Nógrád Megyei Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-02-03 / 78. szám
1994. április 2., szombat - vasárnap KULTÚRA - MŰVÉSZET HÍRLAP 7 Vödör tört fejet - Leányt szöktetett a romalegény Fábián Gyöngyvér a „kis” dolgok békéjéről — Aliz és Dórán körében Húsvéti emlékek Sóshartyánból Oláh Jolán salgótarjáni cigányfestő Cím nélkül című alkotása A kicsi, fekete asszony egészen jól bírja magát. Két fiút és két lányt nevelt fel. Amikor ünnepelnek, tíz unoka és két dédunoka sertepertél körülötte. Oláh Andomé 59 éves nyugdíjas, özvegyasszony, Sóshar- tyánban él. A nyakunkon lévő húsvétről beszélgetünk.- Mostanában szerényebbek az ünnepeink, a drágaság miatt - mondja csűrés-csavarás nélkül. - Nagyon meg kell gondolnunk, mire adjuk ki a pénzt. De hát ünnepelni csak kell! Főzök töltött káposztát, füstölt csülköt, tojást, sütök túrós' lepényt, diós kalácsot, krémest. Szeretik a gyerekek nagyon. Főleg a krémest, talán azért is, mert ezt szeretem csinálni a legjobban. A jelek szerint Oláhéknál figyelemre méltó ez a szerényebb ünneplés is. A ház körül csirkék kapirgálnak. Nem kell ma már az ittenieknek összeku- nyerálni a húsvéti ajándéknak szánt tojásokat. Mert, mesélik, hogy volt idő, amikor ünnep Oláh Jolán: A hovatartozásom nem tudom előtt a lányok a falut járták, hogy begyűjtsenek ezt-azt, amit aztán majd a locsolkodóknak visszaadnak.- Most kölnivel jönnek lo- csolkodni. Lánykoromban vödörrel meg bögrével. Elkapták a lányokat, és vitték őket a kútra. Egyszer még a fejemet is betörték a vödörrel a nagy igyekezetben. Irma apja meg lavórral hozta rám a vizet. A fiatalasszony, Adorján An- talné harmadik gyermekével van gyesen.-Az én legemlékezetesebb húsvétom akkor volt, amikor az uram megszöktetett. Húsvét vasárnapján. Majdnem két éve jártunk már együtt. Tóni aztán elvitt a házukba. Senki nem tudta, hol vagyok, mert otthon nem szóltam senkinek. Az új helyen jól fogadtak, ott is maradtam. A húsvét igazi családi ünnep. Mint a karácsony, mégis egészen különbözik annál. Itt a vigalom, a közös mulatozás is fontos, nemcsak a szeretet, a keresztényi gondolkodás. E kettős jegyben ünnepelnek a cigányság körében Sóshartyán- ban is. (ok) A tari Szent Mihály-templom és A frissen megjelent tanulmánykötet címlapfotója udvarház N ógrád megyében az egyházi tulajdonban lévő nagy értékű műemlékek föltárása, illetve helyreállítása a 70-es évek elején az akkori Országos Műemléki Felügyelőség és a Nógrád Megyei Tanács együtműködésével kezdődött el. Hogy csupán jelzésként néhány példa is álljon itt, ennek keretében állították helyre a cserhátsurányi, a tereskei, az egyházasdengelegi templomot, s így került sor a tari templom és udvarház föltárására és helyreállítására is. A tari műemlékegyüttes föltárásáról és helyreállításáról most értékes tanulmánykötet látott napvilágot az Akadémiai Kiadó gondozásában A tari Szent Mihály-templom és udvarház címmel. A könyv a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének kiadványa, a Művészettörténeti Füzetek huszonkettedik köteteként jelent meg, Juan Cabelló, illetve Dávid Ferenc, Wehli Tünde, Derdák Éva, Bérei László, Sedlmayr János és Szekér György írta. E lmondom neked , hogy most, tavasszal kellene megtartanunk. Sosem felejtem el, akkor jöttek be a németek. Mármint az előző nap. Apám is eltűnt a hivatalából, aztán, hogy nem keresték, másnap visszament. - Szomszédasszonyom lelkendezve mesél. Félje kipirultan hallgatja. Időnként pontosít néhány adatot. Jókedvük van, most mentek el a vendégek, én úgy kerültem a lakásba, hogy benéztem a nyitott ajtón. Persze, hogy berángattak. — Tudod, mi már eldöntöttük, hogy nem akarunk semmit sem venni. Nekünk mindenünk megvan, egyelőre. A gyerekeink sínen vannak, és a fene tudja, mennyi van még hátra. Mire spóroljunk?- Abban az időben ki törődött azzal, hogy benneteked ellenőrizzen? - kérdezem.- Te nem ismered az én családomat. Tizenhét éves voltam, amikor összekerültem Lacival. Ő huszonhárom éves volt, nagyon szép fiú, tomászbajnok... A többit elképzelheted. De engem sehova sem engedtek. És mindig volt valami ráérő öreg hölgy a famíliában, aki eljátszotta az elefánt szerepét. Az egyik nagynéném éppen az esküvő másnapján állított be. Óriási ribilliót csapott, amikor meglátott Lacival az ágyban, pedig úgy pattantam ki, mint a bolha, hogy mutassam neki a házasságlevelünket.- Ne haragudjatok, de hogy jött össze akkor ötven éve?- Ahogy bejöttek a németek, a szövetségesek kétszeres erővel bombázták a várost. Jött a légiriadó, és mi kiszöktünk. A halászbástyára.-És a Halászbástyán? Amíg a várost bombázták?- Hát ez az. Nem járt arra a kutya sem. Mindenki a pincében lapult. Még a németek is.- És ti? Nem féltetek?- Miért féltünk volna? Mondtam, hogy senki sem zavart bennünket. Emlékszem, utána felkuporodtunk, és néztük a várost. Olyan volt, mint egy tűzijáték.- De hiszen ez őrültség.- Ugyan, csak szerelem. Rigó Béla Aki az ember arcát festi Fábián Gyöngyvér Müvészportrék című kiállítása március végén zárult Budapesten, a VSZM Galériában. Aki az ember arcát festi, az egész világot festi. Hiszen egyetlen arcban is egyidejűleg él a múlt és a jövő, a mindenkori átmeneti pillanat suhan át rajta, mint szálló felhő a táj fölött. így minden ember arca egyszerre szomorú és vidám, ifjú és öreg. F ábián Gyöngyvér portréfestő elsősorban szép arcokat fest. A néző azonban úgy vélheti, inkább a magány honol a derűs vagy éppen töprengő arcokon. Maga múló idő. Ez önmagában is elég szörnyű. Ugyanakkor megnyugtató, hogy - miként egy költő mondotta - „szörny csak az embertől és az emberből van”, az embernélküli világ szömytelen, vagyis nem szép és csúnya, nem jó és rossz, hanem csak olyan, amilyen. Önmagával azonos. A salgótarjáni születésű Fábián Gyöngyvér azonban nemcsak portréfestő. Egyaránt festi ő a külső és a belső világot, a léFábián Gyöngyvér rajza tezés földi és égi tereit. A Bibliát és az ember mítoszait a maga valóságában. A halált és a föltámadást, a szenvedést és a szerelmet. Legutóbbi salgótarjáni találkozásunkkor azt kérdeztük tőle, most éppen mit fest?-Az én békémcímű sorozatot - hangzott a tömör válasz. - Ezek nagyméretű pasztellek, illetve vegyes technikával készült munkák.-A béke fogalma meglehetősen változatos tartalmakat takar. Éppen ezért - legtöbb szavunkhoz hasonlóan - le is járatodon. Jelen esetben mit takar ez a kifejezés?- Semmiképpen sem politikai tartalmat. Inkább az ember békéjéről, vagy inkább békességéről van szó, ami körülveszi, s egyúttal benne honol. Ez a „kis” dolgok békéje, távol a mesterségesen keltett hisztériáktól, erőszakosan reánk törő befolyásolási kísérletektől. Az én békémhez tartozik az is, hogy például van két kutyám, Aliz és Dórán, az egyik snau- cer, a^ másik hegyi pásztorkutya. Ők nagyon tudják, kivel mit engedhetnek meg maguknak. Velem sokat megengednek. Ha leülök közéjük, egy perc múlva már hurkot alkotnak körülöttem, és nekem ez a béke, ez a kedves, eleven játék. Fábián Gyöngyvér: Az én békém a belső békességről szól- Újabban összefonódó, s egymástól eltávolodó emberi, férfi és női testek tűnnek föl rajzain. Erotikus sorozat készül?- A szerelem világegyeteméhez az erotika is hozzátartozik. A szerelmes emberpár, a férfi és a nő egybefonódása és eltávolodása árapályhoz hasonlóan végig kíséri az életet. Ezek a gomolygó rajzok az összega- balyodással, elválással mégsem csupán a testiség öröméről és kínjáról szólnak, inkább ennek szellemi vetületéről. A szerelem a létezés legnagyobb ajándéka. Azt jelenti, hogy az ember nincs bezárva a térbe és időbe. Legalább átmenetileg fölszabadulhat a tér-idő kötöttségéből, a pillanatban átélheti a végtelenséget. Amikor két ember egymásba kapaszkodik, két világ nyújtózik az elérhetetlen felé. -mér A fénykép megőrzi életünk történetét Palaticzkyné Gócs Éva fotókiállítása Palaticzkyné Gócs Éva fotókiállítása április közepéig várja az érdeklődőket a salgótarjáni Gagarin Általános Iskola galériájában. Gócs Éva a 26 éve átadott, akkor vadonatúj iskola első tanulói közé tartozott. Pár év óta az intézmény „házi fényképészének" számít, aki fényképsorozatokon, videofilmeken örökíti meg mindazt, ami itt történik. Ezzel önzetlenül segíti az iskola művészeti nevelési programját, amely hat év óta tart, s ma már országosan is figyelemre tart igényt. A jelen kiállítás azonban nem erről szól, hanem a város egyik fényképészéről, aki - bár nem tart igényt arra, hogy néhány trükkös felvétel után fotóművésznek minősítsék - mégis a művészetekhez hasonlóan az elröppenő pillanatok megörökítését szolgálja. Ez sokszor csak hétköznapi esemény, „mindennapi” emberi arc. Néha azonban maga az ünnep, ami éppen a fotográfia által válik azzá az ember számára, akinek bánatáról, vagy öröméről szól. Palaticzkyné Gócs Éva 1968-tól fényképész, 1972-től hivatásos fotósként dolgozik. Felvételei azért igazak, sokszor szépek és érdekesek, mert nyitott szemmel jár fényképezőgépével az emberek között, s kendőzetlenül mutatja meg, milyen a táj, milyen a város, hogyan él az ember. Ezeken a felvételeMagányos kút ken az ember, akár fiatal, akár öreg, mindig figyelemre méltó, mert tiszta a tekintete, vagy nagyon szép a mosolya. Szép, amikor önfeledten táncol, sportot űz, feszülten figyel, vagy éppen összekulcsolja a kezét (Küzdelem, Kati, A művész, Próba, Mosoly, Figyelem, Póz, Dolgos kéz). A Képutánzat a hagyomány elevenségét is idézi, a Természetes színek,az Érik a cseresznye, az Ősz, a Múlt és jelen a tájak leikéről, a szépség tűnékenységéről, a magányról, a feltámadás reményéről szól. P alaticzkyné Gócs Éva riportképei napilapokban jelennek meg. Több kiállítása volt már Budapesten, Kaposváron és Egerben. Salgótarjánban ez a harmadik önálló tárlata. Azt vallja, az évek elszállnak, az élmények elhalványodnak, a fénykép viszont változatlanul megőrzi környezetünk és eseményeink történetét.-th Távol
