Nógrád Megyei Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-08-09 / 6. szám
1994. január 8-9., szombat-vasárnap NYÍLT TÉR HÍRLAP 11 Úton Pásztó és a (miféle?) jövőnk felé A világ tizenkilenc évesen Az úton stopolt, a fején szürke kendő S É pp az úton láttam meg, amint stopolt hosszú fekete bőrkabátjában, uj- jain gyűrűkkel. Talán meg sem állok, és nem veszem föl, hogy beszélgessünk, ha nincs a fején az elmaradhatatlan szürke kendő. Agasvári Balázs 1975-ben született Salgótarjánban, s itt járt a Kodály Zoltán zenetagozatos általános iskolába. Mivel mindig is érdekelte a francia nyelv, ezelőtt három évvel felvételizett a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium és Posta- forgalmi Szakközépiskola francia tagozatára. Mert: A sima érettségivel nem lehet ma már semmit kezdeni,ez talán ér valamit. Még nem tudja pontosan, mihez kezd majd érettségi után, de mindenképpen valamelyik művészeti főiskolán szeretne továbbtanulni.- A zene az, ami a legközelebb áll hozzám, e nélkül nem is tudom, mi lenne velem. Van itt Tarjánban egy zenekarunk, a Counterfeit Time (Meghamisított idő). Szerintem igényes szintetizátor zenét játszunk, s nemrégen találtunk szponzort is magunknak, a Takarékbankot - így talán majd sikerül valamit elérnünk - mondja.- Mondtad, hogy rajzolsz és írsz is.- A képeimet nem lehet egyetlen műfajba besorolni, mert vannak nagyon absztrakt és - úgy érzem - élethű rajzaim is. Azt a világot próbálom megrajzolni, amelyikben élek. Főleg dalszövegeket írok. Ha jókedvem van, akkor csak ülök, és Hosszú, fekete bőrkabát, az uj- jain gyűrűk örülök magamnak, de a rosszkedvemet kiírom magamból. Ha valaki veszi a fáradságot, és elolvassa a verseimet, lehet, hogy homály-embernek gondol.- Nagyon sötét hangvételek a verseid?-Arról a világról írok, ami körülvesz, úgy, ahogy én látom.- Milyennek látod?- Ha most ez van, mi lesz később?- Rosszkor születtünk. Csak ennyit mond, de ez a nemzedék az, amelyik az iskolapad után talán mindjárt a munkanélküli segéllyel találja szemben magát fél évig. És aztán?- A bűnözési hullám is egyre erősödik, úgy érzem, eldurvultak a viszonyok. Félek. Pedig én biztosan akarok majd egy fiút, hogy a család ki ne haljon - teszi hozzá mosolyogva. De azért tudod, félek tőle. Ha most ez van, mi lesz később?- Mit vársz 1994-től?-Ez a mostani szerencsés év lesz. Apilisban az osztállyal Franciaországba utazunk, nyáron pedig egy családdal megyek ki újra, fordítani. A jó és a rossz évek váltakoztak eddig, s a periódus szerint ennek most jó esztendőnek kell lennie.-Törvényszerű, hogy rósz év után jó fog jönni?- Bízni kell benne. Kohári Csaba Füstölgő serdülők: rossz a példa A magyar serdülők dohányzási szokásai folyamatosan romlanak. A gyerekek helyzetéről szóló legutóbbi jelentésből kiderül, hogy a naponta dohányzó fiúk aránya minden korcsoportban emelkedett. A középiskolába járó dohányzó lányok aránya közelebb került a fiúkéhoz, mint korábban. A naponta dohányzó szakmunkás fiúk (36 %) és lányok (26 %) aránya arra figyelmeztet, hogy ez a tanulócsoport a legveszélyeztetettebb. A fiúk közül a falusiak (15,7 %), a lányok közül a városban élők (8,8 %) között magasabb a naponta dohányzók aránya. A dohányzás ebben az életkorban döntően társas indítású, az érintettek háromnegyede baráti, iskolai, családi és más társas rendezvényeken dohányzik többet a szokásosnál. A dohányzó fiatalok egynegyede „rossz hangulat”, „egyedüllét” miatt nyúl cigarettához, korán megismerve a feszültség és a rossz kedv oldásának ezt a káros módszerét. A fiatalok dohányzása szoros kapcsolatban van a számukra fontos személyek dohányzásával. Ezekre is felhívta a figyelmet az Országos Dohányfüstmentes Egyesület abból az alkalomból, hogy a közelmúltban országos dohányzásmentes napot tartottak. A rendezvény kiemelkedő programja volt a tudományos tanácskozás. Szlogenje: „Dohányfüstmentes gyermekkort!”. George Michael pereli a Sony konszernt George Michael a világ egyik legnagyobb elektronikai konszernjét, a Sonyt perelte be, hogy bontsák fel a vele kötött szerződést. Beadványa szerint öt év alatt Michael lemezeivel 7,35 millió fontot keresett, a Sony részesedése ezzel szemben 52.54 millió fontra rúgott. A Jesus Lizard együttes A kinek alkalma volt elmenni a Jesus Lizard európai kőrútjának valamelyik koncertjére, az megláthatta és meghallhatta, milyen a jelenleg legszélsőségesebb amerikai alternatív rockzene. Sikert aratott a tengerentúli csapat A Rennes-ben december 14-ig megrendezett tizenötödik Transmusicales nevű fesztiválon említésre méltó sikert aratott a tengerentúli csapat, David Yow, David Sims, Mac Mc Ne- illy és Duane Denison - becenevén Cool Ice, aki mindig a közönségnek hátatfordítva játszik -, de arról nem szól semmilyen beszámoló, hogy egész Éranciaország térdrehullott volna előttük, ahogy Yow úgy két héttel a fellépés előtt jövendölte. Tény mindenesetre, hogy a Jesus Lizard mostani, európai turnéjára hatalmas tömegek voltak kíváncsiak. „Coll Ice” Denison szerint ötször annyian mint azelőtt. Hiába: a vén földrész hálásabb, mint Amerika. Emanuelle Debaussart, akinek a Transmusicales előtt sikerült az együttessel szótváltania, azt írja, hogy azok alapján, amit ő hallott és látott a zenekar egyik hangversenyén, bizton állíthatja, hogy el lehet hagyni a Melody Maker, az ősszel megjelent szalagcíme végéről a kérdőjelet, és akkor a mondat így hangzik: most a Jesus Lizard a legjelentősebb rockbanda. Hadd tegyem hozzá, hogy természetesen az alternatívok között. Még akkor is, ha Steve Albini, a neves noise-, grunge- és alternatív-producer azt mondta, ha így halad, a Jesus Lizard olyan értékmérő (!) lesz, mint a Led Zeppelin, vagy a Stooges. Az előbbi referencia, az utóbbi ihletforrás. Dagályos és vad, primitíven agresszív Minden túlzás ebben a zenekarban: az is, amilyen dagályos és vad a ritmusszekció, az is, amilyen primitíven agresszív ebben maga a dob, az is, hogy díszítget, cizellál Denison a gitárján, az is, amilyen durvák a dalok szövegei, és az is, ahogy az ember arcába köpik azokat. David Yow képes teljesen eltorzulni, tökéletesen kivetkőzni emberi mivoltából. Szerelem - „klasszikus” - gondolatnyi sem, csak szex, erőszak, trágárság, rossz. Yow, miközben tekintélyes sörhasát odamutatja a fényképezőgépnek, azt mondja a Jesus Lizard szeret megrőkönyíteni, sokkolni. A szövegek arról szólnak, amit átéltek, álmodtak, olvastak, láttak. Először azt mondja, tudatában van, hogy olyan szellemi szinten van mint egy csecsemő, de amikor látja Debaussart megdöbbent arcát, vigasztalni próbálja nevetve: na jó, hát akkor egy 12-13 éves átlag gyerekénél nincs több esze, azért viselkedik úgy a színpadon. A közönségnek adni kell valamit a pénzéért - végül is. Ezenkívül megkapja a közönség azt, hogy a zenekar munkája pontos, kiszámított, a véletlennek és a rögtönzésnek szerintük semmi helye a színpadon. A stúdióban sem. Ennek jó példája az a kislemez, amelynek egyik oldalán a Nirvana, másik oldalán a Jesus Lizard játszik - „Puss”/”Oh, the Guilt”. Nyerni kell a Nirvana előtt Ha mással nem, hát ezzel kell nyerni a Nirvana előtt, mondja Sims, és hozzáteszi, hogy különösebb bajuk nincsen a Seattle-i trióval, de biztos, hogy egyikük sem kér abból az életből, amit a Nirvánának meg kell élnie, hogy aztán annyi pénze legyen, amennyi van. Nemcsak a koncertekről van szó, hanem minden egyébről, ami a show-busi- nessel együttjárhat, ha örökösen mindent vállal az ember, vagy ha - megalkuszik. Vass Imre Képernyőn, filmvásznon Rémisztő mesehősök A XXL század küszöbén a gyerekeknek szóló irodalmi alkotásokban, a filmekben előtérbe kerültek a földhöz ragadt műmesék a népmeséi elemek mellett - mondja Halmy György filmrendező, aki a közelmúltban a IV. Nemzetközi Mozi-, TV- és Videofesztiválon elnyerte a legeredetibb rendezésért járó díjat. A Magyar Televízó rendezője tizenhét éve foglalkozik a sámánizmussal, ez a hobbija. Ma még élnek Magyarországon olyan emberek, akik sámánmeséket mondanak. Karcsai népmesék címmel kötet is jelent meg ebben a témában. A mesekutatók véleménye szerint a mese révülések sorozata, amelyekben több dimenzióba kerülhet a főhős. Három alapmotívum jellemző: az Ópe- rencián innen és túl... (sámán dimenzió), a Hol volt, hol nem volt:., (idősik) és az Egyszer volt, hol nem volt... (történeti dimenzió). A mese fontos eleme, hogy több dimenziós. Nemigen gondolunk rá, de ahhoz, hogy a gyermek a mesékbe beleélje magát, azonosulnia kell a dimenziókkal. Ez történik a korszerű Spielberg sztorikban, például a Jurasicc Parkban. Végső soron a Spielberg történetek is a népmesék szabályai szerint alakulnak, igen nagy a hasonlóság a sámán mesékkel is. A legkisebb győz a gonosszal szemben, akárcsak a magyar népmesékben, amelyekben a legszerencsétlenebb szegény emberből is lehet király, igazi mesehős. Presley: közöttünk él a Király Elvis Aaron Presley 59 évvel ezelőtt, 1935. január 8-án született a Mississippi állambeli Tupelóban. O lett a rock and roll szimbóluma. Az ifjú teherautósofőr fantasztikus karrierje 1953-ban indult: betért a „saját hangja, vigye haza” módján működő Sun Record stúdióba, s négy dollárért készített egy lemezt az édesanyja születésnapjára. Felvételét hamarosan sugározta a helyi rádióállomás. A többit már tudjuk: életét könyvek, lexikonok légióiban megírták. Pályafutása során 350 millió lemezt adtak el, halála után további 50 milliót. A luxemburgi rádióban 1976. augusztus 16-án este a pergő nyelvű lemezlovas megtört hangon tudatta hallgatóságával: „E pillanatban kaptuk a szomorú hírt: memp- hisbeli otthonában holtan találták Elvis Preslyt.. .Meghalt a Király ...” Igen, elment, de ma is közöttünk él Presley, a Király! Kölcsönzés, tanácsadás Mikkamakka játéktár Julio Iglesisas, Danny Kaye, Liv Ullmann, Harry Belafonte, Roger Moore az apróságokért ENSZ gyermekprogramok — adományokból A jól ismert görög énekesnőt, Nana Mouskourit is felkérte a közelmúltban James P.Grant, az UNICEF főigazgatója, hogy legyen a szervezet különleges művész megbízottja. Mouskouri nemrégiben Mexikóban járt, ahol jó néhány, UNICEF segítségével létrejött gyermekprogramot is meglátogatott, és népszerűsítette a világszervezet gyermekjóléti és védelmi programjait. Mouskou- riéval azonos tiszteletbeli funkRoger Mooere, a megbízott ciót tölt be a spanyol énekes, Julio Iglesias és a hazánkban kevésbé ismert szenegáli popsztár, Youssou N'Dour. Mint ismeretes, több világhírű művész is aktívan támogatja az ENSZ Gyermekalap munkáját. A két legismertebb UNICEF jószolgálati nagykövet az amerikai komikus Danny Kaye és a nemrég elhunyt Audrey Hepburn volt. Ugyancsak jószolgálati nagykövetként segíti a szervezet munkáját Peter Ustinov, Liv Ullman, Harry Belafonte és Lord Richard Attenborough. A filmművészetek különleges megbízottjaként tevékenykedik Roger Moore. A Gyermekalap számára igen fontos az ismert művészek támogatása, valamint a szervezet érdekében kifejtett tevékenysége. Tudniillik az ENSZ Gyermekalapja kizárólag adományokból finanszírozza programjait. L ázár Ervin egyik mesekötetének címét kölcsönözte a szerző beleegyezésével az I. Magyarországi Játéktár. Közelmúltban nyílt meg, játékkölcsönzéssel és szaktanácsadással szeretnének a beteg és az egészséges gyerekek kezébe érdekes és hasznos játékokat adni. Ha a mai játékárakat nézzük, akkor igencsak nemes gesztus ez. így a már megunt játékok helyett újat lehet kölcsönözni. A Játéktárat négy alapítvány hozta létre és támogatja: a ME- OSZ (Mozgássérültek Országos Szövetsége) 200 ezer forinttal, a Bicebóca Alapítvány, a FEBE Alapítvány és B„ valamint a Gyógypedagógiai Tanárképző Intézet. Hatszázezer forint támogatást nyújt a Budapest Bank Budapestért Alapítvány - mondta — Takács Bernadett, a Játéktár vezetője. A játéktár másik hasznos szolgáltatása: nemcsak játékokat kölcsönöznek örömet szerezve a gyerekeknek, hanem a beteg vagy az átlagtól eltérő módon fejlődő gyerekeknek megfelelő játékokat ajánlanak készségeik fejlesztéséhez. Három hónapos kortól 7 éves korig várják a kicsiket, egyelőre hetente két alkalommal. Szerdán 12,30-14,30-ig, csütörtökön 12től - 15 óráig. Helyszín: Bp.VII. Damjanich u.41-43. Illem. 305 szoba, Gyógypedagógiai Tanárképző Intézet.