Nógrád Megyei Hírlap, 1993. december (4. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-24-26 / 300. szám
1993. december 24-26., péntek-vasárnap KARÁCSONYI MAGAZIN HÍRLAP 9 Karácsonyi köszöntőt éneklő gyerekek. Manga János palóckutató korabeli felvétele Érsekvadker ten készült,több mint negyven esztendeje. Az egykori jelenet ma már történeti emlék Ersekvadkert -1950 körül Fordul a nap télen Egészség, boldogulás ideje B izony a múlt mélységes mély kútjába hullott az istvánolás, jánosolás, balázsolás emléke is. Pedig mennyi móka, játék, erőpróba, mulatozás kapcsolódott e napokhoz! Karácsony másnapján lovasversenyeket tartottak a legények a falu határában, aztán elmentek István vagy János nevű barátjukat köszönteni, ami abból állt, hogy az ünnepeltet ráhúzták a sulykolópadra, vesz- szővel alaposan kinadrágolták, majd borral megitatták, hogy a betegség egész évre elkerülje... Mindebből legfeljebb a szólásmondás maradt ránk „Szent István áldása”, „Szent János pohara...” A Balázs-napi adomány- gyűjtő jókívánságokat még egy szólásnyi emlék sem őrzi. Legfeljebb a néprajzosok jegyzetlapjaira jutott pár sor a versikékből. A néprajzkutatók a karácsonyi és újévi játékoknak megszámlálhatatlan változatát gyűjtötték csokorba. Érthető, hiszen ezek az ünnepek csaknem két évezreden át követhetők nyomon. Az antik pogány mítoszokra épülő keresztény hagyományokból ötvöződtek. A természet szüntelen körforgásában az állandóságot, az örök újjászületést, az újrakezdést jelképezik. E zek a téli napfordulóhoz kapcsolódó népi rítusok az egészség és boldogulás kikényszerítését, a betegség és halál távoltartását szolgálták. Ijesztő álarcokkal, szőrsubákkal, éktelenül zörgő láncos botokkal, trombitákkal egykor a rossz szellemet próbálták elűzni a háztól, később mindez a bet- lehemezők, az óévbúcsúztatók mulatságos kellékévé szelídült. Az átalakult szokásrendben azért egy-egy ősi mozzanatot is tetten érhetünk. Ilyen a karácsony esti gyertyagyújtás, amiben évezredes rítus él tovább: őseink a nap, a fény - később Jézus — születését ünnepelték a lobbanó lánggal. Vagy gondolunk-e arra, hogy milyen ősi rituális kellék maga a fenyőfa is? Igaz, korábban boróka, fagyöngy helyettesítette, de mindenképpen a megújuló természet jelképe volt. Nem is olyan régen faluhelyen már karácsony másnapján megjelentek a regölők, hogy szerencsét, boldogságot hozzanak minden meglátogatott házba. Ha feledték is a játék eredetét, a szó varázserejébe vetett hitet, a vidám jelenetekért évente sorra vették a házakat. R egölőink kedves jókívánság-sorozatának csökevényes maradványa napjainkban a szilveszteri mulatság közben és az újesztendő első hetében röptiben odavetett köszönés: „B.ú.é.k.!”Rövidesen halljuk. Karácsonyi köszöntővel kopogtatók Nyílj meg ajtó, nyílj ki ablak! A gyermeki énekhang előtt a szívek sem maradnak zárva, így volt ez jó negyven évvel ezelőtt is, amikor a ma már lassan nagyapakorba forduló fiúk kopogtattak a házaknál. Rozmaring-hajtás A régi fotót nézegetve megfogalmazódik a ráismerés: nekem is volt ilyen svájcisapkám, posztókabátom és jókora, nehéz, saras bakancsom. Ki tudta akkor, hogy egy-egy ilyen ifjú csapatban a maga módján ki-ki a nagy kultúrkörbe tartozó karácsonyi népszokásoknak áldoz a megjelenésével, énekével? Pedig mint a múzeumi gyűjtések és családi ládafiák tanúsítják: bizony így (is) volt.- c A vanyarci Guzsalyas üdvözlégye „Üdvözlégy Krisztusunk” - éneklik karácsonyi köszöntőjükben a vanyarci Guzsalyas gyermektánccsoport tagjai. A betleheme- zés szokása a katolikus szlovákság körében dívik, az evangélikusok - így a vanyarciak is - nem ismerik. Foto:Gy.P. A vanyarci Guzsalyas gyermektánccsoport a községi klubkönyvtár támogatásával tartja próbáit. A helybelieknek nem titkolt céljuk, hogy a felnőtt Rozmaring hagyomány- őrző együttes utánpótlását neveljék ki tagjai közül. Felvételünk a nézsai szlovák nyelvű „ki mit tud”-on készült, a gyerekek legutóbb ott mutatták be karácsonyi kántálókból és köszöntőkből álló műsorukat. Az előadás anyagát a nyáron hétnapos szlovákiai nemzetiségi találkozón tanulták meg, amelynek pénzügyi fedezetét a szomszédos ország hivatalos szervei teremtették elő. Az együttes vezetője Rauska Jó- zsefné és Láska Pál tanár is segíti munkájukat szlovák nyelvű forrásokkal és kiadványokkal. A csoport tagjai két éve lépnek fel együtt. Főszereplő a zöld tűlevelű s É vezredes hiedelmekben lelhető fel a magyarázata annak, hogy miért éppen a fenyőfa lett szerte a világon a karácsonyi ünnepek egyik fontos tartozéka és szereplője. A fákat, a növényvilág magasba törő tagjait az őskor embere egyfajta kapocsnak, hídnak tekintette a felhők fölött lakozó istenek és önmaga között. A fák iránti hagyományos tisztelethez kapcsolódott a korai kereszténység szimbóluma: Jézus születése úgy újítja meg a világot, mint a tavasz a természetet. A középkorban már szokássá vált, hogy a Megváltó születésnapján a hívők lakásukat fenyőággal, a természetfölötti tavasz kifejező jelképével díszítették. A katolikus egyház befogadta a fenyő jelképét, sőt ki is egészítette, mondván, hogy a tűlevelű háromszögalakja az Atya-Fiú-Szentlélek szentháromságát fejezi ki. V égül a fenyőfa különleges szerepe a németországi protestánsok (evangélikusok) faállítási szokásával egészült ki. Ennek nyomán alig egy évszázada vált nálunk is általánossá, hogy szenteste a földíszített fa körül köszöntik a családok a szeretet ünnepét. Öregember karácsonyfával A csitári fenyők alatt A szereplők balról: Gál Nikolett, Várkonyi Attila, Czikora Ágnes, Sebők Ottó, Várkonyi Ágnes, Tóth Attila, Angyal Zoltán, Szőrös Beáta és Szlávik Norbert Gyurkó Péter felvétele ~w~ ~rlök és nézem az em- t j kereket a csillogó, V_/ zsúfolt kirakatok előtt. Kezükben csomagok, átlátszó reklámszatyraikban apróságok, valakinek. Sietnek, mert millió dolguk van, meg kell venni a fát, lehetőleg szépet és olcsón, s persze főzni is kell az ünnepekre. Öregember megy el előttem, kezében kopott műanyagszatyor és bot, amely- lyel a szürke, töredezett aszfaltot tapogatja maga előtt. Hátán összekötött, alig méteres, apró fenyő, szatyorjá- ban bor és kenyér. Olcsó szemüvege mögül fáradhatatlanul figyeli,gondosan szemléli az elárusítók standjait, hiszen még venni kellene a hozzátartozóimak: lányának, vejének, unokáinak valamit a kevés nyugdíj- ból.De miből? Szeretne adni. Körülötte mindenütt emberek rohannak, tolakodnak a nehéz csomagokkal és túlzsúfolt szatyrokkal. Ó nem siet, csak megy lassan döcögve előre. Az emberek meglökik, megkerülik, aztán rohannak tovább, s fel sem tűnik nekik az öregember a bottal és fával, aki tétován, ügyetlenül mozog közöttük. Megyünk a békés karácsonyeste felé. Kohári Csaba A kis települések sorába tartozó Csitár óvodájában közel harminc gyerkőc töltötte napjait a karácsonyi készülődés jegyében. A mézeskalács figurák tucatjai mellett szorgos munkával készültek a kellékek és jelmezek a nagy bemutatóra. A szűk körűcsaládi ünneplés előtt a szülőket már hagyománnyá vált betlehe- mezős játékkal lepték meg, mely igen nagy sikert aratott. Az előadást Farkasné Márton Éva óvónő tanította be a nebulóknak. A világörökség része - Hollókői j'elenet Élő hagyománya van a betlehemezésnek Hollókőn. A karácsony előtti napokban iskolás korú gyerekek járják végig a településen található házakat, ahol betlehemes jeleneteket adnak elő. A bekecsbe és kucsmába öltözött Fiatalok saját maguk készítették a betlehemi jelképeket. Felvételünk a világörökség részét képező ófaluból való, ahol Czimer László, Nagy Attila, Kelecsényi Péter és Balázs Zoltán Veress Ferencné portáján mutatja be a szép hagyományt idéző műsort. Fotó: -R. T.
