Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-21 / 170. szám
1994. július 21., csütörtök Bátonyterenye Es Környéke 5. oldal Iskolai alapítvány a gyerekekért Barkácsolt bringával a piramisoknál A mátranováki Kovács Győző a napokban tért haza csaknem hatezer kilométeres biciklitúrájáról. A negyvenéves férfi nem kevesebbre vállalkozott, minthogy saját készítésű kerékpárján Európán át bebarangolva eljusson Egyiptomba, a fáraók temetkezési helyéhez, a piramisokhoz.- Miként támadt az ötlet és támogatta-e valaki anyagilag ezt a hatalmas vállalkozást?- A Bibliából egyértelmű lett számomra, hogy hol volt az a hely, ahol Mózes beleve- szejtette a fáraót a Vörös-tengerbe. Kíváncsi voltam rá, hogy valóban ügy van-e, ahogy én képzelem. Most már biztos vagyok benne, hogy úgy van, ahogy én elgondoltam. Ez volt az első számú indítékom, amiért neki vágtam. A másik ok az volt, hogy képes vagyok-e ilyen őrültségre, ilyen nagyfokú fizikai megterhelésre. A harmadik okom pedig az volt, hogy tudok-e olyan kerékpárt csinálni, ami kibírja ezt a hosszú utat. Sikerült, de ma már több mindent másképp csinálnék rajta.-Támogatni nem támogatott senki, de az az igazság, hogy nem is kértem. Véletlenül egy expos pólót kaptam, ennyi volt a támogatás. A pólót otthagytam egy arab srácnál, akivel összebarátkoztam. Ő gondolom azóta is büszkén viseli. Kovács Győző május 13-án indult és július 6-án ért haza, tehát nem egész két hónap alatt tette meg a hosszú utat.- Milyen útvonalon ment?-Erdélyen keresztül, aztán Bulgárián át mentem a görög határátkelőhely felé. Ez elég nagy kerülő volt, de a fővárosokat nem akartam kihagyni. Összesen nyolc defektet kaptam, négy külső gumit használtam el.- Görögországban hajóra szálltam és a Földközi-tengeren töltöttem négy napot. Izraelben Haifában szálltam Kovács Gyó'zó' különleges járművével partra. Tel Aviv után megfü- rödtem a Holt-tengerben is. A Sinai-félszigetet követte a Vörös-tenger, majd a Szuezi-csa- tomán átkelve megérkeztem Egyiptomba és Kairóban megláthattam a piramisokat. Persze mindez nem volt ilyen egyszerű ... Kovács Győző 280 dollárral vágott neki a hatalmas útnak és bizony nem tartott ki, annak pedig egyebek között az is oka volt, hogy csak a hajóút 208 dollár volt. Ezért is kellett a magyar konzulátuson Kairóban 50 dollárt kölcsön kérnie. Útközben ott aludt, ahol rásötétedett, a csillagos ég alatt. Sátrat nem vitt magával, mert így is rengeteg^ csomag terhelte a biciklit. Átlagosan 100 kilométeren felül karikázott naponta. Az első három napban még kérdéses volt a vállalkozás sikere, mivel nagyon fájt a térde és a válla, de aztán az akarat tovább vitte. Tíz kilót fogyott az út során. Véleménye szerint a hagyományos kerékpárokról nem látott volna semmit. A saját biciklijéről pedig kényelmesen szétnézhetett, nézelődhetett. Legnagyobb sztorijaként azt említi, amikor Kairóban terroristának nézték. katonák, rendőrök csőre töltött géppisztolyokkal rohantak rá. Bevitték a rendőrségre és nagy nehezen sikerült kimagyaráznia, hogy ő csak egy szegény magyar biciklista, aki a piramisokat jött megnézni.- Számtalan kalandom közül különösen emlékezetes volt az is, amikor a Sinai-félszigeten homokviharba kerültem és négy órán keresztül a vihar foglyának tudhattam magam. Ákkor éreztem először halálfélelmet. Egyszerűen nem lehetett sehová sem elbújni, mert mindenhol csak homok és homok volt, amit a szél borzasztó erővel hordott. Szerencsére segítőkész katonák jöttek és felvettek a teherautójukra.- Utólag visszagondolva, nagy merészség volt ez az út, de hajtott a vágy, hogy bebizonyítsam: én ezt véghez tudom vinni. Azzal nem is foglalkoztam, hogy esetleg beteg is lehetek. Igaz, sokat szenvedtem, koszos voltam az olajos biciklilánctól. A tűző napsütésben a sivatagban kicsere- pesedett szájjal, szomjazva tekertem, de a magam elé kitűzött célt sikerült elérnem, és ennek nagyon örülök. Életre szóló élményekkel gazdagodtam. (A) Összhangban önmagunkkal és a természettel- Intézményünk általános művelődési központ. Az általános iskolán kívül hozzánk tartozik a községi integrált könyvtár és a tornacsarnok- mondja Czene Istvánné igazgatónő Mátraterenyén. - Az utóbbira nagyon büszkék vagyunk. A kosárlabdacsapatunk eljutott a területi országos versenyre, ahol hatodik helyezést ért el.- Mennyi az iskola tanulóinak száma?-Intézményünkbe nyolc tanulócsoport jár. Egy-egy osztályba 20-28 gyerek tanul. Az összlétszámúnk 194 tanuló. Egyébként az óvónők jelezték, hogy a következő években már több lesz a gyerek és ez jó nekünk, s a nemzetnek is. Az iskolák fejkvóta szerint kapják a juttatást, tehát nem mindegy, hogy ilyen magas fenntartási költségnél hányán járnak iskolába. Szeptemberre 16 beírt, új elsősünk van. A ballagó nyolcadikosok 23-an voltak.- A végzettek jövője hogyan alakult?- Zömében jól. Egy-két problémás gyerektől eltekintve a többieket szinte azonos arányban vették fel szakközép- és szakmunkásképző iskolákba.-Hányán dolgoznak az iskolában?-Tizenhárom főállású pedagógus és egy félállású rajz szakos kolléganő jár ki Salgótarjánból tanítani. Elég sok a bejáró tanár, de ez különösebb gondot nem okoz, mivel jó a buszközlekedés. Két napközis csoportunk működik. Hatvan-hatvanöt napközisre főz három konyhai dolgozó, de az intézményben dolgozó tanárok, alkalmazottak is itt étkeznek. Összesen 24 felnőttel dolgozik az iskola.- Ön hogy értékeli A Salgótarjáni Acélárugyár Rt. kisterenyei feldolgozó üzemében nyereséges tevékenységet folytatnak. Az úgynevezett As- con görgős szállítópálya rendszerek legyártásának, kiszállía pedagógusok munkáját?- Jól képzettek, szívügyüknek tekintik a tanítást, az oktatást. A kiírt versenyekre beneveznek, már csak azért is, hogy összemérjék a tudást más iskolákkal. Őt tanuló jutott be a megyei képességfejlesztő fordulóra. Megállták a helyüket.-A diákönkormányzat és az iskolaszék miként segíti a pedagógusok munkáját?- Két éve működik a diákönkormányzat. Rendszeresen tartanak ülést és nagyon élvezik, hogy véleményt mondhatnak, aktívan benne lehetnek az iskola életében. Az iskolaszék idén januárban jött létre. A házirend betartásában egyöntetűen foglalt állást.- Távlati tervek?- Várjuk, hogyan sikerül majd bevezetni a nemzeti alaptantervet. Ha kitolódik tizenhat évre az iskolai kötelezettség, akkor az intézményt két tanteremmel kell majd bővítenünk. Gazdasszony vagy gazdaképzést szeretnénk megvalósítani. Ezenkívül intenzív idegen nyelvi oktatást is tervezünk.-Úgy tudom, hogy van az iskolának valamilyen alapítványa.- Igen, tavaly nyáron hoztuk létre a Mátraterenyei Gyerekekért Alapítványt, melynek a célja a hátrányos helyzetű, illetve valamilyen téren kiemelkedő tanulók segítése. A falu lakossága részéről nagyobb anyagi támogatásra számítottam. Sajnos, hogy egyre jobban szaporodnak az olyan családok, az olyan gyerekek, akiknek segíteni kell. Az alapítvány jelenlegi vagyona 140 ezer forint. Ebből a kosárlabdások kaptak egy-egy melegítőt. Ezzel jutalmaztuk a sportban kiemelkedő tanulókat. - cserhalmi tásának időarányos részét a megrendelők számára - főleg Szlovákiába - már teljesítették, így az eredeti tervhez képest húsz-huszonöt százalékkal nagyobb árbevétel várható. Boros Bélánét keresem. Szívesen igazítanak útba az utcán játszadozó gyerekek. - Ahol a sok virág, ott lakik a tanár néni - mutatnak egy közelben lévő házra. Alacsony, mosolygós hölgy nyit ajtót.- 1957-ben születtem Pász- tón. Szüleim pedagógusok. Amióta emlékszem mindig tanító szerettem volna lenni. Nagyszüleim, szüleim természetszeretete nagy hatást gyakorolt rám. így határoztam el, hogy biológiatanár leszek. A főiskolán szakdolgozatom már környezetvédelemmel foglalkozott. Hét éve vezetek ökológiai szakkört a munkahelyemen, a Bartók Béla Általános Iskolában, ahol én is végeztem tanulmányaimat. Három éve kértek föl a Bátonyterenyei Városvédő Egyesület alelnöki tisztségére, amit örömmel fogadtam el.- Bemutatná az egyesület tevékenységét?-Feladatunknak tekintjük a tisztaság megteremtését. Nagy figyelmet fordítunk a városban található értékek felkutatására, megőrzésére. Fontos teendőnk a környezetvédelmi nevelés segítése. Szeretnénk, ha a városvédő egyesület munkájába mind több intézmény és magánszemély bekapcsolódna. Sajnos, ilyen kevés pénzzel gazdálkodva ezen a területen még azoknak az embereknek is nehéz eredményeket felmutatni, akik mély elhivatottságot éreznek városuk és a környezetük iránt.-Éves programunkat főként a gyerekekre építettük. Már hagyomány, hogy a Föld napja alkalmából rendezett vetélkedőkön az egyesület ajándékait kapják a diákok. Szorospatakon évente rendezünk környezetvédelmi tábort. Az egyesület munkáját támogatja az Ady Endre Művelődési Központ is.- Elégedett?- Nem lehetek. A környezetvédelemnek sokkal nagyobb hangsúlyt és megbecsülést kell kapnia ahhoz, hogy megváltozhasson az embereknek a természethez, környezethez való viszonya. (-s-é) Bátonyterenye és környéke RÖVIDEN Mátramindszent. A Mátragyöngye Mezőgazda- sági Szövetkezet közel 2300 hektár földterületen gazdálkodik. Az előállított takarmányterményének java részét, az átlagosan 800 szarvasmarha etetésére fordítják. A napi tejhozam ötezer liter körül mozog. Kisterenye. A Kossuth Lajos Általános Iskolában a végzettek szeptembertől helyben tanulhatnak tovább. A lányok gyors- és gépírásból szakmunkás-bizonyítványt szerezhetnek. A fiúk pedig gazdászok, s szociális gondozók lehetnek. Mátranovák. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen úgy döntöttek, hogy valamennyi iskoláskorú gyermeknek a tankönyveket az önkormányzat vásárolja meg és differenciáltan iskolakezdési támogatásban részesíti a családokat az általános, a középiskolai- és a felsőfokú oktatási intézményekben tanuló diákok után. Dorogháza. Elkészült a vízhálózat gerincvezetékének kiépítése. A község újtelepi részén már megkezdték a lakások vízbekötését. A vízellátás beindítása a nyár folyamán várható. Mátraverebély. Befejező szakaszában tart az iskolai tornacsarnok építése, amelyre pályázat útján nyertek támogatást. Az új létesítmény - átadását augusztusban tervezik -, nemcsak az általános iskolai tanulók testnevelésére ad módot, hanem a település kulturális és sportrendezvényeire is jó lehetőséget biztosít. Az oldalt szerkesztette Tanka László Pénteki lapszámunkban Szécsény és környéke Ascon görgős szállítópályák Vieszt Rezső a félcolos lánckerék profilozását készíti Titokban szoláriumoznak Bátonyterenyén a Mátra-la- kótelepen barangolva, egy táblára lettem figyelmes. Szoláriumozást hirdetett. Most, amikor a nyári kánikulában, az ózonlyuk okozta káros napsugárzástól kell óvakodni, kíváncsi lettem, hogy miként megy a szolárium. Csengetésemre László Endre nyitott ajtót, aki elmondta, hogy ő itt csak besegít az édesanyjának, mert különben a zeneiskolában tanít, de nagyon szívesen válaszol a kérdésekre.- Mióta működik ez a vállalkozás?- Körülbelül másfél éve. Gyakorlatilag a kényszer szülte. Itt állt ez a lakás üresen, és gondolkodtunk rajta, hogy mit csináljunk, hogy ne romoljon lakatlanul az állaga. Ez a szolárium nem túl nagy szakértelmet igényel, befektetést viszont annál inkább.-Ez a jelenlegi gép már a második. Az első gépnél is a minőségre törekedtünk. Azt, hogy mitől nagy vagy kicsi egy szolárium, azt a csövek száma határozza meg. Vannak a test és az arc bamítására szolgáló csövek. Ezek a „szendvicságyak” már most egyre jobban elterjednek. A régi hagyományos gépnél két téglatestet egymásra zártak, és az emberi test két oldalán fehér csík maradt, nem tudott lebarnulni. A „szendvicságyak” a testformát követik és tökéletesen, egyenletesen barnítanak mindenhol.-Járnak-e nyáron szoláriumba?-A tavaszi időszak a szolárium-idény, amikor a hölgyekről lekerülnek a téli öltözékek. Érdekes, hogy azok a nők veszik igénybe, akik dolgoznak, és nem érnek rá kifeküdni a napra napozni órák hosszat. Mindenki szeretne barna lenni, de az ózonlyuk miatt kevesebben mernek kifeküdni a napra. Ami egyébként most már az orvosok szerint is veszélyes. A szoláriumban mégiscsak kellemesebben le lehet bámulni, mindenféle veszély nélkül 15 percet könnyebben ki lehet bírni, mint órákat a tűző napon eltölteni. Van egy másik oka is, amiért az emberek felkeresik a szoláriumot - tudtam meg László Endrétől. - A zsíros bőrre, és az arcon található úgynevezett „mitesszerekre” és pattanásokra is jótékony hatással van a napfürdőzés. Karban lehet vele tartani a bőrtípusokat. A visszatérő vendégeik nagyon meg vannak elégedve vele és már el lehet mondani, hogy másfél év alatt kialakult a törzsközönség. A nyitva tartást úgy oldották meg, hogy egész nap jöhetnek a bámulni vágyók. így nincs sértődés és megmarad a vendégkör. _-Érdekes, hogy a hölgyek zöme titokban jár szoláriumozni. Az első három alkalommal nem is derül ki, de a negyediknél már szemmel látható az eredmény, és ilyenkor már nem lehet eltitkolni a férj elől. Amikor aztán kiderül, hogy a bérlet már ki van fizetve, akkor aztán a férj is áldását adja a dologra.- Próbálunk olcsók maradni, mert egy háziasszonynak az élelmet meg kell venni, de a szolárium luxusnak számít és ha drága, akkor egyszerűen nem jönnek be az emberek.- Van-e konkurencia?-Igen, összesen három szolárium működik Nagybátony- ban. Azt mindenesetre elmondhatom, hogy talán a megyében nekünk van a legkorszerűbb gépünk. Mi egy idő után újítottunk, fejlesztettünk. Remélem, hogy most, hogy belépett a harmadik szolárium, így a vendégek minél jobb kiszolgálása lesz a cél, és nem a konkurenciaharc - mondta búcsúzóul László Endre. i. a. ROMÁNKORI MŰEMLÉK. A mátraverebélyi római katolikus templom épületét Verebi Péter erdélyi alvajda bővítette háromhajós templommá. Megyénkben egyedülálló az építtető 1403-ból való gótikus sírköve.