Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-08 / 133. szám
6. oldal Látóhatár 1994. június 8., szerda változatai és esélyei A kormánykoalíció Idén nyáron Magyarországon koalíciós kormány alakul. Ezt a közös kormányt az MSZP és az SZDSZ hozza létre. A választópolgárok zöme ilyen értelemben szavazott a parlamenti többséget szerzett szocialistákra, de a közvélemény az SZDSZ-től is elvárja a kormányzati együttműködési készséget. Később talán változni fog ez a társadalmi elvárás, most azonban ilyen a többségi akarat. Óriásit bukna a közvélemény előtt az a párt, amelyik ezzel szembefordulna. Könnyen megjósolható, hogy ekkora kockázatot egyikük sem vállal. Eltérő kockázatok Egészen más lesz a két kormányalkotó párt esélye a koalícióban. A kormányba lépéssel az SZDSZ kockáztat többet. Olyan nyomasztó ugyanis a szocialisták számbeli fölénye a parlamentben, hogy politikájuk mindenképpen érvényesülni fog. S nem azért, mert az SZDSZ-t csak eszköznek tekintik. A szocialista pártnak létérdeke a liberális politika elemeinek érvényesítése a kormányzásban. Elsősorban a gazdasági egyensúly megteremtése, megőrzése, megerősítése miatt. Liberális részvétel nélkül az új kormány gazdasági irányvonala külföldön és itthon egyaránt kevesebb támogatásra számíthat. A koalíciós tárgyalások ezért a két párt között lényegében majd a gazdaságpolitikáról zajlanak. Az SZDSZ megígérte választóinak a vállalkozók adóterheinek csökkentését, a gazdaság növekedési pályára állítását. Nem titkolta a párt, hogy ez a politika komoly társadalmi áldozatokkal jár. Tovább nőhetnek a szociális feszültségek, fokozódhatnak a jövedelmi - vagyoni különbségek. A szocialisták hivatalos pártprogramja is hasonló gazdasági vonalat jelöl meg, de ezt részleteiben más eszközökkel szeretné elérni. Az ördög pedig - tudjuk - a részletekben rejtőzik. Nincs a világon olyan szociáldemokrata párt, amelyik figyelmen kívül hagyhatná választói, a bérből élő kisemberek megélhetési érdekeit. Ezeket a jogos szociális igényeket a gazdasági növekedésből jövő bevételekkel még évekig nem tudja kielégíteni a kormány. Marad ezért az állami költségvetés elosztása. Mire adják ki az állami pénzeket: vállalkozásfejlesztésre, vagy a munkahelyek megőrzésére? Ha csökkennek az állam vállalkozói adóbevételei, hogyan tarthatók szinten a munkanélküli segélyek és a szociális támogatások? Mi lesz a településeken? A kormányon belüli viták során a népszerűtlenebb változatokat az SZDSZ lesz kénytelen felvetni, ha komolyan veszi saját irányvonalát. Honnan szerez pénzt a koalíciós kormány gazdasági és szociális céljai megfizetéséhez? ígéretei szerint csökkenti az állami hivatalok, a közigazgatás költségeit. Mire lesz elegendő ez az összeg? Könnyen fenyegethet az a veszély, hogy az igazgatási pénzek elvonása nyomán a falusi, városi önkormányzatok területfejlesztési lehetőségei drasztikusan csökkennek. Ma az ország hátrányos helyzetű térségeiben (így Nógrádban is), az önkormányzatok és a lakosság közös területfejlesztési vállalkozásai, beruházásai élénkítik a helyi gazdasági életet. Az SZDSZ négy éven át - helyesen - a települési önkormányzatok állami támogatásának növelését, a helyi bevételek állami elvonásának csökkentését követelte. Csakhogy például Nógrád megyében minden önkormányzat ráfizetéses, helyi adói nem pótolják az állami támogatást. Felelősség így is, úgy is Ráadásul az MSZP kétszintű közigazgatást ígér, más szóval a megyék szerepének valamilyen növelését. Ha ez a megye területfejlesztési feladatát erősíti, akkor megyei pénz is jár hozzá. Hogyan osztja el a megye ezeket a pénzeket? Mi garantálja, hogy nem tér vissza az egyenlőtlen elosztás - a gyengébb falusi érdekek rovására? Vagyis hogyan érvényesül a közös kormányban az SZDSZ önkormányzati és területfejlesztési politikája? Ne feledjük, a városi ön- kormányzatok Nógrádban is liberális többségűek - és előbb-utóbb eljön az önkormányzati választások ideje! Most majdnem minden városban a szocialista képviselőjelöltek győztek országszerte. Még Budapesten is elszállni látszik a „szabad madár.” Hogyan ellensúlyozza az SZDSZ ezt a tendenciát? Érzésem szerint úgy nem teheti, hogy kívül marad a koalíción. Mert ha nem lép be, akkor még nagyobb felelősséget vállal fel mindössze hetven mandátumra. A kormányalakítási tárgyalások ezért majd arról is szólnak, milyen politikai biztosítékokat kap az SZDSZ az új koalícióban. A koalíciós tárgyalások legkönnyebb szakasza várhatóan a demokratikus rendszerváltás alkotmányos intézményeinek garantálása lesz. Politikai biztosítékok A szocialista párt még a gyanújába sem szeretne kerülni olyasminek, hogy politikai visszarendeződést támogat. Nem várható azért látványos alkotmánymódosítás. A politikai alapintézmények némelyike módosul ugyan, de ez csak a működés módját érinti. Ugyanakkor nehezen képzelhető el, hogy a szocialisták elállnak saját miniszterelnök-jelöltjük megválasztásától, mert az SZDSZ ezt tartja igazi biztosítéknak. Előtérbe kerül a koalíciós tárgyalásokon a „szociális paktum” kialakítása: a kormány, a munkaadók és a szakszervezetek megegyezése. Egyezményeik betartása lesz a következő évek legnehezebb feladata. A koalíciós kormányzás sikere, szilárdsága és tartóssága várhatóan ezen áll vagy bukik. A szakszervezetek a kormánynál ezután is népszerűbbek és befolyásosabbak maradnak. Önmérsékletüktől függ leginkább a gazdasági válság kínoskeserves meghaladása és a politikai válságok elkerülése. A kormány parlamenti ellenzéke az első hónapokban - években - nem fog komoly nehézséget okozni, hiszen az ellenzéki pártok átalakulása, megújulása hosszabb időt igényel. A kormánykoalíció politikai esélyeit egyedül a társadalom viselkedése szabja meg. Bilecz Endre Az Ipoly mindkét oldalán... A z anyanyelv a nepek egyénisége. Olyan élő örökség, amelyet nemcsak elherdálni nem szabad, de védeni, ápolni kell minden áron, és minden időben. Mert az anyanyelv a nép életének legfontosabb szerve, gyökér és fatörzs és lombkorona egyszerre, szóval minden, ami tájakat, történelmeket, vallásokat, eszméket átfogva összetart egy sorsközösségbe tartozó embercsoportot. Például magyarokat, határon innen és határokon túl. Például az Ipoly két oldalán. A sűrű aggodalmak és az apró örömök, sikerek forgatagában évek óta a gondok vannak túlsúlyban. Magyarországról még a legnagyobb jóindulattal is alig tudunk segíteni az anyanyelv ápolás ügyében. A kisiskolásoknak magyar nyelvű könyvekkel kellene, amatőr művészeti csoportoknak sokféle vendégjárással, mindennapos szakmai konzultációval. Csak ~remélni lehet, hogy az önkormányzati törvény várható változásai ezeket a törekvéseket éppúgy segítik majd, mint a normalizálódó kormányzati kapcsolatok, a kölcsönös érdekeken alapuló józan együttműködés. S amíg ez nem következik be, Tanulhatnak a A Magyar Művelődési Intézet, a Heves Megyei Művelődési Központ és a Vidróczki Alapítvány néptáncoktatói továbbképzést és tanfolyamot indít. A tanfolyam anyagát a szervezők a Magyar Művelődési Intézet által javasolt tematika szerint, de a helyi, regionális sajátosságokat is figyelembe véve állítják össze. A tanfolyam időtartama: 2x10 hónap, havonta egy szombati napon 9-től délután 4 addig marad a labilis mérlegelés; mi a siker, mi a kudarc? A pozsonyi parlament táblatörvény vitája, döntése abszurd-színezetű kudarc volt. Már-már kafkai ízekkel, fenyegetésekkel. Minden jóakaratú ember - Ipoly on innen és túl - csak széttárhatta a kezét; érthetetlen .. . A keserű rossz hír mellett szinte senki észre sem vette a jó hírt; a Hl. Magyar Gyermek- színjátszó Fesztiválon az Ipolysági Magyar Alapiskola Csillagszóró Színjátszó Csoportja elnyerte a legszebb színpadi beszéd díját. Meg a fesztivál nagydíját is. Nyilvánvaló, az ipolysági iskolában Bodonyi András tanár úr és társai nem elsősorban panaszkodnak a mostoha viszonyok miatt, mások hibái, bűnei miatt, de elsősorban dolgoznak. Hűséggel, kitartásssal és kiváló eredménnyel. ez a siker, ez a vigasztaló fesztivál-győzelem a hétköznapok hőseit igazolja. Az öröm, a boldogság most közös elkötelezettségünket kell erősítse, Ipoly on innen és túl. Beszéljünk most végre többet a holnapi közös feladatokról, mint a politikusok kétbalkezes- ségéről. . . Erdős István néptáncoktatók óráig tartó foglalkozásokkal. Helyszín a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Gyöngyös. Várható kezdési időpont: 1994 szeptember második fele. Várható díj egy évre: körülbelül nyolcezer-kétszáz forint. * Jelentkezni Faludiné Molnár Gabriellánál lehet június 12-éig a Heves Megyei Művelődési Központban (3300 Eger, Knézich K. u. 8. sz. Telefon: 36/311-954). A dorogházi pap tudja, hogy mit akar Első István királyunk annak idején minden tizedik falunak templomot építtetett, élükre pedig jól képzett papokat állíttatott. A több, mint ezeréves hagyományt ma is tartják egyházaink. Papjaik nemcsak egyházi, de világi dolgok terén is jóval tájékozottabbak, mint egynémely világi hivatalnok. Volt, hogy az országgyűlés megszavazta az egyházi ingatlanok visszaadását. Természetesen az állam az eddigi használók kárpótlását ígérte. Kérdés, éltek-e ebbéli jogukkal az önkormányzatok? Dorogházán négy egyházi ingatlant kértek vissza. Elsőként a kántortanítói lakást, amely idáig pedagógus szolgálati lakásként funkcionált. Egyházi tulajdonba visszaadva üresen áll. A polgármesteri hivatal tudná hasznosítani, szálláshelyre ez idő tájt épp szüksége lenne. Lesz-e posta jövőre is? Másodikként egy terület került kijelölésre. Azon állt a volt orvosi rendelő, amit lebontottak. A bontott anyagot a ravatalozó építésénél hasznosították. Ez volt a legsimább az ügyek közül. Harmadikként a valamikori kántori javadalom szállt vissza az egyházra. Ez most postaként működik. A képviselő-testület és az egyház egyezsége szerint 95-ig háboríthatatlanul használhatják is e szolgáltatást a do- rogháziak. Nagy kérdés, mi lesz azután? A negyedik visszakért ingatlan a régi kisiskola épülete. Erre úgy szól a helyközi egyezmény, hogy 2000 decemberéig térítésmentesen használhatja az önkormányzat, mint eddig is, iskolának. Mi akkor a probléma? - kérdezhetné bárki. Ha kielégítő egyezségek születtek a polgármesteri hivatal és Hornyák Imre plébános között? A látszat ellenére kijutott a gondból a dorogháziaknak az országgyűlési döntés miatt. Mert bár a törvény előírásainak megfelelően jártaik el, azaz az ingatlanokat visszaadták, úgy tűnik az önkormányzat pórul jár. Nem kárpótolják. Kinek a mulasztása, ha netán elesnek a rájuk eső pénztől, ami milliós nagyságrendben szolgálhatná a község épülését? A közvélemény - legalábbis az ügy ismerőnek egy része - szerint a hivatal tájékozatlansága, hanyagsága okolható. Mások szerint ludas abban a plébános is. Aki először azt mondta, egyháza nem kéri vissza az ingatlanokat. Aztán mégis azt tudatta, ő maga a községnek hagyná továbbra is, de felettesei utasítására kérnie kell az egyházi ingatlanokat.-Kemény csatározások voltak az önkormányzaton belül is e témakörben - mondja a magát megnevezni nem akaró képviselő. - Lényeg, hogy a plébános a lemondó nyilatkozat után akkor lépett a visszaigényléssel, amikor a hivatal kifutott a kárpótlási igény bejelentésének határidejéből. O persze időközben sem volt tétlen. A földhivatalnál mindent megtudott az egyház ingatlanairól, ami után a község nem is érdeklődött. Merthogy minek, ha az egyháznak nem kellenek az ingatlanok. Bíztak az egyházi képviselő adott szavának visszafordíthatatlanságában. Vezetni tudni kell- Amikor a jegyzőnő megkérdezte - mondja a polgármester - van-e jogosítványa a személyes döntésekre, a plébános úr viccesen azt mondta neki, még repülőgépre is van. Az ingatlan-visszaadásokról szóló szerződés megköttetett - a testületi tagok között lévő két egyházközösségi tag erős ragaszkodása megadásra késztette a faluközösség érdeke miatti kételkedőket is - bár annak rendje és módja szerint, de a plébános úr az ütemezés fejében további kárpótlást kért. Egyezkedett, legyen ebből is haszna az egyháznak. Lett. A plébániához, a kisiskolához ingyen vezetteti az önkormányzat a vizet. Az önkormányzat nem akar ujjat húzni a pappal, meg egyébként is jól kijönnek egymással. Mondja a polgármester. Nevezhető lojalitásnak- A kölcsönös megbecsülés, segítés jellemzi kapcsolatunkat - tudatja a polgármester. - Itt van például a ravatalozó-átadás, azt is ünnepibbé tette a tisztelendő úr. Az ingatlanvisz- szaadási szerződésben olyan pont is van például, hogy a kisiskola 2000 után a közösséget fogja szolgálni. Lojálisak vagyunk, amennyire csak lehet. így is meg lehet fogalmazni az önkormányzat egyházhoz való viszonyát. De másként is. Úgy tűnik Dorogházán eltúlozzák ezt a fogalmat. De az emlegetett kölcsönös segítség is túl- zottán féloldalas. Mert például milyen az az egyházi segítség, amely azt ígéri, hogy 2000 után a közösség hasznosíthatja a kisiskolát. Ám a polgármester jelenleg nem tudja, a faluközösség, vagy annak csak egy része, nevezetesen: az egyházközösség. Azt sem tudni, az iskolát funkciókkal, vagy anélkül kéri majd az ezredfordulón vissza az egyház. Hornyák Imre nem mond semmit az egyházi ingatlanok későbbi sorsáról. Azt tartja: ő nem látnok, nem tudja hogyan alakulnak akkorra a dolgok. De nem valószínű, hogy a jövőre nézve ne lennének semminemű elképzelései. ,Tuza Katalin AZ OTP CSOPORT TAGJA AZ OTP GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT. pályázatot hirdet a társaság Nógrád megyei fiókigazgatóságára (Salgótarján székhellyel) VAGYON- ÉS SZEMÉLY- BIZTOSÍTÁSI CSOPORTVEZETŐI munkakör betöltésére. Feladata: A társaság központjának előírásai alapján irányítja, megszervezi, ellenőrzi a fiókigazgatóság vagyon- és személybiztosítások kockázatvállalási, szakkezelési és kárrendezést feladatait. Elvárásaink: műszaki egyetemi vagy főiskolai végzettség, biztosítási szakmai ismeretek, vezetői gyakorlat, 30 év feletti életkor, nyelvismeret előnyt jelent. Ajánlunk: kedvező jövedelmet, szakmai perspektívát, először egyéves határozott idejű munkaszerződést, amely az elért eredmények alapján kölcsönös megegyezés alapján meghosszabbítható. Amennyiben Ön alkalmasnak tartja magát arra, hogy egy dinamikusan fejlődő biztosítótársaságnál magas szakmai követelményeknek megfeleljen, küldje el pályázatát - részletes szakmai önéletrajzzal, oklevelek másolatával és egy fényképpel - az alábbi címre: OTP Garancia Biztosító Rt. humánerőforrás-gazdálkodási osztálya 1054 Budapest, Semmelweis u. 10. A pályázatok beadási határideje: a megjelenéstől számított két héten belül. A pályázatok értékeléséről - alkalmassági vizsgálatot követően - valamennyi pályázót írásban értesítjük. e s