Nógrád Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-18 / 90. szám

1994. április 18., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Belterjes hangzavar A hogyan közeledik május nyolcadika, a választások első fordulójának napja, úgy sűrűsödnek a pártok vezető személyiségeinek nyilatkoza­tai, a lehetséges koalíciós formációkról. Ellenszenvek, szimpátiák, gesztusok fogal­mazódnak meg a médiák nagy nyilvánossága előtt, amikből azért az is egyértel­műen kiderül, hogy a színfa­lak mögött kellő hevültséggel fortyog a politikacsinálás bo­szorkánykonyhája. A nyilatkozatok az esetek többségében egymást gerjesz­tik. Ha például X ma azt nyi­latkozza a tévében, hogy bi­zonyos feltételek mellett haj­landó lenne majdan a koalíci­óra Y párttal, akkor bizonyo­sak lehetünk, hogy holnap ugyancsak a tévében vagy a rádióban X párt Z vezetője ki­fejti gondolatait az ő feltétele­iről. Erre persze a másik fél­nek ugyancsak illendő vála­szolni. így megy ez oda-visz- sza, immár hónapok óta. Ebben a belterjesen ger­jesztett hangzavarban az egy­szerű állampolgár, mint ami­lyen a jelen sorok írója is, már-már egykedvűen közö­nyössé válik, s csak egy-egy érdesebb, szokatlanabb meg­fogalmazásra kapja fel a fejét. Például akkor, amikor arról hall, hogy Csurka István, a MIÉP társelnöke hajlandó el­ásni a csatabárdot, félretenni az ellentétet az MDF-el, és sorompóba állni az ősellen­ségnek kiáltott, esetleges szo- ciál-liberális koalícióval szemben. A dolog természete szerint a válasz nem késett sokáig. Lezsák Sándor, az MDF ügy­vezető elnöke úgy nyilatko­zott, hogy a Csurka által megpendített békülékeny hang még túlságosan korai­nak tűnik, ám tett egy sokat­mondó gesztust, kijelentette: meg kell várni a választások második fordulóját. Ez egy­szerű magyarra lefordítva azt jelenti, ma semmiképpen sem, holnap tán igen. Jelenleg tehát még minden képlékeny, semmi sem bizo­nyos. És ez így van rendjén, hiszen a legfőbb illetékes, a választásra jogosult állam­polgár még nem nyilatkozott. K önnyen megeshet, hogy a politikacsinálók boszor­kánykonyháiban kitervelt paktumok, szövetségek és ko­alíciók május 8., illetve 29. után egyik pillanatról a má­sikra érvényüket veszítik. Addig meg el kell viselnünk az egyre hangosabb belterjes hangzavart. Kloss Andor Pénzre vadászás helyett legyen vadgazdálkodás! A Nógrád Megyei Vadász Szövetség választmánya szombaton Salgótarjánban tartotta meg rendes éves ülé­sét. A szövetség elnöke, Cseh Marcell köszöntötte a megje­lenteket, köztük Bánfí Györ­gyöt, az Országos Vadászati Vadegylet elnökét. A szövetség beszámolóját Rottenhoffer Attila, Nógrád fő­vadásza, a megyei szövetség titkára ismertette. Utalt arra, hogy az elmaradt vadászati tör­vény pótlására kiadott kor­mány- és miniszteri rendeletek, illetve módosítások messzeme- nőleg mellőzték a vadászati szakemberek és érdekképvise­leti szervek véleményét! Sze­rencsére megyénkben nem ezt az utat követik az ebben érde­keltek.- A közvéleményt két téma foglalkoztatja: a vad, mint nemzeti kincs kinek lesz a tu­lajdona, a másik pedig a magá­nosítással összefüggő vadá­szati, vadgazdálkodási kérdés - hangsúlyozta a fővadász. A szövetség pénzügyi be­számolóját Miklós Endre, az el­lenőrző bizottságét Ürmössy László ismertette. Bánfi György elmondta, hogy a politikai légáramlat nem a szükséges állami vadászati joghoz formálja a közvéle­ményt, vadászellenes szemléle­tet erősíti. Az országgyűlési képviselő érzékeltette azt az ér­dekvédelmi munkát is, amelyet kifejt a szövetségbe tömörült vadászokért, a világhírű vad- gazdálkodásért, a vadászati kul­túra megőrzéséért, majd Nim­ród vadászérmeket adott át. Sokan kértek szót: vadászok, szakmai, igazgatási szervek ve­zetői mondták el az útkeresést, együttműködést kifejező gon­dolataikat. Szilágyi István, érsekvadkerti küldött arra hívta fel a figyel­met, hogy vadászterületüknek 1300 tulajdonosa van, velük korrekt kapcsolatokat építenek ki. Hegyi Zoltán a tájékoztatás fontosságát hangsúlyozta. Dr. Kondor Endre, az Ipoly- vidéki erdőgazdaság vezéri­gazgatója elmondta, hogy ér­zése szerint néhány vadásztár­saságot nem a vadgazdálkodás vezérli, hanem a pénzszerzés. A választmányi ülés elfo­gadta az előterjesztéseket, majd megválasztotta a jövő évi tiszt­újító választásokat előkészítő jelölőbizottságot. A választ­mány nagyobb jogkört biztosí­tott az elnökségnek, majd dön­tött abban is, hogy ez évben is­mét megrendezik a megyei va­dásznapot. Erre Szécsény tér­ségében működő vadásztársa­ságok nyújtanak be pályázatot. A tervezett időpont szeptember Rácz András Agrár hétvége volt Nógrád megyében Az elmúlt napok az agrár hét­vége jegyében teltek két Nóg­rád megyei városban is. Az események pénteken, áp­rilis 15-én kezdődtek Pásztón, ahol a művelődési házban dél­után hat órakor lakossági poli­tikai fórumot szervezett az Ag­rárszövetség. Itt Mayer Berta­lan, a párt alelnöke, Patkós Ist­vánnak, a 2. számú választó- körzet képviselőjelöltjének a vendégeként adott tájékoztatást az Agrárszövetség politikájáról és programjáról. A fórum előtt a Muzsla népi táncegyüttes adott nagy sikerű műsort. Ökörsütés a Fő téren Salgótarjánban szombaton, április 16-án egész napon át tar­tott az Agrárszövetség által rendezett Agro-show című poli­tikai hagyományőrző műsor. Hajnali két órakor tűzték föl sülni a nyársa azt az ökröt, amelynek ingyenes kóstolója délután kezdődött a Fő téren. Már a kóstoló előtt sokan állták körül az ökörsütést, különösen a gyerekek és a fiatalok élvez­ték a látványosságot. A kóstolót dr. Musztács László vállalkozó, a 3. számú választási körzet képviselőjelöltje házi sörfőzdé­jének terméke, a Jager sör ugyancsak ingyenes hörpintge- tése tette teljessé. Délután szí­nes folklórműsorban is gyö­nyörködhetett a közönség. Föl­lépett a kazári hagyományőrző együttes, a mihálygergei Ipoly tánccsoport és a Tücsök zene­kar, valamint a Nógrád népi táncegyüttes több táncosa. Este fél hét tájban dr. Pa­lást hy Tamásnak az 1. számú választási körzet képviselője­löltje üdvözölte a Fő téren meg­jelent érdeklődőket, majd át­Nagy Tamás, az Agrár­szövetség elnöke adta a szót Nagy Tamásnak, az Agrárszövetség elnökének. Közösségi ünnep A kortesbeszéd bevezetője annak adott hangot: valóban nagyon jó lenne, ha Magyaror­szágon a városokban és a fal­vakban felelevenedne sok olyan hagyomány, mint a mos­tani közösségi ünnep, amelynek kapcsán az emberek összejön­nek elsősorban azért, hogy egymás között legyenek, s megbeszéljék mindazt, amiről a világ szól. Az Agrárszövetségnek nincs múltja. A rendszerváltozás kapcsán szakmai szerveződés­ből jött létre, s vált napjainkra a magyar vidék, a magyar polgá­rosodás, a modernizáció ügye iránt elkötelezett, pragmatikus polgári agrárpárttá. Mind a húsz körzetben listát tudott állí­tani, s 134 egyéni jelöltje ott lesz a választási küzdelemben, s matematikailag megvan min­den esélye arra, hogy parla­menti pártként, frakcióval ren­delkezve végezze a munkáját az elkövetkezendő négy esz­tendőben. Az Agrárszövetség nem kí­ván belebonyolódni politikai perpatvarokba. Nem foglalko­zik ideológiai vitákkal, azt fo­galmazza meg, mit kell tenni annak érdekében, hogy az em­berek élete a jelenleginél jobb legyen. Felemelni a vidéket Nagy Tamás öt fő pontban foglalta össze a párt gazdasági programját. E szerint minde­nekelőtt meg kell állítani a ma­gyar vidék sorvadását, sokkal nagyobb gondot kell fordítani a mezőgazdaságra, mert ma ez az a pont, ahol a kitörési lehetőség adott. A modem mezőgazdaság újabb munkalehetőséget teremt mind a mezőgazdaságban, mind az iparban, mind pedig a szolgáltatásban, s lesz ottho­nuk, munkahelyük azoknak a fiataloknak, akik ma még ta­nulmányaikkal foglalkoznak. További kitörési pontként az idegenforgalom, a környezet­védelem, s nem utolsósorban az oktatás fejlesztését jelölte meg az Agrárszövetség elnöke. Mint mondotta, minden egyes forint­ból legalább negyven fillért az oktatásra kell fordítani, mert ez jövő boldogulásunk alapja. Az Agrárszövetség elnöke szerint, ha erőforrásinkat nem forgá­csoljuk szét, akkor elő lehet te­remteni a szükséges pénzt. Nagy Tamás beszéde után folytatódott a hagyományőrző program, este nyolctól pedig megkezdődött a téren a bál, ahol a zenét a szlovákiai Reflex együttes szolgáltatta.-th A NAP HÍREI Traffipax Április 18-án, hétfőn 6 és 14 óra között Salgótarján - Ka- rancsalja - Karancslapujtő - Karancskeszi - Mihály- gerge - Litke (a 2206-os úton), 14 és 22 óra között a 22-es számú főúton Szé­csény bel- és külterületén - Endrefalva és Szalmatercs belterületén - Karancsság külterületén számíthatnak a gépkocsival utazók traffipa- xos ellenőrzésre. Szabadiskola Buják - Budapest. Az er­zsébetvárosi munkás kul- túregyesület szervezésében nyílt meg, s április 25-éig látható a Hársfa utca 43. szám alatti galériában a bu- jáki Glatz Oszkár képzőmű­vészeti szabadiskola részt­vevőinek - Barna András, Bory Erzsébet, Horváth Gabriella, Kiss Kálmán, Kordás József, Lukács Já­nos és Sersovszky Zsu­zsanna - alkotásaiból ren­dezett tárlat. Patkós István, Buják polgármestere mon­dott köszöntőt, Lipinszky Károly, hetedik kerületi ön- kormányzati képviselő nyi­totta meg a kiállítást. Házasságkötő terem Nőtincs. Az önkormányzat április elejétől 17 közmun­kást foglalkoztat. Ezzel se­gítik az állástalanokat, s megkezdődhet a faluban a művelődési ház átépítése. Az épületben házasságkötő termet is kialakítanak. Választás előtti kampánykrónika SALGÓTARJÁN. Az MDF április I8-án, hétfőn 17.30 órától tart választási nagygyű­lést a József Attila Művelődési Központban. Az előadó Bo- ross Péter miniszterelnök, az MDF miniszterelnökjelöltje lesz. CERED. Tamássy István, az SZDSZ képviselőjelöltje 19 órától a faluházban mutatkozik be a választópolgároknak. KISBÁGYON. Ficsor Fe­renc, az SZDSZ képviselője­löltje 19 órától a községházán várja a választópolgárokat. ALSÓPETÉNY. Gyimesi János, az Agrárszövetség kép­viselőjelöltje 16 órától tart la­kossági fórumot a művelődési házban. HOLLÓKŐ. Frenkl Gábor, az SZDSZ képviselőjelöltje 18 órától a művelődési házban várja a választópolgárokat. SALGÓTARJÁN. Thür- mer Gyula, az Munkáspárt el­nöke, a párt megyei listaveze­tője és Szigetvári János, a párt megyei koordinációs bizottsá­gának elnöke, képviselőjelölt a baglyasaljai műve' 5dési ott­honban 17 órától várja a kör­zetben élő választópolgárokat. IPOLYVECE. Smitnya Sándor, az SZDSZ képviselő- jelöltje 19 órától a művelődési házban mutatkozik be a vá­lasztópolgároknak. MARKHÁZA. Dr. Zsély András, a Fidesz 1. számú vá­lasztókerületi képviselőjelöltje tart fómmot 18 órától a műve­lődési házban. DOROGHÁZA. A műve­lődési házban 18 órától tart vá­lasztási gyűlést Juhász Gábor, az MSZP országgyűlési képvi­selőjelöltje. NAGYOROSZI. Az új álta­lános iskolában 19 órakor kez­dődik Urbán Árpádnak, az MSZP képviselőjelöltjének vá­lasztási gyűlése. BUJÁK. Ficsor Ferenc, az SZDSZ képviselőjelöltje ápri­lis 19-én, kedden 19 órától tart fómmot a művelődési házban. GALGAGUTA. A Fidesz a helyi művelődési házban ren­dez 19 órától lakossági fóru­mot. NÉZSA. Smitnya Sándor, az SZDSZ képviselőjelöltje 18 óra 30 perctől várja a válasz­tópolgárokat a művelődési házban. A rendezvény ven­dége Kóródi Mária országgyű­lési képviselő (SZDSZ). SALGÓTARJÁN. Sziget­vári János, a Munkáspárt kép­viselőjelöltje 17 órától a Besz- terce-lakótelepi általános isko­lában találkozik a választópol­gárokkal. CERED. Speidl Zoltán és Pál József, az MDF ország- gyűlési képviselői 19 órakor találkoznak a választópolgá­rokkal. NAGYBÁRKÁNY. A pol gármesteri hivatal tanácster­mében tart fórumot Zsély And­rás, az 1. számú választókerü­let országgyűlési képviselője­löltje április 20-án, szerdán 18 órától. MÁTRAMINDSZENT. Juhász Gábor képviselőjelölt (MSZP) 18 órára a művelődési házba várja a választópolgáro­kat. SZÁTOK. Urbán Árpád képviselőjelölt (MSZP) 19 órától a művelődési házban tart választási gyűlést. KARANCSBERÉNY. A művelődési házban 19 órakor kezdődik Serfózö András MSZP-s képviselőjelölt fó­ruma. HOMOKTERENYE. 18 órakor kezdődik a művelődési házban Juhász Gábor képvise­lőjelölt (MSZP) választási gyűlése. KÉTBODONY. Smitnya Sándor, az SZDSZ képviselő- jelöltje 19 órától a művelődési házban várja a választópolgá­rokat. TERESKE. Urbán Árpád, az MSZP képviselőjelöltje 19 órakor a művelődési házban tart fórumot. KARANCSALJA. Serfözö András szocialista képviselője­lölt 19 órakor tart választási gyűlést az általános iskolában. MÁTRASZŐLÖS. Ficsor Ferenc, az SZDSZ képviselő- jelöltje 19 órától az általános iskolában várja a választópol­gárokat. VÉRADÓ POLGÁRMESTER. Cereden a közelmúlt­ban rendezett véradó napon a vártnál többen jelentek meg. Köztük volt Tajti Tibor, a község polgármestere is. Ha tavasz - akkor erdőtűz? KÍVÁNCSISKODÓ Késik a szakvélemény Törvénynek kellene lennie, hogy így a tavasz beköszönté- vel megtiltatik az erdők 200 m-es közelében - még a kije­lölt helyeken is - a tűzrakás. A Földművelésügyi Minisz­térium szokta megjelentetni, de az idén késik valahogy: ez idáig legalábbis nem jelent még meg. Nógrád negyében kétszerese az erdősültség az országosnak: sajnos vele együtt az erdőtüzek száma is duplázódik. És ha az utóbbi évtizedek fenyvesítésére gondolok, szinte fülembe hal­lom az égő gyanta sercegését. Sajnos, az erdőprivatizáció - ellenére a sok előnynek - nem csak hogy nem használt, de ki­fejezetten rontott az állomá­nyok idevágó esélyein: tudok olyan középkorú erdei fenyves­ről, amit az árverezés másnap­jára gyújtottak föl. Porig égett. Mindemellett az újsütetű tu­lajdonosok - vagy egyszerűen nem ismerik az idevágó előírá­sokat, vagy kisebb gondjuk is nagyobb annál, mintsem, hogy betartsák - olyan alapvető kötelezettségüknek sem tesz­nek eleget, hogy adott területi egységenként példának okáért tűzoltószerszám-bázist létesít­senek. A Nógrád Megyei Tűzoltó­parancsnokság igyekszik is elébe menni a vészhelyzetnek: a kárpótlási hivataltól, in- nen-onnan igyekszik begyűj­teni az új erdőtulajdonosok ki­létét: levelet ír nekik, amiben legalább a legfontosabb tudni­valókat közli velük. Ez is eredmény ...- hgm ­Varga Róbert salgótarjáni olvasónk felesége vaksági segélyét intézi, de az ehhez szükséges határozatot még nem kapták meg. Mikorra várhatják ezt? Régóta húzódik már ez az ügy - mondta Gyebnár Lász­lóm, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai tanácsosa -, de Balassagyarmatról még nem érkezett meg a szakvé­lemény. Az, hogy a járadék mennyi időtartamra és mikor- I tói adható, kizárólag a megyei szakfőorvos szakvéleménye alapján állapítható meg. Amíg ezzel nem rendelkezünk, nem I tudunk döntést hozni. Kotyházapusztán élő ol­vasónk tette szóvá, hogy a közelükben kialakított feká- lia-tárolóhoz külön utat épí­tettek, de a szállító jármü­vek mégsem ezt veszik igénybe. A Karancshús Rt.-tői inkább a rövidebb földúton járnak, nem tö­rődve azzal, hogy a nehéz gépkocsik használhatat­lanná gyúrják. A lakosok félnek már a nyártól, mert a nagy porfelhő miatt ablakot sem lehet nyitni. Azt kérdezi olvasónk, hogy miért építettek drága pénzen utat, ha nem azt használják?

Next

/
Thumbnails
Contents