Nógrád Megyei Hírlap, 1994. június (5. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-11-12 / 136. szám

6. oldal Hétvégi Magazin • Női Dolgok 1994. június 11-12., szombat - vasárnap A BURDA-DÍJ NYERTESE SZERINT A LEGFONTOSABB: Saját stílus és egyedi gondolkodás Mint hírül adtuk, a salgótarjáni Bartus Mónika nyerte az Anne Burda-díj magyarországi döntőjét, így ő képviseli ha­zánk haladó hobbivarrónőit az európai döntőn Bécsben. A boldog győztes a Budapest Bank Rt. salgótarjáni fiókjánál dolgozik. Huszonkét éves, számítástechnikus. Beszélgetésre invitáltuk a tehetséges hölgyet, hogy meg­tudjuk, miként lesz valakiből „profi” hobbivarró. A babákkal kezdődött _____- Milyen ösztönzésekre kezdett el varrni?- Kislány koromban a babá­imra varrtam ruhákat. Később már magamra is terveztem. Tizenöt éves koromban kap­tam egy varrógépet a szüleim­től. Ekkor már bonyolultabb ruhákhoz is hozzákezdtem. Nagy segítségre leltem a Burda leírásaiban. Szeretem a változatos öltözködést. A saját tervezésű ruháim ráadásul soha nem „köszönnek" vissza az utcán, így ki tudtam alakí­tani az egyéni stílust. 1986-tól kezdődőan a Diák Divatintézet által meghirdetett tini-divattervezői pályázatra minden évben küldtem mun­kákat. Pénzjutalmat kaptam, illetve 1990-ben a döntőbe is bejutottam, és a Petőfi Csar­nokban kiállították a tervemet. Szempontok szerint _______- Ilyen sikerek után egyér­telmű lehetett a folytatás is.- Valóban, a Burda-ver- senyre már régóta szerettem volna nevezni, de ebben meg­akadályozott a főiskola, ahol a vizsgaidőszak egybeesett a versennyel. Ebben az évben végre sikerült elindulnom.- Milyen szempontok alapján tervezte a díjnyertes ruhát?- Figyelembe kellett ven­nem az elbírálási szemponto­kat: divatosság, harmónia a vi­selőjével, gondos kidolgozás, Bartus Mónika a díjnyertes ruhában A sok vázlat egyike fantáziadús szabásvonal, ötle­tek. Ezeken kívül szem előtt tartottam azt is, hogy a ruha ne csak az utcán, hanem a szín­padon is figyelemfelkeltő és részleteiben is egyedi legyen.- Bízott a sikerben?- Az elődöntőből ötödik­ként jutottam tovább, így reá­lis esélyt nem láttam a győze­lemre. Ebben a kategóriában indultak a legtöbben. Titkon persze reméltem valami díjat, de a győzelemre nem mertem gondolni. Óriási öröm volt, hogy a nemzetközi szaktekin­télyekből álló zsűri engem ho­zott ki győztesnek, és én kép­viselhetem Magyarországot az európai döntőben.- Befolyásolja további éle­tét ez a győzelem? ' - A nyaralási terveimre mindenféleképpen jó hatással van a megnyert máltai utazás. A ruhatervezés eddig is fontos része volt életemnek. Ez a ver­seny, ez a siker csak megerő­síti ambícióimat. Kedvence a farmer- Milyen stílusirányzatot, milyen színeket kedvel?- Stílust igazán nem tudok meghatározni. A főiskolán a farmer volt a kedvenc ruhada­rabom. Mióta dolgozom, megpróbálok elegánsabban öl­tözni. Többet hordok szok­nyát, blézert. Színekben főleg a meleg tónusú, őszi árnyala­tokat kedvelem, de a rikító színek is megtalálhatók a ru­határamban.- Mit javasol hölgytársai­nak, hogyan öltözzenek?- A fontos az, hogy ne kö­vessék vakon a butikok és var­rónők által diktált ízlést. Ve­gyék figyelembe saját alkati tényezőiket, stílusukat. (d.) Csak ráncainkat veszíthetjük... Kozmetikai tanácsok otthonra • A pakolás sokkal hatásosabb, ha közben pihenünk, testünket ellazítva, csukott szemmel, messzire száműzve fejünkből a kellemetlen gondolatokat. • Havonta egyszer a hajápolásra is szakítsunk időt. Tippünk: a száraz, töredező hajra este kenjünk folyékony testápolót, jól masszírozzuk be, és csak reggel mossuk le. • Ha a szemünk alja táskás, karikás, gyűrött, tegyünk rá vízzel vagy kamillateával megtöltött tömlőt, amelyet előzőleg jól hűtsünk le a jég­szekrényben. Hagyjuk a szemünkön öt percig. • Az ajkunk kiszáradása ellen használjunk ajakápolót. A hölgyek reggel a rúzs felvitele előtt alkalmazhatják, így az ajakápoló hosszú ideig védőréteget képez. Este lefekvés előtt is ajánlatos az ajakápoló, így mindenkor jól ápolt, egészséges lesz az ajkunk. • Az egészséges, vitamindús táplálkozás — sok zöldséggel és gyümölccsel — frissít, fo­gyaszt és szellemileg is élénkít. • Az első kiadós napozások előtt minden ta­vasszal érdemes felkeresni a kozmetikust. A bőr kitisztítása azért fontos, mert az év közben megtelt pórusokba szinte „beleégeti” a nap a mitesszereket. Érzékeny bőrűek sűrűbben, szükség szerint legalább hat hetente, havonta látogassák a kozmetikai szalonokat. Michael Douglas csalódott Felvételünkön az Összeomlás című filmben ...mert gyönyörű, vörös hajú kolléganője — nevezetesen Geena Davis — elutasította a vele való közös filmezést. Persze, nem akármilyen szerepajánlatról volt szó: Mi­chael Douglas a forgatókönyv szerint egy olyan férfit alakít, akit főnöke, — ez lenne Geena Davis — szexuális ajánlatokkal zak­lat. A szerep eljátszására ezek után Meg Ryan vagy Julia Roberts kaphat lehetőséget. Kérdésünk: vajon miért nem a rutinos Sharon Stone-t választotta, akivel az Elemi ösztönben ebben a műfajban iga­zán nagyot alakított. Szépségápolás gyógynövényekkel Illatos galaj Az illatos galaj évelő növény. Főleg árnyas tölgyerdőkben nő. Áprilistól júniusig sok kis fehér és illatos virágot hoz, amelyek fürtöket képeznek. Gyakorlatilag egész Éurópá- ban megtalálható. A szárát kell gyűjteni elvirágzás előtt, mégpedig gyorsan és árnyas helyen, különben megbámul és megpenészedik. A szárított növény kumarin illatú. Ez a növény hatóanyaga, amelyet a gyógyászatban véralvadásgát­lóként, a kozmetikában pedig pigmentálóként (bőrfestő) használnak. A kozmetikai célt szolgáló főzet a következő­képpen készül: 10 gramm szá­rított növényt 1 deciliter for­rásban lévő vízben 10 percig állni hagyjuk, majd átszűrjük és arcöblítőként a sápadt, fakó bőrfelület enyhe bamítására használjuk. A kozmetikában bőrfestő Korszerű receptek régiektől Molnár Béláné (Bátonyterenye) ajánlatai A gyümölcs a korszerű táplálkozás egyik alapanyaga, de a hagyományos ételeket kedvelők is bátran használják. A le­gegyszerűbb háztartástól kezdve a legnagyobb szállodákig minden asztalon helyet kap a friss vagy feldolgozott gyü­mölcs. A házi befőzéssel gondoljunk a holnapra, hiszen a ha­gyományos házi befőzés az üvegbe zárt nyár. Néhány leírás­sal segítséget adok a már megszokott ízek felfrissítéséhez. Ribizlibor Egy kg ribizlilé, 1 kg cukor, 3 liter víz. Az anyagokat egy ubor­kásüvegben összekeverjük, tetejét lekötjük gézzel és így hagyjuk 4 hétig forrni. Akkor üvegekbe öntjük, gyengén bedugaszoljuk és még 4 hétig érleljük. Azután rendesen be­dugaszoljuk és három hónap múlva lesz ragyogóan tiszta, átlátszó borunk. (Édesanyám receptje) Ribizlizselé Négy liter gyümölcslé, 4 kg cukor, 4 deka Pektogel (hazai megfelelője a zselatin vagy gyümölcskocsonyapor). A ribizlit megmossuk, le­szárazzuk, lecsurgatjuk. (Ne legyen rajta víz!) Össze­nyomkodjuk és főzni tesszük. Forrástól számítva 15 percig főzzük. Akkor átpasszíroz- zuk, majd a levet ismét 15 percig főzzük cukor nélkül. Levéve a tűzről, minden liter léhez 1 kg cukrot keverünk. (Előtte a cukorba belekever­jük a zselatint.) Ha biztosab­bak akarunk lenni, akkor a cukorba szalicilt is tegyünk: a 4 liter léhez 1 kávéskanállal. Üvegekbe rakjuk, hidegen le­kötjük. (Bacsó Gézáné, Szlo­vákia, Simonyi) Sóska télire Egy kg sóska, 6-8 deka zsír, szalicil. Egy kg megtisztított, zsenge sóskát a zsíron, fedő alatt puhára párolunk. Ha puha, a tűzről levesszük és 2 késhegynyi szalicilt elkeve­rünk benne. Forrón kis üve­gekbe rakjuk, a tetejére vé­kony rétegben olajat öntünk, lekötözzük és száraz gőzbe rakjuk. (Saját recept) Befőtt gyors eljárással Bármilyen gyümölcsöt el­tehetünk így. A cseresznyét, meggyet, szilvát magvastól; a körtét, almát, birsalmát há­mozva, magházától megtisz­títva, szeletelve; a sárga- és őszibarackot félbe vágva, ki­magozva tesszük el. Szirupot főzünk, minden liter vízhez veszünk 50 deka cukrot, és 15 percig főzzük. A gyümölcsöt apránként rakjuk a szirupba, abban egy kicsit puhítjuk, és úgy rakjuk előmelegített üve­gekbe. Mielőtt a lét ráöntöz- getnénk a gyümölcsre, még egy kevés cukrot tegyünk bele, mert a kifőzött gyü­mölcs az édességet magába szívta. E cukorral a lét össze­forraljuk, ráöntözzük a gyü­mölcsre, késhegynyi szalicilt szórunk a tetejére, lekötözzük és száraz dunsztba tesz- szük. (Édesanyám receptje) Az a meghalt, édes-fájó szerelem Asszonysorsok Váratlanul meghívtam vacsorára Lukácsot, a hentest, akit jó­szerivel csak látásból ismertem. Elvált asszony vagyok, és há­rom gyermekem távollétében gyakran gyötör a magány. Minden jól sikerült. A vacsora utáni társalgás is könnyed volt és vidám. De különféle indokokkal a társaság minden tagja elment, s egyszer csak kettesben maradtunk Lukáccsal. Egy kissé elfogódott voltam. Mégiscsak más volt társasággal együtt beszélgetni, mint most, így egyedül maradva.- Mit csinált, mielőtt a szu­permarketben találkoztunk?- A vágóhídon dolgoztam, azelőtt pedig Pozsonyban él­tem, a szüleimmel.- Soha nem volt házas?- Nem. Soha! Kicsit megbántam a kérde- zősködést, ezért magamról kezdtem beszélni. Nem vol­tam biztos abban, hogy ér­dekli, de jobb volt, mint hall­gatni. Különben is nem ma­gamnak, hanem a barátnőm­nek szántam Lukácsot. Egyszer meg is említettem neki, hogy jó lenne, ha Dóri­kának, a barátnőmnek udva­rolna, de ő gyorsan elhárította a javaslatomat:- Dóra nem az esetem. Ne­kem borzasztó jó, ha magával lehetek. Könnyes hazugság? Mindössze három hete ud­varolt, amikor váratlanul megkérte a kezemet. Annak ellenére, hogy nem jegyeztük el egymást, gyakran tervezgettük a házasságunkat. Dórika barátnőm egyszer ez­zel fordult hozzám:- Ugye tudod, hogy Lukács alkoholista? A fejemet ráztam. Biztos voltam abban, hogy a barát­nőm téved. Mégis, maradt bennem valami furcsa érzés. Húsvét előtti szerdán felhívott Lukács, hogy áthozhatja-e a húsvéti ajándékait nekem és a gyerekeknek, mert néhány na­pig nem tud eljönni hozzám. Másnap át is jött az aján­dékkal, de meg sem várta, hogy kibontsuk, máris távo­zott. Láttam, hogy könnyes volt a szeme, ahogy elköszönt tőlünk. Nem hallottam róla egy hé­tig. Akkor felhívott, hogy menjek el vele, a főnöke meg­hívta a kollégáit egy baráti összejövetelre. Elfogadtam a meghívást. A társaságban Lukács jó­kedvű volt, beszélgetett, de már túl részeg volt ahhoz, hogy táncoljunk. Már a katonaságnál kibukott Amikor kijózanodott, meg­kérdeztem, miért nem megy orvoshoz. Kezelésre van szük­sége.- Már megjártam ezt az utat. Amikor katona voltam, alaposan kivizsgáltak, kezel­tek. Akkor pirulákat kellett szednem, hogy ne igyák.- Lukács! Ez nem tréfa! Nem akarom, hogy a gyerme­keim nevelőapja egy alkoho­lista legyen. Lukács keserű pillantást ve­tett rám.- Akkor, azt hiszem, ez a búcsú pillanata - feltápászko- dott és gyorsan távozott. Két hét telt el, aztán egyszer késő este Lukács csengetett be hozzám. Színjózan volt. Át akart ölelni, de elhárítottam:- Előbb beszélgessünk. El­döntötted már, hogy felkere­sed az elvonót? Lukács megrázta a fejét.- Szeretlek, és el kell mon­danom neked valamit, kérlek, hallgass végig. Nekem halálos betegségem van. Gyomorrák. Nincs már sok időm hátra. Hozzám jönnél feleségül? Az utolsó időmet olyan boldoggá tennéd. Megszédültem. Szóval ez volt Lukács titka, elkeseredé­sének és alkoholizmusának oka. Ezt titkolta el előlem, amikor nem találkoztunk. Felé nyújtottam a karom és együtt sírtunk. A búcsúlevél titka Néhány nap múlva a rend­őrségen közölték velem, hogy Lukács két levelet hagyott hátra. Az egyikben szegényes tulajdonáról rendelkezik, a másikban megokolja, hogy mindkét levél miért a hatóság­nál van. Hónapokig gyászoltam fáj­dalommal. Egy évvel később Lukács külföldön élő nővére Magyar- országra jött, megkeresett. Egy presszóban ültünk le beszélgetni, azonnal a tárgyra tért:- Mi, ketten voltunk a csa­lád fekete bárányai. Mert én is alkoholista vagyok.- Mondd el, mit találtak a boncolásnál. Valóban gyó­gyíthatatlan volt Lukács?- Alkoholmérgezésben halt meg. Halálra itta magát, és még gyógyszert is beszedett.- Mi volt a levélben? Nem írt rólam semmit? - kérdeztem remegve a fájdalomtól.- Csak ennyi: „Mondjátok meg Pálmának, hogy szeret­tem őt, de nem annyira, mint az italt. Sajnálom, hogy ha­zudtam neki.” Tudtam, hogy Lukács most halt meg a számomra igazán. Pálma

Next

/
Thumbnails
Contents