Nógrád Megyei Hírlap, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-17 / 217. szám
1993. szeptember 17., péntek MEGYEI KORKÉP KALOT-iskolák tanárainak találkozója A KÁLÓT Katolikus Népfőiskolái Szövetség az ország minden részéből érkező mintegy hetven tanárának kétnapos továbbképzése kezdődik ma Salgóbányán, a Medves Hotelben. A szakmai konferencia résztvevői azokat a közös és különböző vonásokat próbálják feltárni, amelyek az egyházi és állami oktatás között meghúzódnak, különös tekintettel a szakmunkásképzés és a kallódó fiatalok helyzetére. A KALOT-nak egyébként 12 nagy oktatási intézménye van az országban. Ezen kívül számos plébánia mellé szerveződött már KALOT-kör. Nógrád- ban megemlíthetjük a Karancs völgyében működő három ilyen szervezetet, s a most alakuló kőkűtpusztai ifjúsági közösség lakhelye is KALOT-faluként nyílik majd meg a közeljövőben. Szintén e témához kapcsolódó hír, hogy október elején Karancslapujtőn KALOT-is- kola nyílik.-szgysA „kas” nem tart a konkurenciától (Folytatás az 1. oldalról) Előbb az előcsarnokban nyitották meg a szigetelő és tetőfedő anyagok bemutatóját, majd a tanácsteremben Zalavári György, a Nógrád „kas” Kft. ügyvezető igazgatója, mint a szakmai nap házigazdája köszöntötte az ország minden tájáról érkezett szakembereket, érdeklődőket. Dr. Zsély András Salgótarján polgármesterének a város beruházási és felújítási koncepciója taglalását követően, Perényi László, a „kas” Rt. ügyvezető igazgatója ecsetelte a hazánk minden táján megtalálható „kas” cégek új műszaki megoldásait, a diavetítő rakoncátlankodásai közepette. A nap folyamán elég feszes tempóban,1 tíz - 15-20 perces - előadást. hallgathattak meg szaktekintélyektől a hallgatók.-A rendezvény magunk és kollégáink fejlődését szolgálja - mondotta lapunk kérdésére Zalavári György - Tudásunk gyarapodása mellett az üzleti kapcsolatok, az együttműködés fejlesztésére is mód nyílik ilyen alkalmakkor. Örömmel mondom, hogy azok is eljöttek, akik hétköznapi fogalmazásban a konkurenseinknek számítanak. Mi azonban másképp értelmezzük ezt a kifejezést. Azok, akik a mienkhez hasonló profiljukat becsülettel, tisztességgel, szakszerűen látják el, azok nem üzleti ellenfeleink. Utóbbiak közé azokat soroljuk, akik csak a pénzt tartva szem előtt, szakszerűtlenül végzik el a rájuk bízott feladatukat. Velük szemben egy fegyverünk van: a maihoz hasonló szakmai rendezvényeken rádöbbentem őket a hiányosságaikra. Zalavári György megemlítette, hogy elképzeléseik közt szerepel egy a csapadékvíz szigetelőanyagokkal foglalkozó szaküzlethálózat kialakítása is, amellyel meglévő lakossági igényeket elégítenének ki.-vallusAlig javult a közlekedési morál (Folytatás az 1. oldalról) nem ismerjük, de úgy tűnik, nem csökkent a gyermekbalesetek száma. Rájuk azért kell nagyon odafigyelni, mert ők még nem sajátították el megfelelően a közlekedés szabályait.- Nap, mint nap tapasztaljuk: gond van a felnőttekkel is ...-Igen. Maradva a megye- székhelynél: a gyalogosok például nem veszik komolyan a lámpa jelzéseit a megyei könyvtárnál, a gyorsforgalmi úton. Továbbá a nyugati városrészből nagyon sokan rövidítik le az utat a távolsági autóbusz-pályaudvarig úgy, hogy csak átszaladnak az úttesten, noha kijelölt gyalogátkelőhely nincs. Már többször jeleztük a problémát a város vezetésének, de nem találtunk meghallgatásra.-Ha ennyire konkrétan tudják, hol a legégetőbb a gond, miért nem büntetnek sűrűbben - akár naponta? A megemelt tarifák talán a notórius átszaladgáló kát is meggondolásra késztetnék. Vagy mégsem?- Ezzel is próbálkoztunk. Az állampolgári reakció a követFolyamatosan gyarapodik a Mikszáth társaság Salgótarján. Elkészült a júniusban megalakult Mikszáth Kálmán Társaság alapszabályának tervezete. A tagság októberben tartja második összejövetelét, hogy megvitassák és elfogadják az alapszabályt. Megalakulása óta folyamatosan gyarapodott a tagság. Többek között, budapesti irodalmárok, a Mikszáth nevét viselő intézmények is csatlakoztak a társasághoz. Emberségből jeles A salgótarjáni Jambrik Pálné egyike a rendszeres orvosi ellátásra, következésképpen gyógyszerekre szoruló helybelieknek. így nem mentesülhet a sorban állás, a várakozás alól. Am - mint mondja — a kellemetlen tapasztalatok szinte eltörpülnek, ha az időseket, betegeket kiszolgáló „fehérköpenyesek" kedvesek, türelmesek. Amikor nem akar hinni a fülének, mivel azt tapasztalja, hogy az Úttörők úti patikában vásárló nagyothalló, . ősz hajú, reszketeg férfi áí ötödik alkalommal sem érti, melyik fiolából, mikor és hány szemet kell lenyelnie. Mire a puit másik felén a gyógyszerésznő hatodszorra is ugyanolyan nyugodtan ismétli el az orvos Szedési utasításait. Jambrik Pálnénak erről a nyolcvanhat éves édesanyja, valamint az jutott eszébe, milyen kár, hogy ilyen esetek ritkán fordulnak elő. (mj.) Aktuális tudnivalók az adózók tartozásairól Elkezdődött az értesítések postázása Az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága az adózók folyószámláján kimutatott adótartozásáról, illetve többletéről ebben az évben is tájékoztatja az illetékességi körébe tartozó adózókat. Az értesítések kiküldése a napokban megkezdődött és folyamatosan történik. A magánszemélyek szeptember 23-ig, az egyéni vállalkozók legkésőbb október 15-ig megkapják az aktuális folyószámla kivonatot. A tartozások befizetésének megkönnyítésére a magánszemélyek részére csekket küldenek, amennyiben személyi jövedelemadó, földadó és késedelmi pótlék adónemekben hátralékuk mutatkozik. Az egyéni vállalkozók a befizetéshez szükséges csekket az APEH megyei igazgatóságán, valamint a balassagyarmati, pásztói és rétsági ügyfélszolgálati irodáinkban szerezhetik be. Az esetleges panasszal, észrevétellel az adófolyószámla-kivonaton szereplő igazgatóság adókönyvelési osztályához lehet fordulni ügyfélfogadási időben. A kivonaton tapasztalt eltérések egyeztetéséhez az adóévet érintő bevallásmásolatokat, befizetést igazoló feladóvevényeket, és egyéb szükséges iratokat kérik csatolni. Fontos tudnivaló az is, hogy adóügyeik intézése során beadványaikon — befizetés esetén csekken - adószámukat, ennek hiányában személyi azonosító számukat fel kell tüntetni. (szgys) Pályázaton értékesítik a részvényeket Az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának napokban hozott döntése alapján a - más megyék hasonló cégeivel azonosan - a Nógrád Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat részvénytársasággá alakul. Az új cégek részvényeiért a mezőgazdasági termelők kárpótlási jegyekkel fizethetnek. A Nógrádi Gabona Rt. részvényeinek ötvenegy százalékát az ÁVÜ nyilvános pályázat útján értékesíti. Ennek meghirdetésére október végéig kerül sor. Kíváncsiskodó Hét végén is lehet táviratozni Igaz-e, hogy nem lehet szombat déltől hétfő reggelig táviratot feladni? S ha igaz, mi az oka ennek, hiszen sok helyen nincs telefon, rendkívüli esemény pedig bármikor és bárhol bekövetkezhet! A kérdésre Fent Attila, a salgótarjáni postahivatal vezetője adta meg a felelet.-Az információ nem igaz. Szombaton és vasárnap is lehet táviratot feladni, de az ekkor feladott táviratok közül csak a sürgőseket kézbesítik, mégpedig akkor, ha az városokba 14 óráig, egyéb településere reggel 8 óráig megérkezik. Vasárnap és ünnepnapokon a kézbesítésért külön pótdíjat kell fizetniük az ügyfeleinknek. Az idei szellemi tevékenységemből származó éves jövedelmemből - ha az nem éri el a százezer forintot -, kell-e személyi jövedelemadó-előleget levonni a kifizetőnek? - kérdezte egyik balassagyarmati olvasónk, aki hozzáfűzte, hogy azért érdekli a válasz, mert tudomása szerint a szellemi tevékenységből származó jövedelem 100 ezer forintig adómentes. Az emlékezetes, Jobbágyinál négy emberéletet követelő baleset után így nézett ki a Ford Escort. Kép: Mikuska kező volt: „Inkább a rengeteg bűnöző után szaladgálnának, mint a siető gyalogosoktól szedjék el maradék pénzüket!”-Az autósoknál az ittasság mellett mi a leggyakoribb balesethez vezető szabályszegés?-A száguldás. Főleg a nyugatról hozott autók tulajdonosai, vezetői virtuskodnak - s csak akkor döbbennek meg, amikor egyszer csak nem urai a járműnek. A köztudatba „diszkóbalesetként” bekerült baleseti forma, a szórakozóhelyekről hazafele tartó sebességtúllépés megyénkben is terjed. Igaz nem a salgótarjáni területről mondok példát, de a Jobbágyi térségében négy fiatal életét követelő katasztrófa is hasonló szituációban történt. Balázs József Elbocsátások a megyei kárrendezési hivatalnál Szeptember végétől megkezdődik a kárpótlási és kárrendezési hivatalok munkatársai egy részének elbocsátása, mivel lassan befejeződik a kárpótlási törvények végrehajtása. Dr. Medgyessy Pétertől, a Nógrád megyei hivatal vezetőjétől megtudtuk, hogy míg országosan 1800-ról ötszázzal, Nógrádban 53-ról 35 főre csökkentik a létszámot. Akinek határozott időre, augusztus 31-éig szólt a munkaviszonya, azt már nem hosszabbíthatták meg, akinek pedig határozatlan idejű szerződése volt, azt augusztus végén, illetve szeptember első hetében értesítették köztisztviselői jogviszonya alóli felmentéséről. Jelenleg 37 a hivatal dolgozóinak létszáma, és hárman töltik felmentési idejüket. (dudellai) Traffipax • Szeptember 17-én, pénteken a Balassagyarmat Rákóczi út - Kővári út -Ady Endre út - Szügyi út vonalán, valamint Szügy és Mohora területén számíthatnak rendőrségi sebességellenőrzésre a gépjárművezetők. Magyar Autóklub országúti segélyszolgálata éjjel, nappal hívható a 088-as telefonon! Klubtagoknak ingyenes! Katonai eskü • Rétság. A Hunyadi János Lövészdandár újonc állománya szombaton, 10 órai kezdettel teszi le a katonai esküt a laktanya alakulóterén. A 618 honvéd pénteken menetdalversenyen is részt vesz a városban. Falurendezés ® Felsőtold. Mintegy 100 méter hosszan teszik rendbe a helyi római katolikus temető, főút menti kerítését a napokban a településen. A beruházást az ön- kormányzat finanszírozza. Klubprogram • Bátonyterenye. A cukorbetegek bátonyterenyei egyesülete minden hónap utolsó keddjén tartja összejöveteleit az Ady Endre Művelődési Házban. Ä közelmúltban elnöküknek egyhangúlag Fázold Gábort választották. Diétás tanácsok ® Salgótarján. Megérkezett a Diétás tanácsok cukorbetegeknek című tájékoztató, melyet a megyei egyesület tagjai minden hét keddjén 14-16 óra között, térítésmentesen átvehetnek az egyesület Fő tér 5. szám alatti irodájában. Fehér Miklós lett a könyvtárigazgató (Folytatás az 1. oldalról) találták, de a végső döntés megkönnyítése érdekében szóban is kifejthették elképzeléseiket. A szavazás elsőre nem hozott eredményt. Ennek hatására - emberiességi okokból - az elnök ebédszünetet rendelt el. A második voksolás annak ellenére hozta ki Fehér Miklóst győztesként, hogy dr. Angyal Dávid - Salgótarján önkormányzatra véleményét tolmácsolva - Oroszné Katona Annát javasolta „befutónak”. A Iegparázsabb vita a Colo- niapharma Gyógyszerkereskedelmi Vállalat tulajdoni ügyében bontakozott ki. Végül az elnöki álláspont győzött: akkor vonják vissza az üggyel kapcsolatos bírósági keresetüket, ha valamennyi patikával rendelkező település önkormányzata lemond a tulajdoni jogról. Vagy mindenestül, az azzal járó ösz- szes ellátási felelősséggel együtt vigye az ÁVÜ, vagy sehogy. A „ha megnyerték, hadd vigyék” elve ellen Szegner László, Nőtincs polgármestere emelt szót, aki kételkedett abban, hogy a Vagyonügynökség valóban képviselné a községi patikák érdekeit a privatizálás során. Balázs József Nógrádi megye egyik legsúlyosabb problémája a munkanélküliség kezelése. Az ebben a témakörben egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező országba, Dániába utazik tanulmányútra a Nógrád Megyei Közgyűlés tagjainak és szakértőinek delegációja. A slegelsei AMU-Center meghívására - féléves tiszteledí- jukat e célra felhasználva - tanulmányozzák a közgyűlés tagjai egy munkanélkülieket átképző központ - és néhány szakképző intézmény munkáját. Megismerkednek egy városi és egy megyei önkormányzat munkanélküliségkezelő tevékenységével, valamint területi és országos munkaeröpiaci szervezetekkel. A tanulmányút tovább kívánja erősíteni Nógrád megye és a slagel- sei AMU-Center kapcsolatait. Ez a dán munkaerőpiaci képző- és átképző központ már eddig is több salgótarjáni munkaügyi szakember, és munkanélküliek átképzésével foglalkozó tanár képzését váltatta és oldotta meg a dán fél költségei terhére. A tanulmányút további célja kapcsolat kialakítása Slagel- sevel és Nyugat-Zeland megye önkormányzatával. Szövőnőket képeznek Szeptember tizedikén megkezdődött a szécsényi Palóc Népművészeti és Háziipari Szövetkezet és a kisiparosok megyei szövetsége intenzív tanfolyama, melyre munkanélküliek jelentkezését várták. A kezdés a tervezettnél későbbre tolódott, mivel az előző hónapban kevés volt az érdeklődő. A huszonöt - elsősorban megyeszékhely környéki - jelentkező az elméleti tudnivalókat Salgótarjánban sajátítja el, a gyakorlati tanulásra pedig részben már Szécsényben kerül sor. Minderről Reznicsek László, a saját munkaerő pótlása érdekében kezdeményező szécsényi szövetkezet elnöke tájékoztatta lapunkat. Elmondta azt is, hogy a résztvevők betanított szövőnők lesznek, de az is elképzelhető hogy szakmunkás bizonyítványt kapnak. MEGRENDELŐLAP Megrendelem a Nógrád Megyei Hírlap című napilapot ___________________példányban__________________hónapra. Kérem az alábbi címre kézbesíteni: Megrendelő neve: _______________________________________ C íme: (város, község, irányítószám)_________________________ u tca, házszám:_____________________________________.____ A z előfizetési díj: egy hónapra 375.- Ft, (2 lapszámot ingyen kap) egy évre 4140.- Ft (51 lapszámot ingyen kap!) aláírás A megrendelőlapot bélyeg nélkül, a helyi postahivatalok részére kérjük feladni. Tanulmányút Dániába