Nógrád Megyei Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-18 / 65. szám

4 HÍRLAP LÁTÓHATÁR 1994. március 18., péntek Visszahívás nincs - Bármelyik fél felmondhat Vállalkozó is lehet a falugazdász Vegyes fogadtatás kísérte megyénkben a falugazdász hálózat kiépítését. A szükségességét elfogadó megnyilvánulások mellett napvilágra kerültek ezzel ellentétes gondolatok, különböző in­díttatásból táplálkozó aggályok. A többi között ilyenek: a helyi hatalomból - önkormányzat - kiszorult kormány, így kívánja visszacsempészni megbízható képviselőit. Megtorpedózták az agrárkamara helyi bázisának kiépítését, érdekvédelmi szerepé­nek kialakulását. Olyan aggodalom is megfogalmazódott: vajon a legjobbakra és a leghozzáértőbbekre esik majd a választás? Többen szerepük egyértelmű tisztázását firtatták. Több községben tevékenykednek Kinevezett falugazdászok Három sztár - Vietnamból Oliver Stone fdmje Vietnamban játszódik. A Heaven and earth főszereplői vietnami színészek. Kien Chin és Ming Na anyát és lá­nyát alakítják. Kien Hanoiban született, és az év színésznője volt 1973-ban. Mingh Hongkongban élt sokáig, és számos filmben ját­szott. Amy Tan, a harmadik hölgy pedig szerzője a filmnek. Gyermekszínjátszók országos találkozója Ilyen és ehhez hasonló in­formációk birtokában arra kér­tem Urbán Imrét, az FM Nóg- rád Megyei Földművelésügyi Hivatala helyettes vezetőjét, hogy válaszoljon a témával kapcsolatos kérdéseimre.- A kormánydöntés szerint az idén 700 falugazdász kezdi meg munkáját. Ebből jó két tucatnyi megyénkben. Milyen volt az érdeklődés?-A csaknem 100 pályázó nemcsak a nagy érdeklődést jelzi, hanem a bőséges kínálatot a mezőgazdasági szakemberek­ből. A nyertesekkel a hivatal megkötötte a kölcsönös kötele­zettség-vállalást magába fog­laló szerződést.-Több helyütt olyan véle­mény alakult ki, hogy az elbí­rálásnál a politikai megbízha­tóság volt a meghatározó, hát­térbe szorult a szakmaiság...-Négy régióban, három fős bizottság vizsgálta felül a pá­lyázatokat, és beszélgetett el a jelentkezőkkel. A döntésnél fi­gyelembe vettük az illető eddigi tevékenységét, jövőbeni szak­mai elképzelését, a gazdakörök és önkormányzatok támogató javaslatát. A falugazda a terme­léshez, piacszervezéshez, a tá­mogatási és hitelnyújtási pályá­zatok elkészítéséhez ad segítsé­get a mezőgazdasági termelők­nek, magánvállalkozóknak, megszervezi, és lebonyolítja a továbbképzéseket.-Milyen szakmai múlttal, háttérrel rendelkeznek a sze­rencsések?-Egyrészük korábban első­számú vezető volt a régi terme­lőszövetkezetekben, többségük azonban középszinten tevé­kenykedett.- Nem tudom, el jutott-e önhöz olyan termelői, szak­emberi kívánság, hogy a falu­gazdászok kiválasztásánál hallgassák meg az érintett te­rület dolgozóit is?- Ahol erre lehetőségünk volt, ott széles körben gyűjtöt­tük össze a véleményeket. Má­sutt a gazdakörök által javasol­takat vettük figyelembe.- Egyes önkormányzatok attól tartottak, hogy a falu­gazdák finanszírozásához anyagilag nekik is hozzá kell járulniuk, ami újabb plusz terhet jelent a számukra?- Kétféle formában jutnak munkabérükhöz és az elszá­molható költségekhez a falu­gazdászok. Aki a vállalkozó formát választja, az 80 ezer havi bruttó munkabérhez jut. Ez a felső határ. A megbízásos ala­pon tevékenykedők bére maxi­málisan, és havonta bruttó 35-40 ezer forint. A működésé­hez szükséges feltételeket - iroda, stb. - viszont az önkor­mányzatok teremtik meg.- Ha elégedetlenek a falu­gazdászok munkájával a me­zőgazdasági termelők, akkor van-e lehetőségük visszahívá­sukra és milyen feltétellel?- A velük kötött szerződés szerint a három hónapos próba­időn belül bármelyik fél, korlá­tozás nélkül felbonthatja az egyezséget. Venesz Károly A Földművelésügyi Minisz­térium Nógrád Megyei Földművelésügyi Hivatala a falugazdász pályázatra beküldött dokumentumokat már elbírálta, majd lefolytatta a személyes be­szélgetéseket, és kinevezte a falu­gazdászokat. Az I.számú körzethez: Ipoly- vece, Drégelypalánk és Hont tar­tozik. Falugazdász: Pintér Gá­bor. Lakik Ipolyvecén. Il.számű körzet: Érsekvadkert, Dejtár, Patak. Falugazdász: Boda István. Lakik: Érsekvadkerten. Ill.számú körzet: Balassa­gyarmat, Szügy, Csesztve, Ipoly- szög, Mohora. Falugazdász: Bo­csa Béla. Lakik: Gyarmaton. IV.számű körzet: Hugyag, Őr­halom, Csitár, Iliny, Patvarc. Fa­lugazdász: Várkonyi Attila. La­kik: Csitáron. V.számú körzet:Szécsény, Benczúrfalva, Ludányhalászi, Pösténypuszta.Falugazdász: Nagy V'/7wm\Lakik:Szécsénybcn. Vl.számú körzet: Ipolytamóc, Mihálygerge, Egyházasgerge, Litke. Falugazdász: Lenkó Gyula. Lakik: Mihálygergén. Vll.számú körzet: Karancsbe- rény, Karancskeszi, Karancsla- pujtő, Karancsalja, Etes. Falugaz­dász: Nagy Árpád. Lakik: Ka- rancskesziben. VlII.számú körzet: Somoskő­újfalu, Cered, Szilaspogony, Za- bar. Falugazdász: Saródi Péter. Lakik: Karancslapujtőn. IX.számú körzet: Nagyoroszi, Horpács, Borsosberény, Diósjenő. Falugazdász: Torma Vilmos. La­kik: Nagyorosziban. X.számú körzet: Tolmács, Bánk, Nőtincs, Berkenye, Nógrád, Szendehely. Falugazdász: Tóth Sándor. Lakik: Rétságon. Xl.számú körzet: Pusztaberki, Tereske, Szátok, Szente, Kisecset, Romhány, Kétbodony. Falugaz- dász:Hadas László. Lakik: Szen­tén. Xll.számú körzet: Nézsa, Nógrádsáp, Legénd, Alsópetény, Felsőpetény, Ősagárd, Keszeg. Falugazdász: Laczkovszki And­rás. Lakik: Nézsán. XIII. számú körzet: Cserhát- surány, Magyamándor, Szanda, Herencsény, Cserháthaláp, De- bercsény, Terény. Falugazdász: Szondái József. Lakik: Heren- csényben. XIV. számú körzet: Varsány, Nagylóc, Rimóc, Nógrádsipek, Hollókő. Falugazdász: Kovács Sándor. Lakik: Nagylócon. XV. számú körzet: Magyargéc, Nógrádrriegyer, Sóshartyán, Kis- hartány. Falugazdász: Sírkő Já­nos. Lakik: Salgótarjánban. XVI. számú körzet: Kazár, Báma, Vizslás, Mátraszele, Mát- ranovák, Mátraterenye, Nádujfalu. Falugazdász: Czecze Lászlóné. Lakik: Kazáron. XVII. számú körzet: Luciáivá, Márkháza, Kisbárkány, Nagybár- kány, Sámsonháza. Falugazdász: Dudás László. Lakik: Salgótar­jánban. XVIII. számú körzet: Bátony- terenye, Mátraverebély, Szúpatak, Dorogháza, Nemti, Szuha, Mát- ramindszent. Falugazdász: Hajas István. Lakik: Bátonyterenyén. XIX. számú körzet: Becske, Szécsényke, Nógrádkövesd, Bér­céi, Galgaguta. Falugazdász: Sze- bedy Örs. Lakik: Bercelen. XX. számú körzet: Bér, Va- nyarc, Szirák, Erdőkürt, Kálló, Erdőtarcsa. Falugazdász: Tá­bor szki András. Lakik: Vanyar­con. XXI. számú körzet: Buják, Kisbágyon, Szarvasgede, Egyhá- zasdengeleg, Palotáshalom. Falu­gazdász: Alexi Endre. Lakik: Bu­jákon. XXII. számú körzet: Bokor, Kutasó, Cserhátszentiván, Alsó­told, Felsőtold, Garáb, Kozárd, Ecseg, Csécse. Falugazdász: Cse- renyi Pál. Lakik: Bokoron. XXIII. számú körzet: Mátra- szőlős, Pásztó, Hasznos, Szurdok- püspöki, Jobbágyi, Tar.Falugaz- dász -.Fehér Lá.sz/ő.Lakik:Pász- tón. XXIV. számú körzet: Salgótar­ján és környéke. Falugazdász: Oroszi András. Lakik: Salgótar­jánban. XXV. számú körzet: Karancs- ság, Szalmatercs, Ságújfalu, End- refalva, Szécsényfelfalu, Piliny. Falugazdász: Tóth Aladár. Lakik: Karancsságon. A Magyar Drámapedagó­giai Társaság, a területi kö­zépdöntők és a döntők szerve­zői harmadszor hirdették meg a Weöres Sándorról elnevezett országos gyermekszínjátszó ta­lálkozót, amelyre várják a nóg­rádi gyermekcsoportok jelent­kezését is. A pályázók idén szintén a helyi bemutatkozás után jut­hatnak el a megyei fórumra, majd a területi középdöntőkbe és a döntőre. A találkozóra az általános iskolás korúak érdek­lődésének megfelelő előadás­sal lehet pályázni tematikai megkötések nélkül. A műsoridő alsó tagozatos csoportnál a 15 percet, felső tagozatosoknál a 20-25 percet nem haladhatja meg. Jelent­kezni a megyei művelődési és ifjúsági központoknál lehet. A megyei bemutatók időpontja február és március, a területi középdöntőkre áprilisban, il­letve május elején kerül sor. Az országos döntő június 3-4-5-én Pakson lesz. Mi végre a kedvezmény? Hoppon maradtak Megalakult a Cigányok Szolidaritási Pártja A romákat képviselnék a parlamentben „Egyetlen párt sem kapkod ma utánunk. Most már nyíltan is kimondják, hogy a cigányok bajainak felvállalása, akár csak szavakban is, rontja választási esélyeiket. Sokan azt szeretnék, ha szavazatainkat titokban, a nyilvánosság teljes kizárásával, fű alatt ígérnénk oda nekik” - áll a február 16-án megalakult Ci­gányok Szolidaritási Pártja (CSZP) roma közösségekhez szóló nyílt levelében. Majd' kiugrottam bőrömből örömömben, amikor a televízió híradásai, az újságok címlapjai tudatták velem: az első lakáshoz jutók szociálpolitikai kedvez­ményt kapnak építésre, lakásvá­sárlásra. Azon melegében bejártam a környező városok - Rétság, Vác - OTP fiókjait. Lakást vásárol­nék, kedvezménnyel. Lelki sze­meim előtt lepergett házassá­gom kilenc esztendeje. A kény­szerszülte albérleteskedés, a gyermekünkkel való szorosko­dás. Számba veszem megkupor- gatott pénzecskénket. A ked­vezménnyel pótolva sikerülhet a tervem. Derült égből villámcsapás­ként sújt le a felelet. Csak úgy adják a pénzt, ha állami lakás vételére költjük. Mondom, jó, merthogy én a polgármesteri hivataltól venném. A, így nem megy. Az OTP-től kellene vásá­rolni, de sajnos jelenleg nincs eladnivalójuk, épülő lakásuk meg végképp. Kiutam nincs. Hát meddig még a krajcárgyüjtés, az albér­let? Kifelé botorkálva, meseso­rokat kántálok: vitt is, meg nem is, adott is, meg nem is. Rémlik, Mátyás királyt viccelte meg így az okos parasztlány. Elmondta: M-né R. Valéria. Lejegyezte: T.K.- Mi indokolja, hogy pártot alapítsanak a cigányok? - kérdeztük Hranek Ferencet, a Phralipe Független Cigány- szervezet salgótarjáni vezető­jét, aki a párt alakuló ülése óta szervezi a megyei CSZP-t.-Két hónappal ezelőtt tár­gyalást folytattunk a pártokkal a cigányok parlamenti képvisele­téről. A pártok kinyilvánították, hogy a cigányság felvállalása ronthatja a pártok helyzetét. Ugyanakkor szinte valamennyi indít cigány képviselőjelölteket, hogy ezt ellensúlyozza. Ezek viszont nem a romákat, hanem a pártokat képviselik majd a tör­vényhozásban. Akkor gondol­tunk arra, hogy a pártalapítás lehet számunkra az egyetlen megnyugtató kiút.-Rengeteg a cigányszerve­zetek száma. Az önök pártja mennyire lehet egységes?- Az 53 tagunk közel 40 szervezetet képvisel. Nagyon szegény ez a párt, de van inf­rastruktúránk, kitartásunk.- Hogyan működik majd Nógrád megyében a párt?-Valamennyi cigányszerve­zetet felkerestem, eddig min­denki egyetértett vele. Megbe­széltük, kiket indítunk jelölt­ként. Pásztó-Bátonyterenye körzetében Radies Gyuláné, Szécsényben Radies Gyula, Balassagyarmaton Klajbán Róbert indul, a salgótarjáni körzetben én vagyok ajelölt.- Mi az, amit mindenkép­pen meg kívánnak oldani?- Nagyon fontosnak tartjuk az oktatást és a valódi érdek- képviseletet. Ha cigány frakció jönne létre a parlamentben, so­kat meg tudna oldani a jelenlegi súlyos problémákból.- Gondolja, hogy tíz ember tényleg sok mindenre képes?- Egy kis frakció is tárgyalási helyzetbe hozhatja magát.- Milyen volt az eddigi négy év a cigányok számára?- Ez a mi kormányunk is, és bárki kerül hatalomra, a miénk is lesz, hiszen itt élünk. Nem akarom elítélni a mostani kor­mányzatot, de sokkal többet te­hetett volna az etnikumért és a magyarságért is.- Dudellai ­Bemutatjuk a Köztársaság Párt országgyűlési képviselőjelöltjeit L apunk kezdeményezésére a hozzánk eljuttatott anyagok birtokában kezd­tük közölni a pártok Nógrád megyei országgyűlési képvise­lőjelöltjeinek fényképeit és rö­vid életrajzát. Külön aktualitást ad mostani összeállításunknak, hogy Palotás János, a Köztár­saság Párt elnöke vasárnapi megyei kampány kőrútján ők is jelen lesznek. Az országgyűlési képviselő- jelöltek bemutatását lapszáma­inkban rövidesen folytatjuk. Kérjük a pártokat, hogy jelölt­jeik fényképét és a rövid bemu­tató írást mielőbb juttassák el szerkesztőségünkbe. 1. sz. választókerület (Salgótarján) Dr. Németh Lajos Salgótarjánban ügyvéd. 1929-ben született. Nős, házas­ságából két gyermek született. Három unokája van. A külön­féle bíróságok és hatóságok előtt 30 éve képviseli a Nógrád megyei állampolgárokat. 2. sz. választókerület (Pásztó) Szlávikné Zagyi Mária Vállalkozó Pásztón. Az RVM Ke­reskedelmi és Szolgáltató Kft. ügy­vezetője és társtulajdonosa. Pásztón született 1952. március 22-én. Saját kft.-je 1990-től működik. 3. sz. választókerület (Szécsény) Czaga Ferenc Szécsényi vállalkozó, a FER- PACK Csomagológépgyártó Kft. igazgatója. Felsőfokú ta­nulmányokat végzett, s gé­pészmérnökként szerzett dip­lomát. Harminc éves, nős, egy gyermek édesapja. 4. sz. választókerület (Balassagyarmat) Ember Csaba Balassagyarmaton zenetanár. A Rózsavölgyi Márk Zeneiskola igazgatója. A budapesti Zene- akadémián kamagyi képesítést szerzett. Negyvenöt éves, nős, két fiúgyermek édesapja. Ön- kormányzati képviselő. Megyei listavezető Horváth Ferenc Negyvenkilenc éves műszaki szakember. Az ENELCO igaz­gatójaként energetikai és kör­nyezetvédelmi beruházásokat irányít. Nős, egy gyermeke van. Tagja a Vállalkozók Országos Szövetsége választmányának.

Next

/
Thumbnails
Contents