Nógrád Megyei Hírlap, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-31 / 202. szám

1993. augusztus 31., kedd MEGYEI KÖRKÉP HÍRLAP 3 Rendőri kinevezések Dr. Túrós András vezérőrnagy (balra) adta át a jutalmat Gégény István rendőr ezredesnek. Fotó: Kun Király Rövid vezetői értekezletre került sor tegnap délelőtt Salgó­tarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az ér­tekezleten ismertették a bel­ügyminiszter parancsát, mely szerint a szolgálat felső korhatá­rának elérése miatt, a rendőrség állományában végzett eredmé­nyes munkája elismerése mel­lett 1993. augusztus 31-i hatály- lyal nyugállományba vonul Gé­gény István rendőr-alezredes, akit egyúttal rendőr ezredessé neveztek ki. Gégény Istvánt az Országos Rendőr-Főkapitány­ság közbiztonsági főigazgatója dicséretben és jutalomban ré­szesítette a szolgálat huzamo­sabb példamutató teljesítéséért. Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ugyanakkor a meg­előzési munkában kifejtett oda­adó tevékenységéért tárgyjuta­lomban részesítette. Az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság ve­zetője 1993. szeptember 1-jei hatállyal dr. Máthé István rendőr alezredest nevezte ki a Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányság központi közbiztonsági szervezet állományába főkapi­tány-helyettesnek. A kinevezé­seket dr. Túrós András vezérőr­nagy adta át az érintetteknek. (pádár) Alakulóban a falugondnokság Porzik az ásott kút, nincs pancsolás (Folytatás az 1. oldalról) lesz, ami már nincs messze: most keressük a kivitelezőt. Amint megkapjuk a legkedve­zőbb ajánlatot, indulhat a beru­házás — mondja Barna István polgármester, s hozzáteszi: - Az óvodának, idősek klubjának van saját kútja, de ha beindul az iskolaév, biztosan kevés lesz a víz, s pótlásra szorul. Magyargécen a nagyobb ho­zamú ásott kutakhoz odaké- redzkednek a bajba került csa­ládok. Jónéhány portán megkí­sérelték már megmélyíteni az elillant források vájatait, de nem leltek újabb forrásra. A negyvenkét lelket számláló Mátracserpusztán az egyetlen közös, hajtós, s még gróf Keg- lovich idejében készült kút egyelőre bírja szusszal: Hétfőn ünnepelte százötödik születésnapját a megye legidő­sebb embere. Százöt esztendő. Mennyi minden történt az utóbbi egy évszázad alatt! Háborúk, gazda­sági válságok söpörtek végig Európán, s a technika soha nem látott mértékben kezdett fej­lődni. Nekünk ez már történe­lem. Legtöbbünknek, mert van, aki átélte ezt a korszakot. Mihalicska János, Nógrád megye legidősebb polgára, az ötödik legidősebb férfi, a tizen­negyedik legidősebb ember Magyarországon. 1888. augusztus 30-án Szé- csényben látta meg a napvilá­got, ám élete felét, több mint ötven évet, Balassagyarmaton-Egyre inkább arra a kútra szorulnak az itt lakók, hiába van sajátjuk. Napról napra többen jönnek oda kishordókkal és más tartályokkal - tudatja Sótér Bé- láné. Cereden és Bámán is ki-, vagy erősen leapadtak a ho­mokkőben — a helybeliek elne­vezése szerint apokában - lévő források. Cered magasabb pont­jaira most azokról a közkutakra járnak, melyek külön az intéz­ményeket szolgáló vezeték- rendszerrel készültek. A terme­lőszövetkezet lajtoskocsival hordja az állatoknak az inniva­lót, s nem csak helyben, hanem bámai szarvasmarhatelepére is. Báma is várományosa a veze­tékes víznek, de erre egy-két évet még várniuk kell. S most mindenki azt reméli, hogy az töltött. Jelenleg az egyik uno­kája gondozza a matuzsálem ősz meghozza a nagyobb mennyiségű csapadékot. Ezek­ben a hetekben viszont sűrűn elhangzik a kérés: „szomszé­dasszony,, tudna nekem a mo­sáshoz két vödör vizet adni?’’ Rónafalu és Rónabánya há­rom hete folyamatosan, naponta háromszor-ötször hét köbméter ivóvizet kap a megyei vízmű salgótarjáni üzemmérnöksége révén. S nemrégiben, néhány­szor Somoskő is rászorult ilyen „tűzoltómunkára.” A kép közel sem teljes. Sok más település is hasonló gon­dokkal küszködik szűkebb pát­riánkban. A víz pedig nagy úr. Hogy mi lenne nélküle, arra még gondolni is rossz ... Ezért is várják mindenütt, s nem csu­pán a határban a nagy őszi eső­ket. (Mihalik) korú férfit, aki tegnap volt szá­zöt éves. A bensőséges, szűk családi körben megtartott ün­nepségen köszöntötték őt Ba­lassagyarmat önkormányzatá­nak képviselői: a város nevében dr. Németh György polgármes­ter, Tatár-Kis Sándorné jegyző, valamint Franecz Ferencné, a polgármesteri hivatal egészség- ügyi osztályának munkatársa ajándékcsomaggal és a moz­gáskorlátozott számára jól hasznosítható eszközökkel lep­ték meg az idős férfit. A városi Vöröskereszt nevében Fáhri Lászlóné, a társadalombiztosí­tási igazgatóság helyi szerveze­tének nevében dr. Keller László levélben köszöntötte őt a jeles ünnep kapcsán. Traffipax • A mai napon, augusztus 31-én 16-22 óráig a 21-es főút­vonalon Mátraverebély külterü­letén, Kisterenye és Nagybá- tony belterületén, valamint a 23-as számú főúton Nemti és Nádújfalu belterületén számít­hatnak a gépjárművel közleke­dők traffipaxos sebességmérő ellenőrzésre. Ingyenkönyv • Nemti. Az általános iskola alsó tagozatos kisdiákjai szá­mára a tankönyveket az önkor­mányzat fizeti ki. Ezzel a gesz­tussal a szülők tanévkezdés előtti anyagi gondjain kíván a községháza enyhíteni. Célprémium • Szendehely. A község ön- kormányzata az 1993-as évben elfogadta az iskolavezetés ja­vaslatát célprémium-rendszer kidolgozására. A kiemelt neve­lési, oktatási célok megvalósí­tása érdekében kiemelkedő munkát végzők között jövő év végén 140 ezer forintot oszta­nak ki. A juttatásban nyolc pe­dagógus részesülhet. Nevelési segélyek • Nagybárkány. A képvi­selő-testület a legutóbbi ülésén felülvizsgálta és szabályozta a rendszeres nevelési segélyek fo­lyósítását. Egyedi mérlegelés alapján tizenkilenc személy ré­szére ítéltek oda havonként 1500-2500 forint közötti össze­get. Abban is döntés született, hogy három hónap múlva - csa­ládok jövedelme alapján - ismét felülvizsgálják, kik jogosultak az anyagi támogatásra. Egyéb­ként az önkormányzat idén 600 ezer forintot fordíthat rendsze­res nevelési segélyre. Köszöntötték a múlt század szülöttét Farkas Zsuzsa grafikái Zárt ajtók mögött igazgatóügyben Iliny, Csitár. A Népjóléti Minisztérium pályázatán a két község önkormányzata egyen­ként 1,3-1,3 millió forintot nyert a falugondnoki rendszer létrehozására. Ebből az összeg­ből mind a két község vegyes használatú szállítójárművet sze­retne vásárolni, természetesen kiegészítve a saját anyagi fórrá­Kitiltják Pásztóról a kamionokat Az önkormányzat képvi­selő-testületének döntése értel­mében a jövő évben tervezik a város Fő utcájának, az Árpád utcának és a Mátraszőllősi út­nak a kamionforgalom előli le­zárását. Ezek szerint a huszonöt tonna és annál nagyobb teherbí­rású gépjárművek csak a kitáb­lázott útvonalat követve halad­hatnak át Pásztón. A forgalomirányító táblák kihelyezése és megvétele közel félmillió forintjába kerül a vá­rosnak. Ebből a közúti igazga­tóság csak a költség töredékösz- szegét vállalja magára. Az el­képzelések szerint továbbra is zöld utat kapnak a házgyárhoz és a vámudvarhoz érkező kami­onok. Létezik egy KRESZ-garázsz- szövetkezet, amelynek Michna István az elnöke - elvileg. Köz­gyűlés ugyanis 4-5 éve volt leg­utóbb. És miután az új 21-es út építése miatt közeleg a lebontás ideje (legalábbis a tulajdono­sok, akik hozzánk fordultak, et­től tartanak), tudni szeretnék, hogyan is lesz ez? A ’70-es években épült garázsok telek­saival. Az előzetes elképzelések szerint október elsejétől indulna a falugondnokság intézménye. Csitár község lakossága egyéb­ként augusztus 31-én, kedden falugyűlés keretei között vá­lasztja meg az állás betöltésére alkalmasnak tartott személyt, il­letve ekkor döntenek az ellá­tandó feladatokról is. Az utóbbi napokban az egyéb lopások mellett újra megnövekedett a garázsbetö­rések, gépkocsifeltörések, benzinleszívások száma. S ez a hét végén csak fokozódott. A rendőrségi adatok szerint csupán Salgótarjánban 9 be­törést és 10 gépkocsifeltörést követtek el ismeretlen tette­sek. A feltört garázsok tulaj­donosai közül az a zagyvara­kodói soron lévő tulajdonos járt a legrosszabbul, akinek a garázsából több százezer fo­rint értékű bálázott ruhát, kerékpárokat és egyéb érté­kes cikkeket vittek el. Persze az már pech, hogy a gazda a garázst raktárnak használta. * * * A tolvajok nem kímélték az könyvezése ugyanis a mai napig nem történt meg. Hogyan törté­nik a kártalanítás, és kit kártala­nítanak: a szövetkezetét vagy a tulajdonosokat? Kenyeres István, az önkor­mányzat műszaki osztályának vezetője megerősítette az in­formációt: lebontják a garázso­kat. Mint mondta, meg kell emelni a területet, ezért feltöltik Balassagyarmat. A Madách Imre Városi Könyvtárban Far­kas Zsuzsa grafikusművész tár­latát nyitja meg szeptember 2-án Kratochwill Mimi művé­szettörténész. A megnyitó ün­nepségen dr. Bertalan Ákos utcán parkoló gépkocsikat sem, hiszen az Arany János úton négy gépkocsit törtek fel, s ga­rázdálkodtak az Acélgyári úton és a Kistarján úton is. * * * Lopás bűntettének alapos gyanúja miatt kezdett nyomo­zást a rendőrség ismeretlen tet­tes ellen, aki ajtókifeszítés módszerével behatolt H. Tibor balassagyarmati lakos laká­sába s onnan különböző éksze­reket és készpénzt lopott el mintegy kétszázezer forint ér­tékben. * * * Ügy látszik, hogy a Tóstran­don lévő fagylatos vagy nagyon finom fagylaltot készít, vagy kivívta a tolvajok haragját, ugyanis ismételten betörtek azt, ezt követően viszont a je­lenleginél több garázs is épül­het, tehát visszaáll a funkció. Csakhogy telekkönyvi be­jegyzések nélkül a területet vá­rosi tulajdonnak tekintik, kö­vetkezésképpen eladják majd a jelenlegi tulajdonosoknak, ha azok újra építeni akarnak, s ha addig nem történik semmi. Idő még van, mert „ha minden jól megy”, jövő tavasszal kezdik meg a garázsok bontását. Megkérdeztük az „elvileg” elnököt, Michna Istvánt is, aki éppúgy nincs könnyű helyzet­(zongora) és Fogarasi Béla (gi­tár) működik közre. A Zala me­gyében élő, és balassagyarmati kapcsolatokkal rendelkező mű­vész ezúttal elsősorban érzé­keny fogalmazású portréit ál­lítja ki a könyvtárban. hozzá. A rendőrség ugyan­azokra a személyekre gyanak­szik, akik korábban is elkövet­ték ezt a bűncselekményt. A megyeszékhelyen ismét egy magát mutogató férfi tűnt fel, pontosabban bukott le. D. József mátraterenyei lakos el­len szeméremsértés vétségé­nek alapos gyanúja miatt in­dult nyomozás. Az illető Sal­gótarjánban egy kedvelt kis üzlet előtt reggel nyolc óra utáni időben a nemi szervét mutogatta és nemi vágyának kielégítését szolgáló mozdula­tokat végzett. Cselekedetével a vásárlók és a járókelők utálkozását és megbotránko­zását váltotta ki, s most lesz ideje elgondolkodni tettén. ben, mint a tulajdonosok. El­mondta: kérte a tulajdonosokat, hogy szeptember 15-éig adják meg az adataikat, amelyek a te- lekkönyvezéshez szükségesek, ugyanis a garázssort csak tömb­ben lehet telekkönyvezni. Az adatoknak még 20 százaléka hi­ányzik, és aki nem jelentkezik, azt igen nehéz elérni, mert nem mindig adják le a szerződése­ket, így nehéz követni a tulaj­donosváltozásokat. Adatok nél­kül nem érdemes összehívni a közgyűlést, és csak utána lehet megkeresni a földhivatalt. Meg­tudtuk: a terület a garázsszövet­kezeté, kártalanítani tehát a szövetkezetét és a tulajdonoso­kat is kell, akik maguk építették a garázsokat. (dudellai) Dr. Oravecz Péter, Salgótar­ján jegyzője a következő észre­vételt tette a hétfői önkormány­zati ülésen a 2. napirendi pont tárgyalása előtt:- A II. Rákóczi Ferenc Álta­lános Iskola igazgatójával kap­csolatosan elhangzó egyéni vé­lemények, dilemmák megfo­galmazásai nem tartoznak a nyilvánosságra, ezért zárt ülés elrendelését kérem. A testület 16 igen szavazat­tal, öt nem és egy tartózkodás ellenében helyt adott a kérésé­nek. Mint lapunk már hírt adott róla, az iskola nevelőtestületé­nek egy része petíciót adott át a város polgármesterének, azzal az indokkal, hogy a képvi­selő-testület, amely kinevezte az iskola igazgatóját, vonja vissza a megbízatást, mivel a je­lenlegi intézményvezetőt a pe­dagógusok nem tartják alkal­A Kelet-Nógrád COM Rt. illetékesétől több, telefonra váró olvasónk szeretné meg­tudni, melyek azok a fő okok, amelyek miatt az ígért határ­időt nem tudják betartani? Mi történik abban az esetben, ha a koncessziót, vagyis a be­ruházásra szóló megbízást nem kapják meg? A választ Konkoly Thege Dezsőtől, a Kelet-Nógrád COM Rt. ügyvezető igazgató­jától kaptuk meg.- A vállalási szerződésben kötött határidő csúszása kizáró­lag egyrészt a távközlési tör­vény hiányának, másrészt a koncessziós pályázat meg nem jelenésének köszönhető. Ez utóbbit szeptemberre ígérik, így nem lesz akadálya a szerződés­ben foglaltak betartásának. Tá­jékoztatásul közlöm azt is, hogy sem a késésből fakadóan, sem az infláció miatt senkinek sem masnak az iskola irányítására. A képviselő-testület művelő­dési és közoktatási bizottsága vizsgálatot végzett az ügyben, s a tapasztaltakat kívánták a testü­let elé tárni, amikor a város jegyzője előállt javaslatával. Miután újfent nyilvános lett az ülés, Gusztos István képvise­lőt, a művelődési bizottság el­nökét kérdeztük: mire jutottak az ügyben?- A testület visszautalta az ügyet bizottságunknak javaslat- tételre. Este hat órakor ülünk össze, hogy határozzunk a kér­désben. Ezután terjesztjük a képviselők elé javaslatunkat. Mint a későbbiekben megtud­tuk, a bizottság tagjainak több­sége az iskolaigazgató visszahí­vása mellett kardoskodott. A képviselő-testület lapzárta után határozott a kérdésben. A döntésre következő lapunkban visszatérünk. -vallus­kell többletköltségtől tartania. A második kérdést illetően: ebben az esetben visszafizetjük mindenkinek az őt megillető összeget. Egyébként el kell osz­latnom egy tévhitet. Nem hasz­nálhatjuk ügyfeleink pénzét, mivel az az OTP-nél, egy zárolt számlán van elhelyezve.- Múlt év húsvétjén derült ki: az Üveggyapot Rt. pénz­ügyi osztályának egyik vezető állású dolgozója - mint hírlik - több tízmillió forinttal káro­sította meg mind cégét, mind a Nógrád Vízügyi Horgásze­gyesületet, ahol gazdaságve­zető volt. Azóta mintha el­nyelte volna a föld őt is és az ügyet is. Egyesek szerint az il­lető Izraelben, mások szerint Dél-Amerikában sütteti ma­gát az ellopott pénzből. Hol tart ma a nyomozás? - kérdezte egy olvasónk telefo­non.-íj­Kiket és hogyan kártalanítanak? Zűrzavar egy garázssor körül Lebontják-e a garázsokat Salgótarjánban a Fáy András körút felé vezető út melletti vasúti soron? Ez volt a garázstulaj­donosok kérdése, és erre a válasz még egyszerű: le. Ami utána következhet, az már bonyolultabb. A hét vége rendőrségi krónikája Nem elégíthette ki vágyát a nemi szervét mutogató Kíváncsiskodó Zárolt számlán van az ügyfelek pénze A 105 éves ünnepelt

Next

/
Thumbnails
Contents