Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-07 / 234. szám
1993. október 7., csütörtök MEGYEI KÖRKÉP 3 Emlékezés a kopjafánál A bátonyterenyei 3. számú Általános Iskola emlékparkjában tegnap délelőtt megemlékeztek az aradi vértanúkról. Az eseményen Tóth Sándor (KDNP) - a felvétel jobb oldalán - mondott ünnepi beszédet, majd a város vezetőinek társaságában az emlékezés koszorúit helyezték el a park kopjafájánál. KKJ Catanzaroi fiatalok Salgótarjánban Olasz-magyar kölcsönös diákcsere A nagymenők ideje már leketyegett (Folytatás az 1. oldalról) már nem sokat ad, következésképpen az irodán tett látogatásai, felerősített hangvételű monológjába fulladnak... - Pedig a további lépéseket illetően keveset számít, hogy az ilyen mozzanatoknál ki mondja ki az utolsó szót.- A szakavatott szemeknek árulkodó fotók, a szakértők többéves tapasztalatai szerencsére leleplezik, hogy külföldről behozott, megfiatalított kocsiról és célzott kárról van szó. Sajnos előfordult már, hogy fizettünk és később derült ki a csalás. Hogy a pénzünket visz- szakapjuk, kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni. Mint arról a fentiekben már szó volt, a tapasztalat, az aprólékos utánjárás és az emberismeret segítségével többnyire felfedhető a valóság. Az ÁB-AEGON stratégiája azonban nem csupán ennyiből áll. A hatékony önvédelem megvalósítása érdekében szükségük van a módszeres felfegyverkezésre. A mikéntről szól Balatoni József alábbi mondanivalója.-Vannak megbízható informátoraink, akiktől - nem titok nem sajnáljuk az ellenszolgáltatást -. Említhetném azt is: vannak „jóakaró” szomszédok, ismerősök, akik megírják, hogy a lakásbiztosítás terhére ügyeskedő olyan kutyát ütött el, ami nem létezett... Végül, nem utolsósorban, céljaink érdekében igyekszünk minél jobb kapcsolatot tartani a rendőrséggel. S részben ennek köszönhetően a nagy ászok ideje már lejárt. Biztosítási csalás gyanújának felmerülésekor a Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. a következő intézkedéseket teszi: megkeresi az üzletkötőt, áttekinti a biztosítás megkötésének körülményeit, s kéri, hogy betekinthessen rendőrségi iratokba. Sikerült már csalási kísérletet felfedniük úgy, hogy másolatokat kaptak más biztosító társaságoktól, a kockázatviselés időpontja előtti káreseményekről. Bevon a munkájába könyv- szakértőt, igazságügyi-, vagy ékszerszakértőt, a számlákat a kiállító helyen ellenőrzi. S ha kell, több kárszakértője együttes szemlén jár utána az állításoknak. Kovács Alfrédné, a Providencia salgótarjáni kirendeltségének vezetője a megelőzés érdekében fontosnak tartja az üzletkötések tisztaságát. Ezt szolgálja a felek korrektsége, megbízhatósága, hogy fiktív lakásra nem, csak a helyszínen, a valóságról meggyőződve kötnek szerződést. A pontos felderítés íratlan szabályainak eleget téve olykor nem csak a károsulttal tartják a kapcsolatot, hanem a károkozóval is. Az esemény nem egybevágó ismertetése, a bizonygatás során a rájátszás is lehet az a bizonyos banánhéj. Mindezekre ki kell terjednie a kárszakértők figyelmének. Mivel hálátlan feladatokat is el kell végezniük, személyi védelmükhöz sajátos módon hozzájárul a társaság. Ugyanezek okok miatt kívánt inkognitóban maradni az a gépjármű-kárszakértő, aki a visz- szaélések indítékaira mutatott rá:-Biztosítótól pénzt kicsalni bizonyos körökben nem más, mint egy jó brahi, amit nem szabad kihagyni, amit ki kell játszani. Csakazértis. Hogy valaki menő lehessen, a hasonszőrűek között. A lebukás veszélyével ... Mihalik Júlia Traffípax • Október 7-én, csütörtökön 14-től 22 óráig a Salgótarján - Karancsalja - Karancslapujtő - Karancskeszi - Mihálygerge - Litke útvonalon, s ugyanebben az időszakban a 22-es főúton Szécsény bel- és külterületén, Endrefalva belterületén, Szal- matercs belterületén és Ka- rancsság belterületén lesz traf- fipaxos közúti ellenőrzés. Lakástámogatás • Bátonyterenye. A fiatal házasok és többgyermekes családok lakáshoz jutásának támogatására ez évben még 2 millió 900 ezer forinttal rendelkezik a városi önkormányzat. Legutóbb - a lakásügyi társadalmi bizottság javaslatára - hat fiatal család kapott 200-200 ezer forintos kamatmentes kölcsönt. Gazdaképzés • Sóshartyán. Nyolc hallgatót iskolázott be a Sóshartyáni Romák Érdekvédelmi Szervezete a KÁLÓT népfőiskola által Ka- rancslapujtőn indított kétéves gazdasszony- illetve gazdaképzőre. A tanfolyamok elvégzése után a tanulók szakmunkásbizonyítványt kapnak. Tüdőszürés Nemrégiben egy pályázat elnyerése és a megyei önkormányzat támogatása révén sok hasznos ismerettel járó kapcsolat alakult ki a salgótarjáni 211. sz. Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola, valamint a ca- labriai ENAIP alapítvány catanzaroi iskolája között. Á salgótarjáni intézet tíz tanulója három tanár kíséretében a múlt hónapban Catanzaroban járt, ahol két hétig tanulmányozták az olasz diákok tevékenységét. Az olasz alapítványi iskola - amelyet anyagilag támogat az Európai Gazdasági Közösség - a fejlett technológiák oktatása mellett - elsősorban számítás- technika és audiovizuális technika - a hátrányos helyzetű és a fogyatékos gyerekek képzésével foglalkozik. Az intézet tanulói a számítás- tecnikai témakörben megismerkedtek a „tervezzünk tárgyakat” tervezési programmal és együtt dolgoztak az olasz szakmunkás- tanulókkal ultramodern audiovizuális stúdiójukban. Ez utóbbi munkának rövidesen látható jele is lesz, mivel közös filmet készítenek eddigi kapcsolataikról. Az olasz fiatalok csere-csoportja a napokban érkezett meg Salgótarjánba, s már együtt dolgoznak magyar barátaikkal. E hét végén érkezik az olasz iskola igazgatója is, hogy megbeszélést folytasson az itteni intézet vezetőivel a kapcsolatok további bővítéséről. - p. a. Nem kell közölni a nyugdíj összegét Salgótarján. Egy nyugdíjas olvasónk keresett meg bennünket többeket érintő panaszával. Azt kérdezte, amikor munka- nélküli házastársa nyugdíjaztatásához bekérik az adatokat, miért kíváncsi a munkaügyi központ az ő nyugdíjastörzsszámán kívül a nyugdíja összegére is? A munkaügyi központ előadójától először azt a választ kaptuk, hogy ők előírásszerűén töltik ki a nyomtatványokat, és azt javasolta, kérdezzük meg erről a tb illetékesét. Király Pál, a társadalombiztosítási igazgatóság megyei szervezetének osztályvezetője azt felelte, csekket, tehát nyugdíjösszeget csak akkor kémek, ha a kérelmező kivételes eljárást kér (nem tartozik ide az előnyugdíj igénylése). Azt mondta, egyéb esetekben nem szükséges tudniuk a házastárs nyugdíjának összegét, ezért, ha az erre vonatkozó rovatot nem töltik ki, abból semmi baj nem lehet. Ezután újra megkerestük a munkaügyi központ előadóját, és immár két forrásból megerősítve közöljük a nyugdíjasokkal: a nyomtatvány elavult. Ne bosszankodjanak! (dudellai) Tisztítsuk meg a földet! Etes. Az önkormányzat és az általános iskola is csatlakozott a Cserkész Világszövetség Tisztítsuk meg a földet! című felhívásához, s együtt tisztasági akciót szerveztek. Mozgósításukkal a lakók összegyűjtötték a környezetükben fellelhető szemetet - külön válogatva a használható papírt, rongyot, vasat, egyéb fémet -, s a polgármesteri hivatal által bérelt teherautóval elszállították a hulladékot a megszépült községből. Parapszichológiái törvényszerűségek vizsgálata a középpontban Tüzönjárás Salgóbányán Tábor jellegű parapszichológiái kurzus kezdődik október 8- án Salgóbányán. A háromnapos rendezvény a „Tűzönjárás Salgóbányán” elnevezést kapta. Szervezője, vezetője Sándor Tamás, munkatársa Béresné Rubint Annamária.- Úgy tudom, nem ez az első ilyen jellegű tábor. Milyen céllal rendezik meg? - kérdeztük Béresné Rubint Annamáriát.- A kurzusra hagyományosan negyedévente, félévente kerül sor. Parapszichológiái törvényszerűségeket vizsgálunk és próbálunk meg elsajátítani meditáció segítségével.- Milyen témájú előadásokra számíthatnak az érdeklődők?- Elsősorban természetgyógyászattal, vegetáriánus étkezéssel, táplálkozás-beállítással foglalkozunk. Természetesen ezen kívül számos érdekes témával is foglalkozunk. A Ge- dőc-tetői csillagvizsgálóban csillagászati ismereteiket bővíthetik a résztvevők.-Szombaton lesz a tűzönjárás. Mondana erről bővebben valamit?-Tűzönjárással először próbálkozunk. Ez valóban egy erőpróba, ahol az ember a félelmét a tűzre vetíti ki és egy meditativ állapotban képes megégés nélkül átgyalogolni a tűzön.- Kik vehetnek részt a táborban?-Korra, nemre való tekintet nélkül bárki, aki érdeklődik a parapszichológiái jelenségek iránt.- Milyen az érdeklődés?-Körülbelül ötven főre számítunk. Tagjaink nagy része folyamatosan visszajár kurzusainkra, de mindig jelentkeznek újak is, akik szeretnének megismerkedni a törvényszerűségekkel, a meditációval.- Mi jelenti a propaganda gerincét?- Szórólapokon tájékoztatjuk az érdeklődőket a progamokról, a jelentkezési határidőről.- Mit vár a tábortól?-A paraképességet sok ember mondhatja sajátjának. A meditációs gyakorlatok során az új résztvevők megismerkedhetnek ennek technikájával, állandó tagjaink pedig továbbfejleszthetik ezt a képességüket. Kurucz Anita Milliók pluszban Balassagyarmat. A városi önkormányzat 1993. évi bevételei a tervezettet meghaladóan realizálódtak. Értékesítésre került a Rákóczi út 56-62., az Árpád út 1-3. sz. alatti földterület valamint a nyomda átalakulása kapcsán a földterület értékének megfelelő pénzösszeget utaltak át az önkormányzatnak. Balassagyarmaton ellátásban részesülő állami gondozottak I. féléves normatívájút a megyei önkormányzat adta. Mivel az önkormányzat a költségvetés készítésekor az intézmények részére a teljes működési kiadást biztosította, ezért az átvett pénzeszközhöz kiadási előirányzat már nem tartozik. A fentiek alapján 22,6 millió forint szabad pénzeszköz áll a költségvetésben a balassagyarmati ön- kormányzat rendelkezésére. Az önkormányzat korábbi kötelezettségvállalásainak teljesítéséhez 6,4 millió forint szükséges, hiszen a vállalkozásfejlesztési alapítvány, a tűzoltó autó beszerzése, a Balassi-gimná- zium valamint a Rákóczi-iskola fűtésének gáztüzelésre való átállítása többletkiadásokat jelentett. Az önkormányzat intézményeinek alapvető működtetését biztosító kisebb beszerzések, javítások fedezetére, az alapellátás támogatására 5,5 millió forintot kívánnak pluszban fordítani. A felmerült igények alapján a sportegyesületek, a művészeti együttesek és művészek támogatására további pénzeszközöket különíthettek el. A város infrastrukturális helyzetét figyelembe véve a bevételi többlet egy részét út, illetve a járdahálózat építésére kívánják fordítani. A régi házak kelendőek Nagylóc. Több mint harminc beépíthető, eladó házhely van jelenleg a településen, de az érdeklődés igen csekély irántuk. Az önálló lakásra vágyó helybeliek ugyanis telek helyett inkább egy-egy régi házat vásárolnak meg, melynek felújítása koránt sem ró olyan anyagi terhet a családokra, mint a manapság meglehetősen drága építkezés. • Mátrakeresztes. Október 7- én 14—18 óráig, október 8-án 8- 12-ig, majd 14—18 óráig lesz tüdőszűrés az élelmiszerüzlet szomszédságában „tartózkodó” mozgó tüdőszűrő-állomáson. Nagygyűlés • Salgótarján. A Demokrata Koalíció városi munkásszervezete október 8-án, pénteken 17 órától a Gerelyes Endre Művelődési Ház nagytermében nagygyűlést tart. György István, a Demokrata Koalíció elnöke aktuális politikai kérdésekről tart előadást. Nincs új jegyző • Ipolyvece. Augusztus 31-én lejárt az önkormányzat jegyzőjének megbízatása. Ennek megfelelően még ez év júliusban pályázatot írtak ki az állás betöltésére. A felhívásra két jelentkező adta be pályázatát. A képviselő-testület egyiküknek sem szavazott bizalmat, ezért az álláshely betöltésére újból kiírják a pályázatot. Meseszínház • Salgótarján. A Karika Színház társulata október 7-én, csütörtökön délelőtt 11 és délután 15 órakor a Hókirálynő című mesét mutatja be óvodásoknak és az alsó tagozatos iskolásoknak a József Attila Művelődési Központban. Csatornázások • Szendehely. A község ön- kormányzata a községben és Katalinpuszta településrészen a szennyvízhálózat kiépíttetését tervezi. A Magyar Közlöny jegyzéke alapján a falu megkapta az 50 százalékos állami céltámogatást a munkálatok megkezdésére. Szüreti felvonulás Mátraterenye. Bár szőlő csak mutatóban terem a vidéken, ez mégsem zavarja a községi ifjúsági klub lelkes tagjait. A hagyományőrzés és nem utolsósorban a jó hangulatteremtés szándékával rendeznek október 9-én, szombaton szüreti felvonulást. 13 órától lovas, szekeres, népviseletbe öltözött, duhajkodó, vidám menet vonul végig a község főutcáján. Este szüreti bált rendeznek a homokterenyei művelődési házban, melyen a Szlovákiából érkező KOX együttes húzza a talpalávalót. Kíváncsiskodó Kötelem terheli a gyalogost Kíváncsiskodónk tegnapi kérdése így hangzott: milyen konkrét városi sebességcsökkentés mellett érezhetnék a gyalogosok, hogy a kijelölt zebrákon megfelelő körültekintéssel mehetnek át? A márkás személygépkocsikkal és motorokkal ugyanis 80-120 km/óra sebességgel száguldoznak és nem a városban megengedett 50 km/órával.- A kijelölt gyalogos átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van - válaszolta Sólyom József alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályának vezetője. - Ugyanakkor ez az elsőbbség kifejezetten csak azokat a gyalogosokat illeti meg, akik már az úttesten haladnak. Tehát kötelem terheli a gyalogost, mert az úttestre csak. akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről, ,Á Járművezetőre vonatkozó magatartási szabályok mindezekből logikusan következnek, ugyanis a kijelölt gyalogos átkelőhelyen a járművel elsőbbséget kell adnia a gyalogosnak. Lakott területen a megengedett sebességkorlátozás betartásán túlmenően azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítheti meg úgy, hogy az elsőbbségadási kötelezettségének - akár megállással is - eleget tudjon tenni. Különben a sebességkorlátozás betartását rendszeresen ellenőrizzük. Az önkormányzattal szerződésben álló körzeti orvosok . lízingelhetnek-e személygépkocsit? Milyen rendelet alapján- döntenek e kérdésben? - kérdezte egyik salgótarjáni olvasónk. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot __________:________példányban______________ h ónapra. Kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve:_____________ C íme: (város, község, irányítószám). utca, házszám:. Az előfizetési díj: egy hónapra 375.- Ft, (2 lapszámot ingyen kap) egy évre 4140.- Ft (51 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni.