Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-09 / 287. szám
1993. december 9., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Nógrádban is vannak rejtett kincsek A turizmus az álmok kereskedése Az egyik leglátogatottabb hely a megyében: Hollókő Mike Hamilton, a nagy talányos Kádár János visszatér (?) Álnév mögött az igazi: Benko Mihály könyve A közelmúltban z MDF előadójaként érkezett Salgótarjánba Téglássy Tamás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal elnöke. Mint előadásában is kifejtette: a turizmus az „álmok kereskedése”, mivel az utazni vágyók álmait kívánja megvalósítani.- Most a nemzeti idegenforgalmi propaganda szlogenje: „Magyarország Európa rejtett kincse”. Ezzel igyekszünk a fizetőképes turistákat hazánkba invitálni. Ez a jelmondat Nóg- rád megyére különösen igaz, hiszen a „Palócföld” rejtett kincsei is jórészt feltáratlanok - mondta Téglássy Tamás. Nógrád megye számos olyan nevezetességgel rendelkezik, mely méltán válthat ki érdeklődést világszerte. Ezek közül az elnök igen fontosnak tartja az ipolytamóci őskövületet, a világörökséget jelentő Hollókőt, és a megyében található kastélyokat. Véleménye szerint jelentős vonzerőt képezhet a Cserhát bájos dombvidéke, a romantikus várak látványa. Nem elhanyagolható tényező a falusi lakosság vendégszeretete sem.-A megye idegenforgalmának, fogadókészségének fejlesztése azért is fontos, mert várható, hogy a világ gazdaságában a turizmus kerül első helyre az ezredfordulóra. Forgalma várhatóan megelőzi az olaj és autóipar bevételét is. Sokat beszélünk ma a „minőségi” turizmus fejlesztésének fontosságáról. Valóban fontos a fizetőképesebb, többet költő rétegek megnyerése, de a kispénzű túristáknak is minőségi szolgáltatást kell nyújtani az általuk megfizethető kategóriában.- Természetesen elengedhetetlen a turisták részére megfelelő, sajátos vonzó programok szervezése is. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal törekvései, valamint a helyi erőfeszítések minden bizonnyal eredményre vezetnek, növelik a vendégek számát Nógrád megyében is - fejtette ki Téglássy Tamás.- Veres Mike Hamilton Kádár János visszatér című című könyv most jelent meg a balassagyarmati Novitas-B Kiadó gondozásában. A szerző nem valami lézengő angol a ködös Albionból, hanem itt él Salgótarjánban, Benkö Mihálynak hívják. Ami azt illeti, köd - és füstköd - itt is van. Erről szól a könyvecske. Mike Hamilton nagy talányosnak bizonyul. Viszont kétségtelenül igaz, amit a Bencze Péter által tervezett bontón mindjárt jól az olvasó eszébe is vés. Vagyis ezeket a mondatokat: „Nem is olyan régen a tegnapot és a holnapot is nagyon könnyű volt látni Magyarországon. A tegnap volt a szocializmus alapjainak lerakása, a holnap pedig a kommunizmus. A rendszerváltás után a ma is előtérbe került: ma már semmi sem biztos...”. A könyv tartalmának lényegét illetően akár ennyiben is maradhatnánk. A szerző azonban eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha Kádár János visszatérne? Persze nem politikai vitairatot írt, inkább egy tragikomikus helyzetet próbál jó adag iróniával és öniróniával jellemezni. Miként maga is javasolja, nem a nosztalgiára vágyóknak szól a könyv - visszavágyódás nincs is benne -, hanem olyanoknak, akik inkább röhögnek magukon, hogy ne kelljen sírniuk. Miért van ez így? Talán azért, mert Kelet-Kö- zép-Európa - benne Magyarország - bizony furcsa rendszer- váltáson esett át. Megtagadta a tegnapot, de nem volt felkészülve arra, hogy cserébe nem a holnapban, hanem inkább a tegnapelőttben találja magát. így aztán lebeg is kicsit, mint Mohamed koporsója. Ráadásul villámgyorsan szegényedik. Kissé nyikhaj világ ez. Szemérmetlenül folyik a vagyonszerzés, amiben nincs pardon. Aki bírja, marja. Ja, kérem, ez a kapitalizmus, szajkózza a menedzsment, az ide tartozóknak tegnap még csak üzemi akárhány-szög, igazgató, osztályvezető volt a neve. Hogyan lett Könyv azoknak, akik szeretnék s azoknak is, akik nem egyszerre ennyi menedzser, azt csak a nagy jóisten tudja. Fő, hogy lett. Hiába, rendszert és szavakat változtatni könnyebb, mint embert. Akiben még van némi szemérem, azt kétségtelenül joggal nevezik élhetetlennek. Ha pedig netán utcára is teszik a tegnapi haverok, eltöprenghet azon, vajon ezt a vadkapitalista lovat akarte-e? Dehát, ez van. Elég vicces. Ha rendszerváltás helyzete forog fönn, az okos ember köpönyeget vált: tudja, hasznosabb amnéziába, semmint apátiába esni. Inkább az emlékezetkiesés mint a búskomorság. Mike Hamilton könyve persze jóval szórakoztatóbban szól erről. Mindez csak az olvasónak juthat eszébe, két csattanós történet között. De viszont eszébe juthat, s akkor már nem is kérdés a kérdés: mi lenne ha?... Ugyan mi? (te) Trafflpax • December 9-én, csütörtökön 6-tól 14 óráig a 21-es főút Pásztó és Jobbágyi közötti szakaszán, valamint Hasznos, Pásztó és Szarvasgede belterületén számíthatnak a közlekedők sebességellenőrzésre. Játék és muzsika __ • SALGÓTARJÁN. A Magyar Rádió december 10-én, pénteken 12.30 perckor a városi zeneiskolából közvetíti a Játék és muzsika tíz percben című vetélkedőműsorát. Akik a nemes versengésben szereplőként vagy hallgatóként részt kívánnak venni, déli 12 óráig jelenjenek meg a zeneiskola nagytermében. Önálló gazdálkodás • PALOTÁS. Az első háromnegyed évi bevételek és kiadások számai azt mutatják, hogy az önállóan gazdálkodó intézmények - iskola, óvoda - sikerrel oldották meg gazdasági feladataikat. Kiadásaik csaknem a tervezettnek megfelelően alakultak. Jó úton • CSERHÁTHALÁP. Még a rossz idő beállta előtt, a balassagyarmati Földrendező Gmk. felújította a Petőfi út összekötő szakaszát. A jó minőségben elvégzett munka negyven családnak tette lehetővé, hogy jó úton járhasson. Kiállítás • BÁTONYTERENYE. December 9-én 15 órakor az Erkel Ferenc Általános Iskola galériájában nyitják meg Kele Szabó Ágnes tárlatát. Megnyitóbeszédet mond Básti Istvánná, a salgótarjáni Madách gimnázium igazgatója. „Salgótarján. A Maserati Shamal csendben siklott végig a városon.-Mennyi áthúzott utca- névtábla. Eltűntek a Szovjetunió történelméhez kapcsolódó nevek. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek tetejéről is lekerült a vörös csillag. És milyen piszkosak az utcák! Amikor legutóbb itt jártam, nagyobb rend volt... Kádár János jobbrabalra tekintgetett az autóból és szinte mindenhez volt valami észrevétele.” E mondatokkal kezdődik egy furcsa könyv Salgótarjánról szóló furcsa fejezete. & nevezetes autó a Vásártéren is végig suhant, ahol utasa az 1956. december 8-ai sortűz áldozatai előtt is fejet hajtott. Szóval, valahogy így. A szerző szerint. A Tempress a Mesekertben SALGÓTARJÁN. A Tempress együttes karácsonyi turnéja keretében az önkormányzat támogatásával 17 intézményben ad műsort. Gyurkó Péter felvétele tegnap a Mesekert Óvodában készült Százéves az „Öblös” Salgótarján. Kétnapos programmal ünnepli százéves születésnapját az egyik legpatinásabb salgótarjáni üzem, az öblös- üveggyár, legújabbb nevén az St. Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. A jubileumi események kezdeteként december 10-én, pénteken 10 órakor a Nógrádi Történeti Múzeumban százéves a salgótarjáni üveggyártás címmel kiállítás nyílik, majd az érdeklődők dr. Szvircsek Ferenc ipartörténész-muzeológus előadását hallgathatják meg Az öblösüveggyártás műszaki fejlődéstörténete címmel. Péntek délután két órakor ünnepi munkásgyűlést tartanak a Kossuth Művelődési Házban. Másnap, szombaton délelőtt sportesemények zajlanak. Délután négy órakor a művelődési házban üvegesbállal fejeződik be a programsorozat.- szgys KíváncsiskcJó Megkapta az engedélyt Életvezetési tanácsok Vallás, vidámság LITKE. Folytatódik az az egészségügyi előadássorozat, amely a Szerencsejáték Rt. anyagi támogatásával indulhatott a községi művelődési ház nyugdíjasklubjában és olvasókörében. A közelmúltban Mocsáry Csaba helyi katolikus plébános a Természetgyógyászat és a vallás címmel tartott beszélgetéssel összekötött előadást. December 9-én, azaz a mai napon pedig Schirilla Györgyöt várják a klubba. Az országszerte ismert természetgyógyász Hogyan legyünk vidámak? címmel kísérli meg, hogy hasznos életvezetési tanácsokat adjon. Almádi Balázs salgótarjáni olvasónk a Ferenc-telepről keresett meg bennünket panaszával. Lakásukba is bevezették a földgázt, de szükség van még egy kívülre szerelt kémény üzembehelyezési engedélyére ahhoz, hogy meleg is legyen a lakásában. Ennek kiadását azonban a kémény- seprési díj kifizetéséhez köti a fűtéstechnikai vállalat. Jog- szerü-e mindez? - kérdezte. Birkás Józseftől, a Nógrád Megyei Tüzeléstechnikai Vállalat salgótarjáni kirendeltségének vezetőjétől kaptunk választ:-Almádi úrnak ma reggel kiadtuk az üzembehelyezési engedélyt. Mindezt azért kapta meg, mert sem ő, sem mi nem tudtuk bizonyítani állításunk igazát: szerinte egyetlen alkalommal sem kereste meg munkatársunk, hogy kiseperje a kéményét, tehát nincs is miért fizetnie. Mi viszont azt állítjuk, hogy ebben az évben kétszer „sepertük ki a várost”, vajon miért pont a reklamáló maradt volna ki? A 8/1992. május 19-i BM-rendelet előírja, hogy a seprési díj akkor is jár, ha a lakástulajdonos nem veszi igénybe a seprést. Igazgatói utasításunk van rá: aki üzembehelyezési engedélyt kér annak csak az esedékes seprési díj rendezése után adjuk ki. Tulajdonképpen addig nincs baj, amíg ki nem gyullad a kémény, legrosszabb esetben a ház, legjobb tudomásunk szerint az ehhez hasonló káresetekben már a biztosító is kérni fogja a seprést igazoló befizetési csekket az ügyfeleitől. Megyeszékhelyi olvasónk érdeklődik, hol lehet kapni cukorbeteget részére diabetikus süteményt? Egyedülálló, szeretne néha egy kis süteményt is enni. Tudja, hogy nem olcsó, de keveset szeretne a közelgő ünnepekre is beszerezni. Van-e olyan cukrász, aki a cukorbetegeknek is készít édességet? Levél a képviselőkhöz Téma: a nógrádi agrárválság A tegnapi vitanapon a magyar mezőgazdaság helyzete volt terítéken a parlamentben. Bár a kormánypárti és az ellenzéki képviselők eltérően ítélték meg a helyzetet, abban a felszólalók többsége egyetértett, hogy a mezőgazdaságnak nagyobb anyagi támogatásra lenne szüksége. Hogy miért, az kiderül abból a levélből is, amelyet a Nógrád Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége nevében Simon István elnök és Deák Pál titkár december 1-i keltezéssel juttatott el a honatyákhoz. Ebben leírják, hogy 1990 és ’93 között a nógrádi mezőgazdasági szövetkezetekben a foglalkoztatottak száma 60 százalékkal, a vagyon 6-ról 4 milliárdra, a gabonafélék termésmennyisége 45 százalékkal, az állatállomány drasztikus mértékben csökkent. A földterület 20 százalékát a tulajdonosok nem művelik. Ilyen körülmények között a megyében gazdálkodó mezőgazdasági üzemek kétharmada eladósodott, hitelképtelen. Ezeknek a bankok sem nyújtanak hitelt. Ennek következtében a termelés ösztönzésére meghirdetett állami támogatások, kamatkedvezmények elnyerésére sincs esélyük. Saját forrás hiányában a Mezőgazdasági Fejlesztési Alapnál sem pályázhatnak fejlesztési eszközök elnyerésére. A Nógrád megyei mezőgazdasági termelők és vállalkozók érdeke - a levél szerint -, hogy olyan agrárpolitika valósuljon meg, amely a kedvezőtlen adottságok között gazdálkodóknak is elfogadható jövedelembiztonságot jelent. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ________;__________példányban__________________hónapra. K érem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:____________________:_______,__________ C íme: (város, község, irányítószám)_________________________ u tca, házszám: Az előfizetési díj: egy hónapra 375.- Ft, (3 lapszámot ingyen kap) negyedévre 1125 Ft (9 lapszámot ingyen kap) egy évre 4140.- Ft (52 lapszámot ingyen kap!) aláírás | Kérjük a megrendelő lapot a kiadó kézbesítőjének átad' • vagy eljuttatni a sajtóházba. (3100 Salgótarján, Erzsév