Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-06-07 / 259. szám
1993. november 6-7., szombat - vasárnap HÉTVÉGI MAGAZIN HÍRLAP 7 Szerelmem, Fellini S zomorú fintora a sorsnak, hogy a hosszú ideje betegeskedő Fellini éppen ötvenedik házassági évfordulóján halt meg. A világhírű olasz filmrendező és színésznő felesége, Guilietta Masina azt tervezte, hogy október 30-án egy hatalmas cirkuszi sátorban, bohócok és hófehér paripák társaságában ünnepli meg az aranylakodalmat; az ■ élet azonban közbeszólt. A törékeny, kisírt szemű asz- szony órákon térdepelt a halálos ágynál és imádkozott. Fellini két agyvérzést követően október 17-én kómába esett, s többé nem tért magához. Megindító szerelmi történetükről az özvegy vallott az olasz sajtónak.- Szerelem volt az első pillantásra. A rádiónál dolgoztam, és Federico hangjátékaiban működtem közre. Amikor először találkoztunk, tudtam: ez az a férfi, akiért tűzbe mennék. Esküvőről nem beszéltünk, hónapokkal később magától értetődő volt, hogy egybekelünk. - A gyermektelen házaspár teljes harmóniában élt. - Szavakra nem is volt szükségünk. Elég Fellini utolsó fényképe Róma utcáján készült. Agyvérzéséből gyógyulóban, tolókocsin kedvenc könyvesboltjába indult. Néhány nap múlva érte a végzetes szívroham. Frederico Fellini a Ginger és Fred forgatásán volt egymás szemébe néznünk. Guilietta bevallotta, hacsak rápillantott, mindannyiszor hevesebben vert a szíve, akárcsak az első találkán. Fellininek nemcsak a gondoskodó feleséget, hanem a legjobb barátnőt is jelentette, akivel minden problémáját megoszthatta. S bár sok csinos nő megfordult a mester környezetében, Guilietta sosem gondolt arra, hogy házassága válságba kerülhet. - Ha hallottam a pletykákat, sokszor elöntött a méreg, de ösztönösen megérez- tem, mit kell komolyan venni. Ha szeretünk valakit, tudnunk kell várni rá. Biztos voltam benne: a többiek jönnek, mennek, de én maradok. Masina legmaradandóbb emléke, amikor Fellini az Országúton című filmet készült forgatni. Az ötvenes években a Sophia Lore/t-típusú filmszínésznők voltak divatban. A producerek először hallani sem akartak a kis növésű, kerek arcú Guiliettáról. A férj ddig talpalt, amíg el nem érte, hogy a feleség lehessen a főszereplő. F ellini világát megőrzik filmjei, s most az özvegy vallomásából megtudhatta Olaszország és a világ, milyen volt a férj, az ember. - Csak ha kilépett az ajtón, akkor volt sztár — mondta Guilietta, aki legszívesebben már most követné férjét az örökkévalóságba. (FEB) „Telek 3” - Apa és fiai - Különböző irányzatok Három művész egy családban Kiállítás a balassagyarmati zeneiskolában A három Telek Balassagyarmaton Volt, aki megkérdezte, nem sok ez egy kicsit? Ez akkor volt, amikor október elején megnyitották a „Telek 3" című kiállítást a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Zeneiskola galériájában. Azóta lassan eltelt egy hónap, és a „három Telek” tárlata közönségsikert aratott a városban. Olyanok is fölkeresik a kiállítást, akik addig még sose jártak galériába, de Telekéket ismerik, és kíváncsiak arra, mi is az, amit művelnek. Az apa és a két fiú érdekes kiállítással lepte meg a balassagyarmatiakat. Az apa, idős Telek Zoltán 1943-ban született Losoncon, gyermekkorától kezdve érdekelte a zene és a festészet. Nem tanult festészetet, de mindig képezte magát, és nyitott szemmel járt-kelt a világban. Elsősorban a szülőföld, a felföldi táj változatossága ragadta meg képzeletét, amikor ecsetet vett a kezébe. De észrevette az alföldi tanyavilág nyugodt szépségét is. Az a világ, amit így az idők során megörökített olajképein, rég letűnt, vagy múlóban van. Erről szól például a Rózsa- szentmártoni tavasz, & Letűnt világ. A tájképeken kívül realista arcképei keltik föl a látogatók érdeklődését. Ilyenek a Dóka bácsi, a Gyermekportré, a Hitvesem, vagy éppen az Öreg festő portréja. Idős Telek Zoltán: Dóka bácsi Fotó: Telek Balázs Telek Balázs: Buddha látomás A fiúk már Balassagyarmaton születtek. Az idősebb, Telek Zoltán 1967-ben, a fiatalabb, Telek Balázs 1974-ben. Zoltán rajztanári diplomát szerzett 1992-ben az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, most a pécsi Képzőművészeti Mesteriskola növendéke. Zoltán nagyméretű színvázlataiból ad ízelítőt. Kiállított néhány képet a Colours ISzínek! sorozat-ból. De hasonló művészi fölfogást tükröznek a többi művek is, köztük az Angyalok tánca, a Télutó, a Töredék is. Telek Balázs jelenleg szintén az egri tanárképző főiskolán tanul, rajz-vizuális szakon. Művészetében igen nagy teret kap a képzelet, a legkülönbözőbb kultúrák, gondolatok és érzelmek egy képbe való sűrítése. A Szil- fid újjászületése, a Buddha látomás, a Piramisok születése, a Tigris a kultúrák folyamatosságára, egymásra való hatására is hitelesen utal. A Csonttollú, a Gondolatok szárnyalása pedig a képzelet hallatlanul nagy szerepét érzékelteti a látogatókkal. Igen színes és nyitott gondolkodás az, ami a legfiatalabb Telek művészetét is jellemzi. E nemzedéki tárlatot november 10-éig még fölkereshetik a képzőművészet különböző irányzatai iránt érdeklődők a Rózsavölgyi Márk Zeneiskola galériájában. - th í Színházi esték „A mi kettőnk élete, a tied meg az enyém reménytelen . .. Akik majd száz, kétszáz esztendő múlva járnak a földön, akik majd lenéznek bennünket, hogy életünket ilyen ostobán és ízléstelenül éltük, azok talán majd megtalálják azt a csodaszert, amely boldoggá teszi az embert” - mondja Asztrov doktor Iván Petrovics Vojnyickijnek, azaz Ványa bácsinak, a darab végéhez közelítve. S a huszadik század végi néző, aki éppen száz esztendővel él később, mint Csehov hősei, önkéntelenül keresni kezdi, hogy vajon neki si- került-e a fentiek értelmében révbe jutnia. Gyorsan eljut a válaszhoz, hisz a boldogság számára éppúgy beteljesületlen távoli remény, mint Ványa bácsinak és a környezetében lévő emberek többségének. Ebben áll Csehov titka, örök aktualitása. Ezért kell újra és újra színpadra tűzni. A hangulat, a díszlet ugyan sajátosan orosz, azon belül is vidéki, ami azonban a drámákból sugárzik - az élet értelmének szüntelen, szenvedélyes keresése - általános mondanivalót hordoz. Talán az egész világirodalomban sincs még egy olyan író, aki a fojtogató unalmat ilyen érzékletesen képes megjeleníteni mint éppen Csehov. Sokan azonban pont e „témaválasztás” miatt tartják unalmasnak, pedig legfeljebb abban van igazuk, hogy e darabokból hiányzik a sodró erejű cselekvés, az izgalmas - mai szóval élve - sztori. Asztrov doktor (Csendes László) és Ványa bácsi (Áts Gyula) Boldogságkeresők Valóban a Ványa bácsiban is alig történik valami. A darab arról szól, hogy címszereplő és unokahúga Szófja, saját életüket is feláldozzák azért, hogy hangyaszorgalommal rendbe hozzák a szétzüllött birtokot s megteremtsék a feltételeket Szerebrjákovnak, hogy ő hódolhasson tudományos kedvtelésének. Eszükbe sem jut, hogy valójában övék a birtok s csak torzóban maradt kísérleteket tesznek e megalázó helyzetből, a provinciális alávetettségből való kitörésre. Az Egri Gárdonyi Géza Színház - ahogyan évek óta megszoktuk e társulattól - szakmailag igényesen állította a Ványa bácsit a József Attila Művelődési Központ színpadára. Ez mindenekelőtt Gáli László rendező érdeme, aki korrekten értelmezte Csehovot. Az eredeti gondolatokat hangsúlyozta, nem akart mindenáron aktualizálni, azt azonban igyekezett érzékeltetni, hogy az azóta is megoldatlan problémák ellenére, mégiscsak más kor a mai, mint amiben a darab szereplői éltek. Ugyanakkor Gálinál mind a temérdek fájdalom, mind a cseppnyi, átmeneti öröm, ami a hősöket éri, visszafogottabb, mértéktartóbb mint a merészebb stílusú rendezőknél, így alig „kezdhető ki” valamiért, viszont az összhatás is kevésbé átütő erejű. A színészek közül ezúttal is Csendes László volt az „első az egyenlők között,” akinek kifejezetten ,jól állt” Asztrov doktor nagyvonalú, a filiszterségtől irtózó, de a többiekkel együtt pusztulni rendeltetett alakja. Az előadás hangulatát jól szolgálták Piros Sándor (mint vendég) „korhűen modem” díszletei és jelmezei. Salgótarján 1993/94-es színházi évadának igazán nem volt rossz nyitánya az egri Ványa bácsi. - csongrády Madách homlokán túl Versek a költőről és a Tragédiáról MADÁCH HOMLOKÁN TÚL Versek a költőről és a Tragédiáról A verseskötet címlapja Sajátos kis irodalom- történetként is lapozgatható az a karcsú könyvecske, amely Madách homlokán túl címmel, Versek a költőről és a Tragédiáról alcímmel jelent meg Praznovszky Mihály összeállításában, a Nógrádi Mecénás Alapítvány, valamint Prospektus Gm. támogatásával. Az ilyen műfajú gyűjtemény nem számít újdonságnak. Többek között, Bényei József it készített nemrég Debrecenben. Ő a Tompa Mihály emléke előtt tisztelgő költeményeket szedte csokorba, s már készül ilyen antológia Balassi Bálintról is. A nógrádi olvasók számára azonban külön öröm, hogy a Ma- dách-hagyomány ápolásához is újabb segítség lehet ez a kötet, amely- •lyel egy új sorozat is indul. Praznovszky Mihály az antológia Utószavában szól erről. E szerint, a csesztvei Madách irodalmi napra időzítve 1994- ben lát napvilágot egy válogatás, amely Madách-ihlette tanulmányokat tartalmaz, 1995- re pedig a Madách életéről szóló színpadi jelenetekből jelenik meg egy újabb kötet. Ennek a tervnek a jelentőségét nem szabad lebecsülni. Különösen akkor nem, ha tudjuk, Nóg- rád megye az 1970-es évektől kezdve a Madách-kultusz és a Madách-kutatás központjává lett. A salgótarjáni Palócföld című folyóirat ugyancsak ápolja ezt a hagyományt. Például az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb Madách-verse is itt jelent meg, Döbrentei Kornél tollából. Maga a szerkesztő is utal arra, hogy a jelen válogatás korántsem teljes, „mindössze” 36 szerző 38 versét tartalmazza az 1845-től 1993-ig tartó időből. Lehetett volna bővebb válogatást is nyújtani, Praznovszky Mihály szándéka azonban most elsősorban az volt, hogy a legjellemzőbb költeményeket adja közre. Természetesen, a legnagyobbak tisztelgéseit is olvashatjuk, köztük például Juhász Gyula, Szabó Lőrinc, Keresztúry Dezső és mások Madách-verseit. De érdekességként megjelenik a műkedvelői szintű tisztelgés is, például Csalomjai (Pajor István), Sréter Kálmán, Lenkei Henrik. A további érdekességek közé tartozik, hogy olvasható a kötetben az első Madáchnak ajánlott vers is, ezt Lisznyai Kálmán írta 1845-ben. Az utolsó, 1993-ban született költemény pedig Vaderna Józseftől való, a kötet szerkesztőjének szelíd ösztönzésére nyerte el végleges formáját. A ma Nóg- rádban élők közül a balassagyarmati Csikász István és a szurdokpüspöki Tamás István Madách emlékének szentelt versei olvashatók. Praznovszky Mihály e válogatásával olyan ajándékot nyújtott át Nógrád megye olvasóközönségének is, amely az iskolai irodalomoktatásban különösen eredménnyel járulhat hozzá a Madách-hagyomány ápolásához, a szülőföldhöz való kötődés további erősítéséhez. (te)