Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-24-26 / 300. szám
8 HÍRLAP KARÁCSONYI MAGAZIN 1993. december 24-26., péntek-vasárnap Pativir: Krisztus megkeresztelése Mennyből a sztárok - utcán a bálványok Szent kilométerkő - Apa helyett családfő Bibiliakutatók vitája Jézus nyomában ecsettel, fotóval, filmmel Csakugyan jászolban született? A z anyaság szép szerepe mellett az apaságot is legalább anynyira kell éreznie a gyereknek felnőtté válása során - sugallja a Kis- kegyed eheti számának vezető cikke. „Feltéve persze, hogy nem tudatosan szenvedő Krisztusokat akarunk nevelni a karácsonyfákhoz sereglő gyerekeinkből” - írja a női hetilap főszerkesztője, Mis- kolczi Miklós, a Nógrád szépe verseny örökös zsűrielnöke. (Budapest - Salgótarján : 114 kilométer). Azt is megemlíti, hogy a kis Jézus születése után a háromtagú, és a világon legismertebbé vált család 145 kilométert gyalogolt, tett meg szamárháton. Autóval, jó úton ez bő másfél óra. De akkor, csaknem kétezer éve? Mária, az édesanya alakja mindvégig a megváltó fiú sorsával kötődik egybe. Az ács-asztalos mester (aki nem igazi apa, hanem családfő) viszont elhalványodik, kiszorul a továbbiakban. J ézus élettörténetének minden mozzanata sugárzó erejűvé változott. Az igehirdetőket követték a festők, írók, filmesek és fotósok. A hatás óriási. Minden kilométerkő és megannyi csodatétel, tanítás és mcgcsa- latás jelképessé válik.- Sz. F. Meg-megújuló témája hitvitáknak, vallástörténeti tanulmányoknak a Megváltó születésének leírása. Legújabban egy neves olasz bibliakutató, Guiseppe Ma- rocco tett közzé feltűnést keltő megállapításokat Krisztus születésének körülményeiről. Az ácsmester döntése Marocco - Lukács evangéliumának tüzetes tanulmányozása nyomán - arra a következtetésre jutott, hogy a názáreti kisded nem istállóban, hanem „apai” nagyszüleinél látta meg a napvilágot. Ismeretes, hogy Józsefnek Betlehembe kellett A Meghajtó Fánál - Betlehemben A Három Királyok karavánját turistabuszok váltották fel, tömjén és mirha helyett keményvalutát hoznak. De ugyanúgy Betlehembe tartanak, hogy a mondabeli jászol helyén emelt, bizánci stílusú Születés Bazilikájában tisztelegjenek. A város eredeti neve Ephrata, vagyis a „termékeny” volt, ehhez kapcsolódhat gyakorlatilag a Betlehem, amely annyit jelent, mint a Kenyér Háza. A mai Izrael területén még egy Bét-le- hem található Galileában, nem messze Názáréttől, ahol Gábriel arkangyal hírül adta, hogy Máriának még a Józseffel történő egybekelése előtt a Szentlélektől fogant gyermeke születik. Voltak, akik ezt a Betlehemet tartották a születés valódi helyének, de teóriájuk rövid életűnek bizonyult. Az Ókorban még szamárháton közlekedve sem volt gond a vándorlással, csak 1948 és 1967 között vált volna lehetetlenné, amikor Názárétot és Betlehemet a fegyverszüneti vonal választotta el egymástól. Betlehemben nincsenek fenyőfák. A Mindenki Karácsonyfája egy, a furcsa alakú, cédrusra emlékeztető, Csontváry színeit idéző Meghajtó Fa a Születés Bazilikájánál. A szokásos díszítés nem maradt el, de az annyira óhajtott béke még az idén is hiányzik - a fa alól. - R. E. utaznia hatósági összeírásra. Az ácsmester e kötelezettség kapcsán úgy határozott, hogy terhes feleségével, kevéske holmijával végleg átköltözik Betlehembe, az egykori szülői házba. Az akkori szokásoknak, körülményeknek megfelelően a csaladok egyetlen nagyobb helyiségben laktak jószágaikkal együtt. Istálló? - Nem Az istállót a születés helyszíneként jelölő értelmezés téves - állítja az olasz kutató. Lukács evangéliuma, csakúgy mint az egész Újszövetség görög nyelven íródott, s a fordítók a „kata- luma” szónak csak egyik jelentésére, az istállóra gondoltak, holott az a bizonyos embereket, állatokat egyaránt befogadó tágas lakóhelyiséget is jelenti. József - mielőtt a családnak talált volna külön helyet - szülei vendégszeretetét vette igénybe. Azok katalumájába költöztek tehát; ott valóban volt jászol, amely első ágyacskaként szolgálhatott az isteni gyermeknek. L. O. Merson festménye: Érkezés Betlehembe A születés helyén emelt templom, a bizánci stílusú bazilika a Meghajló Fánál Az utolsó vacsora A Három királyok csillagai Őrjárat az égen D ecember hónappal néhány kedves és jól ismert téli csillagkép is visszatér az esti égboltra, mint például: a Fiastyúk, a Taurusz és az Orion csillagkép, benne az igen szép és látványos Orion köddel. Az Orion karácsony este nyolc órakor tűnik fel a keleti égbolton, s könnyen felismerhető három egyforma csillagáról. Ez az Orion öve vagy más mondák szerint a Három királyok csillagai. Homérosz az Odüsszea 11. énekében úgy említi Oriont, mint a „rózsás újjú Auróra” szerelmesét. A csillagkép legfényesebb tagja a Beteigeuze, igazi szuperóriás, átmérője közel négy- százszor nagyobb, mint a napé. Fénye vörös, felületi hőmérséklete kb. 3000 Kelvin fok. A Földtől való távolsága 470 fényév. A csillagkép leglátványosabb része az Orion kardjában található Orionköd. Átmérője harminc fényév, távolsága egyezerháromszáz fényév. Ez a hatalmas gáz és por köd születendő csillagok bölcsője. Központi részének kora kb. harmincezer év, nagyjából ugyanannyi, mint a benne található Trapéz-csillagoké. Ez az egyik legfiatalabb köd az égen. A hónap egyéb látványosságaira Merkur és Vénusz a hajnali délkeleti égen látható. Jupiter szintén hajnalban figyelhető meg a délkeleti égen, a Mérleg csillagképben. A hó közepétől már négy órával kel a nap előtt. A Szaturnusz az esti órákban nyugszik. Kora este kereshető a délnyugati égen a Bak csillagképben. Könnyű József Hollywoodban minden évben megrendezik a Sztárok Karácsonyi Felvonulását. Több mint egymillió nézője van a filmfővá- ros utcáin sereglő színészeknek, a színes kaval- kádban feltűnő és integető mai, élő bálványoknak. Imádniva- lóak. Bob Hope a legidősebb jelenlevő, de ott van Mickey Rooney is. Képünkön David Hasselhof és felesége.