Nógrád Megyei Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-21 / 170. szám

6. oldal Autó - Motor 1994. július 21., csütörtök Megvadított oroszlánok A közelmúltban került pi­acra a PEUGEOT két új­donsága, a 106-os és a 306-os típus. A legkisebb típuscsalád, a 106-os új csemetéje a Rallye névre keresztelt kis méreg­zsák. Az autó a francia rali­bajnokság, illetve a rali-vi­lágbajnokság futamain reme­kül szereplő versenyverzió utcai mása. Ennek megfele­lően a 106 Rallye 1,3 literes erőforrása dinamikus, hiszen 100 lóerő áll a vezető rendel­kezésére. A futómű azonos az a 106 XSI modellben hasz­nálttal, és ugyanezzel a futó­művel szerelik az A- és az N- csoportos raligépeket is. Az autó menetteljesítménye a sportos hangolásnak köszön­hetően kiváló, 9,3 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/ h-ra, míg végsebessége a 200 km/h-ás határ közelében van. Azt gondolhatnánk, hogy a kis kategóriához képest meg­lehetősen komoly teljesít­mény lényeges benzintöbblet­tel is jár. A legapróbb, 1,1 literes 60 lóerős motorral szerelt típus­sal összehasonlítva, azonban kiderül, szerencsére nincs így, hiszen a 6,4 liter/100 km üzemanyagszükséglettel szemben a Rallye verzió 7,8 liter ólmozatlan benzint fo­gyaszt 100 kilométerenként, vegyes használat mellett. Há­rom színvariációban: fehér, piros és fekete színben kap­ható, és a karosszéria minden oldalára felfestett Peugeot Talbot Sport sárga-kék-piros emblémák már messziről azonosíthatóvá teszik az au­tót. Az egyéniséget fokozzák az alapszínnel megegyezőre fényezett lökhárítók, illetve a 14 collos acél keréktárcsák. A kisautó belső kialakításával sem szürkül „hétköznapi” tár­sai közé. Csak ez a típus kap háromküllős bőr sportkor­mányt, amelyet Peugeot-Tal- bot-Sport logo csinosít. Az aj­tók versenyautósan nem kap­tak teljes borítást, csupasz fémfelületek maradtak. Han­gulatos környezetet teremt az élénkpiros padlószőnyeggel és a színes mintákkal díszített kagylóülésekkel. A sportos, bohókás autó ára, amelyet nem titkoltan a fiataloknak szán a Peugeot, Franciaországban 77 ezer frank, ami kategóriájában nem nevezhető drágának, így minden bizonnyal számos ifjú dönt majd a Rallye mellett. A nagyobb testvég a 306-os sportváltozatának ne­hezebb dolga lesz, hiszen meg kell mérkőznie a komoly nemzetközi konkurenciával (VW Golf GTI, Renault 19 16S, Fiat Tipo 16V, Honda Civic ESI, stb.) és az előd a 309 GTI által teremtett ha­gyománnyal. Míg az említett 309 GTI esetében a különböző szelep­számú modelleket azonos névvel illették, addig a 306-osnál már külön nevet kapott a nyolcszelepes (XSI) és a tizenhatszelepes (S16) változat. Az XSI és az S16 között a hengerenkénti szelepszám el­térésén kívül, csak a szériafel­szerelések nem azonosak. Mindkét modell erőforrása kétliteres, az XSI motorja hengerenként kétszelepes és 123 lóerős a S16-osé pedig hengerenként négy szelepes és 155 lóerős. 100 km/h-ás tempóra 9,2 másodperc alatt gyorsul fel az XSI, míg az SÍ6-nak ehhez 8,4 másodperc is elegendő. A sportos menetteljesítmé­nyekért a 306-osnál sem kell nagy árat fizetni, hiszen ve­gyes használat esetében az át­lagos benzinfogyasztás 8,2, il­letve 8,6 liter 100 kilométe­renként. A sport modellek egyaránt kaphatók három- és ötajtós változatban is. A 306-os tí­puscsalád többi tagjától nem­csak az erősebb erőforrás, ha­nem a külső is megkülönböz­teti azokat. A karosszéria színére fé­nyezett, mélyre nyúló lökhárí­tók, a küszöbspoilerek, a hátsó légterelő szárny, az öt­küllős könnyűfém keréktár­csák mind-mind csak a vadí­tott verziókat illetik meg. A széria felszerelések listá­járól talán csak a légzsák és a klímaberendezés hiányzik, így a szervokormány, a köz­ponti zár, az elektromos abla­kemelők, a színezett üvegek, a ködlámpák és bőrülések (csak SÍ6) is benne foglaltat­nak az alapárban. MŰSZAKI ADATOK Modell: 106 Rallye Hengerűrtartalom (cm3): 1294 Teljesítmény (kW, LE/min.): 72,100/7200 Nyomaték Nm/min.: 108/5400 Sűrítés: 10,2 Legnagyobb sebesség, km/h: 190 Gyorsulás 0-100 km/h-ra (s): 9,3 Fogyasztás, Euromix 1/100 km: 7,8 306 XSi 306 S16 1998 1998 89,123/5750112,155/6500 176/2750 9,5 197 9.2 8.2 182/3500 10,4 215 8,4 8,6 A Puliból lesz-e „őshonos” magyar kisautó? Hódmezővásárhelyen - a HÓDGÉP telephelyén - a szakembe­rek alkotási vágyát nem lehetett megállítani. A mérnöki gárda a nyolcvanas évek végén létrehozta a Pulira keresztelt, kis bevá­sárló autót. Nem véletlen a név, amelyet a magyaros kutyafajtá­tól vettek kölcsön. Szemre is tetszetős a bevásárló autó A háromszázharminc kilo­gramm összsúlyú csöppnyi gépkocsi nagy része a volt KGST tagállamok alkatrésze­iből tevődik össze. Igaz, az első kerekeket az olasz Lambor­ghini cég egyhengeres, három­százhuszonöt köbcentis diesel­motorja hajtja meg. Mit lehet tudni, talán éppen a megbízhatóság volt döntő szempont a gyártók elhatározá­sában. Meg aztán akkoriban a gázolaj literje is alig haladta meg a tizenöt forintot. Az önin­dítóval fölszerelt motor egy au­tomata sebváltó és tengelykap­csoló közbeiktatásával hajtja meg a kerekeket. Fogyasztása mindössze három liter 100 ki­lométerenként. Ötven kilomé­teres sebességgel, akkoriban szinte teljesen ingyen utaztunk volna vele. Azért csak majdnem, mert a prototípus szériagyártását nem belhoni, hanem külhoni piacra szánták - a franciák legna­gyobb megelégedésére. A magyar kereskedelem ak­koriban egyetlen darabot sem rendelt belőle, pedig a hazai postának, a Gázmüveknek is megajánlottak húsz-huszonöt darabot próbafutásra. Minden­féle kifogást találtak vele kap­csolatban. A Puli Kft. jelenleg felszá­molás alatt van, ez azonban nem jelenti azt, hogy jövőben már nem fogják gyártani a kis­autót. A műhelyekben minden­esetre nagy a sürgés-forgás. Már nem csak a tervezőaszta­lon dolgoznak az új karosszé­rián. Közben ugyanis új proto­típusokkal jelentek meg, fej­lesztve ezzel a választékot. Ilyenek a Golf-autó sport cé­lokra vagy a szertartásos autó a temetéshez. ígéretesnek mutatkozik az új modellek elektromos meghaj­tású változata is. A gondot - mint másoknál is - az akkumu­látorok terjedelme és súlya je­lenti. A háromszáznyolcvan voltos feltöltést az autóban transzformátor oldja meg, egy­szeri feltöltés száz kilométeres út megtételét teszi lehetővé, mintegy hatvan kilométeres se­bességgel, átlagos terhelés és útviszonyok mellett. A Pulit szerényen praktikus autónak tartják. Kisvárosi for­galomban talán még második családi autóként is megállná he­lyét. Persze, ha megfelelő ösz- szegért kapni lehetne. De nem, a kereskedelmet egyelőre nem érdekli a hazai gyártás. A telephelyen bérmun­kát is végeznek a környék vál­lalatainak, ami a túléléshez ta­lán egy ideig elegendő lesz. A dél-magyarországi gyár a Lamborghini úr cégével ko­moly együttműködést szeretne kialakítani. Bizony, azzal még várni kell, mivel - mint fentebb írtuk - felszámolás alatt áll a kft. Több befektető cég is érdeklődik iránta. Ez azonban csak akkor lehet eredményes, ha sikerül a felszámolás. Eközben kétféle lehetőség kínálkozik: - a kft.-ét egyben meghirdetni eladásra, vagy az értékesítést részlegenként bérbe adni, illetve eladni. Addig is a vágy továbbra is csak vágy marad a vásárlók kö­rében, akiket nem érdekel a sok huzavona, csak az, hogy mie­lőbb hozzájuthassanak és jár­hassanak vele, ha egyáltalán van még remény arra, hogy a hazai kereskedelem rendelni fog belőle. Kép és szöveg: Kun Király József Miniautó „minieró'miT-vel Nagyobb teljesítmény kevesebb üzemanyaggal Mi az hogy „sovány” motor? A Toyota Carina í.6-os mo­torja ilyen: igen alacsony fo­gyasztással és igen kevés ká­ros anyag kibocsátásával di­csekedhet. Minek köszönhető e két ér­ték jelentős csökkenése? Az au­tóhoz az úrvezetőnél jobban ér­tők tudják, hogy egy bizonyos határig le lehet „soványítani” a keveréket, vagyis a le­vegő-benzin arányt. Van aztán egy érték, (ezt nevezik lambda-értéknek az értők) ami alatt, ha megfeszülünk se lehet nyomatékingadozás nélkül Otto motort üzemeltetni. Ez az arány valahol a 15 körül van. Ez az arány lett most más ebben a Toyota-féle sovány motorban, hiszen a viszonyt 22-re módosítják. Méghozzá úgy, hogy a forgatónyomaték nem esik 130 Nm alá a 2500 és 5500-as percenkénti fordulat között, és a maximális 137 Newtonmétert 5200-as fordu­latnál éri el. A hatást számtalan műszaki újdonsággal érik el. A D-Jetro- nic egy ikerfúvókán keresztül fecskendezi a kettős szívócsőbe az üzemanyagot. A keverék op­timálisan örvénylik itt, míg a motor a soványkeverék tarto­mányban fut. A rendszer kulcsa az újonnan kifejlesztett so­ványkeverék érzékelő. Ez egy kettős platina dióda közé tett cirkónium-elektrolit, amely változtatja a rajta átfolyó áram­erősséget a kipufogógázban lévő oxigéntartalomnak megfe­lelően. Az információt az elekt­ronika a keverékképzés ará­nyának létrehozásához hasz­nálja, ellenőrizve az égés fo­lyamatát. Nagyobb fordulat- szám-tartományban az érzékelő átkapcsolt, és mint „egyszerű” lambda szonda dolgozik to­vább, megint csak optimálisra szabályozva a folyamatot. A végeredmény: a futáskultúra változatlan maradt, de nagyobb teljesítmény komoly üzem­anyag-megtakarítással. A klasszikus városi-orszá­gúti autópályás forgalomban a motor valóban sovány, mond­hatni vékony-fogyasztási ada­tokkal rendelkezik, hiszen e vegyes felhasználás aránya 6,7 liter, pedig ez a kocsi nem ép­pen városi törpeautó, hiszen a tömege 1100 kiló a hossza 4,53 méter. Áramvonalas, esztétikus a Toyota Carina OPEL KENDERESI ajánlata: SKODA 120 L, 7 éves 181 ««0 Ft SAMARA, 2 éves, metál 580 000 Ft 100 nr-es családi ház bérleményként kiadó. p Tel.: 32/316-255 3 ZENTRALE Bartók Béla u. 15. TeL 32/317-666 Autóüveg keleti, nyugati típusokhoz, autóriasztó, központi zár, napfénytető, rádiós magnó kereskedés ' eépítés. Ne feledje: a hirdetés mindig megtérül! AKCIÓ! Aki 5 literes olajat vásárol, az 1 flakon [wd-4o| _et kap ajándékba, amíg a készlet tart! SEDAN autósbolt Salgótarján, zagyvapálfalvai felüljáró P/6-os pavilon, -j Számolt már a Skodával!? ia + * = SKODA I VOLKSWAGEN CSOPORT Új autó értékesítés, szervizszolgáltatás T.M.E. Kft. 31 00 Salgótarján, Bajcsy -Zs. ui 40. lel.: 32/316-74.1, fax: 32/317-SS2 A szellős SKODA nyáron nagyon praktikus A nyári csúcsforgalomban átizzadt per­cek után többeknek megfordulhat a fejé­ben, hogy kocsija hőtároló tetejét drasz­tikusan eltávolítsa. Aki ilyen indíttatást érez, az mielőbb elkezdené az átalakítást, ismerkedjen meg az „olcsó” Cabriók újabb képviselőjével, a cseh MTX Roadsterrel, mely a Skoda Favorit bázi­sára épül. A tetejétől megfosztott autó az átalakítás folyamán megszabadul hátsó üléseitől és ajtóitól, teljesen új lökhárító-spoiler-ele- meket kap, melyeket hangsúlyos küszöbléc egészít ki. A hátsó üléssor eltűnésével hatalmasra duzzadt csomagteret légterelő szárnnyal egybeépített tető takarja. Az első ülések mögé kettős bukókeretet szereltek, melyek mögött bújik meg a kézi működtetésű ponyvatető. A téli használhatóság kedvéért a cég műanyagból készült keményfedőt - hard top tetőt - is ajánl a kocsihoz. Az autó belső terét igény szerint bőr kár­pittal borítják, melyet háromküllős sport- kormány és bőrborításű sebváltókar egészít ki. Ebben az esetben a csomagtartó az utas­tér padlójával egyező anyagú borítást kap. A teljes kárpitozás és a műszerfal színét a rendelő választhatja meg. Az átépítést végző cég, ha szükséges a Favorit motorjához is hozzányúl. Klasszi­kus tuningfogásokkal hét, illetve tizenöt ló­erő többletteljesítményt húznak ki az 1,3 li­teres Skoda-motorból. A növelt teljesítőké­pességhez a futómű megerősítése is társul­hat, keményebb karakterisztikájú rúgókkal és gáztöltésű lengéscsillapítókkal. A teljes átalakítást esztétikailag és műszakilag egy­aránt a felszerelt könnyűfém felnik egészí­tik ki, melyeknél több különböző fazonból válogathatnak a vevők. Borulni azonban nem tanácsos ebben az autóban (sem)

Next

/
Thumbnails
Contents