Nógrád Megyei Hírlap, 1993. november (4. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-06-07 / 259. szám
6 HÍRLAP RIPORT 1993. november 6-7., szombat - vasárnap A cigányokról alkotott kalandos, kisiskolás olvasmányaimból merített fantáziálásaim akkor elevenedtek meg először, amikor az Egri csillagokat láttam a moziban annak idején. Sárközi, a fülbevalós, bazsajgós, világjáró, törökverő romalegény valahol Európa és Ázsia határán vándorcigányokkal akadt össze, s a parázsló esti tábortűz fényénél az önkívületig táncolta magát a jellegzetes, dajdajozós, csörgős, testet-lelket gyönyörködtető cigányzenére. ják - ajánlotta főztjét a párában egy-egy pillanatra eltűnő férfi. Bár kínálását szívesen vesszük, nem tudunk élni a lehetőséggel, mivel már túl vagyunk a vacsorán. Este fél tizenegy. A bár előtt több sorban autók parkolnak. Hol vannak már a régi idők, A zenét szolgáltató BOBO duó időnkénti triója három éve játszik együtt. Műsorukban több, mint száz nóta szerepel. Ezúttal sem okoztak csalódást a magas hőfokon szórakozóknak. Sokáig, éveken keresztül úgy élt bennem a kép, hogy a cigányok így, ilyen temperamentumosán, a négerek muzikalitásához ha- sonlíthatóan, velük született ritmuskészségükkel megál- dottan, színes hacukákban múlatják az időt egy-egy bálban. Aztán telt-múlt az idő, s ahogy magam is bálba, majd discóba járó lettem, rá kellett jönnöm: a viselet, annak ellenére, hogy a tévében Kovács Apollónia és Horváth Jóska továbbra is színes göncökben szórakoztatta a cigánynótára vágyó nagyérdeműt, öltönyre, farmerra váltott. Mint ahogyan magyar népviseletben sem igazán járnak már a mai fiatalok a discóba. A temperamentumuk viszont, ez a jobbára latinokra emlékeztető heves vérmérsékletű, gyorsan „bepöccenő” viselkedésforma megmaradt. Amikor a napokban arról lehetett hallani, hogy cigánybál lesz Jobbágyiban, jómagámat is elvitt oda a kíváncsiság. Politika nélkül Jó néhány éven keresztül az általános iskola tornaterme kapott elhelyezést a volt kastélyban, ahol jelenleg posta és a Terras bár működik, a valamikori grófi családnak is otthont nyújtó, a focipálya mellett található épületben. Ott, ahol múlt pénteken este, hosszú évek után ismét bálhoz - igaz nem főrendek részvételével - gyülekezhettek a helybéli és a környező falvak cigányai. Este hét óra táján még alig lézeng néhány vendég a szórakozóhelyen, így a bár tulajdonosának - egyben a bál szervezőjének is -, Baranyi Istvánnak lehetősége adódik a sajtóval foglalkoznia. Amikor azt Nem volt hiány csinos, szép cigánylányokból, fiatalasszonyokból sem a bálban. firtatom, hogy számítanak-e a néhány perccel korábban befejeződött pásztói etnikai nagygyűlés résztvevőire is, tagadóan rázza a fejét. -Elegem van a politikából. Két évvel ezelőtt a Roma Ifjúsági Szövetségben (RÍSZ) tevékenykedtem, de nem érte meg. Amíg én a szervezéssel kínlódtam, mások azon voltak: hogyan vegyék le a lóvét. Teljesen politikamentes a mai rendezvény. Legalább 150 vendéggel számolok. Korán van még, úgy 10-11 óra tájban lesz telt házunk. Addig nézzenek körül - javasolja. Pacal a menő Úgy is teszünk. Hagyományos discóbárra utal a berendezés, játékautomatákkal, billiár- dasztallal, hangulatvilágítással „megspékelve”. Miközben nézelődünk, ínycsiklandozó illat ér el hozzánk. A ház előtt nagy fakanállal a kezében, gőzölgő főzőüst előtt egy férfi tüsténkedik:-Pacal készül a vendégseregnek - tudjuk meg az alkalmi szakácstól, Oláh Istvántól.- Hobbiból főzök. Különösebb titka nincs a pacalkészítésnek. A lényeg az, hogy csípős legyen. Remélem, megkóstolamikor szekéren közlekedtek a cigányok? Odabenn már nem találni ülőhelyet. Nem csoda: legalább kétszázan vagyunk. Áll a bál Igaza volt a tulajnak. Apcról, Szirákról, Bérről, Ecsegről jöttek a szórakozni vágyó romák. Bor, sör, pálinka, üdítők és a finom pacal maradványai az asztalokon. Amerre csak nézünk, elegáns, az utolsó divat szerint öltözött öltönyös, s sportosabb bőrdzsekis férfiak, kisestélyi- nek is beillő, flitteres ruhákban, kosztümökben, bodros blúzokban pompázó lányok, asszonyok. Mindenki nevet, beszélget: látszik jól érzik magukat. Pedig a Bobo-duó még csak magyar slágereket játszik. Amikor az egyik asztalnál azt firtatom, hogyan érzik magukat egy olyan cigánybálban, amelyben nem játszanak cigánynótát, visszakérdeznek: - Magának is hiányzik ugye? Odaülök hozzájuk. Éppen megpihen a zenekar, hát lehet beszélgetni. A helybéli Baranyi Zoltán feleségével, s a család más tagjaival mulat. - Munka- nélküliek vagyunk - mondja Baranyiné. - Bár nehéz körülmények között élünk, csak vágyunk egy kis szórakozásra. Jól érezzük magunkat. Nagyon régen volt Jobbágyiban cigánybál. Akkoriban olyan szokás volt, hogy kimuzsikálták a lányokat a bálból, ha nem mentek el táncolni azzal, aki felkérte őket. Egyszer velem is majdnem megesett, de idejében észbe kaptam.-Régen, az igazi cigánybálokban vonósegyüttes játszott - szólt közbe Baranyi Zoltán. Jómagam is prímás voltam, de kiöregedtek már a zenészek. A fiatalokat nem érdekli a zenélés. Közben vége a szünetnek. Gőzerővel indul a cigányzene. Pillanatok alatt kiürülnek az asztalok, mindenki ropja a táncot. Emelkednek a karok, hogy újjukkal csattogtatva kísérjék a ritmust a romák. A fiatalabbak némelyike magasba szökkenve cifrázza a lépést, mások kört alkotnak, hogy egy-egy táncos középre lendülve szólózzon. Emelkedik, fokozódik a hangulat. Az együttes megállás nélkül, nonstop játssza a talp alá valót. A mulatók azonban állják a sarat, s versenyre kelnek a zenekarral: na, ki bírja jobban? Lassan egy órája játszi a banda: igaz, a nótákat 5-6 számonként egymást cserélve énekli a billentyűs Rácz Dezső és Nagy Sándor gitáros. Nincs megállás. Néhány fiatal cigányfiú csillogó szemmel nézi a forgolódókat. Ők sem ússzák meg tánc nélkül, mivel - igaz nem jelentettek be hölgyválaszt - pár fordulóra őket is elkapja az idősebb asz- szonyok némelyike. Az ismertebb számokat majd’ mindenki kívülről fújja, miközben tapsolnak, kurjongatnak a cigányok. Mintha az együttes jobban bírná: többek egymásba kapaszkodva élik fel utolsó erőtartalékukat, hogy másfél óra múlAkik megéheztek, azok többsége megállapította, hogy jó találmány a pacalpörkölt. F ogyott a sör, a bor,a pálinka, a kóla. Bár jobbára a férfinép pusztította, nem nagyon látszott meg rajtuk a hatása. tán a székre rogyjanak. A banda azonban nem hagyja magát; utolsó rohamra indulnak: „Ha meghalok, sok virágot hozzál nekem, sok virágot drága pici feleségem ...”, aztán: „Fáj a gyomrom fáj, pálinkáért fáj” - éneklik. Míg a színes forgatagban, a jókedvű táncosok lendületében gyönyörködöm, a tulaj fia beavat a kulisszatitkokba:- Nem nagyon szeretik ilyenkor a cigányok, ha magyarok is vannak köztük, mert akkor nem tudják annyira elengedni magukat. Lobbanékony, hirtelen, érzelmes nép vagyunk. Látszik ez a táncunkon is. Belülről fakad ez nekünk. Ilyen alkalmakkor szoktak kibékülni a haragosok. Küldenek egymásnak egy-egy érzelmes nótát, s azon összeborulnak. Nincs harag- Itt nincsenek haragosok, ellenségek - veti közbe az apa, Baranyi István. - Itt mindenki barát. Nincs szükség a békü- lésre. Ebben maradunk. S valóban így is van. Integernek egymásnak a romák. Egyikük olyany- nyira hevesen gesztikulál az udvarra mentében egy távoli Felszabadultan, a külvilág és a napi megélhetési problémák teljes kizárásával mulattak, énekeltek és ropták a táncot a cigányok a jól sikerült, régen várt bálban az elmúlt hét végén Jobbágyiban. Oláh István nem boszorkánykodik képünkön, mindössze a pacalpörköltet főzi. asztalnál ülők felé, hogy elüti az ajtófélfát. Meg is nézte magának aztán, mondván: ezt tőle kaptam? Hihetetlen. Cigányember áll meg mellettem, s jókedvűen érdeklődik, hogy tetszik a bál? Látszik, örömmel veszi, hogy jól érzem magam. - Régebben több ilyen rendezvény volt, tán azért is fogtak össze jobban a romák. Kulturált körülményekre van szükség, hogy ne csak a kocsma legyen, ahol az a legfontosabb: ki az erősebb? Javában benne járunk az éjszakában. Fél egy is elmúlt már, amikor a zenekar végre megpihen. Emelkednek a márkás, dobozos sörök, a kólás poharak. Izzadan pihegik a táncot a cigányok. Csapzott hajukat hátrasí- mítva kémlelnek körül többen is a teremben: másnak is ennyire melege lenne? Kulturáltan, mindennemű botrány nélkül zajlik a cigánybál Jobbágyiban. Tudják: csak akkor lesz újabb lehetőségük ilyen rendezvényre, ha odafigyelnek magukra, s a másikra is. Baranyi István elégedettnek tűnik. Jó a hangulat, megy az üzlet: jó hírét viszik a rendezvénynek környező településekre az onnan érkezett romák. Azt mondja, ha igény lesz, rendszeresen, akár minden hónapban hálózhatnak majd Jobbágyiban a cigányok. Tábortűz, ponyvásszekér, s cigányromantika nélkül. Ami valahol azért talán hiányzik az évszázadokon át isten szabad ege alatt vándorló cigányoknak. Aztán újra belevág a zenekar: „Húzzátok cigányok!” Irta: Vallus Tibor Képek: Herbst Kinga Botrány nélkül, kulturáltan hálóztak a cigányok Jobbágyiban „Cigányok, barátok, de csuda jó kedvet csinált(at)ok”
