Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-17 / 217. szám
KÜLFÖLD 1993. szeptember 17., péntek Parasztblokád Párizsnál Az ország minden részéből érkezett parasztok a francia főváros közelében megkezdték Párizs „blokádját”, a fővárosba, illetve az onnan irányuló forgalom elzárását. Az akciót a Falusi Koordináció nevű szervezet kezdeményezte, tiltakozásul a francia kormány és az EK mezőgazdasági politikája, illetve a GATT-tár- gyalásokon született — és a kormány által is elutasított — mező- gazdasági megállapodás ellen. Összefogás segítségnyújtásra Az amerikai elnök a segítség- nyújtásra hajlamosnak mutatkozó európai, ázsiai és arab országok tanácskozásának az összehívásátfontolgatja, hogy megvitassák a palesztin önkormányzat alá kerülő területek gazdasági fejlesztéséhez szükséges külső pénzügyi támogatást. A Világbank közzétett jelentésében há- rommilliárd dolláros állami befektetést javasolt a megszállt területek alapvető infrastrukturális hálózatának kiépítésére és bővítésére. Direktíva a szennyezések csökkentésére Az Európai Közösségek brüsz szeli bizottsága direktívát adott ki a talaj, a víz és a levegő szennyezésének csökkentése céljából — jelentette be Strasbourgban a bizottság környezetvédelmi felelőse, Joannisz Paleokrasszasz. A direktíva értelmében az EK valamennyi tagállamának olyan hatóságot kell létrehoznia, amely ellenőrzi az építési és a működési engedélyek kiadását olyan üzemeknek, amelyeknek a tevékenysége veszélyeztetheti a vizek, a levegő és a talaj tisztaságát. Sztrájkbizonytalanság Ukrajnában Nincs egyetértés az ukrán ellenzék soraiban a szeptember 27-re hirdetett általános politikai sztrájkkal kapcsolatban. A Köztársasági Párt után a befolyásos Ukrán Szakszervezeti Szövetség (USZSZ) is visszavonulót fújt, a bányászok sem tudták eldönteni, részt vesznek-e az akcióban. Az USZSZ, amely a tavaszi nagy sztrájkok idején a bányászok oldalára állt, most határozottan ellenzi a tüntetést. Szerintük nem szabad hagyni, hogy a szervezett dolgozók (mintegy 15 millió tag) bábok legyenek a RUH és más politikai pártok kezében. Kínai helyeslés A kínai külügyminisztérium üdvözölte Izrael és a Palesztinái Felszabadítási Szervezet békeegyezségét. A külügyminisztérium szóvivője dicsérte „a palesztin és az izraeli vezetők bölcs és pragmatikus magatartását”. Úgy vélekedett, hogy „a Gáza-övezet és Jerikó autonómiájáról kötött egyezség áttörést hozott a közel- keleti békefolyamatban, közelebb vitt az igazságos közel-keleti békéhez”. Felépült balesetéből a Barre házaspár Hazatérhetett a kórházból Raymond Barre volt francia miniszterelnök és magyar felesége, Éva asszony. A Barre házaspárt kisebb autóbaleset érte, amikor kocsijuk egy villanyoszlopnak ütközött Nizza közelében. Barre már fel is vette munkáját, s még a parlamenti ülésszak kezdete előtt Mexikóba utazik. A baleset az ő hibájából történt, elvesztette uralmát a kocsi fölött a csúszós úton. Jeszenszky Géza tárgyalásai Romániában Nem kell záradék a határkérdésről Nem gondolom, hogy az alap- szerződésbe külön záradékot kellene iktatni a határokra vonatkozólag, mivel határprobléma nem /erezik —jelentette "ki a Melesca- nu külügyminiszterrel folytatott tárgyalások második fordulója után Jeszenszky Géza újságíróknak. A román rádió csütörtök reggeli adásában első helyen emelte ki a miniszter nyilatkozatát. Jeszenszky Géza — mint magyar diplomáciai források megerősítették — ezután hangsúlyozta, hogy nem kevés lehetőséget lát a megállapodás számos gazdasági, a határátlépésre vonatkozó és kulturális témában. Kifejtette ugyanakkor, hogy lényeges haladásra van szükség egy nagy kérdésben, a romániai magyar kisebbség ügyében. A miniszter derűlátásának adott hangot e tekintetben, utalva arra, hogy Románia megerősítette: a nemzetközi normákból indul ki, beleértve az EBEÉ dokumentumaiban, a koppenhágai nyilatkozatban, az Európa Tanács ajánlásaiban foglaltakat, amelyek fontos elveket szögeznek le a kisebbségekkel való bánásmód tekintetében. Úgy vélekedett, hogy a kisebbségekről és az oktatásról előkészületben lévő román törvények figyelembe fogják venni ezeket a nemzetközi előírásokat, s valóban lehetséges az előrelépés. Megjegyezve, hogy nem a magyar kormányra tartozik meghatározni, mi történjék Romániában, s ezek a kérdések a román kormány illetékességébe tartoznak, kifejtette: amennyiben aszóban forgó elvek helyet kapnak a törvényekben, és amennyiben a magyar kisebbség megfelelőnek tartja ezeket — amiről e kisebbségnek kell állást foglalnia —, van esély a romániai magyarság elvárásainak kielégítésére, ami hozzájárulna a Románia és Magyarország közötti bizalmi kapcsolat kialakulásához. Magyar felszólalás Angoláért A legvéresebb konfliktus Magyarország aggodalommal figyeli az angolai helyzet romlását. Úgy véli, hogy miután az UNITA nem hajlandó tiszteletben tartani a demokratikus választások eredményét és a békemegállapodás rendelkezéseit, nagy jelentőségű a Biztonsági Tanács állásfoglalása, amely kimondja: a nemzetek közössége kész A ngola területi épségének és integritásának megőrzésére — hangoztatta Erdős André a Biztonsági Tanács szerdai esti ülésén, amelyen Angola szerepelt terítéken. A magyar ENSZ-fő- delegátus utalt arra, hogy az afrikai országban naponta ezer emberhalálát okozza a polgárháború, amely jelenleg a legvéresebb konfliktus a világban. Szerinte helyes lépés volt, hogy a BT megjelölte az angolai tragédiáért felelősséget viselő felet. — A most meghozott, ám életbe lépésüket tekintve tíz nappal elhalasztott szankciókkal a Biztonsági Tanács a megfelelő üzenetet intézte az UNITA szervezethez — mondta Erdős André. Idegrendszeri beavatkozásoknál alkalmazzák „Robot-sebész” Svájcban A világon elsőként alkalmazott robotot idegsebészeti műtétnél Lausanne kanton kórháza. A műtétnél jelenlevő tudósok közlése szerint a szeptember 4-én elvégzett két idegrendszeri beavatkozás a legnagyobb mértékben kielégítő volt. A „Minerva” nevű robot egy scannerba van beépítve, amely az agy velő struktúráját annak teljes finomságában láthatóvá teszi anélkül, hogy a koponyatetőt meg kellene nyitni. A robot a műtét egész lefolyása alatt szolgáltatja a képeket, és ezzel lehetővé teszi a sebésznek, hogy pontosan nyomon követhesse a beavatkozást. Az orvosok komputeren keresztül adják a műtéttel kapcsolatos szükséges utasításokat „Minervának”. Az Egyesült Államokban tavaly egy robot már „asszisztált” egy műanyag csípő beültetésénél. „Minervát” a lausanne-i műszaki főiskola négy mérnöke a kanton kórházának két idegsebészével együttműködve ötéves munkával állította elő — olvasható a DPA jelentésében. Másfél évtized után ismét Papot gyilkolt a maffia Tizenöt év után újra papot gyilkolt a maffia Olaszországban. Palermo Brancaccio nevű külvárosában szerdán este — 56. születésnapján — a saját háza előtt terítették le egyetlen tarkólövéssel a maffiaellenes tevékenységéről jól ismert Puglisi atyát. A pap három éve rendíthetetlen harcot folytatott a maffia ellen. Meghívta városába a maffia- ellenes parlamenti bizottság elnökét, emlékünnepséget szervezett a maffia által meggyilkolt vizsgálóbírók, Falconeé s Borsel- lini halálának évfordulóján, a szószékről szüntelenül a maffia ellen prédikált, és megpróbálta maga köré gyűjteni a maffia korlátlan hatalma alatt álló városnegyed fiataljait, hogy távol tartsa őket a bűnszövetkezettől. Puglisi atyát az elmúlt hónapokban már többször megpróbálták elhallgattatni: fenyegető telefonokkal, a parókia felgyújtásával igyekeztek megfélemlíteni. A gyilkossággal a maffia az egész egyházat kívánja megfélemlíteni, amely újabban aktívabban lép fel a szervezett bűnözés ellen. Ha nem mentjük át magunkat egy másik naprendszerbe Ötmilliárd évünk van még Naprendszerünk határát térben már-már kezdjük felfedezni. Hála a Voyager 1. és 2. amerikai űrszondának, egyre több olyan bizonyíték kerül a tudósok asztalára, amelyből következtetni lehet a heliopauzának nevezett határra, vagyis arra a térre, amelyikben a Nap felszínéről kiáramló elemi részecskék a csillagközi űrbe ütköznek. A Voyagerek mind közelebb kerülnek ehhez a határhoz, és vagy 15 év múlva el is érhetik azt, felbecsülhetetlen ismeretekkel gazdagítva a tudományt. Azt viszont még nem tudjuk, hogy időben milyen határokra számíthat Naprendszerünk, és benne bolygónk, a Föld. A Nature című tekintélyes tudományos folyóirat most közzétette: a rendelkezésünkre álló tudományos ismeretek szerint még ötmilliárd évünk van hátra, ha csak az emberiség nem menti át magát egy másik naprendszerbe. A tudósok előtt már az sem titok, hogyan szűnik majd meg a Nap és a körülötte keringő több égitest, köztük a Föld. Ötmilliárd év múlva a Nap energiája kimerül, és az égitest fehér törpévé válik — állítják a cambridge-i szakemberek. Előtte azonban vörös óriássá növekszik a Nap, elhasználja az oxigént, és elnyeli bolygóit a Merkúrtól a Földig. Az izzó Nap felülete a Marsig terjed majd, azaz 228millió kilométer távolságra tágul. A megváltozott mágneses tér hatására a Jupiter úgy pörög majd saját tengelye körül, mint egy piruettező táncosnő. Aztán pedig köddé válik, ami addig öröknek tűnt, s planetáris foszlányok maradnak civilizációnk helyén. Csak remélni lehet, hogy maga az ember nem sietteti civilizációjának alkonyát. Ferenczy Europress A kémnek: 14 év Tizennégy évi börtönbüntetésre ítélte egy amerikai bíróság az athéni amerikai nagykövetség egykori munkatársát, aki a görög kormánynak adott át titkos dokumentumokat. A vád szerint a negyvenéves Steven Lalas a hetvenes évek közepétől kémkedett a görög kormány javára, s szolgálataiért több mint 24 ezer dollárt kapott. Lalas beismerte, hogy kém volt, azonban azt állította, hogy csak 1986-ban állt a görög megrendelők szolgálatába. Lalas korábban Jugoszláviában és Törökországban dolgozott diplomataként. A lengyelek és az európai integráció Egyre kevésbé találják vonzónak a lengyelek az európai integráció gondolatát. Míg két évvel ezelőtt a megkérdezettek 69 százaléka támogatta az Egyesült Európa eszméjét, ma már csak 54 százalék — jelentette a CBOS közvélemény-kutató intézet. Meglepő módon a társadalom két egymástól meglehetősen távol eső rétege tartott ki leginkább az európai egység gondolata mellett: az értelmiségiek, és a szakképzettség nélküli munkások. A legtöbb ellenfele az integrációnak a parasztok közül kerül ki. A megkérdezettek 30 százaléka vélte úgy, hogy a lengyel gazdaságra túlságosan nagy a befolyása az EGK-nak, a Világbanknak és az IMF-nek, és csaknem ugyanennyien találták túlzottnak az Egyesült Államok és Németország politikai befolyását hazájukban. (MTI) Husszein, a túlélés művésze Az 57 esztendős Hussz.ein\or- dániai király, aki kerek 40 éve uralkodik 3,2 millió alattvalója fölött, országát, a Hasemita Királyságot bátran, szilárdan és jó taktikai érzékkel, eredményesen vezette át a közel-keleti politika változatos történetén. Üralko- dása alatt a túlélés művészének mutatkozott, és túlélt megszámlálhatatlan merényletet és puccskísérletet. 1953-ban, 17 évesen lépett trónra, miután apját néhány hónapi uralkodás után idegbántalmai miatt letették. Husszein már mint fiatalkorú közvetlenül belebonyolódott a közel-keleti konfliktus konfrontációiba — emlékeztet a DPA német hírügynökség. Tizenöt éves volt, amikor a jeruzsálemi A1 Aksza mecset lépcsőjén nagyapját, Abdallahotegy fanatikus palesztin meggyilkolta, miután kitudódott, hogy Abdallah titkos tárgyalásokat folytatott Izrael képviselőivel. A „kis király” — ahogyan mindenkor nevezték Husszeint — legsötétebb óráit 1967-ben élte át, amikor Egyiptom és Szíria oldalán részt vett az Izrael elleni hatnapos háborúban. Izrael győzött a háborúban, és Jordánia elveszítette a gazdagon termő Ciszjordániát, a Nyugati Partot. Husszein 1967 és 1977 között legkevesebb tizenegyszer találkozott titokban izraeli politikusokkal, hogy visszakapja az Izrael által annektált területet és Kelet-Jeruzsálemet. Eredményt azonban nem ért el. 1970-ben a Palesztinái Felszabadítási Szervezet állam lett a jordániai államon belül. Annak az évnek „fekete szeptemberében” a Husszeinhez feltétlenül hűséges beduin hadsereg nagy eréllyel támadt a palesztin menekülttáborokra, és elhárította a Husszein trónját fenyegető veszélyt. A rá következő években a hasemita uralkodó tudta, hogy egyensúlyozzon a Közel-Kelet egymástól elhidegült országai között. Hazájában megőrizte népszerűségét az iszlám fundamentalisták és a radikális palesztinok befolyásának növekedése ellenére, mert sikerült fenntartania a belső stabilitást. Kérdőjelek Kétszer kettő néha öt? Ahogy fogyatkozik az MDF parlamenti tábora, úgy sokasodnak a találgatások: bekövetkezik-e a kisebbségi kormányzás sajátos, a honi gyakorlatban nem próbált állapota? A mandátumok jelenlegi megoszlása ugyanis 0,7%-os minimális koalíciós többséget mutat, s azt sejteti: a kormányzat támogatottsága akár napokon belül a kritikus pont alá süllyedhet. A dolgok ilyen alakulása ellenzéki berkekben sem kelt osztatlan örömet. Sőt inkább aggályokat ébreszt. Kisebbségben nem megy... ? A politikai erők kiegyenlítettsége paradox módon nem a kiegyensúlyozottság, hanem a bizonytalanság irányában hat. A kisebbségi kormányzás legközvetlenebb hátránya, hogy megnehezülhet, esetleg el is akadhat a törvénykezés. Márpedig a belső stabilitás megőrzésének, a gazdaság talpra állításának éppen a jogi rendszerváltás végigvitele, a jogalkotó munka gyorsítása az egyik fő feltétele. Kétszer kettő néha öt? A kilátások mérlegelésekor azonban azt is látni kell, hogy a politikai matematikában nem mindig a számtani szabályok érvényesülnek. Megeshet, hogy a koalíciós honatyák nem teszik ki a Ház többségét, javaslataik mégis kényelmes többséget kapnak. Ennek egyik oka, hogy az ellenzék többnyire nem szavaz egységesen. Tegyük hozzá: a független képviselők véleménye „hivatalból” különböző, az új keletű Magyar Igazság-frakció pedig kinyilvánította: inkább támogatója, mint elvetője lesz a kormány előterjesztéseinek. A sokismeretlenes politikai egyenletben tehát könnyen kijöhet olyan meghökkentő eredmény, hogy kétszer kettő öt. Végül is lehet kormányozni kisebbségben? Nemzetközi példák is igazolják: igen. Hátrányai ugyan nyilvánvalók, de ellensúlyozhatok. Elsősorban úgy, hogy a józanság, a kompromisszumkészség a Ház mindkét oldalán erősebb lesz, mint az indulat és a rövid távú pártérdek. Mert legyen bár koalíciós többség vagy kisebbség — a Parlamentnek működnie, a törvénykezésnek folytatódnia kell. Bajnok Zsolt Ferenczy Europress • Palesztin-izraeli eljegyzés? • Kovács Ádám: millióból milliárd? • (El)térítés Dabas-Sári-módra? • Ki van az álnevek mögött? húg egyszerűen minden