Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-18 / 65. szám

1994. március 18., péntek MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP Milyen messze van Nevada? A paravánok takarnak T ermészetesen nem arról van szó, hogy hat vagy hét ezer kilométer le- het-e Budapesttől a nevadai si­vatag, ahol több mint fél év­százada atomfegyver-kísérle­teket folytatnak! A szabadság, a garantált emberi jogok Ame­rikájában ugyanis húszéves fi­atalembereken, kiskatonákon végeztek sugárkísérleteket egy jó évtizeden át. Arról van szó, hogy a példás jogvédelem államában is semmibe vették, kijátszották a törvényeket, és a katonai fej­lesztések, fegyverkísérletek sikere érdekében feláldozták a fiatal állampolgárok életét, egészségét. Szemrebbenés nélkül oda­sorakoztatták a nagy durranás közelébe a tájékozatlan kato­nákat, akik mostanában, negy- ven-ötven évvel később, toló­székből, súlyos betegen küsz­ködnek valamiféle kártéríté­sért. A dja Isten, legyen sikeres a harcuk! Adja Isten, hogy legyen komoly fi­gyelmeztetés, intő példa a mai emberiségnek ez a kárpótlási csata: elképesztő tragédiák es­hetnek meg, ha túlzottan meg­bízunk a fegyvergyártók, ke­reskedők, stratégiai fejlesztők adott szavában. 1948-ban éppúgy, mint 1956-ban, 1968-ban, 1994-ben egy-egy ország meglehetősen „önállósult” katonai vezetése azt gondolhatja, hogy a hadá­szati célok, katonai fejleszté­sek, versengések útjából bár­milyen akadályt, bármilyen eszközzel el lehet távolítani. Az alkotmányokat, az erköl­csöket, az elemi tisztességet! S a törvények fölött laví­rozva titkos döntések szület­hetnek kockázatos ügyekben, anélkül, hogy az adott jelenben tudhatnánk a konspirációk lé­nyegét, a fenyegető végered­ményeket. E gy Jobbágy Károly nevű költő vagy két évtizede a Palócföld című folyói­ratban publikált Tigrisek láza­dása címmel egy döbbenetes erejű nagy verset efféle kétel­kedésekkel. Évtizedekkel az embertelenségek, gazságok le­leplezése után igencsak huma­nisták vagyunk, szánjuk-bán- juk a háborút, a Gulagokat, a kínzó, vallató pincéket, de most még csak nem is kérdez­zük, hogy éppen mi folyik a paravánok mögött, a szigorúan titkos kísérleti laboratóriu­mokban? B elátható: nincs is olyan nagyon messze az a ne­vadai sivatag! Nincs is olyan nagyon messze 1948! A katonák trükkjei, a kísérletek rejtelmes végkifejletei most is fenyegethetik a jelent, a jövőt. S az embertelenségről kérdező nagy versek pedig nemigen je­lennek meg a lapok hasábjain. Erdős István Szakmai szimpózium Salgótarjánban Partnereit, vevőit hívta eszmecserére a salgótarjáni vegyipari gépgyár Szalai Károly tart előadást Tegnap délelőtt Tóth Sán­dor a Salgótarjáni Vegyipari Gépgyár Kft.ügyvezető igaz­gatója fogadta a szakmai szimpózium vendégeit. A gazdag program gyárláto­gatással kezdődött, majd szak­mai előadásokkal folytatódott. A nemzetközi tekintélyű TÜV BAYERN német cég ügyvezető igazgatója, Szalai Károly a minőségbiztosítás fon­tosságáról szólt. E nélkül nincs tartós üzleti siker - mondta. Bányai András, az SVG Kft. osztályvezetője a nemrégen kia­lakított gyári minőségbiztosítási rendszert ismertette. Ennek lé­nyege, a termelési folyamatba épített ellenőrzés, a személyi felelősség és - ha kell - a fele­lősségre vonás. Az SVG üzletpolitikáját Plachy György, a kft. kereske­delmi igazgatóhelyettese ismer­tette. A szimpózium záróakkordja­ként Tóth Sándor elmondta, hogy 1993. június 1-jén váltak ki a VEGYEPSZER-ből. Szinte a nulláról indultak. Intenzív marketing munkájuknak kö­szönhetően javultak eredmé­nyeik. - veres ­Szoborbemutató BUDAPEST. Párkányi Pé­ter balassagyarmati szobrász- művész Ritus című szobrának „körbenjárására” kerül sor már­cius 19-én, szombaton 16 óra­kor a Budapesti Nemzetközi Vásárközpont „F” pavilonjában (a III. kapu felől közelíthető meg). Kommentátor Szőke Zsu­zsanna újságíró lesz. Hollókő a „nagy családban” Sajtóbeszélgetés Tel-Avivban Tegnap, március 17-én fe­jezte be munkáját a Kulturális örökségünk a társadalmi, politi­kai változások időszakában címmel megrendezett, március 13-án kezdődött második nem­zetközi jeruzsálemi szimpozion, amelynek témáját a világ kultu­rális örökség adta. A nemzetközi tanácskozáson Nógrád megye küldöttsége is je­len volt. Szűkebb hazánkat Kö­rül Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, Nagy Ignác, Hollókő község polgármestere és Acs Irén fotóművész képviselte, akinek Hollókő címmel kiállí­tása nyílott Jeruzsálemben. Ezt a kiállítást a napokban Tel- Avivban is bemutatják. A jeruzsálemi konferencia kapcsán tegnap, március 17-én délelőtt tizenegy órakor sajtó- beszélgetést rendeztek a Tel- Aviv-i magyar nagykövetségen, ahol Korill Ferenc mondott rö­vid beszédet, (melynek szöve­gét a szomszédos hasábokon közöljük) s válaszolt az izraeli és a nemzetközi sajtó képviselő­inek kérdéseire. Az újságírók -egyebeken kívül - érdeklődtek a ma­gyar-izraeli gazdasági, kereske­delmi, tudományos, kulturális, idegenforgalmi együttműködés lehetőségei iránt, s felvetettek néhány más kölcsönösen idő­szerű problémát is. (bte) Palócország gyöngyszeme Korill Ferenc beszéde Jeruzsálemben Hölgyeim és Uraim! Ha bárhol a világon azt mondom Jeru­zsálem, - min­denki azonnal tudja, miről van szó. S már sorolják is a Siratófaltól a Mennybemene­tel kápolnájáig a számtalan csodát. Ha viszont azt mondom Hollókő, - valljuk meg őszintén - még kevesek előtt jelenik meg e párszáz lakosú kis magyar falu várának, fatornyos templomának, házainak szinte a népmeséket idéző képe. De ez a két, egymástól földrajzilag távol első, ismertségben különböző hely egy családba, a világ kul­turális örökségének nagy csa­ládjába tartozik. S összeköti őket, most már minden „család­taggal” a közös feladat és fele­lősség. Ez pedig nem más, mint amit a nemzetközi konferencia címe és egyben mottója megfogal­maz, hogyan őrizzük meg az emberiség közös kultúrkincsét a XXL század küszöbén a társa­dalmi, gazdasági és politikai átalakulások sodrában. Természetesen tudjuk, hogy mindenkinek saját feladatát kell megoldania, de e kérdésben a közös gondolko­dás és fellépés semmivel nem pótolható erő. Ezért külön köszönjük a há­zigazdáknak, szervezőknek, hogy itt lehetünk és tanulhatunk. De bízunk abban is, hogy jelenlé­tünk - különösen Acs Irén fotó­művész ihletett hollókői képei - hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megis­merjék Hollókőt és ezáltal Nóg­rád megyét, Magyarországot. Mert higyjék el — bár kétség­telenül Hollókő a gyöngyszem - számos figyelemre érdemes do­log található még a Palócor­szágnak is nevezett megyénk­ben. A természeti világörökség rangjára pályázó ipolytarnóci őslelettől a középkort idéző vá­rakon és templomokon át a ma is élő gazdag népviseletig mind-mind vendéghívogató lát­nivalók és egyben igazi, megőr­zendő értékek. A hely szelleméből merítve a hasonlatot; Nógrád megye - Palócország - felett Hollókő a betlehemi csillag. S ha ez a csil­lag ide vezeti a látogatót, az még számos értéket és vendég- szerető embereket talál. Rétságon pont került a honvédségi botrány végére Bíró alezredes bíróság előtt felel R étságon már napok óta szóbeszéd tárgya, hogy történt a laktanyá­ban, miért váltották le Bíró Zoltán alezredest, a korábbi parancsnokot. Tegnap végre fordulópontjához érkezett az ügy, délután állománygyűlést tartottak a Hunyadi János Gépesített Lövészdandár lak­tanyájában. Lapunkat Urbán Lajos vezérőrnagy, az egyes számú katonai körzet pa­rancsnoka tájékoztatta a tör­téntekről.- Az állománygyűlésen pa­rancsnokváltást kellett bejelen­tenem - mondta. - A váltásnak - és ezt egyértelműen leszögez­tem a tisztek és tiszthelyettesek előtt is - nem szakmai, nem ka­tonai, hanem erkölcsi és morális okai voltak. A tájékoztatón részt vett Bíró Zoltán alezredes, a laktanyát átadó volt parancs­nok és a posztját átvevő Bányai Tibor alezredes is. Átvágta a vámost Bejelentettem természetesen a parancsnokváltás okát is, ami a következő: Bíró Zoltán alez­redes tavaly nyáron Németor­szágban saját használatára egy személygépkocsit vásárolt. A Mazdáért több mint nyolcezer márkát fizetett, de ugyanettől a kereskedőtől egy másik számlát is kért, ami viszont csak kétezer márkáról szól. Nyomozott a hivatal- Hogyan derült ez ki?- A budapesti nyomozóhiva­tal tájékoztatott róla, ők fedték fel az esetet. Egyszemélyi veze­tőnél a legkisebb morális kisik­lás sem fordulhat elő, ezért el­rendeltem ellene a fegyelmi vizsgálatot. A nyomozóhivatal is elvégezte a maga munkáját, és az ügy polgári bíróság elé ke­rül. Kijelöltem egy bizottságot is, amely megtette jelentését. Ennek alapján javasoltam a szá­razföldi csapatok parancsnok­ságán keresztül a magyar hon­védség parancsnokának Bíró Zoltán alezredes úr felmentését. Ezt Deák János vezérezredes úr is elfogadta, engedélyt adott a parancsnokváltásra. Az át­adás-átvétel megkezdődött, és április 1-ére befejeződik. Egyébként az állomány előtt is megemlítettem, hogy a katonai felső vezetés előtt nyilvánvaló, hogy az utóbbi három évben tö­retlen volt a fejlődés. Ezt bizo­nyították a váratlan ellenőrzé­sek is.- A civilek körében az ef­fajta cselekmény inkább di­csőségnek számít...- Az egyszemélyi vezetőnek feddhetetlennek kell lennie, és— mondjuk így - a csempészés vétsége sem engedhető meg ...-Mi lesz Bíró Zoltán alez­redes sorsa?-Nem született még végle­ges döntés. Katonailag minde­nesetre más beosztásba kerül, de rendfokozata nem változik. A végleges döntés azonban a honvédség parancsnokának ke­zében van. Faragó Z. Trafflpax • Március 18-án, pénteken, 6-tól 14 óráig az alábbi útvona­lon lesznek traffipaxos ellenőr­zések: Pásztó belterülete - Hasznos - 21-es főút - Jobbá­gyi külterülete - Szarvasgede. Ötéves az Erdély kör ® SALGÓTARJÁN. Az Er­dély kör helyi megalakulásának ötödik évfordulója alkalmából ünnepi taggyűlést tartanak már­cius 19-én délután fél kettőkor a József Attila Művelődési Köz­pontban. Az ötéves körről Va- liskó Ferenc titkár emlékezik meg. Utána Baló Attila elnök számol be a tavalyi munkáról, és sor kerül az új vezetőség megválasztására is. A taggyűlés után baráti beszélgetés lesz. Görögkatolikusoknak • SALGÓTARJÁN. Március 20-án, vasárnap 17.30 órakor görögkatolikus liturgiájú mise lesz a főplébánia-templomban. Tanácskozás • MÁTRAVEREBÉLY. Helyzetelemzés címmel elké­szült a Kis-Zagyva-völgy tér­ségi komplex fejlesztési tervé­nek első anyaga. Ezt vitatják meg március 21-én 14 órakor Mátraverebélyben, Kisbárkány, Lucfalva, Márkháza, Mátrave- rebély, Nagybárkány és Sám- sonháza képviselői, valamint azok a szakemberek, akik részt vettek a térségi elemzés elkészí­tésében, a települések társa­dalma belső viszonyainak feltá­rásában. Ez utóbbit a Nógrád Megyei Közművelődési Köz­pont munkatársai készítették. Gazdátlan rendszámtábla • SALGÓTARJÁN. EEJ 701 jelű rendszámtáblát találtak tegnap a temetői garázssoron. Akinek hiányzik, átveheti Lus- pai Gyulánál az esti órákban a Pécskő út 10.1/3. szám alatt. Olvasói körkérdés • Kiadónk és szerkesztőségünk köszönettel veszi, hogy olvasó­ink, leendő előfizetőink nagy számban küldik vissza kitöltve körkérdésünket. A könnyebb feldolgozhatóság érdekében kérjük, hogy a borítékra írják rá: Olvasói körkérdés. Lejárt a határidő - Következik az elbírálás időszaka Kevés híján tizenötezren szeretnének kárpótlást Az okmányokért, adatokért futkosó hozzátartozókat nem számítva, több ezer embert mozgatott meg a pótkárpótlás lehetősége Nógrád megyében. Február elsejétől a postát ro­hamozták az egységcsomago­kért, innen a földhivatalokhoz vezetett az út, ahol sok eset­ben már munkakezdés előtt tétován, tanácstalanul sora­koztak a hiányzó adatokért. A hivataliak egy része - nem túlzás - ingajáratban közleke­dett innen a levéltárig, amely­nek sötét folyosóján már fe­gyelmezetten vártak rá a zöm­mel idősebb férfiak. A kárpót­lási utánjárást ugyanis, szem­mel láthatóan inkább a család­fők vállalták. Kivéve az egye­dül álló nőket, akik nyakukba véve a várost, maguk kíséreltek a végére járni elhatározásuknak. A folyosói beszélgetésekből - hovatovább vallomásokból - nem ritkán tragikus emberi sor­sok bontakoztak ki. De ennek ellenére - vagy talán éppen ezért? - egy-két kivételtől elte­kintve, elszántan, de csendesen, már-már megadóan üldögéltek ott. Hasonló látványt nyújtottak a kárrendezési hivatal ajtaja előtt folyamatosan csökkenő és újratöltődő sorok. Ide a hivata­los papírok kitöltésében járatla­nok zarándokoltak el. Félve at­tól, hogy hibáznak, inkább sze­mélyesen jelentkeztek a barna borítékkal. Az ügyfélszolgálatot naponta hárman látták el, s még a bea­dási határidő utolsó napján is akadt tennivalójuk. A végered­mény még a kárrendezési hiva­tal vezetőjét, dr. Medgyesi Pé­tert is meglepte. A megyéből ugyanis - az 1389 felülvizsgá­lati kérelemmel együtt - 14 ezer 956 igénybejelentés érkezett, s ez a szám várhatóan még min­tegy ezerrel növekszik, mivel a március 16-án ajánlva postára adottakat - az ezt igazoló szel­vény felmutatásával - még el­fogadják. Amint arról a hivatal­vezető előzőleg tájékoztatott, a beadványok elbírálását (a beér­kezés sorrendjében) a korábbi elmaradt ügyek lezárása után kezdhetik meg. Becslése szerint az apparátus heti 5-600 igényt fog elbírálni. Aki a kárpótlási jegyén földet akar venni, annak tudnia kell, hogy május 31-éig a szövetke­zeti földek árverését kötelesek elvégezni. Majd a Mátra-Nyu- gat Bükki Erdőgazdaság, az Ipolyvidéki Erdő- és Fafeldol­gozó Gazdaság, a Magyamán- dori és a Pásztói Állami Gazda­ság kárpótlásra kijelölt állami tulajdonú földalapjait árvere­zik. (Mihalik) Március 26-án megyei döntő (Újabb) József Attila vers-, énekelt vers- és prózamondóverseny V­Ie r ózsef Attila országos vers-, énekelt vers- és próza­mondóversenyt hirdetett az Országos Versmondó Egyesület, Komárom-Eszter- gom Megye Közgyűlése, Ta­tabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Komá- rom-Esztergom Megyei Jó­zsef Attila Könyvtár, s a Közművelődés Háza. Az országos döntőt április 7-től 10-éig rendezik Tatabá­nyán. A verseny felmenő rend­szerű. Minden megyéből ketten juthatnak tovább az országos döntőbe. Nógrádban a megyei döntőt Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban rendezi meg a Nógrád Megyei Közmű­velődési Központ március 26-án. Erre március 20-áig még lehet jelentkezni a rendező in­tézménynél. E verseny természetesen nem azonos az MSZP által korábban meghirdetett s már a területi döntőkön is túljutott versmon­dóversennyel. Kíváncsiskodó Két hét múlva érkezik a postás Lidik József, Salgótarján, Erzsébet tér 2. sz. alatti olva­sónk a mai napig nem kapta meg a szénjárandóságát. Arra kíváncsi, hogy mi ennek az oka? Dr. Dósa Zoltán, a Nógrádi Szénbányák (felszámolás alatt) felszámoló biztosa válaszol: Elképzelhető, hogy a kedves olvasó az 1991. évi nyugdíjas szénjárandóság kiegészítése iránt érdeklődik. Ennek postá­zása folyamatban van. A salgó­tarjáni anyag most van feldol­gozás alatt, oda körülbelül két hét múlva érkezik a postás. Ha nem erről van szó, akkor Lidik József a 353 288-as számú tele­fonon érdeklődjön, készséggel állunk rendelkezésére. Ugyancsak salgótarjáni, özvegy nyugdíjas olvasónk azt szeretné megtudni, hogy az Acélgyári úti hírlapárusnál miért nem lehet főleg bélye­get, borítékot és levelezőlapot kapni. Ugyanez vonatkozik a postai kézbesítőkre is. Az 55/A sz. ház falán ugyan ki­cserélték a postaládát, de bé­lyeget és egyebeket nem ad­nak ki. Ismét irány a nagy posta?

Next

/
Thumbnails
Contents