el­len! Ez azért egy kis kü­lönbség. Ami­ben nem isme­rek tréfát: nemre, fajra, kollégára tekintet nélkül azonosak a szakmai eti­kai elvárásaim. Ha valaki ez el­len vét, akkor vállalnia kell a felelősséget. Én úgy éreztem két kolléga esetében, hogy túl­ment a határon, ezért kezdemé­nyeztem a felmentésüket.- Igen, ellenük is vannak vádpontok, ime: mosóport árultak, vám- és devizaü­gyekben szorgoskodtak, nem tisztázott eredetű gépkocsikat hoztak be, jogosítványt visz- szaadtak ellenszolgáltatásért, valamint illegális valutakijut­tatás és fegyverkereskedés...- Megkérem, hagyja ezt a névtelen levélből való idézge- tést. Ha egy többszörös gyil­kosnak megadjuk az ártatlanság vélelmének a jogát, akkor most várjuk meg azt, mi nyer bizo­nyítást és mi nem. Semmit nem akarok és nem is fogok elken­dőzni, csupán azt kérem, a vád­pontokat a bíróság minősítse, ne mi! Itt azért a megyében nyolcszáz rendőr napról napra keményen dolgozik, negyven vezetővel... nemcsak most, ko­rábban is volt felmentés, levál­tás, ez majdhogynem természe­tes fluktuáció ebben a szakmá­ban... Az egész csapat hírnevét, tekintélyét rombolja a rosszízű általánosítgatás, a csúsztatás. Nem jó az senkinek, ha elmér­gesedik ez a viszony. És nem azért nem akarok belemenni az ezzel kapcsolatos részletekbe, mert nem tudok róluk, hanem azért, mert csak a tények pontos ismeretében akarok felelősség­gel erről szólni. Nem tudom, nevessek-e rajta- Pedig, az egyik napilap­ban azt olvastam, könnyen le­het, hogy ebbe az országos fő­kapitány is belebukik...- Nem tudom, mit is mond­jak erre, vagy nevessek-e rajta, hogy az emberi fantázia milyen szintig képes eljutni... Egyéb­ként, fölhívtam az illetékest, megkérdeztem: olvastad? Azt mondja, igen, s tudod, Karcsi, elkövettünk egy nagy hibát: eredményeink vannak, és akkor elgondolkodtam azon, hogy tényleg, harmadik éve, kemé­nyen dolgozunk éjjel-nappal... képzelje, van olyan kolléga, aki harminc órát húz le egyfolytá­ban! Mert, ugye nem mondhat­juk a tisztelt bűnözőnek, hogy legyen szíves holnap folytatni a rablást, mivel lejárt a munka­idő... és az a szörnyű, hogy sok­szor ezeket a szabadnapokat ki sem tudom nekik adni, megfi­zetni sem tudom őket. Ennek ellenére, többszörös a túljelent­kezés, népszerű a szakma! A fene se érti ezt, hogy a fiatalok tolonganak ezért a „közutálat­nak” örvendő szakmáért, miért? Megértem a volt helyettesem- Mik ezek az eredmények? Merthogy, az utca emberével beszélek, gyakran szidják a közbiztonságot, azt mondják, félnek az utcán, kirabolják őket a kocsma előtt, netán megerőszakolják a lányokat, ellopják a pénztárcájukat.- Az természetes emberi do­log, hogyha engem meglopnak, vagy lásd: megvádolnak olyan dologgal, amit nem követtem el, nagyon kellemetlen érzés és onnan nézve teljesen másként mutat a kép. Nyilván, az állam­polgárnak egyetlen bűncselek­mény is sok, ha vele összefüg­gésben történik, de ekkor is azon vagyunk, hogy minden esetben elfogjuk az elkövetőt. Én a megyei főkapitány va­gyok, és ebből a székből kell néznem a megyei összképet. Ez pedig azt mutatja, hogy évről évre eredményesebben dolgo­zunk, több elkövetőt elkapunk, kevesebben ússzák meg a fe- lelősségrevonást, jó a nyomo­zás-eredményességi gyakorla­tunk, felderítési arányunk... De mondhatnám azt is, hogy itt a megyében olyan szervezeti struktúrát építettünk, ami nagy­ban hozzájárult ezekhez. Bá- tonyterenyén új rendőrkapi­tányság jött létre, Pásztón új helyre költözött a csapat, Rét- ságon, Salgótarjánban, szinte mindenütt sikerült fejleszteni, továbblépni. Merthogy az el­lenfél, a bűnözői gárda is felké­szültebb lett, jobban ért az ér­dekei képviseletéhez, mint ko­rábban. Gondoljon bele, egy gazdasági bűncselekmény fel­göngyölítéséhez, milyen nagy­fokú fölkészültségre van szük­ség, a számviteli ismeretektől a gazdálkodási gyakorlaton át a büntetőjogig. Tényleg nem aka­rok itt eredménylistát fölso­rolni, de hadd említsek meg még egy dolgot. Amikor idejöt­tem mindösszesen nyolc számí­tógép volt itt, most kettőszáz­negyven van... Tarjánban a bűnügyi osztály létszáma meg­duplázódott, nyílt rendőri na­pokat tartunk, amelyeken töb­ben vannak, mint bármely ren­dezvényen... De folytathatom azzal, hogy minden bűncse­lekmény majdnem úgy indul, hogy ismeretlen az elkövető, s nekünk 56 százalékát sikerül elcsípni, ami országos összeha­sonlításban évek óta dobogós hely... És ezt egy nagyon ko­moly kis csapat éjt nappallá téve, idegileg szinte kikészülve, hivatásának tekintve ezt a szakmát, érte el... És akkor megértem a volt helyettesemet, amikor 18 feljelentéssel a háta mögött azt mondta, elég volt huszonegy év a szakmában, fölállt és elment.- Ám, ellene is vannak itt vádpontok a névtelen levél­ben, de akkor bízzuk ezt is a bíróságra. Viszont csak visz- szatérek egy 92-es eseményre. Amint olvasom egy másik új­ságban, akkor indult egy tényfeltáró vizsgálat Ön ellen is, amit aztán eltusoltak, tit- kosítottak. Miért?- A hír egyik része igaz. Va­lóban indult egy tényfeltáró vizsgálat, le is zárult. De nem ellenem folyt, én ott szóba sem jöttem. Ami pedig az ered­ményt illeti: a bejelentőt hamis vád alapján bíróság elé állítot­ták. Ennyit arról a tényfeltárás­ról.-Menjünk tovább, főkapi­tány úr: nem igazán győznek meg engem ezek a dolgok! Továbbra is motoszkál a fe­jemben, hogy itt komoly okok lehetnek, ha ennyire elmérge­sedett a viszony. Ha ilyen erős támadás éri Önöket. Ha fölmentenek három megyei vezetőt. Ha ennyire kitar­tóan támadják Önöket csak lehet valami, hiszen nem zö­rög a haraszt, ha nem fújja a szél.- Nézze, én egy fél évvel ez­előtt megjósol­tam a forgató- könyvet egy új­ságíró ismerő­sömnek. Neve­zetesen, hogy kik, mikorra időzítik, s mikor fognak megtá­madni. Ez a do­log egyik része. A másik, hogy én dolgozni aka­rok és semmi­lyen módon nem hagyom magam a munkától eltántorítani, nem akarok belemenni itt a vádas­kodások zsákutcájába. Ezt meg csak magának mondom: azt az örömet nem hagyom meg az el­lenfeleimnek, hogy munkám helyett velük foglalkozom, bí­róságra járok pereskedni. Ha pedig tévedtem, rosszul döntöt­tem, ennek az ódiumát is válla­lom, mert mindig legjobb isme­reteim, pillanatnyi informá­cióim, tudásom alapján tettem. Tiszta lelkiismerettel tettem- Milyen személyes felelős­séget érez a két rendőrtiszt az osztályvezető és az alosztály- vezető felmentése ügyében? — A felmentés iránt semmi­lyet, tiszta lelkiismerettel tet­tem. Úgy éreztem, ez már nem a hatásköröm, tudniillik azt el­dönteni, hogy mennyi az igaz­ság bizonyos konkrét ügyek­ben. Egyszerűen nem tudok utánanézni, nyomozni. Amennyiben a tények világo­sak, egyértelműek, akkor azok alapján kell minősíteni az em­bereket. Ennek a gyanúja, bi­zonyos kérdésekben szerintem is fennáll. De azt nem hagyom, hogy más kollégákat is, koholt, kitalált ürügyekkel besározza­nak... mert tudja, a sár olyan, hogy a körülötte állókra is fröccsen. Tehát, e vonatkozás­ban csupán annyi felelősséget érzek, hogy nagyon gyorsan gondoskodnom kell az utódja­ikról. Az élet nem áll meg, a bűnöző nem szól be telefonon, hogy „oké, megvárjuk míg jön az új főnök. Ő „dolgozik”, ne­künk is résen kell lenni. Engem a dolognak ez a része jobban foglalkoztat, amellett, hogy a tapasztalatokat értékelem, mér­legelem.- Végül is, mi lesz akkor a jövő?- Nézze, jóslással egyelőre nem foglalkozom, annyit azon­ban tudok mondani, hogy mint eddig, ezután is a körülmé­nyekhez képest pontos, hiteles információkat adunk a közvé­lemény számára. Aztán bízzuk rájuk, hogyan értékelik ezeket. Tanka László Semmit nem akarok és nem is fogok elkendőzni, de a vádpontokat a bíróság minősítse, ne mi! Fotó: Gyurién Fél évvel ezelőtt megjósoltam a forgatókönyvet, hogy kik, mikorra időzítik, s mikor fognak megtámadni Epehólyag-gyulladásra operálták Iliescut Péntek reggel heveny epehólyag-gyulladásai megoperálták a román államfőt. Az MTI bukaresti irodájához eljutatott hivata­los közlemény szerint Ion Iliescu egészségi állapota jó, a műtét rendben folyt le. Az elnöki palota szóvivőjének közleményét a rádióban is beolvasták, miután megszakították a műsort. Á ro­mán egészségügyi miniszter, lulian Mincu és több orvospro­fesszor által aláírt közlemény szerint az Elias kórházban meg- műtött Iliescunál epekő okozta az epehólyag-gyulladást. A képződményt eltávolították. Az elnök egyébként éppen a közeli napokban készült szabadságának megkezdésére. / Az orosz katonák maradnak Észtországban Oroszország teljesen leállította csapatai kivonását Észtország­ból. A kivonás csak az erről szóló kétoldalú szerződés aláírása után folytatódhat - jelentette be a Lettországban és Észtország­ban állomásozó észak-nyugati hadseregcsoport sajtószolgálata. Az Interfaxhoz eljuttatott közleményben a sajtószolgálat emlé­keztetett rá, hogy a július 19-20-án Helsinkiben tartott orosz-észt tárgyalások nem vezettek eredményre. A dokumen­tum szerint a már útra kész alakulatok visszatérnek korábbi ál­lomáshelyükre, s visszaviszik felszerelésüket is. Kiutasított ellenzéki pártiak Iránban Kiutasítottak Iránból két iraki diplomatát, mert támogatták azt az ellenzéki csoportot, amely egy mecset felrobbantásáért fe­lelős - jelentette a Dzsomhorija-Iszlami című iráni lap csütörtö­kön. Az iraki nagykövetség egyelőre nem kapott hivatalos tájé­koztatást a kiutasítási végzésről, amelyet a június húszadikán Mashhadban végrehajtott merénylet után rendeltek el. A me­rénylet következtében 26 ember vesztette életét. A hatóságok - már nem első ízben — a Mudzsahedin Halk nevű szervezetet vá­dolják a terrorcselekmény elkövetésével, melynek központja Bagdadban van. A szervezet visszautasítja a vádat. Simon Peresz tárgyalásai Kairóban Kairóba érkezett Simon Peresz izraeli külügyminiszter, hogy a közel-keleti békefolyamat legfrissebb fejleményeiről tanács­kozzék egyiptomi kollégájával, Amr Múszával, majd Hoszni Mubarak elnökkel. Egyiptomi diplomáciai forrás szerint a több alkalommal is tartandó konzultációk témáját adják Izraelnek a palesztinokkal, Szíriával és Jordániával folytatott tárgyalásai egyaránt. Ismét német harckocsik Brüsszel utcáin Párizs után Brüsszel utcáin is - a második világháború óta elő­ször - német harckocsik vonultak fel, a belga nemzeti ünnepen tartott katonai díszszemlén. A felszabadulás ötvenedik évfordu­lója alkalmából tartott ünnepi eseményen II. Albert király, va­lamint a belga kormány vezetőinek jelenlétében a belga egysé­gek mellett - 150 fővel - az immár öt nemzetiségű európai had­test egy egysége is felvonult: a német páncélos hadosztály ré­széről vett részt a parádén. Bár részvételüket előzetesen belga földön is kísérték rosszalló megjegyzések is, maga a felvonulás incidens nélkül zajlott le. A család ünnepli a 104 éves Rose Kennedyt Ezen a hét végén a Nantucket Sound-i birtokon összegyűlik a Kennedy család, hogy megünnepelje Rose Fitzgerald Kennedy 104. születésnapját. Rose Kennedy egy polgármester leánya, egy nagykövet felesége és egy elnök, valamint két szenátor édesanyja, 104 halványpiros rózsát kap egyedüli életben maradt fiától, Edward Kennedy szenátortól. Leánya, Jean Kennedy Smith, aki az Egyesült Államok írországi nagykövete, 20 íror­szági és 20 észak-írországi anyát hívott meg a dublini nagykö­vetségre. Mindnyájuknak fejlődésben visszamaradott gyermeke van. Rose Kennedy 1984 óta tolószékhez kötött - akkor agy­vérzés érte - de, mint a AP amerikai hírügynökség tudósítója írja, még mindig dinamikus személyiség. Elhunyt Kína legöregebb asszonya Százhuszonhárom esztendős korában meghalt Kína legöregebb asszonya - jelentette pénteken a China Daily című napilap. A meglehetősen tisztes kort megélt, s bizony az évtizedek folya­mán rengeteg kellemes és kellemetlen élményt megért Kong Jin az anyakönyvi feljegyzések szerint pontosan 1871-ben szüle­tett a dél-kínai Kuangtung tartományban és itt is halt meg szombaton. Kong Jin 15 éves korában házasodott és 4 gyer­meknek adott életet. Nem segítenek a vitaminok? A hagyományosan rákellenes­nek tartott vitaminok, mint a C-, az E-, és az A-vitamin, il­letve annak elővitaminja, a béta-karotin nem előzi meg egyértelműen a vastagbél rosszindulatú daganatát. Erre a következtetésre jutottak ameri­kai kutatók, akik négy év alatt 751 önként jelentkezőn vizsgál­ták a vitaminok hatását. A New England Journal of Medicine-ben közzétett legú­jabb kutatási és vizsgálati eredmények szerint a szabad­gyökök megkötésében hasz­nosnak tartott vitaminok sze­repe nem annyira kiterjedt, mint korábban hitték. Korábbi vizsgálatok egyér­telműen kimutatták, hogy a sok zöldségfélét és gyümölcsöt fo­gyasztók körében alacsonyabb a rákbetegségek előfordulási aránya. Ezt eddig a zöldségek és gyümölcsök vitamingazdag­ságának tulajdonították, a mos­tani vizsgálatból azonban arra a következtetésre jutottak a kuta­tók, hogy a vitaminok mellett egyéb, a kóros sejtburjánzást gátló anyagoknak is jelen kell lenniük ezekben az ételekben, s inkább ezek akadályozzák meg a ráksejtek kialakulását - írja a Reuter. A vitaminokban gazdag ét­rend továbbra is javallott - ál­lítják az amerikai kutatócsoport tagjai, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a rákmegelőzésben a vitaminok nem jelentenek olyan átfogó stratégiát, mint az korábban elfogadott volt. Való­színűleg több, önmagában ki­sebb jelentőségű tényező „hozza össze” hogy a szervezet megfelelően jól tudja-e védeni magát a rákos sejtburjánzással szemben. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents