Nógrád Megyei Hírlap, 1993. október (4. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-22-24 / 247. szám
Egyre kevesebb a fehér folt ’’Szinte már mindent tudunk a forradalomról” Beszélgetés Litván Györggyel, az 1956-os Intézet tudományos igazgatójával 6 HÍRLAP '56 MÉCSESEI - GONDOLATOK A FORRADALOMRÓL - KÉPES BESZÉD 1993. október 22-24., péntek-vasárnap (FEB) Mostanában egyre többen teszik fel a kérdést: tudunk-e már biztosan minden lényegeset az 1956. október 23-án és az azt követő hetekben történtekről? Megnevezhetők-e a bűnösök? A válasz az Alkotmánybíróság határozatának ismeretében - miszerint az ’56-ban, illetve a megtorlás idején elkövetett háborús bűncselekmények elkövetőit felelősségre vonhatja a bíróság - sokak számára napi probléma lett. Litván Györgytől, az 1956-os Intézet tudományos igazgatójától kérdeztük: előkerülhetnek-e még olyan iratok, dokumentumok, amelyek alapvetően megváltoztathatják 1956 utólagos megítélését? Az SZKP döntő szerepet játszott- Lényeges és sarkalatos kérdéseket érintően ■ ilyen anyagra már nem számítunk. Még jóval a rendszerváltás előtt mintegy 500 interjú készült ebből a témakörből. A budapesti eseményeket a történészek és a közvélemény is elég jól isynerte korábban is, viszont kevesebbet tudtunk a vidéki megmozdulásokról, cselekményekről. Mára már sikerült ezeket az anyagokat is - másolatban - összegyűjteni. A községektől a nagyobb városokig, a megyeszékhelyekig ismerjük a forradalom alatt és főleg után hozott fegyelmi határozatokat, az állítólagos felelősöket megnevező korabeli dokumentumokat, levéltárakban őrzött anyagokat. Ha nem is teljességében - mert ezt történész soha egyetlen ügy kapcsán sem jelentheti ki -, de tanulmányoztuk a külföldön található, onnan származó dokumentumokat is. A Fehér Ház korabeli levelezését éppúgy, mint az orosz elnök által átadott úgynevezett Jelcindossziét. Ez utóbbiból egyértelműen megállapítható, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága a forradalom alatti és a megtorlás időszakában meghatározó szerepet játszott. Ez már aligha vitatható az újabb bizonyítékok ismeretében.-Az 1956-os törvény értelmében a „háborús bűncselekmények" elkövetőit vonhatja felelősségre a bíróság a jövőben. Az ön véleménye szerint vajon milyen cselekedetek sorolhatók ebbe a kategóriába? A sortüzeknek vannak felelősei- Ez - úgy érzem - a probléma legérzékenyebb pontja. Voltak háborús helyzetek, amikor tényleges fegyveres harcok folytak, például október 24-én hajnaltól néhány napig, majd november 4-ét követően, főleg az első héten. Ezeket a harci cselekményeket elsősorban a szovjet fegyveresek, katonai és rendészeti osztagok követték el, amelyeknek a tagjait magyar bíróság ma már nemigen vonhatja felelősségre. Ismertek ugyanakkor a magyarok által elkövetett esetek is, például a sortüzek. Ha az ezekért felelősöket sikerül pontosan megnevezni, behatárolni, akkor értelmet nyer a törvény.- Ebben mennyiben tud segíteni a tudomány?-Mi nem a „tetteseket”, hanem főleg az áldozatokat kutatjuk. Ezzel együtt elfogadom, hogy amennyiben a felelősségre vonásra jogszerű, alkotmányos lehetőség van, akkor a törvények szerint élni kell a bűnösök megnevezésével és ha mi ebben segíteni tudunk, megtesszük.- Kik lőttek október 25-én a Kossuth téren az épületek tetejéről? Ki a felelős a mosonmagyaróvári sortüzért?- A Parlament előtti vérengzésről csak feltevéseket ismerünk, egyetlen bizonyított adattal sem rendelkezünk. Ismeretes, hogy a korábbi évtizedekben azt állították, hogy a felkelők lőttek. Ez valószínűleg a felelősség elhárítására szolgáló tudatos hazugság volt. Egyesek szerint az AVH, míg mások szerint a partizánszövetség alakulatai lőttek. Ismétlem: biztosat nem tudunk, erre vonatkozó hiteles dokumentumaink nincsenek. A forradalom leverése után az országban több helyen volt véres megtorlás. Salgótarjánban, Egerben, Debrecenben és másutt is voltak áldozatok. Az elkövetők személyét és felelősségét majd a nyomozó hatóságoknak illetve a bíróságoknak kell megállapítaniuk. Az október 26-ai mosonmagyaróvári sortűz felelősét, felelőseit viszont már nagy valószínűséggel ismerjük, a legfontosabb tisztázandó kérdés: valóban adott-e, adtak-e parancsot a sor- tűzre?-Mit jelenthet a gyakorlatban az 1956-os törvénynek az a kitétele, miszerint elmarasztalhatok mindazok, akik kegyet- lenkedtek a hadifoglyokkal?- Nekem mint történésznek, elég képtelennek tűnik, hogy kik voltak hadifoglyok 1956-ban. Bár én magam is megtapasztaltam 1958 és 1962 között a nyomozók és a fegyő- rök finomnak éppen nem mondható magatartását, valójában nem értem a hadifoglyok esetében kikre gondolnak a jogalkotók.- Ismét a törvényre hivatkozva: nem büntethetők - ha az idegen csapatok egyáltalán hívásra jöttek - a szovjet csapatok behívásáért felelős személyek. Mi a véleménye erről a történésznek? A szovjetek kétszer jöttek be- A szovjet csapatokat először hívták, másodszor nem. Egy csehszlovák dokumentumból tudjuk: október 23-án éjszaka Hruscsov sürgető telefon- hívást kapott Budapestről. Gerö Ernő kért segítséget. A szovjet pártvezetők akkor még nem akartak beavatkozni a magyar- országi eseményekbe, jobban érdekelte őket, mi történik Lengyelországban. A telefonbeszélgetés Gerő és Hruscsov között lezajlott, néhány nappal később az abban elhangzottakat foglalták írásba és íratták alá Hegedűs Andrással. A volt miniszterelnök az aláírás tényét nem tagadta. A második alkalommal nem várták és nem kérték a szovjet csapatok segítségét. A fegyveres beavatkozásról október 31-én döntött az SZKP Központi Bizottsága. Erről a határozatról, és a következményekről tájékoztatták a lengyel, a csehszlovák vezetőket és Jugoszlávia elnökét, Titót. Vagyis ők hamarébb tudtak a moszkvai katonai beavatkozás tervéről, mint a magyarok. Sz. M. Erdős István: A hősöket azért kell szeretni 1993-ban, mert egy egészséges társadalomban nélkülözhetetlen az emberpélda, az önzetlen, hősi helytállás mintája. Születhet történelmi közmegegyezés arról, ki volt a hibás. Igaznak bizonyulhatnak vadonatúj elméletek arról, hogyan építsük tovább a magyar jövőt, de az élő eszmény, a hiteles példakép hiánya elviselhetetlen. Mindezek miatt újra és újra fontos kimondani nézeteinket, egymás mellé helyezni ismereteinket 1956-ról; legyenek szerelhetők 1956 mártírjai és köztünk ma is élő hősei! Legyen igazság, élet, érzelem körülöttük! Tragédia, hogy Magyarország forradalma szerte a világon a kelet-európai szabadságremények siratófalává vált. Otromba orosz tankok fotói kürtölték szét a világsajtóban; a birodalom egysége újra öröknek látszik... I tthon? Feljelentések, bebörtönzések, kivégzések roncsolták, irtották a látható gyökereket. Ne legyen továbbadható egyetlen foszlány sem azokból a zászlókból, amelyek ragyogó érzelmeket, páratlan erejű nemzeti összefogást szimbolizáltak a rabság, az igazságtalanság, a kisemmizés ellen. Ne legyen világosan belátható, melyek 1957 igazi alternatívái; mit jelent „disszidálni”, mit jelent őrizni, védeni a forradalom-álom eszményeit, és mit jelent beleszédülni az újjászervezett „munkáshatalom” hipnotikus tekintetébe. Néhány százezer ember disz- szidált. Másik néhány százezer ember őrizte, rejtegette inge alatt eldugva az 1956-ból való „isteni-szikrát”, szabadságreményt. De sokmillió állampolgár az élet taposómalom kényszerei között látszatra elfogadta az alkut, az átlátszóan hazug mesét a megtisztult néphatalom fejlett szocializmust építő ambícióiról. S hónapok alatt kafkai vízió fenyegetésével tornyosult az ország fölé a Kremlből újra ösz- szedrótozott totalitárius állam, s a roppant méretű új adminisztráció már szalonképessé hazudta magát a világ előtt; Magyarországon működik új kiegyezés, 1956 októbere kitörölhető a történelemből... S a világon ez a döbbenetes hazugság már csak azoknak fájt igazán, akik disszidáltak. Biztosnak tűnt; soha nem térhetnek vissza a hazába, s cselekvésnek az marad, hogy egyetlen szikár vonallal áthúzzák azt az országot érzelmeik, szent kötődéseik térképén, amely a Tisza-Duna mentén nyugati segítség nélkül megfélemlítve hunyászkodik vissza Moszkvához, a leplezett rabsághoz. Akik a börtönök mélyén vagy börtönökön kívül itthon őrizték magukban az 56-os forradalom örökségét lassan gúny tárgyai lettek, legszelídebb minősítésük, hogy őrültek, „zavarosfe- jűek”, és rákényszerülnek, hogy úgy éljenek tovább hazájukban, mintha áthatolhatatlan, sűrű ködben élnének, ahol számukra megkétszerezik az amúgy is sűrű korlátokat... H a évente egy nagy kávéházi asztal körül összejöttek volna tizenketten találkozni, akkor a tizenkettedik már nem jött el, és biztosra vehető volt, hogy a kávéház körül legalább tizenkét ballonos ember ácsorog, felhajtott gallérok közül lesnek a holnapi áldozatokra ... S ahogyan körülöttük egyre és egyre csak fenyegetések, atrocitások sűrűsödtek, azokat az embereket hőssé és szentté avatták, akik 1956 őszén fegyvertelenül tüntetőket lőttek agyon, akik lányos- arcú kiskamaszokat ítéltek halálra és azokat is, akik napi érdekek szerint tudtak hazudni maguknak, barátaiknak valami hőstettet, amit állítólag a „néphatalom védelmében” végrehajtottak volna a nehéz időkben. Úgy látszott, hogy 1956 tényeit, dicsőséges ereklyéit örökre megsemmisítették és itt már soha, senki nem férhet hozzá többé a befalazott gondolatokhoz, a szabadságküzdelem továbbadható jeleihez... A kik tudták az igazságot és elég tisztességesek is akartak maradni iránta, azok beszédükben, írásukban gondosan kikerülték a megbélyegző „ellenforradalom” szó- használatot, és ha már nagyon muszáj volt, októberi eseményekről szóltak. A konszolidáció türelmes tömegeinek közben szabadság címén azt ígérték meg, hogy valami hasonló birtokába juthatAz ötvenes évek humorából Három férfi ül egy vasúti fülkében. Az egyik felsóhajt. A másik is sóhajt egyet. Megszólal a harmadik: -Uraim, ne politizáljanak. Még baj lehet belőle. * * * Egy cigány putriján hajnali háromkor vadul verik a falat. A reszkető, halálsápadt cigány kibújik az ajtófüggönyként szolgáló zsákdarab alól - hát ott áll a Halál a kaszájával.- Hála Isten! - sóhajt fel a cigány. — Már attól féltem, hogy az ÁVÓ. # # #- Mikor volt itt jó világ? -Amikor a Vas még csak egy fém volt, a Farkas egy állatfajta, a Rákosi egy rendező-pályaudvar és a Révai egy lexikon. * * *- Kovács találkozik Takáccsal.- Mit szól, mit szól? - kérdezi. - Mi lesz?- Hogy mi lesz, azt tudom - feleli Takács. - De hogy addig mi lesz, azt nem tudom. * * * Rákosi jósnőhöz megv 1953-ban.- Asszonyom, Rákosi Mátyás vagyok.- Micsoda? És még kíváncsi a jövőjére? # # Ketten beszélnek.- Hallotta? Megházasodott a munkaverseny.- Ne mondja! És kit vett el?- Elvette a munkakedvet. * * * A párttitkárt beszámoltatják a járásnál, hogyan állnak az ideológiai fronton.- És ki a felelős a titkár elvtárs falujában az ateista propagandáért? - kérdezik tőle. A párttitkár megvakarja a fejét, nagyot sóhajt és így válaszol:- Azt csak az a hatalmas jóisten tudja. ■ (Bénvei József és Ember Mária gyűjteményéből) Megkezdődtek az utcai harcok a fővárosban, majd országszerte számos településen Miért kell a hősöket szeretni? Október 23-a: békés tüntetők Budapesten a Lánchídnál A z 1956-os forradalom és szabadságharc néhány emlékezetes pillanatát villantják föl e korabeli fényképfelvételek. Van közöttük budapesti és nógrádi kép, illetve dokumentum. Emlék azoknak, akik október 23-tól november 4-éig az események résztvevői voltak. Elékeztető a később születettek számára, akiknek ma már történelem, iskolai tanulmányaik része ez az idő. A régi képek főleg október 23-ára, a forradalom kezdetére emlékeztetnek. Kiemelkedő ez a dátum azért is, mert 33 év eltelte után 1989. október 23-án kiáltották ki a Magyar Köztársaságot a társadalom döntő többsége szándékának és régi vágyának megfelelően. Ez tette lehetővé a forradalom örökségének vállalását. Megkezdődhetett a forradalom történelmi szerepének tisztázása, a történelmi tudat zavarainak megszüntetése, egy új korszak, amelynek valamennyien részesei vagyunk. A kettős ünnep eszmeileg összefügg. A Magyar Köztársaság szabad polgáraiként rajtunk múlik, hogy mindenekelőtt a gazdaságban, a kultúrában, a társadalmi igazságosságban mit tudunk megvalósítani az 1956-os forradalom örökségéből.
